2015. március 6., péntek

Fosok a azájsebészettől

Reggel arra ébredtem, hogy már csak öt nap az élet, mert utána jön a szájsebészet. Hiába tudja a jobbik énem, hogy ezen túl kell esni, a másik énem be van tőle szarva. Ráadásul holnaptól abba kell hagynom a napi egy tabletta Sincumar-t és helyette minden nap be kell adnom magamnak egy Fraxiparine injekciót.

A 400 Watt-os inverter eladója hívott, hogy elfogadja a 10.000.- forintos ajánlatomat és akkor a költségemre szívesen postázza. Jobb ajánlattal álltam elő: Most átutalom a pénzt és néhány héten belül valaki hozza fel (Békés megyéből) akárhova Budapestre, ahova én érte megyek. Rendben – mondta – küldi a Bankszámla számot és akkor onnan folytatjuk.

Elkezdtem összepakolni, hogy mire Áron megjön a suliból, indulhassunk.

Áron úgy jött haza, hogy hozott egy ötöst magatartásból, irodalomból és németből. A magatartás ötöst nem is értettem. Át is mentem rögvest Emőkéhez, azzal, hogy lehet, hogy a gyerek beteg?

Mindent bepakoltunk az autóba és indultunk a TESCO-ba, még mindig vigyázva arra, nehogy lemenjünk az autópályára, mert nincs matricánk.

 Én a PET palackokat, meg a sörös üvegeket intéztem, Áron pedig elment megrendelni a pizzát.
A kész pizza kiváltásánál kiderült, hogy ami a múlt héten még 599.- forint volt, az mosta
ntól 999.- forint. Nesze neked 1 % alatti infláció. Csak a pizza több mint 50 %-kal lett drágább és ráadásul olyan sunyi módon, hogy amíg a múlt héten nem csak a pizzás dobozon, de a fali plakáton is szerepelt a pizza ára, mostanra már a plakát eltűnt.

Kicsit mérgelődve hagytuk el a TESCO-t. Irány Dömsöd. Kiskunlacházán beugrottunk a kis zöldségeshez, hogy beadjuk Áginak a takarítási pénzt.

Mannának egész úton a hangját sem lehetett hallani, mert szerintem tudja, hogy nemsokára övé lesz Dömsödön az egész világ.

A Dabi Vegyesboltban Áron vett két pár virslit és holnapra félretetetett egy fél kárpátkenyeret.

Amikor megérkeztünk én pakoltam ki az autóból a cuccokat, Áron pedig a mosogatógépet.

A pizzát útközben megettük, így azután vacsorára már csak egy kis zúza pörköltöt tésztával és a maradék grillcsirkét ettük.


Áron felment Internetezni, én pedig levagdostam egy nagyobb adag áztatni való bélyeget és be is áztattam. Néhány Unicum elfogyott a lefekvésig.

2015. március 5., csütörtök

Egy szürke nap

Áron indulása reggelente egyre simább. Ma is csak annyira ébresztett, hogy adjak némi pénzt egy meleg szendvicsre és, hogy elbúcsúzzon.

Utána már csak az SMS-re ébredtem, miszerint a futár ma hozza a Teleshop ágynemű garnitúrát. Gyorsan fel is kerekedtem, hogy vegyek ki pénzt a falból, mert az nem valószínű, hogy bankkártyával tudok neki fizetni.

Árontól megkívánva én is meleg szendvicset készítettem, lágy tojással (ami ma nem sikerült lágyra) és tejeskávéval. 

A két metsző fogammal egyre jobban szenvedek, de ez már nem tart sokáig, mert egy hét múlva elkezdődnek a munkálatok a számban.

Béla nagyon rendesen küldi a korrektúra megjegyzéseit, ezért azzal kezdtem a napot, hogy átvezettem a javításokat a blogba és elkezdtem írni a mai napot. Az még egy darabig várat magára, hogy a blogban az elmúlt négy hónapot (ami hiányzik) bepótoljam.

A postás megint hozott öt darab LED lámpát és a NAV is kiküldte az Adri kütyüjéhez a vámkezelési nyomtatványt.

Felhívtam Büti Ágit, hogy ha tud, akkor takarítson ki Dömsödön, hogy holnap nagy tisztaságra érkezzünk. Elhatároztam, hogy ha szép idő lesz, akkor egy-két ablaknak én is nekiugrok és megpucolom, mert az is olyan tavaszhívogató dolog.

Elküldtem a Vámkezelőnek a Kezelési Nyilatkozatot, a TínyDeal számláját és a PayPal átutalási igazolást.

Közben meghozta a futár a hétrészes akciós ágynemű garnitúrát, ami körülbelül olyan minőségű volt, mint amilyennek meghirdették, de azért abban is volt reklamálni való. Megreklamáltam és megígérték, hogy jön érte a futár és kicserélik.

Kettő előtt ért haza Áron, de ¼ 3-kor már indulnia kellett a zongoraórára és az óráról nagyon jó hangulatban érkezett haza.

Az MTT Média tájékoztatott, hogy az Invitel megszünteti a Gazdagréti tér 1. és a Dömsöd, Középső út 123. címeken a 0 Ft-os VIP ADSL szolgáltatását.

A nyugger leves felét egyedül ettem meg, de amikor Áron megjött, megmelegítettem neki a másik felét. Utána a csirke pörköltöt már közösen fogyasztottuk.

Itthon azt mondta, hogy átnézi a leckéjét és utána átmegy Emőkéhez, megmutatja mit tanultak ma Mariann óráján.


A lefekvés elhúzódott későre.

2015. március 4., szerda

Már megint reggel kell keresni mindent

Áron indulása előtt felébresztett, mert sehol nem találta a kis zöld sporttáskáját. Hiába ébresztett fel, mert ebben nem tudtam neki segíteni. Ilyenkor elsőként mindig Kati nénit, másodiknak pedig engem gyanúsítgat, hogy biztosan mi raktuk el. A legtöbb esetben azonban a végén az szokott kiderülni, hogy bent felejtette a suliban.

Reggelire meleg szendvics á la Áron art és tejeskávé.

Újabb típusú kínai LED lámpákat hozott a postás, viszont a gmail-emben jött egy rossz hír: Az Invitel és az MTT Média Kft felmondta a Gazdagréti és a Dömsödi VIP Internet ADSL-emet. Úgy látszik, hogy 22 évi szolgálat után eddig tartott a szerelem.

Folytattam az offline blog bejegyzések átvezetését az online felületre. Béla minden reggel olvassa és nagyon hasznos hibajelentéseket küld, amiket igyekszem azonnal kijavítani.

Nagyon kedves levelet írt Rogan, akit már rég nem láttunk. Megbeszélem Áronnal, hogy a nyáron meghívjuk Magyarországra.

Felhívtam Nóra nagyit, hogy beszámoljak Rogan leveléről. Ha válaszolok neki – mondta -, akkor okvetlenül mondjam meg neki, hogy ő is üdvözli.

Délelőtt beszéltem Berencsi doktornővel, aki a labor eredmények után, csak annyit mondott, hogy akkor a napi 1 mg-os sincumar rendben van.

Nem sokkal 10 ra után kezdődött a Miskolczi Marikával a Skype-on folytatott német óra. Ilyen eleddig még nem volt, de úgy tűnt, hogy egészen jól működött.

Amikor Áron hazajött, elkezdte a suliban töltött napjáról a beszámolót, majd bevonult a szobájába.

Egyébként állandóan nézte, hogy vajon Emőke hazaért-e már.

Este 7 óra körül megkértem, hogy jöjjön le velem a CBA-ba és együtt döntsük el, hogy mi legyen a vacsora.
Vettünk tejet, kovászos uborkát, egy üveg Kalinka vodkát és tejfölt. Áron farfalle tésztát főzött, én pedig egy nagy adag csirke pörköltöt szárnyakból.

Közben Áron zongora koncertet adott Emőkénél, amire én is meg voltam hívva. Vittem is át Emőkének egy kifacsart grapefruitot mézzel.
Áron két Bach darabot adott elő, de már nem csak a kottát nem nézi, hanem a billentyűket sem.

Visszajövet Áron meleg szendvicseket készített és ahhoz az újólag készített kefirt itta én pedig a tejfölös csirkepaprikást ettem farfalle tésztával és kovászos uborkával.


Lefekvés előtt még lefejtem a kefirt és bekészítettem az új adagot.

2015. március 3., kedd

Ezért tör előre a Jobbik

Áron teljesen időben indult el. Magamnak összeütöttem egy reggelit és utána elindultam Berencsi doktornőhöz. A doktornő megérkezésemkor azonnal megszúrt és levette a labornak a vért.

Eljövet felhívtam Nóra nagyit és felmentem hozzá egy kávéra. Beszámoltam neki a beérkezett devizáiról és az Áron által szervezett hétvégi buliról.

Amikor hazajöttem, levittem a nyugger klubba a frissített LED listát.

Belepillantva a DUNA TV élő közvetítésébe az országgyűlés ülésszakáról, kétségbeestem, hogy a Jobbik milyen értelmes hozzászólókat vonultat fel, amire sem a Fidesz, sem a baloldal nem képes. Ez a Z. Kárpát Dániel a jobbik vezérszónok olyan tartalmas, összeszedett (minden demagógiától mentes) felszólalást produkált, amilyenre sem a kormánypárti, sem a baloldali ellenzéki képviselők nem képesek. Sajnálom, hogy nem vagyok vele egy politikai platformon.

A délelőttöm azzal telt, hogy az ideiglenes offline blog jegyzeteimet megpróbáltam szalonképes állapotba hozva beépíteni az online blogba. Ez több mint 120 bejegyzés és egy nagyon sziszifuszi munka, ezért csak lassan haladok vele.

Áron azzal jött haza az iskolából, hogy még mindig fáj a torka, ezért úgy döntöttünk, hogy meglátogatjuk a Sinkó doktornőt a Gyermek Orvosi Rendelőben.

Sokat kellett várakozni, ezért felhívtam Miskolczi Marikát, hogy a mára meghirdetett német órája Skype-on elmarad.

A doktornő felírt egy spray-t és Nurophen-t, majd azt mondta, ha Áronnak nincs láza, akkor mehet az iskolába, de ezeket napi háromszor alkalmazza.

A kínaiból hoztam ebédet. Magamnak szecsuanit, Áronnak pedig amerikai mézes csirkét, hozzá mind a kettőnknek vékony sült tésztát.

Mire hazajöttünk Olivér és Bálint már az ajtónk előtt álltak, pedig még volt egy félóra a gyerek-német kezdéséig. Sőt Manna is hazajött egyedül. Amíg én összekészülődtem az órára, addig ők valamit játszottak Áron szobájában.

A gyerek-német némi nevetgéléssel telt, de nem bántam, mert nem szeretném, ha megutálnák ezt a heti egy közös foglalkozást.

Amikor a fiúkért jött Laci és elbúcsúztak, Áron nekiállt Internetezni, pedig jól tudja, hogy az általam kért sorrend nem ez. Ezt többször szóvá tettem és akkor hajlandó volt tenni némi pálya korrekciót.

Később megérkezett Emőke és akkor Áron átment hozzá, remélem, hogy gyakorolnak egy kicsit a zongorán.

A Duolingon már Áron is megelőzött, Gabikáról nem is beszélve.


Vége van a tíz napos kefir szünetnek. Lefekvés előtt fejtem az első adagot.

2015. március 2., hétfő

Vissza a hétköznapokba

Én már 1/2 6-kor felébredtem és attól kezdve csak azért izgultam, hogy Áron el ne aludjon. Az alvást inkább azután pótoltam be, miután megnyugodtam, hogy Áron időben elindult az iskolába.

Másfél óra múlva azután én is felkeltem és készítettem magamnak egy Árontól eltanult meleg szendvicset, amit tejeskávé mellett majszoltam el.

Még kilenc napot kell aludni a szájsebészetig. Nincs menekülés, nincs halogatási lehetőség, Adri által minden meg van szervezve.

A postás hozta a jövő márciusig érvényes nyugdíjas vasúti kedvezményre jogosító kis papírkát.

Lementem a gyógyszertárba és vettem Áronnak C-vitaminnal dúsított torok öblítő szert, magamnak pedig egy doboz Detralex-et.  Megint kérdeztem a gyógyszerészt, mitől ment feljebb az ára, egy héttel ezelőtt még olcsóbb volt – Viktor azt mondta már szinte nincs is infláció. Ezt tessék megbeszélni a Viktorral – volt a válasz.

Befizettem a postán a hülyék takarék csekkjét.
Utána vettem a CBA-ban egy liter friss tejet, miközben loptam néhány szem diót is.

Közben megjött Áron  a suliból és nemsokára elindult az új szemüvegéért.

Áron nehezen kezdett el foglalkozni a leckéjével.

Én tovább foglalkoztam a blog felület feltöltésével. Annak technikai részleteit megkonzultáltam Bélával és amikor konszenzusra jutottunk, akkor a nyersanyag tároló felületét Notepad-ről átváltottam Word-re.

A mosogatógép elkezdett napok óta rosszalkodni, ezért nagy tisztítási akcióba kezdtem. Volt abban gyári mosogatógép tisztító termék, szódabikarbóna, 15 %-os ecet és manuális tisztítás is.

Vacsorára ki mit választ volt a program. Áron a körömpörköltből kért friss kenyérrel, én pedig a csirkelevesből, ugyancsak kenyérrel.

Amíg melegedett, bekaptam egy unicumot

2015. március 1., vasárnap

Már csak két fiam van.

Az időjósok azt mondták, hogy ma már tavaszias szép idő lesz. Ehhez képest borongós hűvös időre ébredtünk. Egészen pontosan fogalmazva én nem is ébredtem, hanem engem Manna ébresztett. Odadugta az orromhoz a nedves orrát és közölte, KI SZERETNÉK MENNI.

Lementem vele, kiengedtem és hozzáláttam elkészíteni a reggelit.

Amikor Áron lejött, reklamált, hogy miért nem kérdeztem meg őt, mert Ábel például nem szereti a hagymát a tojásrántottában. Gyorsan leszereltem Áront, nehogy már azért kritizáljon, mert korábban lejöttem nekik elkészíteni a reggelit.

Végül csak ketten reggeliztünk, mert Ábel még szeretett volna egy kicsit aludni. Áron inkább megmelegítette Ábel rántottáját és fel is vitte neki.

Kilencre jött Miskolczi Marika németre. Még nem érezte magát 100 %-osan. Gondoltam, hogy az lenne a leghelyesebb, ha inkább tovább gyógyulna, ezért a német óra elmaradt.

Reggeli után még felmentek legozni vagy a számítógépen játszani a bélyegező szobába.

Közben jött Ildikó a kütyüjéért. Nagyon tetszett neki. Tartottam hozzá egy kis beiskolázást és segítettem lementeni a régi telefonjáról a képeket a notebookjára. A végleges telefonváltást el kellett halasztanunk, mert a Samsungjában micro SIM kártya volt, a régi lukas SIM kártya pedig nem volt nála és erre a terepakadályra előre egyikünk sem gondolt.

Közeben forró dróton tartottuk a kapcsolatot Bélával, de a SIM problémán az sem segített.

Közben Áron is köszöntötte a vendéget, készített nekünk kávét, majd hosszú sétára indultak Ábellel és valóban csak kora délután az üres hasuk hozta őket haza. Nem esett, nem fújt, nagyon hideg sem volt, de a március még azt mondta, hogy legyünk türelemmel, mert a tavasz még odébb van.

Mire megjöttek addigra én mindent megmelegítettem és nagy lakomát csaptunk.(Zöldséges csirkeleves, Köröm pörkölt finom fehér kenyérrel és görög salátával, utána torta).

Természetesen Mannának is jutott az adományokból.

Ebéd után Ábel és Áron némi noszogatásra megnézték a Street Flipper című városrendezési javaslatom mellé készített Prezi demó anyagomat.

Érdekes módon ezalatt a három nap alatt egy percet sem tudtam tölteni a Duolingóval, amitől azután Gabika úgy elhúzott mellettem, mint egy rakéta a Trabant mellett.

A fiúkkal megbeszéltem, hogy mikor induljunk haza. Ők azt javasolták, hogy hat óra körül, amiből a végén fél hét lett, mert az összepakolás egy kicsit elhúzódott.

Áron beírta az IGO-ba Ábel Budaörsi címét és beállította, hogy kerüljük el az autópályát. Ettől azután akkora kerülőt kellett tennünk, hogy a szokásos egy óra helyett másfél óra alatt értünk haza.

Budaörsön kitettük Ábelt, aki nagyon köszönte a kellemes hétvégét, amit velünk töltött.

Itthon leadtuk Mannát Emőkének. Hoztunk neki a csirkelevesből, a görög salátából és a tortából, de azt mondta, hogy látni se akar minket, ha a buffallóiból nem hoztunk.

Áront csak fél tízre sikerült az ágyába terelnem. Még akkor is kérte, hogy a kütyüjét megkaphassa, mert az biztosítja a reggeliébredését. Ez egy nagy mellébeszélés, mert ott van az éjjeliszekrényén az atom óra és az is csörög reggel.


Én még fent maradtam egy kicsit, mert elkezdtem helyreállítani a kb. négy hónapja szüneteltetett blogoldalamat. Az elmúlt 120 napi bejegyzés megvan egy txt file-ban, csak naponként be kell tenni a blogoldalba. 

a család egy napja

 A család reggele harmonikus. Én a megtisztított diót darálom, miközben Möci a reggelit készíti. Mire a darált dióval elkészültem, addigra már meg volt terítve és hívhattuk Áront is reggelizni.

Terülj-terülj asztalkán minden ott volt, ami csak szem-szájnak ingere.

Reggeli után Möci elválasztotta a 10 tojás fehérjéjét a sárgájától. Én felvertem a fehérjét habnak és hozzáadtam a 30 dkg porcukrot, majd összekevertem a 30 dkg darált dióval és mehetett a tepsibe.

Közben Áron, legnagyobb örömömre zongora koncertet adott az eddig megtanult darabokból. Egyre jobban tetszik a játéka.
Möci leszedett egy adag sóskát és abból kezdte készíteni az ebédet.

Manna mindeközben ki-be járkált, kifejezve ezzel, hogy ő is mennyire jól érzi magát itt Dömsödön.


A bélyegek áztatása is befejeződött.