2015. november 7., szombat

Budapesten szmogriadó van

Áront nyolc óra környékén megkérdeztem, hogy mi legyen előbb, piac vagy reggeli. Naná, hogy a reggelit választotta. (Bagel, kakaó, kávé és szőlő).

A piacon csak tojást, zöld kupakos kávét és négy zsemlét vettünk. Áron Pavlovi reflexe, hogy mindig a tojásosnál jut az eszébe, hogy elkérje a heti zsebpénzét. A zsebpénzén még vett két csomag Raffaellót is. 

Utána odakanyarodtunk a Matrix hajstúdióhoz, hogy bejelentkezzünk, de zárva volt és még egy telefonszám sem volt kiírva, hogy legalább azon keresztül előjegyeztethetnénk magunkat.

Felhívtuk Nóra nagyit és Emőkét, hogy ha lehet, akkor ne menjenek ki az utcára, mert Budapesten szmog riadó van. Emőke mondta, hogy tud róla, mert a reggel nyolcórás hírekben is bemondták, a nagyi viszont azt kérdezte, hogy honnan vesszük mi ezt, mert ő erről nem hallott.

Feltettem a zöldséges csirke levest főni. Egy óra múlva már kínáltam is, de Áron még nem volt éhes.

Emőkével telefonon beszélgettünk. Aggódtam, hogy nem érzi jól magát és megbeszéltük, hogy alma, dió és méz legyen, amivel kúrálja magát. 

Emőke és Áron közösen meggyőztek arról, hogy a csemete smaragdfán a levél bebugyolálás helyes, de a nylon zacskó nem, mert attól a csemete nem tudna lélegezni. Ezért azonnal kimentem és levettem a zacskót.

Nagyon jó idő van, süt a nap és meleg a levegő. Ennek ellenére az autó ablakmosó tartályát feltöltöttem téli (-22 ॰C) ablakmosó folyadékkal.

Elkezdtem a Fizika segédlet 20 lapjának komplettírozását. Macerás munka összesen 3 lappal végeztem. Áron is segített a munkában, kereste a táblázatban a gyalog bevitt hibákat.

Kimentem a kertbe és összeszedtem hazavitelre kétkosárnyi almát.

Egy nagy adag bélyeget áztattam le és szikkadás után be is rakosgattam könyvekbe, hogy préselődjenek.

2015. november 6., péntek

Smaragdfa csemeték téliesítése

Olyan mélyen aludtam, hogy nem is tudom, mikor és hogyan indult el Áron a suliba. 

A reggeli szalonnás tojás után apránként kezdtem pakolászni.

Bár az idő meleg őszies, azért én biztonságból bekapcsoltam a Dömsödi fűtést.

Némi igazítást tettem és kinyomtattam a Bori néninek készülő segédlethez a táblázatokat.

Emőke 10 körül ébredt és átjött, hogy akkor mehetünk-e téli védelemre bebugyolálni a smaragdfa csemetét. Mannát is vittük magunkkal, aki azon nyomban szélnek eredt. 

Az el nem fogyasztott almákat átvittem Katikának, hogy mégse maradjon itt, amikor mi ma már új almákat tudjuk összeszedni.
Egy zsák falevél a Gazdagréti smaragd csemete betakarására és egy zsák a Dömsödi csemetére. Dömsödön az ottani levelek között sok a diófalevél, ami nem jó a csemetének.

Mannát egyelőre hagytuk lent kószálni, csavarogni.

Amikor Áron megjött, felgyorsítottuk az eseményeket. Mindent összepakoltunk és mindent lehordtunk az autóba.

Emőke végül úgy döntött, hogy nem jön velünk Dömsödre. Áthozott mindenféle nyugger kaját, amiket ő szívesen kihagyna és azokat is levittük az autóba.

Az utolsó adaggal Mannát is levittük az autóba és indultunk. A TESCO-ban Áron úgy döntött, hogy nem segít, ezért az nagyon hosszúra húzódott. 

Először leadtam az üvegeket és a PET palackokat. Macerás dolog, és ha meggondolom, hogy húsz percig tart, amíg 4-500 forint összegyűlik vele, amíg a 20.000.- forint elköltése sem tart tovább, akkor meg kell állapítanom, hogy nem egy hatékony tevékenység.

Rögtön a belépéskor átvettem az új scan-nelő pisztolyt, amivel majd kipróbálhatom a "Scan and Go" rendszert.

Vettem sokféle csirkeaprólékot és leveszöldséget, hogy Mannának is legyen ínyére való kajája.

Magunknak vettem még sajtot, grillcsirkét, porcukrot, étolajat, ásványvizet, sört, unikumot, tigris kenyeret, többféle nápolyit és a háztartásba mosogatógép tablettát valamint folyékony szappant és az autónak téli ablakmosó folyadékot. 

A nagyiról sem feledkeztünk meg, mert karácsonyra azt találtuk ki, hogy veszünk neki egy elektromos tea forralót. A fizetés a Scan and Go szisztémával valóban leegyszerűsítette a bevásárlást.

Dömsödre beérve, a Dobosnál vettünk két magos zsemlét és egy krémsajtot, hogy a reggeli bagelnél ne legyen fennakadás, no meg egy 100 %-os narancslét.

Nagyon hidegben érkeztünk a bázisra. A külső hőmérséklet 4 ॰C volt, de szerencsére bent a házban már 20॰ C volt. A kamaszkorban lévő két smaragdfa már minden levelét lehullajtotta, A csemetére ráborítottam a Gazdagréti téren szedett leveleket a nylon zsákkal együtt, hogy valamelyest megkíméljem az éjszakai fagytól.

Mindent kipakoltunk. Manna először bejött, de mint kiderült, csak annyi időre, amíg kiüríti a kaja tányérját, azután ment ki csavarogni. A kipakolásban Áron is segített, főleg azzal, hogy közben töltött alkoholista apukájának egy kupica unikumot.

Úgy döntöttem, hogy még a vacsora előtt begyújtok a cserépkályhába, ha másért nem, de legalább a hangulat kedvéért. Amíg és a tűzifáról gondoskodtam, addig Áron előmelegítette a kéményt. A begyújtás ettől kezdve csak néhány perc volt.

Vacsorára megmelegítettem a grillcsirkét és hozzá kenyeret és többféle savanyút tálaltam, de ezt már a cserépkályhában ropogó tűz mellett fogyasztottuk.

Áront nagy nehezen csak tíz órakor tudtam a számítógépről leválasztani.

Én megírtam a mai nap eseményeit és még belenéztem a TV-be, azután én is eltettem magam alvóba.

2015. november 5., csütörtök

Kabát, alma?

A felkeléssel megvártam, amíg Áron elindult a suliba. A búcsúzáskor két kulcsszó: kabát, alma? De ez már lassan automatizmus. Néha még megkérdezem, hogy az övtáskáját viszi-e, mert abban van a lakáskulcs, bérlet, diákigazolvány ás a lakáskulcs, de ezt már egyre ritkábban.

Kicsit még olvasok. Reggelire szalonnás tojás mustárral és céklával.

Megnézem a leveleimet és megírom a tegnapi blog bejegyzést és megnézem a posta netes oldalán a nyomkövetésben, hogy hol jár az új kütyü. Még csak annyit látni, hogy elindult.

Egy Excel táblázatban előkészítettem a Bori néninek szánt fizika segédletet, amit illenék a Dömsödi hétvégénken szállításra kész állapotba hozni. Valamikor elég erős felhasználója voltam az Excel-nek, most mégis beleakadtam egy problémába, aminek nem sikerül rájönnöm a megoldására. Hiába a Súgó, hiába vannak az Excel fórumok és a programot jól ismerők, ők se tudták. Így a táblázatban három oszlopot „gyalog” kellett kitöltenem.

Katikával megbeszéltem a hétvégi és a nov. 28-i takarítást.

Áron csak ½ 6 fele jött meg a zongoraóráról. Új darab tanulásáról dicsekedett. Megkérdeztem, hogy mit szeretne vacsorázni. Azt mondta, hogy tejfölös csirkepaprikást. Ok, akkor, amikor lementek Emőkével és a Mannával sétálni, akkor hozzatok pörköltnek való csirke combot és tejfölt.


Egy óra múlva már tálalva volt hármunknak a vacsora. A tejfölös csirkepaprikáshoz rukkolás céklasalátát szervíroztam. Utána sör és üdítő.

2015. november 4., szerda

Manna tart a kutyáktól

Áron megelőzte, hogy szóljak reggel, ne felejtsen el vinni egy almát. Ő szólt, hogy „Apa viszek egy almát.”

Reggel én is összeszedtem magam és mivel minden angol cuccomat Dömsödön felejtettem, hogy ne menjek délután teljesen készületlenül a brushup-ra, reggeli után elővettem a jó öreg Eckersley: Essential English második kötetét és átolvastam belőle egy leckét. Azután még a duolingo-nak is adtam egy kicsit.

A szlogen értékesítése végett felvettem a kapcsolatot a Szerencsejáték Zrt.-vel és az SZTNH-val.

Délben mentem le a postára és Mannának is szóltam, hogyha szeretne egy kicsit a szabadban csavarogni, akkor most jöjjön, mert most ki tudom engedni. A kapun kilépve egy kicsit megtorpant, mert egy úr egy haragos, ugatós pincsit sétáltatott.

A postán elintéztem a lejárt takarékcsekk felvételét, de ez már csak a december 2-i cserénél kerül visszaváltásra, addig KP-ben marad.

A Dömsödön felejtett könyvtári könyvek közül kettőt (amiknek november 6-án járt volna le a kölcsönzési határideje), sikerült online meghosszabbítani.

Az ebédet mellőzve indultam el a brushup-ra. Larry kiscsoportja kimondottan élvezhető volt.
Hazafele vettem két zsemlét, egy Unikumot, két dobozos sört és a kis kínaiban Take away vacsorát. (Chilis csirkét zöldségágyon és kétféle szezámmagos amerikai mézes csirkét).


Áront kérdeztem, hol tart a napirenddel és mit szeretne vacsorázni. Azt mondta, ha én kínait, akkor ő is azt és a feladatokkal szinte készen van. 

Emlékeztettem, hogy neki ma még meg kell vennie a tömegközlekedésre a havi bérletet. Azonnal le is ment és megvette. 

Emőke csak később jött át, amikor Áron már felhozta Mannát. Leellenőrizte (meghallgatta) Áron zongora gyakorlását. Áron játéka nem volt teljesen hibátlan, de by heart játszott és nekem nagyon tetszett.

Áron későig használta a notebookot és ¾ 10-kor csak többszöri kérésemre volt hajlandó villanyt oltani.

Én még egy kicsit TV-ztem (Bayern- Paris Saint-Germain) majd az ágyban egy régi eddig még nem olvasott Moldova könyvvel altattam magam.

2015. november 3., kedd

Bori néni

Manna nagyon szemét módon viselkedett hajnalban. Először Áront ébresztette fel a nyávogásával, majd, amikor Ő kiengedte a szobájából, akkor meg engem ébresztgetett olyan ½ 6 tájban. Gyorsan felkaptam a fürdőköpenyem és a cipőm és már indultam is le vele. István is éppen ment kifele, ezért el se kísértem a kapuig, mert ő kiengedte.

Megpróbáltam visszaaludni, de nem sok sikerrel.

Áron 7:12 helyett megint 7:22-kor indult el, ami nem azért nagy baj, mert el fog késni az iskolából, hanem azért, mert ilyenkor izgulok, nehogy figyelmetlenül átszaladjon az úttesten, csak azért, hogy ne késsen el. 

Kértem, hogy vegyen fel egy meleg kabátot, mert hidegre fordult az idő, de nem tette, mondván „meleg van”.

Reggeli nélkül indultam el a Berencsi doktornőhöz. Mondanom sem kell, hogy én sem öltöztem fel elég melegen és kiszállva az autóból, vacogtam.

A doktornő hamar végzett a vérvétellel és csak annyit kért, hogy délután 2 és 3 között hívjam fel, amikorra ő már tudja az INR értéket és akkor megbeszéljük a további dózisokat.

Eljövet felhívtam Nóra nagyit, hogy a közelben vagyok és felugranék hozzá. Együtt kávéztunk és elmondta, hogy betervez egy Eger Flóraszálló kirándulást, mert nagyon szenved a lumbágójától.

Onnan egyenesen Áron sulijába mentem, mert úgy tudtam, hogy Bori néninek (fizika tanárnő) ma 11 és 12 között van a fogadó órája. Meg is találtam, kint az utcán dohányzott. Emőke is mondta, hogy Bori néni már annak idején is erős dohányos volt. Áron előre informálta Bori nénit, hogy jönni fogok. 

Bori néni elmondta, hogy nagyon kedveli Áront és úgy gondolja, hogy Áron is szereti őt.

A fizika tanulmányokhoz készített segédletem nagyon tetszett neki és rólam azt mondta, hogy fantasztikus vagyok. Megbeszéltem vele a technikai részleteket és hamarosan jelentkezem.

Hazajövet már nagyon éhes voltam. Meglepetésemre Manna is a lakásban volt. Biztos voltam benne, hogy ebben Emőke és Katika lakáskulcsa is benne van. Megfőztem két nagy krumplit és melegítettem hozzá a sült bordából. Kovászos uborkával tálaltam.

Áron ½ 3-kor ért haza a suliból. Jó hangulatban volt és azonnal rákattant a napirendje szerinti pihenő időre a notebookkal.

A gyerek németre csak Bálint jelent meg, mert Olivérnek egy orvosi vizsgálatra kellett mennie. Áron és Bálint elég nehezen viselte a 1 ½ órás német gyakorlást.

Amikor Bálint búcsúzott, odaadtuk neki a retró diavetítőnket, amire Kriszta vágyott. 

Lementem a CBA-ba és vettem rukkolát, füstölt lazacot, ami szerintem csak fűszerezett, ízesített és szinezett tőkehal. Vettem még enyhén csípős panírozott csirke szárnyakat és trappista sajtot és Mannának is vettem nedves macskakaját.


Hárman vacsoráztunk. A csirke szárnyakat a fritőzben kisütöttem és hozzá a petrezselymes sült krumpli, majonéz és cékla volt tálalva. 

2015. november 2., hétfő

Az elmaradt zongora óra

Annyira nem ébredtem fel, hogy megállapíthassam, Áron időben indult-e el, de arra emlékszem, hogy kértem, vigyen magával az almából.

Kínából megérkezett a tokozott Greatz, amivel már egy lépéssel előbbre vagyok a szekrény belső LED világításával.

A blog bejegyzések pótlásával teljesen egyenesbe hoztam magam.

Reggeli után megpróbáltam utánajárni, hogy a Citi Bank kinek a csoportos beszedési inkasszóját nem tudta kiegyenlíteni a beállított limit miatt. Az ügyintéző igyekezett, de nem tudta megválaszolni és azt ígérte, hogy később visszahív.

Manna délben kérte, hogy vigyem le, mert szeretne egy kicsit csavarogni.
Amikor visszahívott, már tudtam, hogy az ELMŰ volt. Fel fogom venni velük a kapcsolatot, hogy miért jött ilyen magas számla.

Áron kora délután hazajött, egy picit lógott a notebookon, majd elindult a zongoraórára. Hamar visszajött, mert Mariann a többszöri csengetésre sem reagált. Kértem Áront, hogy hívja fel, de az ő telefonja az autóban maradt, majd kiderült, hogy le van merülve, és amikor már minden meg lett volna, akkor vette észre, hogy Mariann már tegnap írt neki egy SMS-t, hogy a mai zongoraóra elmarad. Az egészből annyi a tanulság, hogy a kütyü nem csupán játékra való.

Felmentem Ilihez köszönteni a születésnapján. Megkóstoltatta velem a málna pálinkáját, de az annyira ízlett, hogy meg kellett ismételni.

A vacsorához előbb lementem a CBA-ba, majd előadva a lehetőségeket, Áron kívánságára összeeszkábáltam egy bagelt. Jómagam az oldalasból és a zsírjából kentem meg egy fokhagymás pirítóst, amihez lila hagymát karikáztam fel. Előtte természetesen ittam egy Unikumot és után a sört.


Áront sikerült rábeszélnem egy fürdésre és fajmosásra, csak el ne duguljon a kád lefolyója.

2015. november 1., vasárnap

Halottak napja

Arra ébredtem, hogy Áron helyett Manna fekszik az ágyamban. Manna nem Internetezik, Áron viszont igen.

Az időjárás még mindig kényeztető fázisában van. Alig van szél és a nap szinte szikrázik.

Csak a reggelivel tudtam Áront lecsalni a számítógép mellől. Ma is a magos zsemlében készült a bagel. Áron nem győzte dicsérni az új technológiát, illetve a magos zsemlét, mint új alapanyagot.

Miután degeszre zabáltuk magunkat, a délelőtt nem szólt másról, mint az összekészülődésről a kora délutáni induláshoz.

A porszívóval körbejártam az alsó szintet és igyekeztem semmit nem elfelejtve mindent bepakolni az autóba.

Amikor Manna észrevette, hogy behozom a hordozókáját, rögtön feliszkolt és elbújt az ágy alá. Áronnal csak ketten tudtuk újra befogni.

Igyekeztem koncentrálni, hogy semmit ne felejtsünk ott, de azért egy-két dolgot még így is sikerült otthagynunk. Áron például ott felejtette volna a zongora kottáját, a szemüvegét és a hűtőszekrényből az élesztőjét (amit most a kamaszkori pattanásai miatt szed - napi egy borsószemnyi adagolással), ha én nem hozom el azokat.

Emőkének meghagytam, hogy szervezze meg este hétre a Balázsék családjának a meghívását egy Mozart: Requiem házi koncertre, elvégre ma halottak napja van. Valami olyasmit írt vissza röviden, hogy a koncert elhalasztva és helyette majd Capitaly-zunk.

Hazaérve először mindent, még Mannát is felrámoltuk, majd a 8-as busszal elindultunk a Farkasréti temetőbe. Vittünk virágot a Mamának, Rózának és Mihály nagyapának, akivel Áron nem találkozhatott, mert ő még Áron születése előtt meghalt és csak Nóra nagyi elmeséléseiből ismerhette.

Hazajövet Áron nem azzal foglalkozott, hogy átnézze, angol órán két héttel ezelőtt mit tanultak és milyen házi feladatokat kaptak, hanem elkezdett a számítógépen játszani.

Kértem, hogy a Krisztáékhoz vigyen almát. körtét, diót és néhány szelet süteményt is, de Áron azt mondta, hogy almájuk, körtéjük a nagymama telkéről nekik is van, a süteményt pedig itthon felejtette.

Én itthon maradva próbáltam bepótolni a blog bejegyzéseket, de az unikum és a sör végett, majdnem belealudtam. Csak egy jó sakkparti tudott ismét éberré tenni.

Hazajövet Áron átvitte Emőkének a sajtokat és vele vacsorázott.


Este átjött Emőke és egy nagyot CAPITALY-ztunk. Ahogyan az előre borítékolható volt, Áron mind a kettőnket kiforgatott a virtuális vagyonunkból. Mindezt nem lehetett csupán a szerencsére fogni, mert Áron ezt már sokadszorra csinálta meg velünk. Egyszerűen jól sáfárkodott és a befektetései jobbak voltak, mint az Emőkéé és az enyémek.