2013. június 7., péntek

Készülődés Dömsödre

Áronnal azt beszéltem meg, hogy ne jöjjön haza 1/4 4-re, hanem én megyek majd a sulihoz 3-ra és ha addig sikerül a TESCO-t is elintéznem, akkor már korán érhetünk le Möcihez Dömsödre. Áron  megpróbált rendet hagyni a szobájában, de ez csak féli sikerült.

Béla hívott telefonon, hogy megmutatta a főnővérnek a tegnap átküldött MR leletemet, aki úgy értékelte az abban leírtakat, hogy ez a koromnak megfelelő meszesedés meg egyebek, amit ugyan nem lehet gyógyítani, de legalább nincs szükség műtétre a gerincem miatt.

Elhatároztam, hogy délelőtt nagyon összeszedetten fogom végezni a kijelölt teendőket.
Azzal kezdtem a reggeli után, hogy leszedtem a fregoliról minden ruhát és elindítottam a nagymosást. Amikor Möcivel Skype-oltunk és mondtam, hogy már meglocsoltam a smaragdfa magot, akkor azt találta mondani, hogy ő is szeretne smaragdfa lenni, mert azzal többet törődöm, mint vele.

Lementem a háziorvosnővel megbeszélni a legutolsó vérvétel eredményét. Minden rendben találtatott, kivéve a koleszterinemet. Akkor mégis fogom folytatni a Lescol beszedését.

Kiteregettem a nagymosást. Végre elküldtem a DHGate-nek a reklamációs levelemet. T. Sanyi hívott, mert aggodalmaskodott a Dömsödi árvízhelyzet miatt. Elmagyaráztam neki, hogy a Dunának a Ráckevei ága mindkét végén zsilippel szabályzott, ezért azután, mi nem vagyunk árvíz veszélynek kitéve.

Mindent lehordtam az autóba.

A tabletből kiszedett 16 GB-s SD kártya tartalmát lementettem és megformázva betettem a Skate-be. Hogy ne veszítsünk sokat, elindulok Budaörsre a mobiltelefonomért. Nem is időzöm sokat és indulok vissza, de a TESCO-t mindenképpen útba ejtem. Elővettem a bevásárló listát, amit még Möci diktált le. Azon felül csak egy grillcsirkét és egy kis vödör csokis nápolyit vettem.

Már nagyon szorosan vagyok időben. Otthon leparkolok és felszaladok elindítani a teljes kártyamásolást a 16 GB-s kártyára és már indulok is Áronért. Pontban 3-ra érkezem és Áron is pontos. A sulitól nem tudunk induni, de már csak a töltődő mobilért kell felugranom és mehetünk. Áron nem is jön fel velem, inkább megvár az autó mellett.

Fél négykor már a régi 7-es útról jelentettük Möcinek, hogy tiszta erőből úton vagyunk felé. Útközben nem állunk meg sehol, se TESCO, se Burek. Még javában sütött a nap, amikor már örülhettünk egymásnak.
Rögtön bekaptunk egy-egy Unicumot és betettem a mikróba felforrósítani a  grillcsirkét.

Vacsora után Möci bekapcsolta a szaunát.


2013. június 6., csütörtök

Pénz befektetése

Reggel minden simán ment. Úgy érzem, hogy elég összeszedett vagyok ahhoz, hogy megnézzem a To do listát.
Reggeli után megfogalmaztam a levelet a dhgate-nek, de mielőtt elküldöm, még egyszer át kell néznem az angolságát és a tartalmát szeretném megmutatni Bélának is.
Délelőtt felhoztam Emőke kajáját, meg a mézeket a nyugger klubból és 11-re bementem a Mammut-ba a Quaestor-hoz a még levegőben lógó AXA pénzt lekötni. A buszon egy darabig együtt utaztam Csabival, aki, mint mondta elaludt és már régen bent kellet volna lennie a munkahelyén. Már a buszmegállóban lebukott, mert miközben én úgy tudtam, hogy már nem dohányzik, illetve csak ilyen leszoktató elektromos cigarettát szív, a buszmegállóban büszkén pöfékelt. Kérdezte, hogyan lehetne a "0"-ról kezdve megtanulni németül. Mondtam neki egy-két ötletet, de majd még fogok gondolkozni azon, hogyan tudnék neki segíteni. A Quaestorban mindent megbeszéltem, elkészítettük a szerződést, alá is írtam és már csak a pénzt kellett átutaltatni az AXA-ból a kész értékpapír számlára.

Amíg utazgattam ide-oda, addig egy a magyar irodalommal szembeni régi bűnömet, adósságomat rendeztem. Még soha nem olvastam semmit Hatvany Lajostól. Most az "Urak és emberek" c. könyvet olvasom tőle.
Itthon elintéztem a pénz mozgatásokat és lementem ebédelni a kis piszkos kínaiba. (Remélhetőleg az ÁNTSZ nem olvassa a blogomat.)
Kora délután elindultam a világ végére (139-es busz M2 Metró, 95-ös busz) az MR leleteimért. A leletet hamar megkaptam. Meg is próbáltam elemezni a tartalmát, de csak annyit értettem belőle, mintha egy fehér elefántnak néztem volna a seggébe.

Mire hazaértem,  Árontól már egy tacepao várt az ajtóra ragasztva, hogy ő lement játszani a Márkkal és 18:45-re várható a hazaérkezése.
Möcivel kölcsönösen nehezen viseljük a hosszú különélést. Sokat beszélgetünk Skype-on és Viber-en arról, hogy már nincs sok hátra a viszontlátásig, mert holnap kora délután indulunk Dömsödre.

2013. június 5., szerda

elhagytam a mobilom

Veszekedéssel kezdődött a reggel, amit nagyon nem szeretek. Pedig, ha nem megy simán a felkelés, a fogmosás és a suliba való elindulás úgy, hogy még a hátrahagyott szoba is rendben legyen, akkor minden reggel megismétlődhet a balhé.

Az új kütyü elkezdett rosszalkodni. A töltés közben melegedett és az érintő képernyő megbízhatatlanul működött. Ha felmérgesít akkor lecserélem.

Áronért pontban 1/2 4-kor érkeztem a sulihoz és vittem a tenisz edzésre.. Ott közben Hassannal kommunikáltam a 17-én kezdődő tenisz táborról. Azt üzente, majd este felhív.

A Budaörsi Tenisz Centrumban bedugtam az N 8000-es kütyüt tölteni és annak rendje és módja szerint ott is felejtettem. Csak itthonról hívtam fel őket és megállapodtunk, hogy majd csütörtökön vagy pénteken érte megyek.

Amint hazaértünk, elkészítettem egy kis vacsorának kinéző sült sonkát sajttal és savanyúkkal. Kiadtam Áronnak a feladatot, hogy a szobája egyik sarkában csináljon rendet, amíg én a lakógyűlésre megyek.

Este hatkor unalmas lakógyűlés, de szerencsére másfél órán belül ért véget. Ezzel csendben leváltottuk az eddigi Közös Képviselőt és megválasztottuk az újat.

Áron nagyon rendesen elpakolta a szobájában a kijelölt sarkot és mire visszaértem, kedveskedett egy kis puddinggal.

2013. június 4., kedd

enyhe telünk van júniusban

Reggel Áronnal megbeszéltem, hogy 4-re, de inkább 4 előtt egy perccel legyen itthon a német gyakorlásra. OK, de meghívta Alexet is, ha az nem probléma. Ha attól jobb az óra, de legalább nem rosszabb, akkor persze, hogy nem probléma.
Reggeli után ki nem hagytam volna a smaragdfa magok permetezését. Így sem biztos, hogy ki fognak csírázni, ezt a kockázatot nem szeretném azzal fokozni, hogy nem permetezem meg rendszeresen.
Nagyon hideg van. Odakint 14, a lakásban 17 fok van. Bezzeg Möci felhívott, hogy miképpen tudja a 21 fokot 22-re növelni Dömsödön.

Délelőtt a hivatali ügyeket intéztem, meg István csöngetett be, hogy tudnék-e neki segíteni az éves vízóra leolvasásában, főleg az ügyben, hogy Möcinél is le legyen olvasva az óra, mert hogy ő Dömsödön van. Leszaladtam Emőke nyugger kajájáért. Azután délben összedobtam a csirke pörköltöt főtt tésztával és leszakadtam egy doboz tejfölért. Jól beebédeltem.

Délután négyre megjöttek a fiúk. Németeztünk, de engem bántott, hogy pont Áron rud ebből a legkevesebbet.  Közben a fiúkkal és Krisztával is megbeszéltem, hogy a június 8-i hétvégén lejöhetnének Dömsödre. Laci jött a fiúkért.

Áronnak még volt egy kis bepótolni valója, de utána szerette volna nézni a "Maradj Talpon" c. műsort a TV-ben. OK. vacsoráig nézheti.

Megmelegítettem a tésztát és a csirke pörköltöt, majd áthívtuk Emőkét is és együtt vacsoráztunk.

Möcivel egész nap forródrót kapcsolatban voltam, mert sikerült a Viber összeköttetést létrehoznunk. Mindent meg tudunk oldani, de azért hiányzik.

2013. június 3., hétfő

Áron egyedül megy az edzésre

Reggel megbeszéltem Áronnal, hogy ma egyedül induljon el a suliból a teniszre. Ilyen még nem volt, de valamikor el kell kezdeni. Möci Dömsödön van, Emőke vizsgázik és dolgozik, én pedig megyek az MR-re. Remélem, hogy Áronnak eszébe fog jutni, hogy 1/4 4-kor elinduljon és oda is fog találni.

Egyedül reggeliztem és készülődöm a Bajcsy kórházba az MR vizsgálatra. Az SD kártya tesztjét megszakítottam. Formázás és két húsosabb könyvtár rámásolása következik.
Möcivel beszéltem és azt mondta, hogy ott lent Dömsödön ragyogó idő van. Leszaladtam a postára befizetni a havi posta takarék csekket.

Elindultam a kórházba tömegközlekedéssel és útközben olvasgattam. Hamar megtaláltam, hogy hova kell mennem. Bejelentkeztem és egy fél órán beül behívtak. Bár aláírtam, hogy a vizsgálatot végző döntheti el, hogy be kell-e adni kontrasztanyagot, szerencsémre erre nem került sor. Jó fél órát feküdtem a csőben, a fejemen egy fülhallgatóval. Szerintem egy picit el is szundítottam. Kérdeztem, hogy mikor kapom meg a leletet. Azt mondták, hogy csütörtökön délután jöhetek érte. Csodálkoztam és kérdeztem, hogy azon mi tart három napig. Három percig tart, volt a válasz, de nem kötelesek három napnál korábban kiadni a leletet. Szuper.

Hazatérve Möci jelentette, hogy az ELMŰ-sök elvégezték a mérőóra cserét és már távoztak is. Bekaptam egy tányér kacsa aprólék levest és indultam a teniszpályára. Áron is pontosan érkezett és már folyt az edzés, amikor én odaértem. A pályán nagy szél és hideg volt. Áronnak tetszett az edzés, nekem meg az, hogy már olyan önálló, hogy a suliból egyedül is oda tud menni.

Hazafele beugrottunk a TESCO-ba, de főleg azért, hogy megszabaduljunk attól a rengeteg PET palacktól, ami a csomagtartóban volt. Persze azért vettünk egyet s mást: csirkecombokat, kenyeret, banánt stb.

Amiért ilyen ügyesen egyedül eljött az edzésre, azt mondtam, lehet egy kívánsága. Élt az alkalommal és kérte, menjünk a Rustico-ba és ott rendeljünk egy pizzát. Amikor hazaértünk, bementünk a Rustico-ba. Áront megbíztam, hogy rendeljen, addig én átmegyek a kis piszkos kínaiba és majd haza visszük a kaját és otthon vacsorázzuk meg. Visszamenve fizettem és otthon még meghívtuk Emőkét is, hogy vacsorázzon velünk.






2013. június 2., vasárnap

Möci marad Dömsödön

Az túlzás, korán, de végül felkeltünk. Möci összeállította a reggelit. Átnéztem a teniszütőket és kiválogattam a nekünk megfelelőket.
Feldaraboltam a kacsa far hátat és leválasztva róla a hájakat bedobtam főni egy nagy fazékba. A hájat külön lábasban tettem oda sülni.

Tizenegyre odaértünk bringával a teniszpályára. Először én próbáltam irányítani Möci kezdő mozdulatait, de Áron rögtön átvette az irányítást és ő tanítgatta. Később számoltuk az eredményeket. Áron mindkettőnket, én csak Möcit győztem le.
Hazajövet nekiálltunk az ebéd készítésének. Emőke pucolta a zöldségeket, Möci állította össze a levest. Már saját termésű újhagyma is került bele, én pedig a kacsatöpörtyűt láttam el sós fokhagyma zúzalékkal. Ebéd után mindenki visszavonult pihenni.
Úgy néz ki, hogy a cseresznyefánk megbetegedett és az idén nem lesz termése, ezért Emőkével átmentünk Bénihez és ott cseresznyéztünk.

Emőke megnézte a szomszéd telket magának, mivel eladó. Fel is hívtuk a tulajt, hogy bemennénk a faházba megvizslatni. Szólt Zoli bácsinak, aki bevezetett, de az nem tetszett. A telek körülbelül fele annyit éri, mint amennyiért kínálják. Emőkét is csak úgy érdekli a telek, hogy a faház nélkül.

Elkezdtünk pakolászni, hogy hat óra környékén el tudjunk indulni hazafele, de mire mindent bepakoltunk, már majdnem hét óra lett. Mindenki érzékeny búcsút vett Möcitől, mert ő marad.

Útközben csak az új Bureknél álltunk meg. Áron almás pitét, én pedig egy szalonnás lángost vettem. Nyolckor kezdtük el a felhurcolkodást.



2013. június 1., szombat

Tenisz verseny

Még mindig taknyos vagyok, de szerencsére egyéb bajom (láz, levertség, fájdalom) nincs. Möci készítette a reggelit, én végleg nekiláttam az MR beutalóm megkeresésének. A keresés többlethozama, hogy amelyik kupacot átnézem, ott egy kicsit rendet is teszek. Ez nagy dolog, de ezt a rendszerető emberek nem értik. Végül ott találtam meg, ahol Möci is gyanította.

Reggeli után mindent, amit Möci összekészített lehordtam az autóba. A terv az, hogy elindulunk a teniszversenyre.és onnan amint lehet irány Dömsöd.
Nagyi telefonált, hogy ő nem biztos, hogy ideér 1/2 11-re. Ha nem, akkor induljunk el nélküle, majd a 40-es busszal utánunk ered.

Közben invitáltam Emőkét és ő is úgy döntött, hogy jön velünk a teniszversenyre és utána Dömsödre. A  verseny el is kezdődött rendben, nem sokkal 11 óra után. Áron egy nagyon erős csoportba került. Én reménykedtem, hogy ez nem fogja letörni. Nagyi 3/4 12-kor telefonált, hogy már a Sasadi úti megállóban van, de a 40-es busz szombat vasárnap nem közlekedik. Mondtuk, hogy akkor szálljon fel a 240-esre. Nemsokára megérkezett. Addigra Áron már elvesztett 3 meccset és megnyert egyet. Az eredmény hirdetésen csak egy oklevelet kapott, de szerencsére ez nem szegte kedvét. A fő az, hogy nagyon élvezte az egész versenyt.

Utána tettünk egy rövid kanyart és felmentünk az IKEA éttermébe ebédelni. Ott mindenféle finomsággal degeszre ettük magunkat. Még üldögéltünk egy picit, majd feltettük Nóra nagyit a hazafele tartó buszra. Emő és én úgy éreztük, hogy a nagyi nem érezte magát olyan jól velünk, mint ahogyan azt mi elterveztük.
Emőkét és Áront az autóban hagytuk, amíg mi bementünk vásárolni az Auchanba. Teleraktuk a bevásárló kosarat, alig fért be minden az autóba. Irány Dömsöd. Először  a teniszpálya felé kanyarodtunk és megbeszéltük a tulajjal, hogy holnap 11-kor jövünk egy órát teniszezni.

Kipakolászás után Möci rászedett, hogy menjek el vele biciklizni. El is indultunk, de ez csak rövidre sikeredett, mert nagyon el kezdett esni az eső. Miután jól megáztunk, itthon bekapcsoltuk a szaunát és egy finomat szaunáztunk.

Dezső átszólt, hogy hozza a nekünk vásárolt pálinkát, de elfelejtettük, hogy Emő már korábban kulcsra zárta a kertkaput, így azután Dezsőnek vissza kellett fordulnia.