2012. június 7., csütörtök

Ruzsa Magdi

Először elindítottam Áront az iskolába, azzal, hogy legközelebb csak péntek délután találkozunk, mert ma Nóra nagyi megy érte az iskolába és ott is fog aludni nála. Kértem, hogy ügyeljen arra is, hogy minden, péntekre szükséges iskolai cuccot cigyen magával. Többször is megkérdeztem, mindent átnéztél a táskádban, nem hiányzik semmi. Persze, minden rendben van és indult. Még az erélyről utánaszóltam: "viszed a tronacuccot is?" Jaj azt otthon felejtettem, Erre ledobtam neki és újjongva ment tovább. Csak később vettem észre, hogy az üzenő füzetét is itthon hagyta. Elhatároztam, hogy nem fogok minden nap utána szaladgálni az iskolába. Ha nem elég neki, hogy rákérdezek és kérem, hogy nézze át a táskáját, akkor vállalja a következményeket.
Elindultam a lejárt EU-s egészségbiztosítási kártyáink meghosszabbítását elintézni. Ott két véglet fogadott. Balkán, mert a beérkező ügyfelek (nyilván mind analfabéta) nem választkatják ki az érintőképenyőn, hogy mire kérnek sorszámot, hanem ott áll egy alkalmazott és azt kérdezi, milyen ügyben jött. Mire én mondom, hogy "EU-s egészségbiztosítási kártya". Erre megérinti az "EU-s egészségbiztosítási kártya" feliratot. Milyen jó, mondom magamban, hogy kettőnk közül legalább ő tud olvasni. Viszont a kártya meghosszabbítása teljesen európai. Az ügyintéző elkéri a személyemet azonosító igazolványokat, valamint a lejárt kártyákat és nem ám "jöjjön vissza három hét múlva", hanem két perc múlva aláírásom ellenében átadja az új, immáron újabb három évre érvényes plasztik kártyát.
Itthon Emővel együtt ebédeltünk, majd Emő kiválogatta, hogy miket vegyek fel estéra a szinházba, mert ugyebár én nem csupán analfabéte, de még kiskorú is vagyok. lepihentünk egy órácskára. Utána még volt arra is időm, hogy elugorjak a TESCO-ba, hogy péntek délután már ne kelljen. A lazacot amit vettem, csak úgy lazán betettem a hűtőbe. Korán indultunk a Pesti Szinházba, hogy előtte még legyen időnk körülnézni a Vörösmarty téri könyvnapon. Nem volt jó ötlet, ahogy autóval mentünk be a forró városba. Egy ezresért sikerült leparkolnunk az Erzsébet híd alatti húgyszagúparkolóban, ahol totál részeg csövesek pár száz forintért felajánlották, hogy majd ők őrzik az autónkat. Közben találkoztunk Anikóval és P. Istvánnal, akik éppen a kihívott mentőautóra vártak, mert István az utcán lett rosszul. A mentőorvost még megvártuk, de miután láttuk, hogy az orvos nem esik pánuikba, mi is eljöttünk.  Még arra is maradt időnk, hogy beugorjunk a Burger King-be egy csirkeszárnyas menüre eperfagyival. A könyvnapon annyi pénzt tudtunk  volna elkölteni, amennyi pénz nem is létezik. Ehelyett csak két könyvet vettünk.
A Pesti színház Magdaléna c. előadása az évad utolsó előadása volt Ruzsa Magdival. A csaj egyszerűen fantasztikus.
Későn érkeztünk haza és azonnal nekikezdtem a lazac pucolásnak, feldarabolásnak és bepácolásnak. Egy adagot rögtön meg is sütöttem és így éjfélre már meg is vacsoráztunk

2012. június 6., szerda

csirkeszárnyak

Reggel majdnem elaludtunk, mert áramszünet volt és ezért egyik rádió sem szólalt meg. Szerencsére a biológiai ébresztő működött. Áron nagyon csinosan indult el, de pulóvert most sem volt hajlandó felvenni, viszont cseresznyét vitt a gyerekeknek.
Délelőtt hirtelen eszembe jutott, hogy ma jár le a dömsödi fűtés dominó kártyája, ezért gyorsan feltöltöttem egy kisebb összeggel. Emő jött le, hogy már megint problémája van az új kütyüvel, de csak annyi volt, hogy nem okézta le a SIM PIN kódját.
Sikerült megtalálnom a frissen berendezett paypal accountban az ebay-en történt vásárlás kiegyenlítésének a lehetőségát. Át is utaltam azt a 20€-t és most várom, hogy a két 4 csigás vitorla feszítő megérkezzen.
Délután fél négyre mentünk Áronért. Vittem szopogató palackos üdítő italt is. Áron megörült, amikor megtudta, hogy Emő is végig fogja nézni az egy órás tenisz edzését. Anna megkapta a Budaörsi Tenisz Centrum QR kódjait és nagyon szeretett volna hálálkodni érte.
Az edzés nekem nagyon tetszett. Ákos lelkiismeretes, jó tenisz oktató.
Hazajövet nekikezdtem a csirkeszárnyak elkészítésének. Két jénaiban tereztem sütni. Az egyikben a buffallóiból megmaradt kenőcs adta az alapízt, a másikban kaliforniai részeg csirkét gonsoltam citrommal és petrezselyemmel. Emő készítette a salátát hozzá. Közben telefonált Tamás, hogy felszaladna a kocsi kulcsáért. Kértem, hogy csak később jöjjön és arra készüljön, hogy nagyon finom kaja lesz. Azonnal benne volt, de közölte, hogy ő már most majdnem éhenhal. Áron leszaladt a MATCH-ba 2 kg újkrumpliért és azt ios betettem a sütőbe. Nyolcra elkészült a kaja, de Tamás felhívott, hogy még meg kell oldania kis Tamás autójának az elszállíttatását a szerelőhöz, ezért egy kicsit késni fog, ne várjuk meg, kezdjünk hozzá nélküle a vacsorához. Áronnak is nagyon ízlettek a csirkeszárnyak, bár ő az újkrumplit és a salátát szíve szerint hanyagolta volna. Tamás is megérkezett és degeszre ettük magunkat. Tamásnak befejezésképpen még jutott a fokhagymás-túrós.cseresznyés burekből és az is nagyon ízlett neki. Összekészítettem egy adagot Csabinak is és Emő azt is, meg hozzá salátát is vitt fel neki.

2012. június 5., kedd

tanév vége felé

Reggel csak három kérésem volt Áron elindulása előtt: mutassa meg a tolltartóját, hogy megnézzem, minden rendben van-e benne, csomagoljon az osztálytársainak a Dömsödön szedett cseresznyéből és okvetlenül vegyen fel meleg pulóvert, mert szeles, hideg idő van. Ez csak részlegesen teljesült, mert bár megmutatta a tolltartóját, de itthon felejtette. A cseresznyét nem az osztálytársainak, hanem Ági néninek adta, ami nem baj. Ezen kívül egy szál trikóba ment és nem vitt pulóvert. Az erkélyről még utánaszóltan, hogy ledobnám a pulóvert, de erről hallani sem akart.
Reggelire mikróban melegítettünk egy-egy szelet cseresznyés bureket és kipróbáltuk a tojásfőző órát. Émő közepesre, én pedig lágyra szerettem volna főzni a tojás. Kávézás után lementem a postára a Földhivatal ajánlott leveléért és még dzsekiben is hideg volt. Na erre gyorsan beültem az autóba és a pulóverrel, tolltartóval felfegyverkezve berontottam a suliba. Ági néni már ott állt reklamálva, hogy engedhettem el a fiút egy szál pendelyben.
Délelőtt nekiálltam meggyúrni a megkelt pizzát. A hozzávaló sajtot Emő hozta le. Mire elkészültem a feldiszítésével már megjöttek a fiúk. Kicsit korábban jöttek, de beküldtem őket Áron szobájába játszani, mert még korán sem volt négy óra és volt még öt percem egy befejezetlen sakkpartiból. Közben megjött Judit Csanáddal és bár mondta, hogy nem akar zavarni, mert látja, hogy parti van, de azért azt sikerült elvesztenem. A tanév utolsó német gyakorlása jól sikerült és mindenki nagy izgalommal várja a szombati osztály bulit Dömsödön. Áron felvitt egy kis tepsi pizzát Csabinak.Pizza evés után a fiúk még nekiálltak játszani és jó nagy rendetlenséget csináltak. Miután még sütött a nap, le is küldtem őket a kosárlabda pályára, hogy ott folytassák a focizást.
Megjött Emő és Emőke.
Emőke beszámolt, hogy állnak a dolgai és miként alakul a jövője a Zürich melletti munkával. Nekiestünk mind a ketten és elláttuk ezer jó tanáccsal. Szegény alig tudott szóhoz jutni

2012. június 4., hétfő

zajlik az élet

Áront kértem reggel, hogy vigyen be az osztálytársainak egy kis cseresznyét abból, amit vasárnap szedtünk. Emő nem ment dolgozni, mert itthon felgyülemlettek a teendői. Együtt reggeliztünk. Utána leszaladtam a postára, hogy felvegyem Norci küldeményét. Együtt bontottuk fel. Szülinapomra kaptam egy olyan tojásfőző órát (Egg Stopper), ami nem is óra, hanem valamilyen fajta hőmennyiség kijelző. Egyszerre kell betenni a tojásokkal a vízbe és a kijelzője attól függetlenül, hogy hány tojás van és mennyi vízben, mutatja, hogy a megfőtt tojás lágy, közepes, vagy kemény. Sajnos ma már nem tudjuk kipróbálni, mert reggeli után vagyunk, de majd holnap.
Én is csak kilenc körül értem a bányába. Bevittem azt a gépet, amit szertnénk Juditnak kölcsönadni, de nem tudunk rajta bejelentkezni. Megint a cég jövőjéről folyt  a kis létszámú diskurzus. Délben azután eljöttem és Emő instrukciói alapján vásároltam néhány dolgot a TESCO-ban. Amikor hazaértem elkezdtem 3 szelet lazacot sütni, majd felmentem Emőhöz. Emőéknek megérkezett a korábban megrendelt kerámialapos tűzhelyük. Emőnek először kétségei voltak, hogy jót szállítottak ki, de azután sikerült meggyőznöm, hogy amit hoztak az király. Azonnal felhívtam a villanyszerelőt és megbeszéltem vele, hogy ha tud, akkor még ma délután jöjjön el bekötni. Lejöttünk és készítettünk a halhoz egy zseniális salátát, tele újhagymával, uborkával, feta sajttal és olívabogyóval. Amikor megjött a villanyszerelő, körülbelül azzal esett egybe Áron várható hazaérkezése. Mire felmentem az Ilihez, Áron már a TV előtt trónolt. Erről szó sem lehet - mondtam - , előbb tanuld meg a verset (a címét csak szombaton áll módomba közzétenni.) Áron kikönyörögte, hogy akkor nyomtassam ki neki és majd Ilinél megtanulja. Ebben maradtunk.Később Csabi is kapott a salátából, de ő nem lazaccal kérte, hanem csirkemellel.
Délután az egész ház nevében megírtam az Önkormányzat honlapjára, hogy kinek a házatáján betonozzanak le, eddig fákkal és fűvel parkosított területet autó parkoló számára. Szerintem nem teszik zsebre, amiket kormányrendeletekkel teletűzdelve írtam.
Este Nóra nagyi felhívott, hogy kivételesen cseréljük fel a szerdát csütörtökre, mert neki szerdán szemészetre kell mennie. Ez nekünk is passzol az elképzeléseinkkel, mert csütörtökre Emő vett színházjegyet. Már csak arra volt odafigyelésem, hogy a mélyhűtőből elővegyem a holnapi pizzát keleszteni.

2012. június 3., vasárnap

Emő feladta az inkognitóját

Már kora reggel, amíg még nem süt a nap oda, meglocsoltam a paradicsomost. Emő és Áron még aludtak. Főztem két kávét, majd kimentem az istállóba. Befejeztem Emő fiókjának a javítását és be is tettem az autóba. Elkezdtem felújítani az istállóban az eddig eltakart konyhaszekrényt, hogy a finomabb szerszámparkkal egyszer majd beleköltözhessek. A fűnyírásnak megadtam az utolsó lökést. Mire befejeztem a fűnyírást Emő már elkészítette a reggelit. A kúp alatt tálalt és az asztalon minden volt, ami szem-szájnak ingere. Ketten bevittük az istállóba a nagy deszkalapokat. Minden úgy alakul, hogy jövő szombatra már fogadóképes lesz a bázis a 20 gyerek és a szüleik számára.
Oda vittük a nagylétrát a cseresznyefához. Áron felmászott a  tetejére és ott leszedett egy félkosárnyi cseresznyét. Nem készítettünk különösebben ebédet, majd eszünk valami maradékot, de azon megsértődtünk, hogy péntek délután márelfogyott a lacházai pékségben a túrós burek. Ezért azután teljesen saját recept alapján elkezdtünk sütni egy Emő-Gábor cseresznyés túrós bureket.
A kiolajozott tepsi aljára került két réteslap, arra egy réteg kenőcs, amibe vagy 30 szem kimagozott cseresznye. Ezután jött újabb két réteslap, egy kicsit megkenve olíva olajjal majd a kenőcs második fele, benne megint 30 szem cseresznye. Végül a tetejére a maradék réteslap,finoman megkenve olíva olajjal és így be a 180 fokos előmelegített sütőbe. A kenőcs összeállítás elég bizzar, ha meggondoljuk, hogy mindez cseresznyével fog párosulni:

1/2 kg tehéntúró
2 dcl tejföl
2 tojás
6 gerezd fokhagyma
1 kávéskanál só

Elkészült és bár Áron egy kissé meglepődött az ízén, mert ő édeset várt, amikor bekapta az első falatot, de nekünk nagyon ízlett. Az egyetlen hibája az volt, hogy a legfelső két réteg réteslap külön életet élt  és nem tapadt a burek többi részéhez.
S. Laciék hívtak cseresznye szüretre, de oda csak fél hatra értünk. A cseresznyéjük nem volt olyan finom, mint a mi dömsödi cseresznyénk, de volt mellette csoki torta és az kíváló volt. Már fél hétkor leléptünk, mert Emőt nem dobta fel a társaság. Csak ketten jöttünk haza, mivel Emő kiszállt a református templomnál, de mondta, hogy később jön ő is.

2012. június 2., szombat

Geréb deszka

Áron még javában aludt, amikor mifelébredtünk és meg is reggeliztünk. Kértünk egy időpontot a fodrásztól, de én átadtam a telefont Eszternek, mert úgy sem tudtam volna elmondani, hogy ő mit szeretne vele csináltatni. Végül 1/2 10- re kapott időpontot. Hátrahagytunk Áronnak is reggelit, hogy ne a saját hasán érezze meg, hogy mi elkószáltunk. 1/2 10-ig még kényelmesen el tudtunk menni a piacra és gyorsan, de céltudatosan bevásároltunk.  Tojás, spenót, angol szalonna. Esztert ott hagytam a fodrásznál és tettem egy nagy kőrt a rám hagyott feladatokkal. Mire visszamentem érte már majdnem készen volt. A fodrász férjével megbeszéltem, hogy most jöhetnének favédő Xyladecor-ral lekenni elől-hátul a geréb deszkát. Nagy nehezen ráálltak és 11 után már neki is kezdtek a munkának. Közben én folytattam az Eszter fiókjának a javítását.
Eszter a házban készült a június végi kiállítására, Áron meg én nekiálltunk kirámolni az istállóban a cuccokat, hogy a benne lévő, de elbarikázódott konyhaszekrényt át tudjuk tólni a másik falra. Egy óra alatt végeztünk a rámolással. Amíg Áron takarította a fahulladékkal kevert szemét szelektálását, addig megtörtént az áthelyezés is. Mire a Xyladecorosok végeztek, addigra Eszter összerittyentett egy olyan finom ebédet, hogy az hét nyelven beszélt. Kis nézeteltérés volt a favédelem díjazását illetően, de Eszter azt is jól megoldotta.
Közben átjött Feri bácsi és meghívott minket egy rövid kenu túrára. Lekocsiztuk a kenut a velül szemben lévő sójához, onnan feleveztünk a mi stégünkig és Eszter meg Áron ott száltak be. Elindultunk Tass irányába, majd egy fél óra múlva vissza. Nagyon jóra sikerült a kenu és jóra a kis vizi túra is. Az időt, mintha pont erre találták volna ki. A felhőkön átszűrődő napsütés, enyhe szellő és 20 fok. Utána még sütkéreztünk egy órát a stégen.

2012. június 1., péntek

elfogyott a burek

Nagyon korán hat óra körül keltünk. Eszter hétkor már a buszon captatott a munkába. Én végignéztem, ahogy Áron készülődik. Probáltam rábeszélni, hogy legalább egy narancsot egyen meg, de ő inkább sietett a suliba. Leszaladtam a postára és befizettem a hülyék havi takaréklevelét. Rosszul kamatozik, de az az egy vígasztal, hogy egy ilyen keveset rendszeresen félre tudok tenni és sok kicsi sokra megy, (meg közben inflálódik). Friss kenyeret is vettem. Reggeli után elindítottam a nagymosást és a mosogatógépet is, majd legyártottam a dömsödi teniszpálya QR kódját. Szerintem örülni fog a tulaj, amikor átadom neki.
Dél fele elszántam magam, hogy bemenjek a BOSCH-hoz a dömsödi mosogatógép fedelének a cseréje végett. Teljesen eluasítóak voltak és a kuláns segítőkészségüknek a halvány szikráját sem mutatták.
A derekam megint beszart egy kicsit, de majd Dömsödön kikúrálom. Fél négyre megjött Áron és négyre már Eszter is itthon volt. Gyorsan összepakoltam a cuccokat és öt előtt már indultunk is. Nem is álltunk meg, csak a Burek pékségben. Összevásároltunk mindenfélét, de a kedvenc túrós burekemből már nem volt egy szem se.
A bázison rögtön elkezdtem Eszter tönkrement fiókjának a javítását, de a megfelelő méretű facsavar híjján azt fel kellett függeszteni. Belekezdtem a fűnyírásba, de egyszerre nagy falatnak bizonyúlt.