2015. július 8., szerda

Tombol a kánikula

Éjjel arra ébredtem, hogy nagyon szomjas vagyok és a karomra is jól esne egy kis jegelés. Fel is keltem és kivettem a hűtőből az este lefejt kefirt, meg a mélyhűtőből egy jégakkut. 

Ezt leszámítva egyébként jól aludtam, de nyolc óra előtt már kidobott az ágy.

A reggeli nagyon egyszerű volt, mert magamnak nincs kedvem semmi faksznihoz. Sült szalonna ráütve egy tojás pirítóssal és mellé paradicsom meg kefir.

Éppen akkor nézegettem a veteményest, amikor Feri köszöntött duda szóval. Kértem, ha üzlet mellett jár hozzon nekem egy liter 2,8-as friss tejet. Odaadtam a pénztárcámban talált 600.- forintot és a maradékért kértem, hozzon vörös hagymát.

Tamás hívott, hogy szívesen átküldene egy hivatalos iratot, hogy segítsek értelmezni. Mondtam neki, hogy először csak szombaton leszek Internet közelben.

Még mindig tombol a kánikula, ezért mindenhol besötétítettem és a bélyegező szobában a bekapcsolt klíma mellett rendezgettem a bélyegeket. A meteorológia nagy vihart és esőt ígér estére.

Amikor Feri meghozta a tejet (igaz, hogy csak 1,5 %-ost), készítettem magamnak egy kávét.
Közben jött Ági takarítani és amíg nem voltam ott fent útban, addig folytattam a bündlizést.

Azután elindultam megnézni, hogy megvan-e még a tegnap meggusztált öreg 105 literes Zanussi fagyasztóláda. Még meg volt. Meg is egyeztünk, csak annyit kértem még, hogy mivel én a jobb kezemmel most nem emelhetek, ha kihoznák a bázisra, azt meg köszönném. 

El is indultam az ATM-hez pénzt kivenni. Útközben vettem egy üveg Unikumot és egy nagy Kozel sört.

Közben a Lány hívott telefonon. Érdeklődött, hogy vagyunk kettesben Mannával. Megállapodtunk, hogy készítek neki egy ajánlott irodalom jegyzéket, az általam fontosnak vélt és nagyon jó könyvekről.

Kifizettem a hűtőládát. Az úr felkötözte a csomagtartóra és indultunk. Alig, hogy az úr betette a szauna előterébe a mélyhűtő ládát és rá is dugtuk a hálózatra, megérkezett a vihar.

Úgy látom, hogy a kúp arra is jó, hogy az ember testközelből élje át a vihart. Ez ugyanis egy hatalmas esernyő. Manna minden esetre bement a házba. A villámlás és a mennydörgés nem tartozik a kedvencei közé.

Megmelegítettem egy nagy adag paprikás krumplit és a kúp alatt vacsoráztam.

A technika és a törvényei nem ismernek kivételt. A mozgásérzékelős reflektor, amelyik annak idején arra szolgált, hogy amikor télen már sötétben érkezünk, köszöntsön és világítsa meg például a bejárati ajtót, hogy a kulcs könnyebben betaláljon a kulcslukba, most, hogy tőle nem messze áll a legnagyobb (lassan 3 méteres) smaragdfánk, amikor a viharos szél mozgatja, minduntalan bekapcsol.

A vihart nagy lehűlés és kiadós eső kísérte, ami miatt ma este nem kell meglocsolnom a növényeket.
Arra gondolok, hogy vajon Áron fiamat hol érte a vihar.


Manna nem élvezte a villámlást és a mennydörgést, ezért inkább bement a házba.

2015. július 7., kedd

A reggeli a nagyinál és indulás Csopakra

Reggel hét óra előtt ébredtem, de azt már akkor láttam, hogy ebből nem lesz hét órai indulás. 

Felkeltettem Áront, de nem sürgettem, mert nem kerget minket a tatár. Nem is reggeliztünk, mert a nagyi azt mondta, finom reggelivel vár minket.

Nyolc körül mindent bezártunk, Mannának pedig mondtam, hogy kora délután jövök vissza, addig maradjon a kertben. Szerintem megértette.

Először a Gazdagréti térre mentünk. Áron szeretett volna a sporttáskából mindent átpakolni a kis gurulós bőröndbe.
Kiszálláskor azzal kezdtünk, hogy Áron is megnézte a smaragdfa csemetét, amit Emőkével ültettünk a nagy füves rét közepére.

Utána Áron pakolt, engem pedig megkért, hogy amíg pakol, addig vegyek a CBA-ban ásványvizet és Piroska szörpöt, hogy tudjak neki készíteni innivalót az útra. 

Közben bementem az orvosi rendelőbe és kértem Lenkétől egy receptet. Kérdésére, hogy mi történt az angiológián, elmondtam, hogy elhajtottak, mert ez a sebészetre tartozik. Remélem, hogy nem sértettem ezzel meg senkit.

Elkészítettem az innivalót és Emőke Áronnal bepakolták a sporttáskába a nagyi számítógépét, mert így Áronnal ketten könnyen tudjuk felvinni Nóra nagyinak az emeletre. 

Elbúcsúztunk Emőkétől és indultunk.

Nagyi nagyon örült a jövetelünknek. Áront régen látta. Kérdezte, hogy mit kérünk. Mondtam neki, hogy reggelit, amit tegnap megígért, mert nem reggeliztünk.
Miért nem szóltatok, akkor vettem volna tejet meg kenyeret?

Nagyi, tegnap este felhívtunk és akkor megbeszéltük, hogy reggelivel vársz minket.

Elfelejtette és most ideges, hogy mit tud adni nekünk enni. Áron elkezdte összedugdosni az új beszerzésű számítógépet, de a monitor nem észlelte, hogy kapna valami jelet. 

Megígértem, hogy a jövő héten megjelenek és megpróbálom életre kelteni az egész hóbelevancot.

½ 11-re értünk a Déli pályaudvarra. Megvettem Áronnak a vonatjegyét és vártuk, hogy megjöjjön a Szombathelyre induló gyors. 

Azt még megvártam, hogy Áron felüljön a vonatra, érzékeny búcsú, majd felhívtam S. Ágnest, hogy a gyors, amivel Áron megy 12:30-kor indul és 13:56-kor érkezik Veszprémbe.

Dömsödön kiváltottam a gyógyszert és elmentem a Szépséghibás boltba érdeklődni, hogy mi van a hűtőszekrényünkkel. Megnyugtattak, hogy javítás alatt áll és amint készen lesz, hívnak és kiszállítják.

Közben érdeklődtem, hogy mennyibe kerülne egy 100 kb. liter kapacitású szépséghibás hűtőláda. Hát az olyan 50-60.000.- forint fele jár. Egyúttal vettem egy vezeték nélküli kapucsengőt, amit ugyan nem tudtam kifizetni, mert hitelkártyát nem fogadnak el, de majd megadom.

Az ócskásnál is megnéztem egy régi használt, de tökéletesen működő 106 literes Zanussi fagyasztóládát. 20.000.- forintot kértek érte és már van is egy jelentkező, de az nem biztos. Holnap erre nézek – mondtam – és ha nem viszik el, akkor én adok érte 15.000.- forintot.

Bármilyen hihetetlen, amikor begurultam a bázison a kertbe, Manna elém jött és üdvözölt.

Embertelen hőség van. Szerencsére, illetve a szigetelésnek köszönhetően a házban nagyon kellemes hűvös fogadott. Igaz, hogy a felső szinten már nem ilyen rózsás a helyzet, de egy üveg behűtött sör és a bekapcsolt klíma mellett ott is kellemes a klíma.

Áron telefonált, hogy szerencsésen megérkezett és már Csopakon van. Az nem derült ki ezt a hívást magától tette-e, de nagyon jól esett.

Készítettem a csengőnek egy szerelő lapot.

Mannának adtam enni és inni és felmentem rendezni a lepréselt bélyegeket. Manna is feljött, de csupán azért, hogy megköszönje a kaját és aludjon egy sort valamelyik takaró alatt.

Mire egy jó adag bélyeg rendezésével végeztem, már lement a nap és mehettem locsolni. Ha nem locsolnék minden nap, szerintem a növények elpusztulnának  ettől a szárazsággal párosult hőségtől.


Mire megírtam a mai nap történéseit, már elmúlt kilenc óra. 

2015. július 6., hétfő

Készülődés Csopakra

Ahogyan azt Tibcsinek előző este megígértem, korán keltem, hogy segítsek neki az indulásában.

Készítettem volna neki szendvicseket is az útra, de azt nem kért, így azután csak egy kávét ivott, ahogyan ő szereti, tej és cukor nélkül.

Nyolc óra után nem sokkal búcsúzott és elhagyott minket. 

Azt mondta, ha nem látszott volna a fején, akkor most szóban is elmondja, nagyon jól érezte magát velünk, az elmúlt pár napban.

Megbeszéltük telefonon S. Ágnessel (Ábel anyukája), hogy akkor Áront kedden fogom feltenni a Déliben a vonatra és majd telefonon megmondom, hogy melyik vonatot sikerült elérni és Ő pedig majd autóval elmegy érte a veszprémi pályaudvarra.

Délelőtt elvittük M. Marikához a farmert, amelyiknek rossz a cipzárja, hogy ha tudja, javítsa meg vagy tegyen bele egy újat.

Később megjelent Levente és elhívta Áront bringázni és focizni.

Amikor Áron hazaérkezett, kértem, hogy kezdjen el minden olyan dolgot összepakolni, amiket szeretne vinni Csopakra.

Befejeztem a nagyüzemi módszerrel leáztatott bélyegek kiteregetését és a préselést.

Nagy, egyórás locsolás.


Este kilenc óra után, még felhívtuk a Nóra nagyit, hogy a holnap reggeli órákban meglátogatnánk és felvinnénk neki az új számítógépét.

2015. július 5., vasárnap

A bélyegáztatás nagyüzemi módszere

Nagy terülj-terülj asztalkával kezdtük a napot a kúp alatt. Áron, mint főszakács rendelkezett.

Tibcsivel kimentünk a Duna partra. Bemutattam őt Z. Gáboréknak, akiről kiderült, hogy több közös szálon ismerik egymás tevékenységét.

Odaadtam Gábornak a neki szánt ajándékot.

Kora délután Áron átment Leventéhez, de nem maradt ott, mert Leventének láza volt és pihenésre volt szüksége, hogy holnap mehessen a táborba.

Tibcsi átadta az otthonában leáztatott és lepréselt bélyegeket és egyben bemutatta, hogy az én manufaktúrás módszeremmel szemben, hogyan kell nagyüzemi módszerekkel bélyegeket áztatni.
Először is a bélyegek körülvagdosása egy teljesen fölösleges és elhagyható művelet - mondta. Igaz, hogy ha borítékostúl akarunk áztatni, ahhoz nagyobb tálra van szükség, de hát erre itt van a fürdőkád és ezt a gyakorlatban be is mutatta. Majd lehalászta a borítékokat és a leázott bélyegeket egy tésztaszűrővel merte ki.

Ötkor Tibcsivel mi is átmentünk Gabikáékhoz. Átvittük nekik a fél tepsi hot dogot, miközben exkuzáltuk magunkat, hogy nem lett olyan finom, mint amit ők sütöttek.

Este a kúp alatt paprikás krumplihoz készülődtünk. Áron készítette a tüzet, Tibcsi a hagymát aprította, én pedig a krumplit hámoztam és a kolbászt karikáztam bele, miután a béltől megfosztottam.


Az összmunka eredményeként hamarosan rotyogni kezdett a paprikás krumpli. jégbe hűtött kovászos uborka és kárpát kenyér volt hozzá, közben Unicum és sör.

2015. július 4., szombat

Tibcsi első napja

A reggeli ébredés után, mindenkit „Jó reggelt”-tel köszöntöttem és megkérdeztem, kinek van kedve engem elkísérni a  piacra. Tibcsi volt az egyetlen jelentkező.

Vettünk angol szalonnát, tejet, kárpát kenyeret, és mélyhűtött leveles tésztát.

Mielőtt bevittem volna magammal Tibcsit a csavarboltba, elmeséltem neki, hogy én ott gyakran vásárolok és amikor a tulaj megmondja, hogy mennyivel tartozom, akkor minduntalan ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy az árat felfele alkudjam. Tibcsi arcán láttam, hogy nem érti pontosan, amit mondtam.

Beléptünk. Átadtam az úrnak a szerkezetet, aminek a rögzítéséhez kértem 4 darab csavart. Az úr nézte és mérte a furat átmérőjét, majd belépett a számítógépébe és ott is keresett nekem megfelelő csavarokat. Miközben elment hátra a csavarok raktárába, a felesége varázsdobozokat vett elő és onnan próbált nekem megfelelő csavarokat találni.

Végül az úr gondosan becsomagolt 4 db csavart és átadta. Az egész procedúra nem tartott tovább tíz percnél, de közben mind a ketten csak az én problémámmal foglalkoztak.

A végén megkérdeztem: Mivel tartozom? Semmivel, mondta egyszerűen a tulaj. Megköszöntem és miközben elköszöntünk ránéztem Tibcsire. Láttam az arcán, hogy most már érti.

Áron készítette a hihetetlenül finom és gazdag reggelit. Nekem csak a parancsokat osztogatta, hogy miképp terítsek és miket vigyek ki a kúp alá.

Tibcsivel meglátogattuk Gabikáékat, bemutattam Tibcsit és vittem Gabikának egy kis ajándékot.

Gabikáéknál kaptunk Internet hozzáférést és így egy-két technikai dolgot meg tudtam beszélni Tibcsivel.

Az esti menühöz hozzácsaptam a Gabikától tanult sült hot dogot. Tibcsi gyúrta és szabta a tésztát, én pedig adogattam neki a debreceni kolbász darabkákat. Utána göngyörgetés és mehetett a kilisztezett tepsibe. Már csak ecsetelni kellett egy megkevert tojással és megszórni szezám maggal.

Sütő és húsz perc múlva készen lett az esti csemege.

2015. július 3., péntek

Áron érkezése a Vándor táborból

Reggel arra ébredtem, hogy a karom fáj, tovább dagad és a vérömleny területe is nő. Nem maradtam az ágyban és további jegeléssel gyógyítottam a karomat.

Készítettem egy szerény reggelit.

Tibcsi írt, hogy mi a teendője, hogyan reagáljon a Dropbox levelére. Megnyugtattam, hogy ezzel kapcsolatban nincs semmi dolga, a részleteket, majd személyesen elmagyarázom.

Elindítottam a mosogatógépet.

Gondoltam, hogy felhívom Lacit, a  fiúk édesapját, hogy pontosan hányra is kell mennünk a fiúinkért a Délibe, de mielőtt erre sort kerítettem volna, Laci hívott és ugyanezt kérdezte.

Miután egyikünk sem emlékezett pontosan az érkezési időre, elhatároztuk, hogy háromra fogunk odamenni.

Miután Áron kérte, hogy a Délibe már menetkészen menjek érte, elkezdtem pakolni.
Emőke Zolival beszélgettek a kapuban és felajánlották, hogy segítenek, de ezt csak a Manna bezsuppolásában vettem igénybe.

Déli pályaudvari parkolást csak a Vérmező oldalán tudtam megoldani, de az elkerülte a figyelmem, hogy ez fizető parkoló.

Olvasva az Érkezési táblán, hogy Áron vonata csak  15:29 fog érkezni, felhívtam Lacit, hogy ráér ½ 4-re érkezni.

Türelmesen vártam, mert az elérhető WiFi hot spottal tudtam egy kicsit Duolingózni.

Csak akkor mentem ki a peronra, amikor már láttam, hogy gördül befele a vonat. 

Végre megláttam Áront. Szerintem ő is úgy nőtt, mint a smaragdfa. Nagyon boldog voltam, hogy egyben megérkezett.

Miközben egyfolytában szuperlatívuszokban mesélt a tíz napról, nagy bűntudattal azt is bevallotta, hogy mivel mégsem vitte a napvédő krémjét, a háta egy kicsit leégett. 

Átvettük a sporttáskáját, amit egy külön autó hozott.

A kellemetlen meglepetés az autó szélvédőjén talált Parkolási büntetés. Legközelebb erre is jobban fogok figyelni, de nem engedtem, hogy ez elrontsa a viszontlátás örömét.

Áron örült annak, hogy már minden be van pakolva és egyenesen indulhatunk Dömsödre.

A TESCO-ban gyorsan bedobáltuk a PET palackokat és az üres sörös dobozokat, üvegeket. Vettünk 3 pár debrecenit, csirke aprólékot, sajtot, Ásványvizet, sört, radler-t és AXE fürdő sampont.

Már a TESCO-ból való indulás után látható volt, hogy, nem érünk oda hatra pedig Tibcsinek azt ígértük. Ezért próbáltuk telefonon elérni, de ez nem sikerült.

Kiskunlacházán még kellett vennünk kovi ubit.

Végül ½ 7-kor landoltunk a bázison és nem sokkal utánunk Tibcsi is megjött.
welcome drink: Unicum

Tibcsi egy csomó kaját hozott, többek között kétféle szalámit is.

Mindenünkkel eldicsekedtünk, amiket Tibcsi a legutóbbi itt jártakor még nem láthatott, legfőképp a smaragdfákkal.
Áron megmutatta Tibcsinek, hogy hol fog aludni.


Késő este még locsolás.

2015. július 2., csütörtök

A daganat és a lila folt

A jobb felkaromon tovább nőtt a daganat és a lila folt. Úgy gondoltam, hogy a tegnapi kudarcélményem ellenére nem szabadna annyiban hagyni a kialakult daganatot és vérömlenyt, ezért már reggel nyolckor megjelentem a házi orvosi rendelésen. A doktornő adott egy beutalót az SZTK angiológiájára.
Ha már angiológia, akkor nekem nagyobb bizalmam lenne Berencsi doktornőhöz, ezért felhívtam, hogy tudna-e fogadni. Azt mondta, hogy induljak, vár.

Amikor meglátta a jobb felkaromat, meglepődött, mert szerinte ez nem angiológiai probléma, ezért bár levett vért, hogy leküldje a laborba egy friss INR eredményért, de amit ennél fontosabbnak tartott, írt egy beutalót az SZTK sebészetére.

Az SZTK-ban csak egy későbbi időpontra tudtak volna előjegyzést felvenni, de amikor látták a kétségbeesésemet, felszóltak telefonon, hogy adhatnak-e ki azonos sorszámú jegyet. Végül 1 ½  óra után kerültem sorra. A doktor úr izomszakadást állapított meg és azonnali műtéti beavatkozást javasolt. Ehhez adott egy beutalót a János kórház traumatológiájára.

Nem rohantam a vesztembe, mert nekem ahhoz lelkileg is fel kell készülnöm.
Először hazamentem ebédelni. Még mindig körömpörkölt volt kovi ubival és csak utána indultam a Jánosba. Miközben türelmesen vártam a soromra, megint fel voltam háborodva a kórház lerobbant állapotán.
A vizsgáló orvos elküldött röntgenre, majd az eredményeket látva azzal nyugtatott meg, hogy ez a probléma műtét nélkül hamarabb (3 hónap alatt) fog rendbe jönni, ezért azt nem javasolja. Kímélni, pihentetni és jegelni kell, ahhoz, hogy a gyógyulás simám menjen. Ha közben fájdalmaim lesznek, az természetes. Megvetetett velem egy nyakba akasztható alkar hordozó pólyát és július 11-én vár egy felülvizsgálatra.

Viszonylag megnyugodva érkeztem haza. A CBA-ban kicsit összeszólalkoztam a biztonsági őrökkel. Egyikük könyökölve nézte, hogy 2 méterre tőle egy több tagú roma csoport rámolja ki az odahelyezett használt ruha adományozó konténert. Kérdeztem a biztonsági őrtől, hogy nem kellene beszólnia a rendőrségre, hogy azokat a használt ruhákat, amiket a Gazdagrétiek (köztük magam is) a rászorulóknak ily módon adományoznak, addig ezek az emberek üzleti céllal mindent kirámolnak. Azt mondta a biztonsági őr: „Ez nem a mi dolgunk.”

Vettem egy kis vödör kovászos uborkát, tejet, tarját és két doboz Kozel sört, mert este a körömpörkölt utolsó részlete lesz a vacsora.

Feljöve megfogadtam a doktor úr előírásait és elkezdtem a felkar jegelését.

Hat óra előtt a postán még elintéztem a Takarék Csekkek cseréjét.

Emőkét SMS-ben tájékoztattam a fejleményekről és a tervezett holnapi utazásról Dömsödre. Kértem, hogy erre Manna is készüljön fel.


Vacsora, lefekvés. Melengette a lelkemet, hogy holnap mehetek Áronért a Délibe.