2015. január 14., szerda

1 %-os infláció

Reggel időben kellett felkelnem, ha 9-re oda akartam érni Berencsi doktornőhöz, hogy a tegnap elmaradt vérvételt bepótoljam. Se reggeli, se borotválkozás, csak indulás.

Utána a kórház büféjében egy szendviccsel és kávéval pótoltam a kimaradt reggelit

Hazaérve megnéztem a leveleimet és máris indulhattam.

12 óra után értem a Rudasba. Ott nagy meglepetés ért. Orbán Viktortól, illetve a kormányától úgy tudtam, hogy a hazai infláció az idén minden eddigi mértéknél alacsonyabb. Miután tegnap már sikerült megdöbbennem a gyógyszer drágulásán, most közölték velem, hogy 2015 január elsejétől a 12:00 óra utáni belépő a thermálba nyugdíjasoknak 1800.- forint helyett 3100.- forint lett. Ez is 1 % alatti infláció?

Elküldtem a NAV-nak a vámkezeléshez szükséges nyilatkozatokat és a számla másolatát.

Délután tettem még egy fordulót, mert brushup volt.

Vacsorára a két csirkecombot sütöttem meg sütő zacskóban. A combokat már jó előre megfűszereztem, bekentem mustárral és a húsát megtűzdeltem fokhagymával. A zacskóba került még vöröshagyma, krumpli és alma.

Készítettem hozzá cukkiniból készült tzatzikit tejföllel és saját kefirrel, amiben szintén van fokhagyma és a tányéron volt még egy-egy kanál maradék kelkáposzta.Áron átment Emőkéért és így hárman ültünk a terített asztalhoz.




2015. január 13., kedd

Busszal Dömsödre

Amikor Áron indult a suliba, még megkérdeztem, hogy a gyomra hogy van. Mondta, hogy a tegnapi éhezés jót tett neki és már nem görcsol a hasa.

Reggel szép komótosan megreggeliztem (a füstölt comb szeletre ráütöttem egy tojást, utána tejeskávé és elindultam. Csak arra kellett figyelnem, hogy a dömsödi kulcscsomót kivegyem az autóból és a "Scarlat Letter"-t ne feledjem itthon, mert 15-éig ki kell, hogy olvassam.

Csak pár percet vártam a 8-as buszra és a buszon máris elkezdtem olvasni. Az Etele téri átszállásnál felhívtam Berencsi doktornőt, hogy ma nem tudok menni hozzá kontrollra, mert le kell mennem Dömsödre. A találkozót áttettük holnapra. A 103-assal mentem tovább, mert az pont a népligeti buszvégállomásig visz.

A távolsági idulásáig sem jelentett problémát a harminc perc, mert a váróban egy mellett tudtam tovább olvasni. Egy szó, mint száz, mire Bp.-Dömsöd-Bp. kényelmesen utaztam, majdnem befejeztem a könyvet.

A bázison nem időztem sokat, bekaptam egy kupica unicumot és magamhoz vettem az ottfelejtett notebook töltőt, no meg a Stiebel Elektromos vízmelegítőt és indultam vissza a buszmegállóhoz.

Attól tartva, hogy éppen le fogom késni a pesti buszt egy rövid szakaszra lestoppoltam egy autót, mert ha lekésem, akkor egy órát kell várnom a következőt. 

Visszafele is nagyon kényelmesen utaztam. Közben telefnált Laci a holnapi Rudas fürdő miatt és a vevő is, akivel du. kettőre beszéltem meg a randevút a Gazdagréti téren.

Mindenki odaért időben és létrejött az üzlet.

2015. január 12., hétfő

Baj baj hátán

Hajnaltájt felébredtem. Először csak azt éreztem, hogy nagyon szomjas vagyok, de amikor kimentem a konyhába, az enyhén égett olaj szagától már rádöbbentem, hogy tegnap este elfelejtettem kikapcsolni a fritőzt. Ez olyan nagy hiba, ami több mint könnyelműség, mert akár lakástüzet is okozhatott volna.

Azonnal elzártam, kinyitottam a konyhaablakot és bevedeltem az összes kefirt a hűtőszekrényből.

Reggelire egy debrecenit és egy lágy tojást készítettem magamnak, utána pedig tejeskávé.

Reggel ismét meghallgatva a 2015 január 1-től bevezetett napelemekre kirótt termékdíjról szóló híreket, írtam egy rövid hozzászólást a www.zoldtech.hu oldalra.

Mélységesen fel vagyok háborodva azon, hogy az adók minden határon túli növelése közben elvész a kormány józan esze. Ellenkező irányban megyünk mint Európa.
Már azon is teljesen kiakadtam, amikor a Fideszes L. Simon László a paksi atomerőműről rendezett vitanapon kijelentette, hogy

"azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni, mert áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél."

Most miközben újabb sarcot találtak ki, attól tartok, hogy ezzel csökkenni fog a lakosság napelemekre vetíthető beruházási kedve.

Béresné Annácska hívott és majdnem egy órát beszélgettünk telefonon.

Déután előkészítettem és rendeztem a holnapra várható NAV nyilatkozattételre felszólító levelében kért TinyDeal és PayPal dokumentumokat.

Közben hazaérkezett Áron. Gyomorfájásra és hasmenésre panaszkodott. Minden esetre lebeszéltem mindennemű kajáról. Hagyjuk a gyomrot egy kis koplalással megpihenni. Főztem neki egy kamilla teát (cukor és citrom nélkül) és hozzá pirítós kenyeret kínáltam. Ettől hamarosan jobban lett.

Amikor viszont az új napirend számonkérése következett, akkor kiborult a bili. Az üzenő füzetben több újabb "1"-est és házi feladat hiányt kellett aláírnom. Megint számítógép kábel elkobzása és nagy veszekedés lett a vége, sőt egy pofon is elcsattant. A hangoskodásból Emőkének is jutott. Áron tőle is kapott egy lelki fröccsöt.

Közben le kellett mennem a CBA-ba, mert nem volt friss tej az új kefir készítéséhez. Áronnak nem szóltam és az elmenetelem után nagyon megijedt.

Telefonon jelentkezett egy vevő a Vaterára feltett 5 literes vízmelegítőért, ami miatt holnap le kell mennem Dömsödre és ha nem akarom üzemanyagra költeni az eladási ár nagy részét, akkor busszal kell menni. Nem is nagyon bánom, mert elfelejtettem a notebookkal együtt felhozni annak a töltőjét.


Áron később megbánta a viselkedését, bocsánatot kért és azt javasolta, hogy a jövőben ne veszekedjünk. A kibékülés után újabb teát főztem és újabb pirítóssal. Nagy örömömre elkezdte olvasni a Tarle: Napoleon c. könyvét és már az elején tetszett neki.

2015. január 11., vasárnap

Karving léc

A világ két lustáját Gábor csöngője keltette fel 9-kor. Csak a két kocsonyás tányért hozták vissza, de ez jó alkalom volt, hogy kibújjak az ágyból.

Először nem értettem, hogy miért van olyan hideg, de azután kiderült, hogy a GSM adapter szakította meg a fűtést. A fűtést visszakapcsoltam és visszabújtam az ágyba.

Felkelve vettem egy forró zuhanyt, amit hajmosással és borotválkozással kapcsoltam össze.

Olyan későn kezdtünk el reggelizni, hogy az már szinte ebédnek is beillett.

Kiteregettem a leáztatott bélyegeket.

Manna nagyon jól érzi magát. Egész nap ki-be járkál, közli ha éhes, közli ha szomjas.

Megcsináltam a Duolingó mai francia adagját.

Ma korán kell elkezdeni összepakolni, mert Áronnak 5 órakor kezdődik az angol órája Krisztánál.

Háromkor felszólítom a fiút, hogy ő is kezdjen el pakolászni. A megszikkadt bélyegeket beteszem könyvekbe és pontban négy órakor el tudunk rajtolni.

Hazafele jövet telefonált egy vevő a vaterán meghirdetett Áron 130-as karving léce ügyében. Én vezettem és Áron beszélt vele, kérve, hogy egy óra múlva hívjon újra.

Áront letettem Krisztáéknál és utána egyedül cipeltem fel mindent. Leadtam Mannát és bekaptam egy életmentő unicumot.

A vevő hamarosan telefonált és közölte, hogy egy fél óra múlva találkozhatunk a sílécért. Fél óra múlva rám csörgött, én levittem a sílécet a buszvégállomásra és egy perc alatt lebonyolítottuk az üzletet.

Visszatérve megírtam a blog elmaradásaimat és várva, hogy Áron nemsokára hazaér feltettem a vacsorát.

Amikor Áron megjött, akkor a fritőzt is bekapcsoltam, hogy a kelkáposzta mellé megsüljön a rántott csirkecomb is amit még Dömsödön bepaníroztam.

 A vacsora finom lett, de a készítésénél elkövettem egy nagy hibát (lásd a holnapi blogbejegyzést).


2015. január 10., szombat

Békekölcsön

Manna már nyolc óra körül dugdosta az orrát, hogy keljek már fel. Nem volt mit tennem, felkeltem, hogy kiengedjem, de mint kiderült, nem ki akart menni, hanem azt akarta, hogy valamilyen finomabb kaját tegyek a tálkájába.

A piacra csak úgy tudtam menni, hogy a kapura kitettem egy nagy tace-pao-t a kéményseprőnek, hogy "a piacra mentem, kb. 10:00-re érek vissza."

A piacon vettem füstölt cuccokat, tojást, kelkáposztát, lila káposztát és a vegyesboltban prézlit és Mannának egy macska konzervet.

Visszaérve a papír még ott lifegett a kapun.

A Péternek szánt elektromos vízmelegítő vadi új fűtőbetétjéhez adott anód szárából lefűrészeltem 65 mm-t. A maradék részen vágtam egy új M6-os menetet és így már össze tudtam szerelni.

Felhívtam Norcit Viberen a bankügyek miatt. Nem jutottunk előbbre, pedig engem aggasztottak Bokros Lajos tegnapi mondatai. 

"Ha ez a kormány meg tudta lépni azt, - amire minden normális ember úgy gondolta, hogy ez nem fordulhat elő - és le tudta nyúlni az emberek magánnyugdíj pénztári megtakarításait és bevezesse a tranzakciós adót, akkor attól sem fog  visszariadni, hogy zárolja a takarék betét állományokat."
Viktor majd talál rá egy szalonképes nevet pl.: Szent Magyar Nemzet kötvény és megoldja.

Ilyesmire volt már példa ebben az országban, csak akkor Rákosi Mátyás volt a góré és a lenyúlást Békekölcsönnek nevezték.

Levágtam egy adag áztatni való bélyeget.

A huzikába visszaszereltem a riasztót. Minden tökéletesen működött, csak a szirénának rekedt be a torka. Ha szárazabb idő lesz, akkor megnézem, hogy mi lehet a hiba, mert ez a sziréna az alvázra van felszerelve és most ott nagy a sár.
-
Elkezdtem készíteni az ebédet. Először csak a krumplit sós vízbe tettem oda főni, majd a feldarabolt kelkáposztát. Később belekerült a fokhagymás rántás.

Mire Áron megjött, már a csirkecombok is be voltak panírozva.

Nagyon büszke voltam, hogy Áron ilyen ügyesen abszolválta egyedül az utat Budapestről Dömsödre. Annak már kevésbé örültem, hogy miután Mariann SMS-ben lemondta a zongoraóráját Áronnak, nem egyenesen Dömsödre jött, hanem előbb hazament Gazdagrétre, egy kicsit Internetezni.

Öt óra után  csörgött rám a fiú, hogy már a buszon ül. Megint szervezkednem kellett arra az esetre, ha netalán jönne a január 10-ére bejelentkezett kéményseprő. Zoli bácsi elvállalta, hogy figyelni fogja a kaput, amíg én kiszaladok a buszmegállóhoz Áronért. Autóval ez oda-vissza sem több, mint 5-6 perc.

Bekapcsoltam a fritőzt és bedobtam két csirkecombot, de este hiába kínáltam a friss kajával, ő azt mondta nem éhes, így azután egyedül vacsoráztam.

Kicsit megint könyörögni kellett a lefekvésnél, hogy mikor legyen takarodó.

2015. január 9., péntek

Áron ma buliba megy

Reggel Áron puszival búcsúzik és megnyugtat, ne aggódjak miatta, hogy most egyedül marad Budapesten, menjek csak nyugodtan Dömsödre, ő majd holnap jön utánam busszal. Szerencsére már egy jó ideje bekapcsoltam a dömsödi fűtést.

Főtt debrecenihez lágy tojás a reggeli.

Azzal kezdem, hogy megnézem a neten, hogy a könyvtári könyveket ráérek-e visszavinni. Megnyugodtam, hogy a határidő január 15.

Nagyon gyorsan összepakoltam, átszóltam Emőkének, hogy készítse elő Mannát az utazásra. Mint egy albán menekült, vagy málhás szamár vittem le a cuccokat az autóba.

Első utam a BETROL szervizbe vezetett. Ott átvettem az elektromos vízmelegítőt, amihez a speciális kulcsért ingyen kaptam az új fűtőbetétet és ezt sikernek könyveltem el.

Irány Dömsöd. Az új útdíj bevezetése miatt egy mellékúton egy óra helyett másfél óra alatt jutottam Dömsödre. Ezen felül még egy fél órát töltöttem a csepeli Baumax-ban. A piac melletti vegyesboltban sikerült vennem egy kárpát cipót, egy liter 2,8-as friss tejet és Kati néni utasítása alapján konyhai szivacsot meg vileda kendőt.

A bázist 12-kor értük el. Manna nagyon jó néven  vette a szabadlábra helyezést. Minden cuccot behordtam a házba. Az elektromos kazán nem tudott megbirkózni a nagy hideggel és csak 12,5 fokra tudta temperálni a házat. Azonnal átkapcsoltam TIGÁZ üzemre begyújtottam a cserépkályhába és a fenti kis öntöttvas kályhába.

Amikor kiderült, hogy se unicum, se sör itthon, újra beültem az autóba és begurultam a központba.

Mire visszajöttem, már 16,5 fok volt. Ebédnek nevezve megettem egy tányér kocsonyát, majd átmentem Gabikáékhoz egy üveg borral és felköszöntöttem, mert ma van Gabika születésnapja. Rokkónak vittem egy adag csontot.

Visszajövet elővettem az elektromos kazán kezelési utasítását, hogy a végére járjak, mitől nem tud a kazán 9 kW-os üzemre kapcsolni. A szerviz úgy tájékoztatott, hogy ha felemelem a beállításokban fűtővíz hőmérsékletét, akkor ez a probléma megoldódik. Követve a kezelési utasítás utasításait, sikerült beállítani a 80 fokot és a 9 kW-ot.

Utána kicseréltem a nyolc hosszú M5-ös csavart a huzika TV tartó csuklópántjain (magyarul zsanérjain)


Vacsorára Áronra gondolva tarjás pirítós kenyeret készítettem ráolvasztott sajttal. Mire eljött a lefekvés ideje a ház belsejében már 21 fok volt.

2015. január 8., csütörtök

Rudas

Annyira mélyen aludtam, hogy még arra sem ébredtem fel, hogy Áron 8 óra után indul el a suliba.

Nekem elég kilenc körül felkelnem, mert Lacival azt beszéltük meg, hogy 10-11 között találkozunk a Rudasban.

A nem fogadott hívást visszahívom. A 10 literes vízmelegítő fűtőbetétje megjött, mehetek érte.

Reggel kényelmesen átnéztem a leveleimet, majd reggeli (debreceni, lágy tojás és tejeskávé).

A 8-as buszon olvasom a Skarlát betűt angolul. Laci már bent van a brűgelőben. Gyorsan megveszem a nyugger belépőt, átöltözöm és keresem Lacit.

Nagyon finom volt. Gőz, jéghideg víz, forró víz, langyos ülőfürdő, majd gőz, jéghideg víz, forró víz, langyos ülőfürdő. Sokat és jókat dumáltunk. Laci kulturáltan kezelte a válásunkat, nem tolakodott bele a részletekbe, mindössze annyit árult el, hogy Möci kérte a Fruzsit, hogy szervezzen egy szilveszteri bulit.

Közben a lány küld egy SMS-t, hogy négy óra körül vigyük le a Mannát.

Hazajövet veszek a CBA-ban sertés körmöt és kovászos uborkát. Amikor felmegyek, azonnal felteszem a körmöt, a többi dologra ráérek.

Leülök megrendelni a LED-eket és megírom Flórának, hogyan kérem a küldeményt.

Mire Áron hazaér már terjeng a lakásban a körömpörkölt illata. Áron díjazza, de kérdi, hogy lesz-e hozzá kovi ubi.

Amíg fő és puhul, leszaladok sörért, unicumért és bubis ásványvízért, hogy teljes legyen az élvezet. Persze diót is hozok minden alkalomkor. Még teszek a körömhöz néhány szem krumplit és köménymagot. egy negyed óra múlva tálalás.


A vacsora fantasztikus, Áron szerint is minden pont jó.