2012. január 7., szombat

Eszter jön Dömsödre

Eszter reggel telefonált, hogy úgy készüljünk, előreláthatóan kettő körülfog érkezni. Még a reggeli előtt elővettem a lazactörzset és annak rendje szerint bepácoltam, hátha azt kérik majd ebédre. Természetesen a reggelizés után a piacon kezdtük a napot. Onnan a fodrászhoz mentünk. Áron határozottan kérte, hogy most engedjem meg, hogy ő határozza meg, hol milyen hosszú legyen a haja. Mire mind a kettőnkkel végzett indulhatunk feltenni az ebédet.
Útközben azért még beugrottunk Laci bácsiékhoz Boldog Újévet kívánni. Kicsit dumcsiztunk és kölcsönkértük a Tom Sawyer könyvüket, mert amit én megrendeltem, az nem fog megérkezni csak a következő hét közepére.
Az ebédhez valót csak összekészítettük, gondoltuk megvárjuk vele Esztert. Kettő előtt fel is vettük őt a CBA-nál. Mivel a jégsalátát emlékezetem szerint Gazdagréten felejtettük,ezért elkezdtük járni a zöldségeseket, de egy darabig úgy tűnt, hogy eredménytelenül, míg nem egyszer csak Kiskunlacházán találtunk, mégpedig fejes salátát. Amíg készítettem az ebédet, addig Eszter és Áron fociztak a kertben. A kaja Áron egyik kedvence lett: tojásos nokedli rántott csirkecombbal és jégsalátával, mert közben kiderült, hogy mégis itt van az éléskamrában. Egyre kevésbé tudom koordinálni ezt a kétlakiságot és egyre gyakrabban hibás a logisztika.
Délután backgammonoztunk Áronnal, de közben Áron igyekezett Esztert is megtanítani erre a játékra.
Este bekapcsoltuk a szaunát. Először csak 60 fokra állítottuk, mert Áron azon szeret kezdeni. Utána Eszternek jött a 70, mert ő azon tud igazán relaxálni. Amikor Áron már lefeküdt csak Eszterrel foglalkoztam. Nagyon jól éreztük magunkat.

2012. január 6., péntek

Marikáék sérült gépe

Áron korán indut a suliba. Azonnal bekapcsoltam a dömsödi fűtést. Nehezen tudok visszazökkenni a dolgos hétköznapokba. Felhívtam volt főnökömet, hogy az egyik benti számítógépem leselejtezésével sokat tudna segíteni az itthoni géparkunk szinvonalán.
Felhívott Bence apukája, hogy szeretné, ha folytatnám Bence matek korrepetálását.
Eszter 1/2 tíz körül jött meg. Addigra én már elindítottam a nagymosást is meg a mosogatógépet is. Tömegközlekedéssel indultunk fel a várba, hogy megnézzük a Ferenczy Károly kiállítást. Való igaz,hogy ott volt Béni is meg Noémi is, de a fő attrakció a Ferenczy Károly volt. Nagyon örültem, hogy meghívott erre a túrára, mivel festményei közel állnak a szívemhez. Jól éreztem magam a kiállításon és ezen Eszter csak dobott egy fokozatot felfele. Már majdnem elindultunk volna haza, amikor mondtam, hogy nekem nagy hiányérzetem van. Szerintem mi kihagytunk termeket. Olyan kedvenc nagybányai képekkel nem találkoztam, mint a Ferenczy K.:Október. Addig-addig erősködtem, amig meg nem találtuk a hiányzó festményeket.
Hazajövet a kis kínaiban ebédeltünk mert csak erre volt időnk. Ekkor Eszter még úgy döntött, hogy nem jön velünk
Áron 1/4 4-re ért haza és már indultunk is Dömsödre.
M. Marikának telefonáltam, hogy mi körülbelül hatra leszünkott és ha szeretné, hogy a W7 alatt elveszett állományokat megkiséreljük visszamenteni, akkor hozzák át a számítógépet, mert az várhatóan egy hosszabb munka lesz. Este még begyújtottunk a cserépkályhába és jó melegre befűtöttünk.
Amikor Marikáék meghozták a számítógépet, hoztak hozzá egy zacskó töpörtyűs pogácsát is, gondolva arra, hogy mire készen leszek, addigra már jócskán megéhezem. Felakasztottam a gépet a hálózatra. El is kezdtem a W7 telepítését, de hamarosan kiderült, hogy arra a sérült partícióra ez nem fog menni. Bélával megkonzultáltuk a problémát és arra jutottunk, hogy ezzel nem érdemes küszködni, inkább meg kell próbálni XP oldalról megmenteni a W7 alatt elveszett állományokat. A Béla által küldött segédprogram el is kezdte az állományok kigyűjtését, de éjfélig nem végzett, csupán a 42 %-ával. Bekapcsolva hagytam a rendszert, azzal, hogy mire felkelünk, biztosan készen lesz.

2012. január 5., csütörtök

Eszter Skype-ja

Reggeli után megrendeltem Áronnak a Tom Sawyer kalandjait, de sajnos csak 5-7 munkanapra vállalták a szállítást, pedig Áronnak már 9-én be kell vinnie. Remélem, hogy addig találunkegy áthidaló megoldást.
Amikor Áron hazajött a suliból rögtön elkezdett a szobájában játszani. Eszter hozozz egy kis mogyorót és a laptopját, hogy installáljuk a Skype-ját.Közben persze megittunk egy fél üveg rozét, amitől különösen jól mentek a dolgok.

2012. január 4., szerda

szennyestartó

Reggel, először próbálkoztam az éjszakai álmom felidézésvel és megfejtésével, majd valami furcsa, korábban nem tapasztalt lelki egyensúly volt az, amivel Áront is fogadtam. Jól tettük, hogy még este bepakoltunk mindent a táskájába és előkészítettük a felveendő ruhákat. Minden el volt intézve, minden közüzemi át volt utalva, minden levél megírva, feladva, egyszóval rend volt az életünkben, jól kezdődik az év.
Azért javítani való mindig akad. Most az apácarácsos szennyestartó esett szét. Amúgy is ki kellett rámolni, mivel aktuális volt egy nagymosás, hát a szennyestartót is szétszedtem és le is vittem az autóba, hogy majd Dömsödön szakszerűen megragasztom.

2012. január 3., kedd

Munkanapon szabadnap

Nagyon sokáig lustálkodtunk. Még a napi programot is az ágyban terveztük meg. Ez az utolsó szabad napunk. Áron épített egy hatalmas három hajtóműves lego hajót. Volt annak motorja, vitorlája és még kézierő hajtása is. Amíg a hajó készült, bepótoltam az utóbbi hét blogbejegyzéseit. A vázlatok, illetve jegyzetek már készen voltak, csak ki kellett javítgatnom és befejeznem azokat.
Azt gondoltam, hogy ezen a rendkívüli szabadnapon, amikor a hivatalok fogadnak úgy fogjuk hasznosítani az időnket, hogy elintézzük a már régen húzódó dolgainkat (Áron személyi igazolványa és az elveszett útlevelem pótlása. Ezekre azért lelkileg is fel kell készülnünk.
Azzal kezdtük, hogy elcaplattunk a rendőrségre és kértem jegyzőkönyvileg rögzítsék, hogy az én útlevelem nagy valószínűséggel az ellopott autónkban maradt. Erre a jegyzőkönyvre azért is volt szükség, mert így 5000.- forint illeték helyett csak 2500.- forintot kellett fizetni. Az okmányiroda és a kerületi kapítányság egymástól egy buszmegállónyira van egymástól és maga a jegyzőkönyv elkészítése sem volt több tíz percnél.
Onnan egyenesen az okmányirodába mentünk és egy másik negyedórán belül már mindennel készen voltunk.
Igyekeztem, hogy mire Eszter hazajön a munkából, addigra otthon legyünk.
Felhívtuk Nóra nagyit, de már a hangjából tudtam, hogy elkapott valami vírust. Felmentünk hozzá, de nem sokáig voltunk nála, csak éppen hogy felvittünk egy tál kocsonyát, amiről tudtuk, hogy imádja.
Hazafelé beszaladtunk az Aldiba. Még unicumot se vettünk, mégis otthagytunk egy csomó pénzt.
Itthon megmelegítettük a kegyelmesktől hozott füstölt sonkás bableves maradékát és az íze miatt egyfolytában Fruzsina nevét mormoltuk. Vacsi után meglátogatott Eszter. Vele nagyon jól éreztük magunkat, de azután Áron is meg ő is elhagyott. Áron felment a Ilihez, így azután árva maradtam. Az asztali számítógépen valami beszart, mert az újraindítás utáni első URL címet még akceptálja, de a másodikat már nem.

2012. január 2., hétfő

Zsidó ismeretterjesztés

Reggel,először leszaladtam a postára befizetni a takarékcsekket és venni valami reggelinek valót. Kenyér sajt, füstölt tarja stb. A füstölt tarjával volt egy kis vitám, no nem azért a 200 forintért, de elvi kérdést csináltam abból, hogy ha már meghirdetik az akciós árat, akkor kit érdekel az, hogy a mérlegen még nincs átállítva az egységár. A vezetőnő azt mondta, hogy ő nem tudja megerőszakolni a mérleget, hogy 410.- forint helyett csak 220.- at nyomjon a cimlére. Jöüjjek vissza egy óra múlva, addigra már át lesz programozva. Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy én a helyükben az előző záráskor programoztam volna át, de ha már ez nem sikerült, akkor kivenném a csomagból a tartjának kb. a felét és úgy dobnám a mérlegre. Jaj, tényleg ez az eszembe sem jutott, mondta, majd utasította az eladót, hogy tegyen így. Fantasztikus, hogy mennyire nem tudnak kereskedni.

Csak kapkodva tudtunk reggelizni, mert . Eszter egyfolytában sürgetett, hogy el kellene már indulnunk, hogy 10-re odaérjünk az Operához. Időben odaértünk és Zoli elindult velünk a zsidónegyed idegenvezetésére.
Megint végiggondoltam, hogy miközben többen külföldre járunk, hogy megismerkedjünk az elmúlt korok hagyományaival, értékeivel, aközben nem tudunk eleget a közelünkben megtekinthető múltról.
Zoli most is nagyon felkészült idegenvezetőnek bizonyult és sok érdekeset tudtunk meg tőle. Egyes házak lepusztult homlokzatáról el sem lehetett képzelni, hogy milyen kincseket rejt a ház belül. Külön tetszett, hogy Zoli minden ilyen háznak tudta a kapujának kódját és mint egy "tárulj szezám" nyíltak ki előtte a kapuk.
Pihenés gyanánt beültünk a Hanna nevű étterembe. Esztes és én maceszgombóc levest ettünk, én még egy rántott pontyot tartárral, Áron pedig tojásos nokedlit.
Folytatva a túrát, Zoli hat órán keresztül tartotta az előadását. Akkor búcsúztunk el a társaságtól, amikor már Áron nagyon elfáradt.
Hazafele még betértünk egy capuccinóra és amilyen kicsi a világ, a presszóban még összetalálkoztunk kis Tamással és Zsófival.
Telefonon egyeztettünk Krisztával és Judittal, hogy biztosak legyünk abban, meddig is tart a karácsonyi iskolai szünet. Nagy megnyugvással tértünk nyugovóra, hogy még van egy szabad napunk.

2012. január 1., vasárnap

Az újév első napja

Amikor felébredtem már nem tudtam, hogy mit szabad és mit nem a fürdőszobában, ezért azután mindent megengedtem magamnak. Fruzsi nagy reggelit kreált. Utána Laci rávette Áront, hogy legyen a figuránsa a kerti méréseihez. Fruzsi már korábban is megmondta, hogy Laci mindenkit csak dolgozat. Én egyszerűen csak a mérési adatokat  jegyzőkönyveztem. Elkezdtünk pakolni, de előtte Laci még egy székért vitt el minket a monoszlói barátaihoz.

Csomagoláskor Áron kapott néhány Garfield könyvet ajándékba.
Már 11 is elmúlt, mire le tudtunk indulni. Fruzsi egy csomó kaját csomagolt be nekünk.  Áron annyira jól érezte magát Laciéknál, hogy megígérte, máskor is jön. Számunkra tegnap lejárt a 10 napos autópálya matricánk, amiért kellett keresnünk egy autópálya mentes hazautat.
Hosszú volt az út, de végre hazaértünk. Itthon azonnal felhívtuk Esztert, hogy a neki hozott uccokat átadjuk, de ő sehol sem volt.
Igaz, hogy később visszahívott, de az már nem volt az igazi.
Lejött, meg is ettünk közösen egy tányér kocsonyát, és megittunk hozzá egy üveg rozét. Ettől Eszter egy kicsit beindult, de sajnos időben behúzta a kéziféket. A cuccokat felvitte és megbeszéltük, hogy holnap együtt megyünk a zsidó negyedben rendezett idegenvezetésre.