2015. augusztus 7., péntek

Grillcsirke

A reggelit Áron készítette, én csak a hozzávaló paradicsomot, újhagymát, uborkát és a csípős paprikát tálaltam, de Áron valamiért begubózott és ő maga a kakaón kívül mást nem kért reggelire.

Azt a lehetőséget is felvetettem, ha nem érzi jól magát itt velünk Prelukban, feltehetjük a Budapesti vonatra.

Levi meg én ettük a ham and eggs-eket és a hozzá feltálalt zöldségeket.

A kakaó után elmentünk a tengerre. Én úsztam egyet, Áron és Levi meg búvárkodtak és szép kagylókat gyűjtöttek. A tenger fantasztikus és semmivel nem helyettesíthető.

Miután jól kiúszkáltuk magunkat, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a LIDL-be.

Eredetileg csak egy grillezni való csirkét akartunk venni, de azután a bevásárló kosarunk tele lett.

A U$D-re átállított hitelkártyámat nem akarták  elfogadni, de azután kimentem az autóhoz és behoztam a Kunánkat.

Itthon kipakoltunk. A csirkét jól befűszereztem, betettem a seggébe két fél körtét, majd beküldtem a grill sütőbe.

A főzőlapon odatettem néhány krumplit főni a csirkéhez.

Áron és Levi elmentek mosogatni.

Amikor már minden működött az éhenhalás ellen, csak akkor mentem el a recepcióra, intézni az adminisztrációs ügyeinket.

Áron és Levi is ott voltak, de ők Internetben utaztak.

Azután egyszer csak megszűnt az áramellátás. Először azt gondoltam, hogy a kemping nem szolgáltat, de azután kiderítettem, hogy nálunk van a hiba. A huzika főbiztosítéka nem bír el egy akkora terhelést, hogy egyidejűleg menjen a klíma. a hűtőszekrény, a grillsütő és a főzőplatni.

Most már lassan délután öt óra és az ebéd készen van, de a fiúkat még nem hozza haza a hasuk.
Amikor megjöttek (az már 1/2 6 volt) úgy tűnt, hogy a grill csirke a főtt, sült krumplival és a paradicsom, újhagyma körettel meghaladta gyomrunk kapacitását.

Levivel azért nagyon jó grill csirkét enni, mert ő csak a csirke mellét szereti


Amikor már degeszre ettük, ittuk magunkat, még egyszer meglátogattuk a tengert.
Kis pihenő és olvasás egy dobozos sörrel, majd ismét a tenger. Nem lehet vele betelni.

Áron és Levi a recepciónál Interneten lógnak, pedig már 1/2 9  van.

Felhívtam Viberen Emőke lányom és azt beszéltük meg vele, hogy augusztus utolsó hétvégéjén (28,29,30. lejönnek Dömsödre.

2015. augusztus 6., csütörtök

Indulás az István Fogadóból

Hamar túljutottunk a felkelésen és a fogmosáson.

Az étteremben Levi müzlit rendelt kakaóval, Áron meleg szendvicset én pedig ham and eggs-et.

Egy fél óra alatt végeztünk a reggelivel és indultunk is a Letenyei határátkelőhöz. Benéztek a lakókocsiba, de semmi pillanat alatt átengedtek.

Az előttünk álló 300 km-en időnként jeleztem, hogy még mennyi van hátra. A fiúk a hátsó ülésen ezt mindig díjazták és türelmesen várták az érkezést, amit az IGO ½ 2-re jósolt.

A Horvátországi belépésünk után nem sokkal jött az első Cestarina (fizető kapu), de itt még csak a kártyát adta ki.

A fiúk fegyelmezetten be voltak csatolva és kártyáztak.

Az első valóban fizető kapunál megállapítottuk, hogy Magyarországon egy egész hónapra annyiba kerül az autópálya, mint itt ez az első szakasz.

Amikor már mindenki kezdett zsibbadni az utazástól, akkor egy benzinkútnál megálltunk.

Én egy kávét kértem, Áron és Levi, akiket kértem, hogy mozogjanak,  pedig kihasználva az alkalmat, töltőre tették a notebookot és valamit játszottak a számítógépen.

Az IGO nagyon jól bevezetett a kempingbe. Bent körülnéztünk és bár tele volt, de azért találtunk a számunkra egy megfelelő helyet. 

Az első dolgom az volt, hogy a hűtőszekrény tápját lecseréltem 12V-ról 220 V-ra, hátha úgy jobban hűt.

Már négy óra is elmúlt, mire odáig jutottam, hogy lemehettünk a tengerre. Áron nagyon ügyelt rá, hogy a sziklákon csak jó helyekre lépdeljek. 

Amikor végre már csobbanhattam éreztem, hogy ha csak ezért az élményért kell oda-vissza majdnem kétszer 600 km-t autóznom, akkor már megérte.
   
Szerintem a mai ebéd kimaradt az életünkből, ezért most késő délután igyekeztem pótolni. Elővettem a mélyhűtőből egy adag előre panírozott cukkinit és a karikákat kisütöttem. Nem tudom, hogy miért kellett aggódnom, hogy túl sokat paníroztam előre. A fiúknál olyan nagy sikere lett a kajának, hogy menet közben elő kellett venni egy második adagot. Volt aki majonézt és volt aki ketchupot tett mellé.


Vacsorára csak egy kefirt ittunk, meg egy őszibarackot ettünk nápolyival és hamar lefeküdtünk. Az igaz, hogy a Levinek kellett egy kis előadást tartani a kaukázusi kefirről, mert ő még olyat soha nem evett, de végül neki is ízlett.

2015. augusztus 5., szerda

Indulás Prelukba

A reggeli után, nagy és összeszedett pakolással kezdődött a nap.

Áront megkértem, menjen át a Feri, hogy segítsen kivonszolni a huzikát az utcára. Feri bácsi elment Naszályra a masszőrjéhez, de Gabika üzente, amint hazaér átküldi.

Felhívtam Ágit, hogy mikorra tervezi a takarítást és mondta, hogy csütörtökön megy át. Ez nekem is klappolt, mert akkor már nem leszünk itt és nem fogjuk zavarni és Emőke lányom pedig péntek-szombat- vasárnapra tervezi, hogy lejön Mannával pihenni.

Közben átjött Levente és gondoltam egy merészet és nagyot, mi lenne ha hárman rásegítenénk a mover-re és kinavigálnánk a huzikát. A fiúknak tetszett az ötlet és azonnal hozzákezdtünk a kivonszolásnak.

Mire Feri megjött, a huzika már rá volt akasztva a Scenicre, neki csak annyi feladata maradt, hogy jó utat kívánjon nekünk.

Áronnak összeírtam Evernote-ba, hogy mik azok a dolgok, amiket semmiképpen nem szabadna elfelejtenünk.

Áron közben segített felcímkézni a két üveg vegyes lekvárt.

Még egy darabig pakolásztunk, sőt Levente is hozott néhány cuccot. Ettől függetlenül egy csomó dolog otthon maradt.
½ 12-re voltunk meghívva ebédre Jutkához. Ez nagy segítséget jelentett, hogy mára nem kellett főznöm. Gulyásleves volt és utána szilvás gombóc. Jutka szeretett volna még adni dolgokat (csirkemell) a huzika mélyhűtőjébe, de oda sajnos már egy gyufaszál sem fért be. Két tanúval gondosan aláírattatta a Levente szülői kiviteli beleegyezését.

Azután 1 óra körül átkísért bennünket és egy kis sírás mellett érzékeny búcsút vett tőlünk.
Az első uticél Dunaújváros volt, ahol felvettük a járművek zöldkártyáit, és elintéztük a kettőnk utasbiztosítását.

Az IGO következő feladata Sormás, István Fogadó volt. Az utolsó 10 km-en teletankoltuk az autót, hogy elhasználjam a Shell utalványunkat.

Hat óra körül értünk oda. Beparkolás után csak egy Unikum és azonnal a vacsora asztalhoz ültünk. 

Én felkészítettem a pincért, hogy a két pasim, nem lesz egyszerű vendég.

Nem baj, mondta, majd valahogyan megoldjuk. Levente egy tejfölös sajtos pizzát, Áron pedig rántott camembert rendelt tartár mártással. Én egy borítékban sült pisztrángot kértem vajas citromos mártással.

Mint később kiderült én voltam a legkekecebb vendég, mert, amikor mindezt kihozta, még kértem hozzá egy kis fokhagymát is.

Pisztránghoz, naná. Fokhagyma nélkül még a Szalajka völgyben sem szervírozzák.
Nagyon finomat vacsoráztunk.

Áron és Levente semmi perc alatt leléptek azon a címen, hogy fel kell tölteniük a notebookot, mert lemerült.

Én még iszogattam a fehérboros fröccsömet, de üzentem a pincérrel a fiúknak, ha akarják, hogy folytassam a kényeztetést, akkor azonnal jöjjenek vissza a notebookjuk mellől.

Ezután mégy egy-egy fagylalt kehely következett.

Levente azt mondta, hogy Jutkával úgy beszélte meg, hogy ezt a vacsorát ő fogja kifizetni.

A pincérrel megbeszéltem, hogy itt fogunk aludni, készüljenek finom reggelivel.

2015. augusztus 4., kedd

Áron megjön Csopakról

Nem sokkal hét óra után ébredtem, de nyolcig lustálkodtam és Duolingóztam. A piacon és a hentesnél vettem néhány dolgot (két pár debreceni, két pár virsli, friss tej, kakukkfű, piros paprika, húsos szalonna), de ezek nagy része már az útra kellenek.

Utána még bementem a csavar szaküzletbe és vettem a Guman tábla felszereléséhez hatalmas csavarokat és tipliket.

Haza jövet egy szeletke most vásárolt szalonnára (csak, hogy tudjam, jót vettem-e) ráütöttem egy tojást és a kúp alatt, de még Áron nélkül reggeliztem.

Felhívtam a Dunaújvárosi Uniqa Biztosítót és megrendeltem a kettőnk utasbiztosítását, amit ma még elkészítenek és holnap a huzika zöldkártyájával együtt menet közben fogok felvenni és így nem terheli várakozási idő.

Már csak a pakolás finomítása van hátra.

Kaptam egy telefont Ábeltől, amit nem tudtam felvenni, de később visszahívtam őt és onnan tudtam meg, hogy mikor tették ki Áront a Déli pályaudvarnál. Ebből már közelítőleg ki tudtam kalkulálni, hogy Áron mikorra fog Dömsödre érni.

Kényelmesen megírtam a két napi blog lemaradásomat és elindultam a CBA buszmegállóhoz.

Alig kellett 10 percet várnom, egyszer csak a leszállók között megjelent Áron. Nagyon örültem neki és el voltam bűvölve az új frizurájától.

Ő is örült, hogy kijöttem érte, bár azt mondta, egyáltalán nem lett volna kétségbeesve, ha ezt a 15-20 perces gyalogutat meg kellett volna tennie a kis bőrönddel gyalog.

Amikor Levente átjött, még megkértem őket, hogy szedjenek egy kis szilvát és nekiálltam két üveg vegyes lekvárt eltenni, ami végül Áron ágyában landolt dunsztolási céllal.


Este még beküldtünk egy lecsó vacsorát és lefeküdtünk.

2015. augusztus 3., hétfő

Gyorsított ügyintézés

Korán ébredtem. Gyorsan összekaptam magam. Csak egy falat kenyér, sült szalonna, csípős paprika (saját termés) és kefir, csak, hogy a reggeli gyógyszerek ne éhgyomorra menjenek.

Azt találtam ki, hogy autóval megyek a CBA buszmegállóig és ott leteszem az autót és felszállok a buszra. Csak nem fogják onnan délutánig ellopni.

A busz hamar jött, illetve pont időben érkeztem.

A buszon akadozott a Wifi, de a tegnapi blogot meg tudtam írni a Word-ben.

M3, M2 és  a 128-as busz hamar odavitt az Érsebészetre. Ott megszúrtak és délután kettő körül ha betelefonálok, akkor megkaphatom az INR eredményt.

Onnan már egyszerű volt menni a CitiBank-ba, ahol felvettem az €-t az útra.

A Gazdagréti téren elintéztem a Postatakarék csekket, fölkaptam néhány apróságot és 1 óra után  már indulhattam is vissza Dömsödre. A 14:35-ös Dömsödi gyorsjáratot sikerült elérnem.

Útközben felhívtam a Klinikát és az INR eredményt SMS-ben továbbítottam Berencsi Anikónak.

Az autót hibátlanul megtaláltam és nem mulasztottam el venni egy üveg Unikumot, hogy legyen az Adriára is. A bázison az első dolgom az volt, hogy bekapjak egy Unicumot meg egy sört és csak utána kezdtem hozzá a cukkini karikák panírozásának folytatásához. Négy karika megint bekerült a huzika mélyhűtőjébe, kettő pedig a fritőzbe, mert még nem ebédeltem.

Online megvásároltam a Magyarországra egy hónapig érvényes autópálya matricát és az Evernote-ba összeírtam, hogy mik azok a dolgok, amiket okvetlenül ne felejtsünk el magunkkal vinni az Adriára.

Beindult tehát a készülődési láz utolsó szakasza.
e 
Áron fiam telefonált és azzal az örömhírrel kezdte a beszámolót, hogy Solti Ágnes (Ábel anyukája) levágta a haját. Ennek én is nagyon örültem, mert eddig nem sikerült őt elvonszolnom a fodrászatba. Ugyanis nagyon szeretne hasonlítani Leó unokaöccsére (Bristol).

Elmondta, hogy holnap délután érkezik és kérte, hogy erősítsem meg abban, hogy ugye másnap tudunk indulni az Adriára.

Kimentem a Dunára és leúsztam a mai napra rendelt penzumot. Ott volt Klári és Gábor is, sőt vízre tették az új csónakot is, amiből, - ha igaz -, később vitorlás is lesz.


Béni hívott, hogy menjek át hozzájuk egy kis füstölt halra. Egyben közölte, hogy Anikának nagyon ízlett a tzatziki és kéri a receptjét. Átmentem és nagyon ízlett a saját füstölésű halacska, meg a hozzá kínált vodka és sör is.

2015. augusztus 2., vasárnap

munka az van.

Először túl korán, hat óra előtt ébredtem. Gondoltam, egy kicsit még visszaalszom, de mire újra felébredtem, már majdnem 11 óra volt. Nem csoda, hiszen az idő is olyan. Meleg van, de őszi borongós az idő.

Nagy nehezen kikászálódtam. Nemsokára jött egy úr leolvasni a vízórát. Olyan XXI. századi műszere volt, hogy én csak pislogtam. Nincs többé lemászás a csigákkal, békákkal és rovarokkal teli vízóra aknába, seprűnyél, a végén ecset,hogy azzal le lehessen törölgetni a vízóra, kicsit sáros óralapját, majd egy kicsit feljebb egy 10 cm átmérőjű nagyító, aminek a segítségével fentről is le lehet olvasni a vízóra állását. Technika kérem.

Utána átkísértem őt a Zsófi nénihez, de ő nem hallotta meg a csengőt.

Áginak is beszóltam, hogy mi csütörtökön elindulunk, de utána jöjjön át takarítani, mert eléggé fut a ház.

Visszafele Béni állított meg, hogy kérek-e egy nagy cukkinit. Gondoltam felkarikázva bepanírozom és a huzika mélyhűtőjében elvisszük ezt is az Adriára. Oda már betettem egy kis zöldborsót és egy doboz kész tökfőzeléket a nyers csirkecombok mellé.

Anikának vittem át egy kis kóstolót a cukkiniből készült tzatziki  salátából. Ha ízlik neki, akkor leírom a receptet.

Mivel már mindjárt dél van, készítettem magamnak egy kis reggelit.

Volna munka bőven, de inkább kipróbáltam az Emőkétől örökölt nyugágyat és egy kávé mellett megírtam a mai blog bejegyzést.

Megjött a meteorológia által ígért eső, amiből lehet, hogy még vihar is lesz, de itt a kúp alatt ez sem kellemetlen.

Sajnos a jósolt vihar elmaradt, sőt még a napocska is kisütött, amiből az következik, hogy mese nincs, le kell nyírnom a füvet. Ezen kívül még kigyomláltam  az egyik nagyon elhanyagolt paradicsomot. 

Egy régi adósságomnak tettem eleget, amikor az istállóban berendeztem három fiókot az M4-es, M5-ös és M6-os csavaroknak. Kezdődik a rend.

Itt volt az ideje, hogy elkezdjem feldolgozni a cukkinit. Meghámoztam, felkarikáztam, tíz percet hagytam állni megsózva, azután indulhat a panír. Az első négy karika alufóliába csomagolva ment a huzika mélyhűtőjébe, de a következő hármat már megkívántam és  kisütöttem magamnak. Nagyon finom lett, remélem a fiúknak is fog ízleni.

Úgy gondoltam, a legjobb az lenne, ha még ma este mennék Gazdagrétre és reggel onnan Dr. Berencsi Anikóhoz. Gyorsan meglocsoltam a növényeket és elindultam az alsó buszmegállóhoz. Tassi Juditnak csak be akartam integetni, de ő megállított, hogy hova megyek. Előadtam a tervemet, de ő szkeptikus volt abban, hogy ilyen későn még menne busz Budapestre. Nem probléma – mondtam -, ha már nem megy, akkor visszajövök és majd csak reggel indulok.

Kimenve a buszmegállóhoz kiderült, hogy vasárnap valóban 19:28-kor ment el az utolsó busz, most meg már ½ 9 is elmúlt. Nem probléma, megpróbálok stoppolni. Szinte az egyik autó érte a másikat. Szerintem ezeknek a fele Budapestre megy.  Hamar szembesülnöm kellett a ténnyel, egyetlen autónak sem volt kedve az  integetésemre megállni. Még egy darabig próbálkoztam, majd visszamentem a bázisra. 

Egy tapasztalattal lettem gazdagabb: manapság ilyenek az emberek.

Töltöttem magamnak egy italt és eltettem magam holnapra.

2015. augusztus 1., szombat

Már magamat sem tudom rendre szoktatni

Hosszú lustálkodás alatt mindenfélét kitaláltam, hogy ne kelljen felkelni. Pedig ma reggel  a menetrend szerint már a szurit is mellőzhettem.

Kiugrás az ágyból és reggeli nélkül indulás a piacra. Csak egy rúd szalámit öt csirkecombot vettem, tíz doboz Kozel sört, egy zöld kupakos Nescafét, meg két csokor újhagymát. Mindet már az útra.

Egyedül a nagy pohár tejfölt szántam a mai tejfölös-kapros tökfőzelékbe, de lehet, hogy abból is viszünk egy-két 3 személyes mélyhűtött adagot. 

Útközben beadtam Gulyás Lacinak a tegnap vásárolt hőszigetelő zsinórját.

Reggelizés híján bekaptam egy tejfölös, sajtos, fokhagymás lángost a piac melletti Lángos sütödében.
Hazaérve pakolásztam a huzikába. Mindig csak azt ami éppen az eszembe jut. 

Véglegesre forrasztottam és rögzítettem egy hőre zsugorodó csövecskével a riasztó szirénájának a bekötését.

Elkészítettem a tejfölös, kapros tökfőzeléket és hozzá megsütöttem az ötből egy csirkecombot. A többi comb bekerült a huzika mélyhűtőjébe, ugyanúgy mint a 3 adagra sikerült tökfőzelék két másik adagja a hűtőládába.
Igaz, hogy késő délután, de nagyon finom lett az ebéd.

Este elmerültem a BANG GOOD honlapján a megvásárlásra érdemes termékek között, de annyira, hogy ½ 9 lett, mire rájöttem, hogy még nem is locsoltam.

Locsolás közben kicsit előrébb kellett volna állnom az autóval, mert az egyik kerék éppen a locsoló tömlőn állt. Na de hol van az autó indító kártyája? 

Már számtalanszor megmondtam magamnak, hogy mindent, de mindent (kulcs, pénztárca, szemüveg, stb.), mindig a helyére kell tenni. Ott nincs. 

Az a kisebbik baj, hogy ha nem találom meg, akkor holnap fel kell mennem Budapestre a  kártyáért (2 óra) és onnan vissza (újabb 2 óra) és ha nem klappolnak a csatlakozások, az egy újabb 1-2 óra. 

A nagyobbik baj az, ha én csak ki tudom találni ezzel a mérhetetlen nagy eszemmel, hogy az egyetlen üdvözítő megoldás az, hogy „mindig mindent a helyére”, de azt nem tudom betartani, akkor az szart se ér. Hogyan fogom, akkor Áront a rendre nevelni?

Nagy nehezen megtaláltam az indító kártyát és odébb álltam.

Locsolás után megmelegítettem a csirkecomb maradékát és egy kis cukkini salátával azt vacsoráztam. 
Eléggé el nem ítélhető módon nem volt itthon egy korty unikum se. Neheztelésemre felmerül a kérdés, hogy ez már az alkoholizmus első jele? Sok bajom van magammal.


Áron is nagyon hiányzik de remélem, hogy már kiheverte a „lekésett vonat” traumáját.