2013. február 14., csütörtök

tervezzük az utat Bristolba

Mire Emő elindult a munkába, addigra Áron is felkelt és mintaszerűen készült az iskolába menni. Még arra is maradt ideje, hogy egy nagy bögre müzlit beáztatva tejben megegyen. Én még egy darabig lustálkodtam, de azután csöngetett Csabi, hogy mennének Eplénybe síelni. Odaadtam neki a sícipőt, beállítottam a lécén hozzá a kötést, kiválasztotta a neki tetsző síruhát és a síszemüveget. "Hals und Beinbruch", mondtam búcsúzóúl.
Délelőtt találtam egy viszonylag olcsó wizzair repjegyet hármunknak egy áprilisi Budapest-Bristol oda-vissza útra, de Norcikám azt mondta, hogy ez drága és majd ő keres egyet a Ryanair-nál.
Norci valóban talált egy jegyet nekünk összesen 77 ezer forintét. Ezt mind a hárman olcsónak találtuk ahhoz, hogy végre láthassuk őket egy hétig saját környezetükben. Most már csak az a kérdés, hogy Zoli bácsi (Áron osztályfőnöke) megfelelőnek találja-e Áron viselkedését, szorgalmát és előmenetelét ahhoz, hogy elengedje egy hét rendkivüli szabadságra.
Anna néni például arra panaszkodott, hogy hiába fizettük be a Zrinyi matekversenyre a nevezési díjat és ő hiába szól Áronnak, hogy el ne felejtse, délután egykor itt az aulában van a gyülekezője azoknak, akiket vinnie kell a matek versenyre. A 40 főből csak egy hiányzott, Pacher Áron, ami azért is baj, mert az eredményével erősítette volna a Törökugrató Iskola eredményét.
Áron természetesen nem tudta elmondani, hogy miért nem volt ott a megbeszélt helyen és időben.

2013. február 13., szerda

Keszeg

Emő már hétkor elindult a munkába. Hiába ígértettem meg este Áronnal ás Ilivel is, hogy Áron reggel 1/4 8-ra legyen itthon, sajnos csak jóval fél nyolc után jött le. Akkor még nekikezdett reggelizni, majd fogat mosott  és végül nyolc előtt négy perccel indult csak el, ami miatt szerintem el is késett.
Reggeli után elindítottam a mosógépet és a mosogatógépet is.
P. úr felhívott, hogy elhoznék-e neki egy cuccot Újpestről autóval. Mondtam, hogy nem, mert éppen most beszéltem meg Bélával, hogy a kütyüt sem érdemes autóval cipelni a város egyik végéből a másikba, ilyen üzemanyag árak mellett. Emőke rosszkor jelentette be, hogy vett egy sícipőt meg egy sílécet, csak el kellene érte menni. Elküldtem BMV-vel (nálunk így hívják a tömegközlekedést, mert a rövidítés azt jelenti, hogy Busz Metró Villamos) a sífelszerelésért.
Nagy lendülettel nekiálltam rendezni az íróasztalomon felgyülemlett papír kupacot. Közben Emőke áthozta a frissen vásárolt Salomon sícipőjét és sílécét. Megmutattam neki a sícipőn található állítási lehetőségeket.
Ebéd után fél négyre értem a suliba. Áron szokás szerint késve jött ki a napköziből. Elhangzott a szokásos "Bocsánat".
Ettől függetlenül időben érkeztünk a tenisz edzésre. Áron szervái tetszettek, de az edzés után azért elmondtam a kritikai véleményemet, mert úgy éreztem, hogy néhány kis hiba becsúszott a mozdulatrendszerbe.
Hazajövet kivettem a mélyhűtőből Áron őszi keszeg beszerzéséből 6 darabot. Miután a mikróban felengedett, beírdaltam és betettem egy csomó fokhagyma zuzalékot a halak hasába. Felszólítottam Emőt, hogy mire én megsütöm, legyen hozzá egy rakás saláta. A nagyon finom vacsorát spanyol vörösborral egészítettük ki.



2013. február 12., kedd

Taxi Driver

Reggel Áronnak még fél nyolcig sem sikerült, nemhogy elindulni, de felöltözni sem. Közölte, hogy nem találja ott a tornazsákját, ahova tegnap letette. Ráadásul, ha meglesz, akkor is egy vizes farmer van benne. A sportzsák nagy nehezen előkerült és Áron nyolc előtt tíz perccel el tudott indulni a suliba. Német gyakorlásra először csak Olivér és Bálint érkeztek, de ők 4 óra előtt tíz perccel. Javában teregettem a leáztatott bélyegeket és tudtam, hogy a teregetéssel végezni tudok négyig, de a lepréseléssel nem. Arra gondoltam, hogy mi lenne ha ma én nem az asztalnál ülve osztanám az igét, hanem rakodnám a nyirkos bélyegeket a könyvekbe és közben társalognánk, természetesen németül.
Áron szokása szerint elkésett és csak négy után öt perccel érkezett haza. Olyankor, ha nincs kire fognia a késését, elintézi egy halk bocsánat kéréssel.
Miután most tanulták a befejezett jelen elnevezésű múltidőt, gondoltam az lenne a legjobb, ha elmeséltetném velük, hogy mi volt tegnap. Kezdjék a felébredéssel és fejezzék be az esti elalvással. Mind a négyen nagyon élveztük a dolgot. Ők főleg azt, hogy végre nem szavakat és nyelvtani szabályokat magolunk, hanem társalgunk németül.
A gyakorlás után a fiúk játszottak, én pedig nekiálltam a tegnap vásárolt lazacgerincet a mélyhűtésre előkészíteni. Lepucolás, a fölöslegek eltávolítása, darabolás, mosás, sózás, megszórása kaporral, mustározás  és egyenként becsomagolása alufóliába. Már majdnem teljesen készen voltam, amikor Laci megjött a fiúkért.  Kíváncsian nézte, hogy mit teszek, ezért becsomagoltam neki is három szeletet és elmondtam, miként kell azt szakszerűen megsütni.
Áron szeretett volna felmenni az Ilihez és ott aludni. Két feltételhez kötöttem. Legyen rendben a szobája és a táskája, amit le is ellenőriztem és, hogy reggel 1/4 8-ra érjen le.
Közben hazaért Möci és felment készülődni az induláshoz. Negyed nyolc után fel is szálltunk a 8-asra, hogy kezdésre odaérjünk a filmklubba. Pár perc séta. A kezdés előtt még rendeltem egy pizzát és két sört, de a pizzáért már csak Emő ment le. Laciék már bent ültek a nézőtéren és szerencsére nekünk is foglaltak helyet.
Scorsese rendezte 1976-esTaxi Driver c. film volt a program Robert De Niro főszereplésével. A másfél órás film ehetőbb volt, mint a többi Scorsese film és nekem teszett.

2013. február 11., hétfő

libanyak leves macesz gombóccal

Nyugodtan aludhattam, nem kellett korán kelnem. Körülményes reggelit készítettem magamnak. Délelőtt 10:30-ra volt időpontom a CitiBankban. K. úrral megbeszéltem a közeljövő financiális stratégiáját. Hazamenve elintéztem a nyugger kajákat és meg is ebéeltrem.
Fél háromra mentem Áronért a suliba, aki már előre nagyon örült annak, hogy mostantól, nem csak szerdán, hanem hétfőn is lesz tenisz edzése. A hétfői edzést nem Gyula, hanem Anna - Gyula felesége -  tartotta. Ilyen jókat még sohasem ütött Áron. Voltak hibás ütései, de most mintha jobban ráérzett volna a lényeges dolgokra.
Utána útbaejtettük a TESCO-t. Kettőn között felosztottuk a feladatokat, amiket Emő adott nekem telefonon. Gyorsan végeztünk. Otthon megbeszéltem Emőkével, hogy felügyeljen arra, hogy Áron időben megvacsorázzon,  lezuhanyozzon és lefeküdjön.
Este Laciékhoz mentünk a szokásos első keddi vacsorára, amit mostanában hétfőn tartanak meg. Tamás jött értünk hétkor, de Emő akkor még nem volt itthon. Tamásnak módja volt várakozni és megcsodálni, hogyan történik a bélyegek leáztatása. Emő nemsokára megérkezett és közölte, hogy ő annyira fáradt, hogy ma inkább nem menne a Laciékhoz. Erre én mondtam, hogy akkor én is itthon maradok, mire Tamás, hogy ezt ne csináljuk, mert akkor ő sem megy, miközben már arra készült, hogy a libanyak levesbe ő fogja elkészíteni a maceszgombócot. Mondtam Möcinek, hogy miután ő indította el ezeknek a dominóknak az eldőlését, hívja fel a Laciékat és a részünkről mondja le a vacsorát. Ettől azután egy kicsit változtatott: "Na jó, akkor menjünk, de nem maradjunk sokáig, mert korán szeretne lefeküdni." Ok.- mondta tamás, csak addig maradunk, míg mindent meg nem eszünk.
Így is lett. Lacit egy kicsit jobb kedvre derítette az érkezésünk. A kaják nagyon fonomak voltak. Emő, Fruzsi meg én leküldtünk néhány unicumot.
Tamás még tíz óra előtt hazahozott minket.

2013. február 10., vasárnap

Vasárnap

Sokáig aludhattunk, mert nem kellett a piacra menni és nem volt időpontunk a fodrásznál sem. Reggeli után átjött Zoli bácsi, mert észrevette, hogy az autón a vezető oldali ajtó egy kicsit nyitva volt. Nagyon jól tette, hogy szólt, mivel a nyitott ajtó mellett egész éjjel égett a belső világítás és az úgy leszívta az akkut, hogy amikor próbáltam indítani, a motor meg se moccant. Még délelőtt Gabikáék fele vettük a sétánkat, hátha Ferikének van egy akku töltője. Neki csak a nagy hegesztőtrafó szolgált akkutöltőként, ezért inkább átmentünk a fiához Petihez. Végül ő adott egy mokány kis TESCO-s töltőt. A töltő egy-két óra alatt fel is töltötte úgy az akkut, hogy az önindító egy pöccintésre beindította a motort.
Ebédre csak a tegnapi maradékokat ettük. Délután levágtam egy nagy adag bélyeget és leültünk Emővel angolozni. Egy kicsit ki is kapott tőlem, mert a múltkori házi feladatát nem készítette el és az anyagot sem tanulta meg.
Az időjárás jelentés mindenféle hóátfúvással fenyegetett, ezért korábban terveztük hazaindulni. A tervből annyi lett, hogy este hét után értünk haza

2013. február 9., szombat

Első lépések az új kütyüvel

Valamiért az éjsazaka kellős közepén arra ébredtünk, hogy éhesek vagyunk. Nosza lementem a konyhába és bűnt, bűnre halmozva elkezdtem készíteni valami kaját. Möci egy langyos mézes tejet kért pirítóssal, magamnak pedig megsütöttem egy szelet füstölt tarját, főztem egy lágytojást és azt is pirítóssal ettem. Persze amíg mindez elkészült, addig bekaptam egy fél unicumot. Erről persze reggel Áron előtt mélyen hallgattunk.
Felhívtuk a fodrászt és kaptunk egy időpontot.
Elindultunk a piacra. Volt sok bevásárolni valónk. Nem csak sütni való szalonna, tojás, de füstölt sertésborda és angol szalonna is. Vettünk krumplit, hagymát, sör és unicumot.
Otthon először jól bereggeliztünk, azután  mindenki elfoglata magát. Áronnak a leckéjével kellett foglalkoznia, én rendezgettem a bélyegeimet, Emő készíti az ebédet, de mielőtt elkészül, elgurulunk a fodrászhoz. Nagyon szerény körülmények, semmi csicsa, de szeretünk ide járni. A nő is kedvel minket, mert már 5-6 éve járunk hozzá és amíg dolgozik, addig jókat tud velünk cseverészni. Visszatérve begyújtottam a cserépkályhába, majd leültünk a kései ebédhez. Gabika közben jelentkezett, hogy öt óra körül átjönnének a kütyüvel, hogy segítsek az első lépéseknél az új kütyüvel. Két-három órát foglalkoztunk a dologgal, mikozben unicumoztunk, Áron pedig Feri bácsit próbálta elkápráztatni a kártyatrükkjeivel.
Amikor elmentek, mi még vacsoráztunk egy kicsit, majd Emő bekapcsolta a szaunát. Nagyon finom volt a szauna.

2013. február 8., péntek

Áron késve jön haza

Reggel csak annyira ébredtem fel, amíg Áront elindítottam az iskolába. Áront megkérdeztem, hogy hányórára fog hazaérkezni. Azt mondta, hogy háro és negyednégy között. Utána még sokáig aludtam és jól kipihentem ébredtem. Reggeli után rögtön nekiálltam rendet csinálni, de hamar abba kellett hagyni, mert csengetett a postás. A csengő szinte dalolt, mert éreztem, hogy megjött a kütyü. Amikor Bélának megírtam, rögtön elkezdett reklamálni, hogy hol késlekedik az övé. Gondoltam az a legjobb ha a pince legmélyéről kezdi a felemelkedést, ezért azt írtam neki, hogy az övét visszaküldték Singapurba.
Nagy türelmetlenséggel hozzákezdtem a csomag kibontásához és az indításhoz. Akku behelyezése, töltés. Először a mobil adatforgalom letiltása, majd a SIM behelyezés és az SD kártya behelyezése. Feltelepítettem a MyBackup programot és kezdődhetett a Restore művelet. Közben alig maradt időm az ételhordó elmosogatására és  nyugger kaják fölhozatalára.
Megettem a paradicsom levest. Közben Béla is telefonált, hogy az ő kütyüje is megjött.
Folytattam az alkalmazásoknak és az adatoknak a helyreállítását. Mire ezekkel végeztem és az új kütyüvel (Star) eljátszadoztam, addigra megérkezett Emő. Azt mondta, az lenne a legjobb, ha minél hamarabb indulnánk és minden megállót kihagynánk. Mindent bepakoltam az autóba és már jócskán elmúlt három óra, sőt negyed négy is és Áron még sehol. Möcivel megosztottuk a terepet. Én mentem autóval a Gazdagréti úton, Emő pedig a középső sétáló úton gyalog. Közel egyszerre értünk a sulihoz, de se az utcán, se a suliban Áront nem találtuk. Nosza vissza. Jóval 1/2 négy után kiderült, hogy Áron késve és busszal jött föl a  végállomásig. Nagy mérgelődések közepette elindulhattunk. Se TESCO, se Burek, csak tankolni álltunk meg és bevittük a sok hete a csomagtartóban várakozó szalagfűrészt összehegesztetni. A fizetségről azt mondtam, hogy majd átutalom, de a mester pedig kijelentette, hogy ez gratis, illetve garanciális javítás.
Így azután csak hat körül értünk Dömsödre. Igaz, útközben megállapítottuk, hogy egyre hosszabbodnak a napok. A házban jó meleg volt és lefekvés előtt már csak egy kis vacsora és szaunázás fért bele.