2022. szeptember 6., kedd

Csúnyán köhögök 06

 20220906 kedd

Katika hozta a reggelit, majd az ebédet, ami csirkehúsleves és káposztás cwekedli volt. Mondta, hogy sört is vett és berakta a hűtőbe.

Áron délután elindult itthonról és mondta, hogy reggel jön haza.

Este tudtam Bélával beszélni, aki megjegyezte, hogy nagyon csúnyán köhögök.

2022. szeptember 2., péntek

Kórház 22-31.

 20220902 péntek

Az elmúlt két hetet kórházban töltöttem. 22.-én a mentő vitt be, amit az Áron hívott ki hozzám. A blogot többek között azért sem tudtam folytatni, mert nem tudtam, hogy hol van a notebookom. Reméltem, hogy otthon maradt és nem hagytam-e el valahol. Ezenkívül a kórházban nem volt se internet, sem pedig E.Béla. A nővérek és orvosok nagyon jól bántak velem, így a trombózis elkerülte a szívérkoszorút. A vizsgálatok nem voltak maradéktalanul kedvezőek. A látásom például, szinte  0-ra redukálódott. A lábamban meglévő trombózis okozott az ágyékkapun kilépő érrendszerben igen erős fájdalmat. Aug. 31.-én megkaptam a zárójelentésemet és az elbocsátó szép üzenetet. Az utolsó napon a gazdagréti szomszédom, Á.István meglátogatott, mert ő is bekerült ugyanebbe a kórházba. Emőke lányom és Áron jöttek be értem és hazahoztak Gazdagrétre.

Itthon örömmel tapasztaltam, hogy megvan a Chuwi notebookom.

Tegnap este a kórházból hazahozott csirkepörköltöt melegítette meg Áron.

Katika nem hozta a szokásos reggeliket és ebédeket, mert talán nem is tudja, hogy már itthon vagyok két napja. A kórházi hűtőből Emőke egy nagy zacskó ételt pakolt el, azóta ebből falatozok. Béla egészen jól képzett titkárnőként írja a diktálásomra ezt a blogot is.

2022. augusztus 19., péntek

Thaiföldi élményeink 19

 20220819 Péntek

Katika szokás szerint a reggelijével kezdett, sonkás sajtos szendvics, zöldpaprikával és tejeskávéval.

Áron nem jelentkezik, nagyon hiányzik.

Az ebéd nagyon finom volt, de vacsora lett belőle. (Rizseslecsó kolbásszal.)

Lőcsei Pistivel beszélgettem, felelevenítettük a Thaiföldi közös élményeinket. Részletesen elmondtam neki a Jancsival együtt töltött 70 éves barátságunkat.

Odakint dörög az ég alja, kellemesen lehűlt a levegő.

2022. augusztus 18., csütörtök

Áron elment Dömsödre 18

 20220818 Csütörtök

Áron elindult Dömsödre, a kulcsomót odadtam neki, hogy be tudjon menni. Úgy emlékszik hogy a riasztó kódja 3933 de abban biztos, hogy 7-es számjegy is volt benne???

Áron a barátaivel ment el két kocsival, de én már nem fértem be. Azt tervezik, hogy Dömsöd után pár napra Szlovákiába mennek. A Gazdagréti kulcsokat nem hagyta itthon, kérte, hogy ne menjek sehova.

Katika ebédre hozott zöldborsó levest és káposztás zweckedlit. Az előbb meghozta a vacsorát is, de még nem tudom, hogy mit.

2022. augusztus 16., kedd

Mikro-"szerelés" 16

 20220816 Kedd

A Katika nem ért a mikróhoz, Áronnak nem volt ideje megnézni mi baja, így villanyszerelőt kellett hívni. Megállapította, hogy az elosztó nincs bedugva a konnektorba. A kiszállási díj 30e Ft, de egyéb költséget az 1 perces munkáért nem számított fel.

Katika közben megmelegítette a paprikáskrumplit maguknál. (Kolbász is volt benne.)

2022. augusztus 15., hétfő

Dömsödi ELMÜ 15

 20220815 Hétfő

Möci reggel felhozta a postámat. Volt benne egy felszólítás azonnali fizetésre, különben kikapcsolja az ELMÜ a dömsödi áramot.

Újrakötöttem a Nagyszeben téri garzon biztosítását.

Egy pofa hívott telefonon, s angolul kérte, hogy lépjek be az anydesk-re és 10 perc múlva újra felhív. Béla lebeszélt róla, hogy bárkit is beengedjek a gépemre.

2022. augusztus 11., csütörtök

Réti Ági 11

20220811 Csütörtök

Dél körnxékén megjött Réti Ági. Lementem elé a 8E busz végállomásához.

Feljöttünk a lakásba és nagyon jó volt vele sokat beszélgetni,

Kértem, hogy menjünk le együtt Dömsödre. Azt mondta, hogy nem vállaja annak a veszélyét, hogy ilyen rossz szemmel lekísérjen, s különben sem tud velem ott maradni.

Felhívta Norci lányomat, aki azt mondta, hogy 4 nap múlva eljön értem és elvisz Horányba.

2022. augusztus 9., kedd

AB AEGON üzletkötő 09

 20220809 kedd

Katika reggel 8 óra előtt hozta a reggelit. 

Sajnálom, de véletlenül felébresztettem Bélát.

A terv szerint Áron holnap érkezik haza.

Délben érkezett meg az AB AEGON üzletkötője, aki részletesen tájékoztatott az Aegonnál haszontalanul elfekvő pénzeim befektetési lehetőségeiről, amiket emailben is el fog küldeni. A döntésemre egy hét múlva visszatérünk.

2022. augusztus 8., hétfő

Befektetés 08

 20220808 Hétfő

A mai napon kívül még három napot kell kibírnom Áron nélkül.

Remélem, hogy 10.-én épségben tér haza az edzőtáborból. Addig meg aggódok, az apának az a dolga.

Felhívott az AEGON üzletkötője B. Gergely, hogy holnap délelőtt eljönne befektetési ügyben tárgyalni.

2022. augusztus 7., vasárnap

Möcinek udvaroltam 07

 20220807 Vasárnap

Katika nyolckor hozta a reggelit.

Telefonon beszéltem Möcivel, udvaroltam neki.

Azt mondta, lehet, hogy két nap múlva értem jönnek.

Beszéltem Bélával hosszasan arról, hogy nem tudni, mi az oka, ki a hunyó, de egy biztos, a világ rossz iráyba megy, a vesztébe rohan. 

Nekünk se teljesen mindegy, de a következő generációknak egyáltalán nem.

Este hatkor megmelegítettem a csirkehús levest és a felét meg is ettem.

Vacsorára sajtos sült spagetti volt, de elfogyott az Unicum.

2022. augusztus 6., szombat

Káposztás zweckedli 06

 20220806 Szombat

A reggel Katika finom szendvicseivel és tejeskávéval kezdődött.

Áron bejelentette, hogy elmegy 5 napra röplabda edzőtáborba. Hogy hogyan, kikkel és hova azt nem mondta.

Megint egyedül maradtam.Emőke lányom Siófokon van és hál'Istennek nem doldozza agyon magát, pihen.

Nem volt egyszerű bekapcsolni a Chuwi-t, de végül sikerült.

Már félig megírtam a mai blognaplót, amikor Katika hozta az ebédet: tarhonyaleves és káposztás zwekedli.

Odakint kicsit szeles, de szép napos idő van.

A káposztás zweckedli nagyon finom volt. Ha még a feketeborsot is megtaláltam volna, még jobb lett volna.

2022. augusztus 5., péntek

Hatékony angol tanulás 05

 20220805 Péntek

Délelőtt bogarásztam a notebookon ás találtam egy nagyon hatékony angol tanulási helyet. Már csak a módszertant kell hozzáadnom és mehet a próbaüzem.

I'd like to send this package to California. Would you like to send it overnight or by regular? 

2022. augusztus 4., csütörtök

USB kulcs 04

 20220804 Csütörtök

Megjöttek a finom sajtos szendvicsek és a tejeskávávé Katikától.

Reggeli után csengetett a futár 31 ezer forintos utánvétes csomagküldeménnyel, de először nem találtam a myakbaakasztós kis tástát, ezért Áron vette át.

Délben jött az ebéd: zöldborsó leves és valami második fogás, de csak a levest ettem meg.

Kettőkor beköszönt Emőke lányom, kicsit beszélgettünk, azután átment rendezkedni a garzonjába.

A csomagban, amit a futár hozott, egy USB kulcs volt némi leirással.

Áron elkérte a telefonom, de se előtte, se amikor visszaadta, nem mondta meg, hogy minek. Erről csak sejtéseim vannak.

2022. augusztus 3., szerda

Reggeli, ebéd 03

 20220803 Szerda

Katika hozta reggeli, mint mindig, ma is gazdag és finom volt. Ebédre is hozott valamit, de azt délután négyig meg se néztem.

2022. augusztus 2., kedd

Leapadt a család 02

 20220802 Kedd

Katika két szalámis zsemlét hozott reggelire tejeskávéval és közben váltig álítja, hogy ő a tartozását késpénzben már átadta. Ez nem igaz és Nagy Emő is látja, hogy minden szava észerűtlen valótlanság.

Nagy Emő elindult haza Pátyra. Jó lett volna vele tartani és majd onnan tovább Dömsödre.

Leapadt a család. Norciékról nem tudom, de gondolom, hogy már Horányban vannak. Emőke lányom úgy tervezi, hogy csak néhány nap múlva jön, Áronról pedig nem tudom, hogy merre van.

Egyedül a pihenésben nincs hiányom, de nincs akitől kérhetnék egy pohár vizet. Való igaz, hogy azért még magam is ki tudok menni. 

Katika este nyolckor hozott szendvicseket és hideg teát.

2022. július 31., vasárnap

világpolitika 31

 20220731 Vasárnap

Dömsodön ébredtem, de már dél is elmúlt. A töltőket meg a kábeleket még könnyen megtaláltam, mert tudtam, hol vannak és ki tudtam tapogatni, de bezzeg a kurzort nem, mert azt látnom kellett volna.

Hosszasan beszélgettem Bélával, aki úgy látja, hogy a világpolitika miatt nem túl szép jövő vár ránk. Sebaj, nekünk még akkor is lesz áramunk, konyhakertünk, halunk, lesznek gyümölcsfáink. 

2022. július 28., csütörtök

Hal és sör

 20220728 csütörtök

Amikor elmondtam Tibcsinek, hogy Áront kértem meg, hogy segítsen két átutalásban, nem sok jóval bíztatott.

Áron az utolsó percig halogatta, hogy lemenjen a boltba halért és sörért. Azon se csodálkoznék, ha már be sem engednék.

2022. július 26., kedd

Zseni 26

 20220726 kedd

Szinte az egész délelőttöt átlustálkodtam. Béla barátomat átneveztem Zseninek. Jobboldali Alt +j = í és a Shift + 7 az az =jel.

2022. július 23., szombat

Lőcsei Jancsi 23

 20220723 Szombat

Nagy örömömre Lőcsei Jancsi barátom csöngetett be reggel. Ő nem túl régi barátom, még csak 70 éve ismerem. Egy hete jött Ausztráliából és egy hónapot tölt itt Magyarországon. Az ölelkezés után bekaptunk egy unicumot, majd sok duma következett.

Amikor Katika hozta az ebéddet, üdvözölték egymást és Jancsi kérte, hogy szerezzen ide egy takarítónőt.

Közben Ticsi telefonát üzleti ügyben, hogy utaljak 270e Forintot,  Tósa Sanyinak pedig 100 ezret kölcsön.

Nekem most már csak Áron körül forog az agyam, holnap érkezik haza Athénből.

2022. július 22., péntek

Tökfőzelék 22

 20220722 péntek

Katika ebédre zöldborsós húslevest és tökfőzeléket hozott pörkölttel.

Áron vasárnap érkezik meg. Már nagyon várom.

Béla segített egyenesbe tenni a blognaplót.