2014. május 7., szerda

Headway hanganyag

Úgy gondolom, hogy a mai nap egy kicsit nyugalmasabb nap lesz.

Reggeli után elindítottam a mosogató gépet és leültem a számítógép elé.

Nekiálltam, hogy teljesítsem Möci megbízását. Le kellett volna valahonnan vadásznom a New Headway Intermediate Student's Book mp3-as hanganyagait, mert belátta, hogy a hangos tanulás nélkül nincs előrelépés.

Három órát próbálkoztam foglalkozni ennek a letöltésével, de csak odáig jutottam, hogy ugrálnom kellett a különböző csapdák elkerülésére. Hol azt kérte a rendszer, hogy mindenféle programokat töltsek le, amire az AVG azonnal jelezte, hogy az egy vírussal fertőzött anyag, hol pedig a teljes bankszámla adataimat kérte, miközben persze azzal nyugtatott, hogy arról nem fognak lehívni összegeket.

Átmenetileg feladtam a hanganyag letöltését.

A viszonylagos jó hír, hogy az AEGON Biztosítótól megjött a lelopott visszapillantó tükör kárelszámolása és a hozzátartozó összeg, ami remélhetőleg majd fedezni fogja az új tükör árát és munkadíját. Fel is hívtam a Renault Baumgartner szervizt, de ők addig nem tudnak foglalkozni a javítással, amíg a Biztosító feléjük nem jelzi a javítási költség átvállalását.

A másik jó hír, hogy átvehettem a postán a Shopline küldte új fűnyírót (BOSCH Rotak 37), amit sikerült 33%-os kedvezménnyel megvennem.

Az utolsó pillanatban indultam a brushupra. A main kívül már csak három alkalommal van foglalkozás és kezdődik a nyári szünet.

Norcikámmal leleveleztük, hogyan legyen Áron, Leó és Arti Tócsa tábor befizetése. Lassan össze kellene állítanom a nyári menetrendet. Ami már fix időpont, az a Vándor tábor, a Tócsa tábor és majd ezekhez alkalmazkodik a mi lakókocsis nyaralásunk és a Nóra nagyi szokásos egyhetes pihenése Áronnal Egerben. Annyi biztos, hogy június 20.-a előtt semmiről sem lehet szó, mert Möci akkor fut neki a középfokú angol nyelvvizsgájához.

A brushup nagyon jó volt, de délután 1/2 5-kor már az éhhalál környékezett, mivel nem ebédeltem. Hazafele vettem két rántott csirkeszárnyat uborka salátával az Újbuda központi csarnokban és egy pohár sörrel leöblítettem.

Mire hazaértem, már Áron és Möci is otthon voltak. Áron azt mondta, hogy jól ment neki a tenisz edzés, de természetesen elfelejtette befizetni a májusi edzési díjat, viszont nagy örömmel újságolta, hogy hozott két darab ötöst a német dolgozataiért. Az külön fontos volt neki, hogy ennek én örüljek.

A délutáni rendcsinálási projektjét, a lecke készítést és a gyakorlást megzavarta, hogy a Mannával foglalkozott a legtöbbet. Annak is felmerült a lehetősége, hogy visszakapja az elkobzott számítógépét, de ennek első feltétele az volt, hogy a szobájában rend legyen.

Lehoztam Möci kütyüjét és rátöltöttem azt a hanganyagot, amit sikerült a Headway-hez levenni a netről.

Möci készített nekem egy kis sült szafaládét, Áronnak és Csabinak pedig valamilyen paradicsomos párolt sárgarépát rajta reszelt sajttal.

Utána egy órát angoloztunk, de Möci eltért az általam javasolt tanulási módszertől és szerintem egy sokkal kevésbe hatékony módszert követett.

Kikapcsolódásként még lejátszottam néhány sakkpartit online, majd gondterhelten feküdtem le, mert attól tartottam, hogy reggel nem fogok időben felébredni, hogy hétre leérjek az előjegyzett vérvételre.


2014. május 6., kedd

Egy kis rend csinálás

3/4 9-re mindenki elhagyta a fedélzetet és én is befejeztem a reggeli ceremóniát. Ebben foglaltatik a fürdőszoba, öltözés, szellőztetés, beágyazás, gyógyszer, a reggeli elkészítése és komótos elfogyasztása, miközben a Bartók rádió szól, valamint a virágok, palánta növendékek meglocsolása.

Még egy kávé mellett megnézhetem a leveleimet, de utána már szigorodik a nap. Megírom a ToDo listet, amit azután szigorúan be is kell tartani.

A listán az első helyen szerepel a két bőrönd kipakolása és azok helyre tétele. Ez egyébként már hónapok óta csúfolkodik a nappaliban, de senki nem törődik vele  A második a téli cipők. Száz (de legalább is sok) pár cipő az előszobában rendetlenkedik, miközben a télnek már vége van és ezek fele már nem használatos.

Amikor a részleges rendcsinálással végeztem, elkezdtem megszólítani a volt középiskolás osztálytársaimat, kit e-mailben, kit felhívva telefonon a Köves Laci jövő hétfői búcsúztatása végett. Sajnos sokan mondták, hogy nem tudnak eljönni.

Felhívtam Ellit, hogy mikor mehetnék ki Pátyra a megesztergált csavar takaró kupakokért. Azt mondta menjek 1:00-re, mert akkor Fecó biztosan otthon lesz. Így is tettem, nem sokkal egy óra után megjelentem. Fecó exkuzálta magát, hogy a négy kupakból egyet elrontott és az szépséghibás lett, de megnyugtattam, hogy ne aggódjon, az a kis hiba nem számít, majd azt olyan helyre csavarom fel, ahol nem látszik.

Onnan rohantam gyogyóra. Az utolsó percben estem be, de Andrea még fogadott.

Hazafele jövet jó érzékkel nem mentem be egyenesen a kis kínaiba, hanem feljöttem két pálcikáért. Möci éppen akkor ért haza, így együtt mehettünk a kínaiban ebédelni.

Kaja után találtunk egy új padot, zölddel körülvéve, ahol pihenhettünk egy negyed órát, de többet nem, mert kezdődött a gyerek Német. Másfél óra  alatt volt jó is meg rossz is. A jóért megdicsértem őket, a rosszért pedig leszúrást kaptak.

Közvetlenül utána kezdődött a másfél óra felnőtt német. Kriszta nagyon jó tanulónak bizonyul.

Mire lement a háromszor másfél óra teljes koncentrálásban, a fejem eléggé lekonyult.

A harmadik másfél órát Möcivel és az ő angoljával tölthettem. Áron közben lement pizzáért. Egy nagy pizzát evett Áron és Emőke, egyet pedig mi ketten Möcivel.

Laci többször kereste Áront telefonon, hogy elújságolja neki, hogy sikeresen letette a horgász vizsgát, amiben sokat köszönhet Áronnak, aki lelkiismeretesen foglalkozott vele.


2014. május 5., hétfő

BOSCH fűnyíró

Áron és Möci időben elindultak az iskolába. Készítettem magamnak egy bőséges reggelit.

Leülve a számítógéphez olvasom Laci levelét, amiben kiválasztja a számunkra legmegfelelőbb elektromos fűnyírót, egy BOSCH Rotak 37 típusút és sajnálattal közli, hogy 55.000.- Ft alatt nem lehet sehol kapni, de olyan is van, ahol 60.000.-

Gyorsan utána kavarok és a Shopline-ban találok egy darabot, most akciósan 39.900.- ért. Azonnal lecsapok rá.

Megrendeltem, kifizettem, de mire az megjön???? Csak holnap tudják szállítani és csak holnap tudom átvenni. Elég nagy szar. Viszont ahhoz, hogy ne kerüljön sokba a kiszállítás el kell mennem majdnem a világ végére (116. Posta Gazdagréti tér 7.) Az innen több mint 60 méter. Hogyan fogom én azt onnan hazacipelni? Átvételi ár 0 Ft. Na mindegy, ha már egyszer megrendeltem, és még levásárolhatok 159 hűségpontot.

Befejeztem az elmúlt napok blogbejegyzéseit.

Telefonon egyeztettünk Nagy Ferivel, aki bár még nem tudja, hogy mikor mennének szabadságra, mert új munkahelye van, de megint szívesen levizsgáztatja a lakókocsinkat, ha ezért elkötheti egy-két hétre. Abban maradtunk, hogy előkészíti a műszaki vizsga időpontját és még június elején jelentkezik, én pedig beviszem a huzikát a bányába, ahonnan ő majd elviszi vizsgára.

Délben nagyon jól jött a hazahozott maradék csirkepörkölt. Éppen falatoztam belőle, amikor megjött Áron és nem sokkal utána Möci is. Kihasználtam az alkalmat és Áron szobájában beállítottuk a zongora billentyűzet ideális magasságát, hogy leülve a megfelelő kéztartással tudjon gyakorolni.

Kora délután sorba felhívtam telefonon a volt középiskolai osztálytársaimat, mert nekem jutott osztályrészül, hogy értesítsem őket Köves Laci osztálytársunk haláláról és a temetési szertartás helyéről, időpontjáról. Sajnos ők is korombeliek és egy kivételével mindenki panaszkodott az egészségéről. Aki nem volt beteg éppen, az ment felülvizsgálatra, szemműtétre és volt aki azért nem tud jönni, mert neki nagyon gyakran kell kimennie WC-re. Egy szó mint száz, egykorúak vagyunk és meglehetősen idősek, hogy azt a szót ne is használjam, hogy "öregek". 

Utána kicsit játszottam a felügyelő bácsit, hogy megnézzem, hogy halad Möci a mai házi feladatával.

Kicsit túl sokat sakkoztam online, ami a tapasztalatok szerint nem tesz jót az éjszakai nyugalmamnak. 

Áront és Emőkét invitáltam, hogy menjünk le pizzázóba vacsorázni, de ők inkább diós tésztát és nutellás vajas kenyeret ettek.


2014. május 4., vasárnap

Anyák napja

Nagyon szar időre ébredtünk és az eső csak esik, csak esik.

Áron nem csupán elkészítette a reggelit, hanem egy szál rózsával díszítve az ágyban tálalta fel Möcinek, mert ma Anyák Napja van.

Az eső egyébként jót tesz a a tegnap elvetett babnak.

Befejeztem a huzika napelem szerelését. Mára már csak az elektromos vezetékek végleges bekötése maradt.

Ígéretemhez híven összeállítottam egy világító testet Áron kuckójához.

Az eső, igaz, hogy csak szemerkél, de nem akar elállni. Áron egyfolytában Skype-ol Leóékkal. Möci tanul és én is benti dolgokkal foglalom el magam.

Manna sűrűbben jár ki-be, mert ugyebár nagyon szeret kint csavarogni, de ő is hamar rájön, hogy kint milyen barátságtalan az idő.

Elhatározzuk, hogy ma a szokottnál korábban indulunk haza, kimegyünk a temetőbe és felugrunk Nóra nagyihoz is.

Kisebb nagyobb sikerrel összepakolni és rendet hagyni magunk mögött. Ebédre megesszük a tegnapi maradék csirke pörköltöt, a sóskát és a főtt krumplit.

Az első állomás Katinkáék cukrászdája. Egy csomag süti amit majd Nóra nagyinál fogyasztunk el közösen, egy csomag Emőkének és Csabinak és egy harmadik adag (Eszterházi torta és két kávé), amit a helyszínen elfogyasztunk.

Haza se megyünk, hanem egyenesen a temetőbe. Az egyik csokor virágot szétszedjük. Teszünk belőle először Möci anyukájának a sírjára. Tovább menve a Mamának, Rózának és Jamrich nagypapának, mivel ők egy helyen vannak.

A temetőben sétálva Áron átérezve a helyzetet, egy kicsit közelebb bújik Möcihez és ilyenkor azt is szereti, ha a vállát átkarolom.

Felhívtuk Nóra nagyit megkérdezve, nem zavarnánk-e egy rövid időre a látogatásunkkal. Örült a jövetelünknek. Áron átadta a másik csokrot, Möci pedig a másik csomagot. Csak egy rövid órácskát voltunk ott, de mindenkinek jól esett az anyák napi rövid együttlét.

Itthon Áron még (fürdés és bőséges dezodorálás után) átment Emőkéhez és csak későn feküdtünk le.


2014. május 3., szombat

Laciék elbúcsúztak

Ébredés után azt javasoltam a ház népének, hogy akinek van kedve, az jöjjön velem a piacra, akik pedig maradnak, azok nálam adják le a rendeléseiket, mit hozzak nekik. Csak Laci vállalkozott arra, hogy velem jön, a többiek még lustultak.

Vettünk három doboz tojást, sütni való szalonnát és egy szál csípős kolbászt. Lacinál vettünk egy-egy nagy csokor virágot Fruzsinak és Möcinek.

Laci ragaszkodott hozzá, hogy még a reggeli előtt együnk meg egy lángost. Ő simát én pedig egy fokhagymás, tejfölös, sajtost ettem.
Itthon Áron irányításával készült a reggeli, de mivel kint még nagyon hűvös volt, bent terítettünk.

Laciék kezdtek szedelődzködni, mert ők még ma szerettek volna lemenni Monoszlóra. Azt mondta, hogy szívesen bejönnek velem Kiskunlacházára megnézni, hogy milyen fűnyírókat lehet kapni, de oda már két autóval menjünk, mert onnan ők már egyenesen Monoszlóra mennek. Végül mégis csak a Scenic-kel mentünk.

Közben Zsoltiék telefonáltak az Adriáról, hogy a hotline segítséggel majdnem mindent sikerült megoldaniuk a lakókocsiban.

Be is mentünk egy szaküzletbe, ahol egy méregdrága Makita fűnyíróra beszéltek volna rá szívesen, de 55.000.- forintot nem szívesen adtam volna érte.

Utána még betértünk Katinkáékhoz a Szivárvány Cukrászdába. Ott krémeseztünk, kávézgattunk, majd hazajöttünk, hogy Laciék be tudjanak pakolni.

Nagyon jó volt, hogy itt voltak Laciék, de az is igaz, hogy megkönnyebbültünk, amikor elbúcsúztak. Ha kipihentük őket, akkor megint meghívjuk mindkettőjüket.

Áront és Möcit megkértem, hogy legyenek a segítségemre a sárga hüvelyű bokorbab ültetésében azzal, hogy azt a kertrészt, amit felások, azt gereblyézzék, hogy együtt kigazolhassuk. Így, hogy hárman végeztük a munkát, nagyon hatékonyan haladtunk. Mire elkészültünk a planírozással, elkezdett cseperegni az eső. Gyorsan elültettem a babszemeket és hadd essen.

Vacsorára Möci megfőzte a sóskát és kifőzött hozzá néhány szem krumplit is. Mindenki vett a tányérjára a még megmaradt csirkepörköltből is és azt a mikróban egybe melegítve ettük meg.
























2014. május 2., péntek

Kunadacs Pecató

Amikor felébredtünk, ahányan voltunk, annyi felé széledtünk. Mindenki saját magával volt elfoglalva. Megbíztuk Áront a reggeli készítésével. Közösen tálaltunk és hordtunk ki minden kaját a kúp alá. Az Áron féle tojásrántotta mindenkit levett a lábáról.

Reggeli után Fruzsi és az én kivételemmel befejezték a félbemaradt CAPITALY játékot. Áron meggazdagodott, míg a többiek teljesen elszegényedtek.

Azután megjelent az ember teljes harci felszerelésben, hogy nekikezdjen a fűnyírásnak. Én azt gondoltam, hogy kiszállok az alkudozásból, ezért eleve úgy mutattam be Lacit, hogy ő a tulajdonos. Lacinak még 6000.- rel kezdett a vállalkozó, de azután Möci is beszállt a projektbe és határozottan közölte, ha nem hordja össze a lenyírt füvet, akkor csak 5000.- és végül ebben is maradtunk.

Bepakoltunk a Scenicbe és elindultunk Kunadacsba a pecatóhoz. Möcit otthon hagytuk, hogy tanuljon és, hogy felügyelje a fűnyírást, ha már fogtunk néhány méretesebb halat, akkor jövünk vissza.

Fél órányi autózás után megérkeztünk a pecatóhoz. Napijegy, kísérőjegy, Kóla és kávék után letelepedtünk a tóparton.

Áron kiselőadást tartott Lacinak a horgászat mesterfogásairól, miközben halat egyet sem fogtak.

Én, miután láttam, hogy van wifi is, bementem a recepcióhoz és kérdeztem, hogy mi a jelszó. Mondta a csaj, hogy több is van, mennyi időre szeretném igénybe venni. Ekkor egy pillanat alatt rájöttem a turpisságra és azt hazudtam, hogy csak itt szeretnék megnézni egy levelet, amit várok. Erre az volt a válasz, hogy azt ő ingyen megoldja, majd ő beír egy jelszót, olvassam el a levelet, de utána kapcsoljam ki a kütyüt. Így is történt, ő bepötyögte, én pedig egy fél perc után kikapcsoltam. Ő nem tudta, de én tudtam, hogy a kütyüm, közben megtanulja a jelszót, akármi is az.

Az ott eltöltött idő annak ellenére nagyon kellemes volt, hogy Laci és Áron nem fogtak halat.

Eljövet előtt azért vettünk egy másfél kilós tükörpontyot, helyben megtisztítva. Amikor eljöttünk a pecatótól, még nem ültünk be az autóba, hanem a létesítmény túloldalán bementünk egy nagy természetvédelmi területre. Lacika előre ment, de mi hárman nyugodt tempóban, mindent megcsodálva sétáltunk. Áron közben fogott egy gyíkot és egyfolytában előadást tartott a természetről.

Hazafele Fruzsina kérte, hogy keressük meg a gazdát, aki kecsketejet árul, de erre nem került sor.

Amint hazaértünk megcsodáltuk a fűnyírást és megdicsértük Möcit, hogy helytállt. Fruzsina elkezdte készíteni a halászlét ebédre. Én felszeleteltem a halat és rögtön elkunyeráltam belőle két szeletet Lacinak és magamnak, hogy kirántsam. Fruzsi tett hozzá még három szelet sajtot, hogy ha már panírozok, akkor azt is rántsam ki. Időközben engem elküldtek hagymáért, vajért és kárpát kenyérért. Áron volt a kúp alatt a tűz felelős és a halászlé lassan rotyogni kezdett.

Nagyon teleettük magunkat, emiatt azután le kellett pihennünk.

A délutáni pihenést követve Fruzsi ragaszkodott hozzá, hogy akkor most vegyük nyakunkba Dömsödöt a kecsketej ügyben. El is indultunk, de hiába kérdeztünk meg bárkit is, abból a töredék információból, hogy Imre bácsi és kecsketej, nem jutottunk előbbre. Möci ugyan emlékezett valamire, hogy a Barkácsbolt melletti úton kell kifele menni, de többre nem.

Elindultunk hát azon az úton. Mentünk, mentünk, kérdezősködtünk, kérdezősködtünk, de hiába. Laci már azt mondta, hogy lassan elfogy a benzinünk és ránk fog esteledni, de csak nem találtuk meg az Imre bácsit.

Mondtam, hogy jöjjünk vissza Dömsödre, menjünk el Juliska nénihez, mert ő biztosan fogja tudni, hogy hol lakik Imre bácsi. Igen ám, de arra se emlékeztem pontosan, hogy hol lakik Juliska néni, mert kb. tíz éve voltunk egyszer nála és azóta mindig csak a piacon találkoztunk vele. A Művelődési Ház fele menet láttuk, hogy arra mindenki ünneplőben van, mert valamilyen rendezvény van. Ott is kérdezősködtünk Imre bácsi és Juliska néni után. Egyszer csak valaki azt mondta, hogy ő éppen arra megy kövessük őt az autónkkal.

Végre sikerült megtalálnunk Juliska néni lakhelyét. Először csak a fiával tudtunk beszélni, de később Juliska néni is megjött és benne nem hiába bíztam. Tudta, hogy az Imre bácsi hol lakik és ezután egyből odataláltunk.

Már beesteledett, mire odaértünk. Egyszerű emberek kedvesek voltak és rögtön adtak is a hűtőszekrényből kecsketejet.

Visszafele benéztünk a Művelődési Központba. Igaz, hogy a buli végére érkeztünk, de azért még tudtam beszélgetni a Polgármester úrral és almondtam neki, hogy milyen fejlesztési javaslataim vannak és azokban hogyan tudnék én a segítségére lenni. Ezeket értelmesen fogadta és azt mondta, hogy szívesen lát a hivatalában, keressem fel. Megkínáltak mindenféle finomsággal, majd hazajöttünk és mindenki az ágyba zuhant.

2014. május 1., csütörtök

Laciék Dömsödön

Csak azért keltem időben, mert a szervizessel megbeszéltem, hogy reggel 9-re megjelenek a fűnyíróért. Meg is jelentem időben, de a szerviz zárva volt és az ember sehol. Felhívtam a mobilon, amire közölte, hogy ő nem tudta, hogy ma munkaszüneti nap van. Erre én: "én is csak onnan tudom, hogy megnéztem a naptáramat."
Na jó, akkor jöjjek vissza 11 óra és 1/2 12 között.

Dömsödön alig volt ma is nyitva tartó üzlet, de azért sikerült beszereznem egy vekni kenyeret és némi debreceni kolbászt, mert Laciékat várva, tudom, hogy az a kedvence.

Hazatérve Möci készítette a reggelit, én pedig azt a feladatot kaptam, hogy szedjek egy adag sóskát. Szívesen segítettem mindenben, azzal a feltétellel, hogy Ő csak tanul.

A második látogatásom a szervizben szomorú hírrel kezdődött. A fűnyíró meghajtója ment tönkre és csak az alkatrész ára 30.000.- lenne, tehát nem lehet gazdaságosan megjavíttatni. Közben a fű és a gaz lassan már térdmagasságú. A szervizes segített betenni a csomagtartóba a roncs fűnyírót és ajánlott valakit, aki szívesen lekaszálná a füvet a kertünkben. El is kísért a  vállalkozóhoz. Holnap 9-re ígérte, hogy jön.

Hazajövet nem találtam a mobiltelefonomat, amit végül Möci segítségével sikerült előkeríteni, de amíg nem találtuk, addig nagy pánikban voltam.

Kihasználtam, hogy ilyen sokan vagyunk és mindenkit kirendeltem a huzikához, hogy segítsenek visszatolni a helyére, mert a tetőn már minden szerelési munka készen van és már nem szükséges arra a kerítés felőli oldalához létrát állítani.

Laciék késő délelőtt érkeztek. Welcome drink és együtt reggeliztünk. Az idő ragyogó, reggeli után kiültünk a kertbe dumálni. Közben Laci keményen megerősítette, amit én már többször mondtam Möcinek, hogy az angolt hangosan kell tanulnia.

Fruzsina javasolta, hogy a paradicsom palántákat telepítsem át az egyik naposabb párkányra. Hallgattam rá és ott szemmel láthatóan jobban érezték magukat.

Elkezdtem készíteni az ebédet. Csirke pörköltöt készítettem nokedlivel. A nokedli szaggatásban Fruzsina is segített. Az ebédet a kúp alatt tálaltuk fel. Mindenkinek nagyon ízlett az ebéd. Utána kitelepítettünk a kertbe néhány kemping széket  és úgy sziesztáztunk. Közben Laci és Fruzsina módszertani előadást tartottak Möcinek az angol tanulását illetően.

Délután Áron gyakorolt egy kicsit, de utána nagy  lobbizásba , hogy játsszunk vele egy CAPITALY-t. Áron minket már olyan sokszor megalázott ebben a játékban, hogy én idő előtt kiszálltam a buliból. Möci még reménykedett benne, hogy talán majd most, Laciék pedig még nem is sejtették, hogy kivel állnak szemben.

Mielőtt leültek volna játszani, Möci bekevert egy nagy adag palacsinta tésztát.

Elkezdődött a küzdelem. Amíg ők játszottak, addig én megsütöttem egy vagon  palacsintát és meg is töltöttem Möci által megkevert tejfölös túróval, majd felszolgáltam a játékosoknak.

Fruzsina egy két órán belül teljesen elszegényedett, ezért be kellett dobnia a törülközőt. A másik két játékos (Laci és Möci) már rosszul álltak anyagilag, de nem adták fel, csak az idő előre haladta miatt kellett felfüggeszteni a játékot. Utána még egy kicsit TV-ztünk, azután elosztottuk a fekhelyeket és mindenki nyugovóra tért.