2016. június 15., szerda

Ballagás


Nagyon rosszul aludtam és már kora hajnalban felkeltem. Megpróbáltam némi példát mutatva rendet csinálni az íróasztalomon, majd én is felöltöztem ünneplőbe. 

Hallottam, amint Áron is felkel 8-kor és egy óra alatt mindent elpakolt az íróasztaláról. Ha nem is lett teljes rend a szobájában, de legalább elindult valami. 

A notebookomat bekapcsolva kiderült, hogy se az Internet szolgáltató, se a notebook nem hibás, leginkább a Chrome az, ami teljesen lebénítja a gépet, ezért mindent inkább az Internet Explorerrel nyitottam meg. Tízre össze tudtam annyira kapni magam, hogy mire kezdődött a ballagási ceremónia, arra éppen odaértem. 

Útközben még felhívtam a Nóra nagyit, hogy ő hol tart a készülődésben, de sajnos közölte, hogy nem érzi eléggé jól magát, hogy eljöjjön Áron ballagására. A ceremónia az Igazgató helyettes nő és az iskola Igazgató úr ünnepi beszédével kezdődött. Az Igazgató Úr nálam szerzett is egy rossz pontot, amikor azt mondta, hogy most „meginvitálja” a szülőket és a gyerekeket az „A” épület tornatermében az ünnepi rendezvényre. Ő persze nem tudhatja, hogy én ilyesmiben mennyire kötekedő vagyok és én ezt a helytelen szóösszetételt ugyanúgy nem tolerálom, mint a „kiexportál”-t és a”beimportál”-t és társait. 

A kicsit szemerkélő esőben mindannyian átmentünk az „A” épület tornatermébe, ahol a gyerekek nagyon kedves műsorral búcsúztatták a ballagó nyolcadikosokat. A műsor kis szépséghibája az volt, hogy a tornatermi hangosító rendszert szerintem még nem látta (illetve nem hallotta) akusztikus és így a műsornak csak a felét lehetett érteni. 

Engem itt is zavart, hogy az Igazgató Úr a búcsú beszédében „útra bocsájtotta” a nyolcadikosokat, de ezt a „j”- t megbocsátottam, mert úgy tudom, hogy ebben már a nyelvészek is időközben engedékenyebbek lettek. 

Már javában elmúlt dél, mire elindultunk hazafelé. Áronnak felajánlottam, hogy egy ünnepi ebéddel zárjuk a ballagását akár a ’N Pasta-ban, akár a Nefrit kínaiban, mind a kettő közel van. 

Áron a ’N Pasta-ra szavazott. Áron egy hamburgert választott az étlapról, hiába mondtam neki, hogy az csak a hülye amerikai turisták miatt szerepel itt a felhozatalban, itt az olasz tészták a legjobbak. 

Amikor kihozták a kajákat Áron fel volt háborodva azon, hogy az én rukkolás, sajtos rákocskákkal teli tésztám milyen finom, közben a neki kihozott méregdrága hamburgere szinte ehetetlen. 

Hazafele menet azon még volt egy kis vita, hogy jöjjön-e velem Dömsödre vagy sem. Mondtam Áronnak, ha nem jön velem, akkor a Wifi routert elviszem magammal. Dömsödön Internetezhet napi egy órát, de ha itt marad Budapesten, akkor nem. 

Ebben maradtunk és én Mannával kettesben el is indultam Dömsödre. 

Útközben a TESCO-ban csak néhány dolgot vásároltam, így azután elég hamar leértem. 

Manna azonnal birtokba vette a terepet. 

A bázison Tibor azzal a rossz újsággal fogadott, hogy a riasztó néha minden előzetes beavatkozás nélkül elkezd vijjogni és a hűtőszekrény is csak úgy hajlandó működni, ha a kábelhosszabbítóval egy másik dug aljból vezet oda áramot. 

Rögtön nekiálltam a hibakeresésnek és viszonylag rövid idő alatt sikerült megállapítanom, hogy bizony a három fázisból egy nem él. Felhívtam a Dömsödi ELMŰ-t és bejelentettem a hibát.  

Az ELMŰ már előzetesen figyelmeztetett arra, hogy ha a hiba a házon belül van, akkor ők nem végzik el a javítást, de felszámolnak 7500.- Forint kiszállási díjat.  Közben a riasztó is megszólalt néha, mert a fázis nélkül úgy érzékelte, mintha a betörő a behatolás előtt áramtalanította volna a házat. 

Nem sokkal később megjelentek az ELMŰ szakemberei, akik megállapították, hogy a légvezetékben történhetett a szakadás, mert a szomszéd telken lévő nagy diófa kidörzsölhette a légvezetéket. A hiányzó fázist ideiglenesen közösítették egy élő fázissal és közölték, hogy holnap 8 és 12 óra között egy szerelőkosaras daruval fognak megjelenni, hogy elvégezzék a végleges javítást. 

Tiborral szerény módon megvacsoráztunk, majd megnéztem a Lengyel – Török foci EB meccset és utána pihenés.

 

2016. június 14., kedd

Az első ötből az utolsó kemó


Akkor keltem, amikor Áron elindult a suliba. Rosszkedvűen, de összeszedtem magam, hogy elinduljak az ötödik (egyelőre az utolsó) kemoterápiás kezelésre. 

Erika gondoskodó szeretettel hívott be és az adjunktus úrral megbeszélte, hogy augusztus 9-én kell jönnöm majd az első ellenőrző tükrözésre, hogy megnézzék, hogy időközben nőtt-e ki valami újabb. Norcival pedig megbeszéltem, mik a teendőim az elkövetkező időben. 

Hazaérve felhívtam Mannát, aki belakmározott és lepihent. 

Beszéltem Sz. Lajossal a január 15-i akcióm megszervezésével kapcsolatban.
 

Ebéd helyett megint zsíros deszkát ettem tarjával, lila hagymával és csípős paprikával, utána tejeskávé. 

Az Internet elérésem nagyon lassú, és nagyon nehézkes. Egyelőre nem tudtam megállapítani, hogy ebben az ISP vagy a notebook a bűnös.

 

A sírköves nő telefonált, hogy megjött a gránitlapom, de ha lehet, akkor autóval menjek érte, mert nem 10 dkg. Rögtön el is gurultam érte. Jó nagydarab (54 x 34 x 3 cm). Nagyon lekötelezett, mert nem kért érte semmit, csak jó hússütést kívánt. Nagy gondban vagyok, hogy mivel tudom neki viszonozni a kedvességét. 

Áron menetrendszerűen ½ 3-kor ért haza a suliból. Négyig nem volt annyi ideje, hogy a konyhát egy kicsit előkészítse a gyerek-németre. 

Négykor megérkezett Bálint, de Olivér a távolból felmentést kért, mert keresnie kell holnapra egy fehér inget. Áron és Bálint már nagyon lazára vették a figurát. Már a suliban sincs igazi tanítás. Ennek ellenére átvettem velük egy élethelyzetet (Egy használt autó apróhirdetésre jelentkező vevő), hogy ne legyen minden gyerek-németnek nyelvkönyv íze.  Az óra annyira jól sikerült, hogy az utána következő felnőtt-németen is elővettük. 

Lévén a nyári szünet előtt ez az utolsó német óra, Zita hozott egy kis ballagási sütit. 

Áront közben kértem, hogy tegyen rendet a szobájában, de ő inkább a notebookjával és a fülhallgatójával foglalkozott. 

Este még szóltam nyolckor, kilenckor és tízkor, amikor is nagyon összevesztünk és bejelentettem, hogy nem mehet holnap a ballagási ünnepélyre, ha nem lesz rend a szobájában. Azt is bejelentettem, hogy ha nem látom, hogy igyekszik, akkor küldök egy SMS-t Olivéréknek, hogy sajnos Áron nem tud részt venni a ballagási ünnepségen. 

2016. június 13., hétfő

IKEA ebéd


Áron, bár hihetetlenül nagy rendetlenséget hagyott a szobájába, de legalább ½ 8 előtt elindult a suliba. 

Levittem Mannát és elmentem a CBA-ba kenyérért, vettem még tarját és egy pár debrecenit. 

Nekem a reggeli szertartás (fürdőszoba, reggeli, gyógyszerek) bőven eltartott 9 óra utánig. 

Elkezdtem a Duolingót, de Bernit nem tudtam utolérni. 

Délelőtt megint érkezett egy Kínai csomag, LED lámpák voltak benne. 

Délben kinyomtattam Nóra nagyinak a XII. kerületi Önkormányzat kommunális adókról szóló határozatát, miszerint az itt lakókra nem vonatkozik a sem a 65 év, sem a 70 év fölötti adómentesség. Utána elindultam Nóra nagyihoz, hogy közöljem vele a rossz hírt. 

Hazajövet Áront már itthon találtam és közöltem vele, ha leszáll a számítógépről és rendet tesz a szobájában, akkor elindulhatunk a Dechatlonba és ott nézhetnénk neki football cipőt, úszónadrágot és pingpong ütőt. 

El is indultunk, de Áron azt javasolta, hogy előbb menjünk be az IKEA-ba és együnk valamit. Az ötlet nekem is tetszett. Vettünk ráksalátát, lazac salátát és vaníliás öntetű túrós palacsintát. Mindegyik nagyon finom volt. 

A Decathlonban Áron a pingpong ütők tesztelése ürügyén 21:13-ra megvert. Végül vettünk egy, az ára alapján közepesnek kikiáltott ütő párat három labdával. Ezen felül rendeltem a Sevylor kajakunkhoz egy utólag felszerelhető skeget.  

Hazajövet Áron még lement a CBA-ba, hozott nekem lilahagymát és csípős paprikát a zsíros kenyér vacsorához és Mannának nedves kaját. 

Utána megnéztem a Németország-Olaszország EU bajnoki focimeccset.

 

2016. június 12., vasárnap

Az ünneplő gátyó


Egy jó nagy zuhé után borongós reggelre ébredtünk. 

A többiek még alszanak, én pedig egy kis duolingóval, blog írással és egy nagyon nehezen megnyert online sakk partival lustálkodtam kilencig. 

A reggelinél egy kicsit változtattam a hagyományokon. Elmaradt a sült szalonnán tojás és a bundás kenyér és helyette a sült borda zsírjával készült zsíros kenyér lett újhagymával, paradicsommal, paprikával, lágytojások, kakaók és tejeskávé. 

Áront átvittem Leventéhez. El is indultak a Gyermeknapi rendezvényre, de az az esetleges eső miatt elmaradt. Judit azt ígérte, hogy kora délután átjönnek, de felhívtam a figyelmét, hogy akkor négy óra előtt jöjjenek, mert nekünk ma legkésőbb 4-kor el kell indulnunk Budapestre. 

Itthon nekiálltam az Aprilia robogó jobb első irányjelzőjénél a törött burkolóelem kiszobrászkodásának. 

Ebédre megsütöttem egy nagy adag Chicken Nuggets-et és azt a kúp alatt többféle savanyúval ettük a kúp alatt. 

Végül Judit és Levente négyig nem jöttek. Arra kértem Tibort, ha jönnek, énekelje el nekik a „Nem győztelek kis angyalom várni, várni ….” dalt.  

Bár az ebédnél külön kértem Áront, hogy a fekete ünneplő gátyójára legyen gondja, nehogy véletlenül itt felejtsük. Kiskunlacháza előtt rá is kérdeztem, hogy nem felejtette el? De igen. Vissza kellett fordulnunk. 

Az angol órára 10 perccel korábban értünk, de az óra elmaradt. 

Késő este Áron még megpróbált az ágyban a notebookkal játszani, de nagyon határozottan kikapcsoltattam vele. Persze, miközben Áronnal szemben szigorú voltam, magam bekapcsoltam a TV-t, hogy megnézzem a Football Európa bajnokság két mai mérkőzését.

 

2016. június 11., szombat

Judit smaragdfa palántái


Reggel ¼ 10-kor ébredtünk, de Áron szeretett volna még egy kicsit lustálkodni, ezért csak Tibor jött velem a piacra. 

Vettünk angol szalonnát és sütni való szalonnát, újkrumplit, paradicsomot, újhagymát, vöröshagymát, kávét és sajnos retket is, de az már nagyon fás volt. 

Beugrottunk a csavaros boltba is egy csavarért a szakadó bowden szereléséhez. 

Nagy terülj-terülj asztalka készült. A reggelihez már megterítettünk a kúp alatt és már minden gőzölgött, de Áront még nem lehetett lecsalni a számítógép mellől. 

Reggeli után elkezdtem írni a mai blogot, Tibor pedig azt a mérnöki feladatot kapta, hogy vizsgálja meg a problémát és tegyen műszaki javaslatot, hogyan szereljük fel a szakadó bowden-t a huzika vonószerkezetére. Végül együtt szereltük fel.
 
Kora délután elmentünk Áronnal Miskolczi Marikához és vittük Áron fekete hosszúnadrágját, hogy mit tudna vele csinálni, mert Áron kinőtte és csütörtökön lesz a ballagási ünnepsége. Marika nem volt otthon, ezért csak a kilincsére lógatva ott hagytuk a nadrágot. 

Visszafele megálltam Juditnál és Áront arra kértem, sétáljon haza és hozza át Tiborral a nagy létrát Bénitől, hogy le tudjuk szedni a frissen érett cseresznyét. 

Juditnál egy kávé mellett elbeszélgettünk és én teljesen el voltam ájulva attól, hogy Juditnál hova fejlődtek a magról nevelt smaragdfa palánták. 

Judittól kaptunk egy, a Levente által kinőtt fekete hosszúnadrágot Áronnak a ballagásra. 

Otthon azután elkezdtük elkészíteni a paprikás krumplit, ami nagyon finom lett. 
 
Engem megnyugtatott a nagy zuhé, mert legalább nem kellett locsolni. 

Mire én is hazaértem, már javában készült a paprikás krumpli. Nekem már csak rá kellett borítanom a megdinsztelt hagymára a felkockázott újkrumplit és rákarikáznom a lecsókolbászt és hadd menjen. 

Áron felpróbálta a frissen kapott hosszúnadrágot és pont jó volt rá.

 

2016. június 10., péntek

Utsó tanítási nap


Reggel csak annyira ébredtem fel, amíg Áron ideadta a két Belépőt a június 15-i ballagási ünnepségre. 

Később megállapíthattam, hogy Áron megint milyen kupit hagyott a szobájában. 

Rövid reggeli után elindultam a TESCO-ba és onnan egy kis kerülővel mentem a lakókocsiért. A kerülőre azért volt szükség, mert a szakadó-kötél miatt még tartoztam Nagy úrnak 1600.- Forinttal. 

Semmi perc alatt felakasztottam a lakókocsit és a Gazdagréti térig meg sem álltam. Ott egy picit problémás volt egy ilyen 10 méter hosszúságú szerelvénnyel parkolni, főleg azért, mert ki volt írva, hogy a maximális megállási idő 30 perc. 

Manna!, Manna! – szólongattam a macskánkat, de nem jött elő, viszont Zoli megörült a hangomnak, mert Ő viszont Emőke lányomnak hozott egy doboz földi epret, de nem találta itthon. Átvettem az epret és egy kicsit beszélgettünk mindennapi problémáinkról: Áron, Emőke, a közoktatás mai állapota stb. 

Otthon elkezdtem összepakolni a Dömsödre tervezett cuccokat. 

Nóra nagyi hívott és nagyon megörültem annak, hogy a szokásosnál jobb kedvűnek hallottam a hangját. 

Áron telefonált, hogy én ne menjek a tanár búcsúztatóra, mert oda a szülők nincsenek meghívva, majd öt óra után érkezik haza. 

Elhatároztam, hogy elmegyek a Farkasréti temető környékén az egyik sírköveshez és megérdeklődőm, hogy mit kóstálna egy kb. 25 x 35 cm-es gránitlap a húsfélék kövön sütéséhez. Találtam is egyet. Szimpatikus, csinos 30-40 közötti nő volt az üzletben, akivel jól elbeszélgettem, de a kő ára húzós (15-20 ezer között) lett volna, viszont felírva a nevem és a telefonszámom, megígérte, hogy ha nem ragaszkodom ahhoz, hogy a kőnek minden oldala le legyen csiszolva, akkor ő megpróbál nekem egy darabot szerezni és az annyival lenne olcsóbb, hogy ingyen lenne. Egy pillanatra megint eszembe jutott, hogy Möci gyakran mondogatta: „Gabika, Téged szeret a Jóisten.” 

Később hazaért Emőke és nekünk is dobozolt az eperből. Azután megérkezett Manna is és ½ 6-kor Áron is és bár addigra már mindent bepakoltam az autóba, indulni csak 6-kor tudtunk. 

Az út első felében Áron elmesélte, hogy milyen volt a tanárbúcsúztató, az út második felét végig aludta. Bár a tankoláson kívül sehol nem kellett megállnunk, az út – a huzika vontatása miatt – mégis a szokásos egy óránál tovább tartott. 

Megérkezve, egy darabig bevontattam, majd lekapcsoltam a lakókocsit és onnan a moverrel, Zoli bácsi és Tibor kézi segítségével tettük a helyére.  

Mannát azonnal kiengedtem és indult csavarogni. 

Áront megkértem, hogy szedje le a kis meggytermésünket. 

Bekaptam egy Unikumot és a kúp alatt begyújtottam a tüzet, hogy megsüthessek egy jó nagy adagot az oldalasból. A tepsibe tettem még csíkokra vágott krumplit és hagymát, majd felhívtam Juditot, hogy Jöjjenek át Leventével egy kicsit grillezni. Amíg ez sült, Tibor elkarikázott kenyérért. A kúp alatt terítettünk és a közös vacsora jól sikerült.

 

2016. június 9., csütörtök

A chemoterápiának egy ideig vége


 
Valamikor hajnaltájt, Manna olyan erőszakos volt, hogy le kellett vinnem, hogy megkezdhesse a napi csavargásait.

Mire felébredtem Áron már nem volt itthon.

 Reggelire csak egy zsíros deszkát ettem, amin egy szelet tarja volt, mellé újhagyma. Utána tejeskávé.

 Először vittem egy palack vizet a smaragdfának. Megnyugodva láttam, hogy a kivezényelt fűkaszálók körülkímélték és a fácska már szépen fejlődik.
 
Megcsináltam két adagnyi Duolingót. Átutaltam a havi TESCO költésünket.

 Éppen terveztem, hogy felhívom a Nóra nagyit, amikor a szomszédja telefonált, hogy a nagyi nincsen jól. Kihívta hozzá az ügyeletes orvost, aki azt javasolta, hogy a házi orvosa (dr. Csák Ilona) utaltassa be kórházba.

 
Megbeszéltem a szomszédnővel (Emmikével), hogy délután négykor, amikor a háziorvos kijön hozzá, akkor én is odamegyek, hogy tudjak vele beszélni.

Most, hogy kezdek kikászálódni a chemoterápia okozta gödörből, úgy gondolom, ideje folytatni a blogomat.

Kedden lesz az ötödik, a prognózis szerint az utolsó chemó. Nagyon szar dolog, de ha az eddigi négyet túléltem, akkor még ezt az ötödiket is túl fogom élni.

Elkezdtem megnézni a „Nyugaton a helyzet változatlan” c. filmet (Erich Maria Remarque) angol hanggal és feliratozás nélkül, abban a hitben, hogy érteni fogom. Valószínűleg azért értettem meg belőle sok mindent, mert igaz, hogy már régen, de a könyvet olvastam.

Közben megint érkeztek hagyományos villanykörte formájú LED lámpák.

Nem sokkal azután, hogy Áron hazaért a suliból, elindultam a Nóra nagyihoz. Áronnak meghagytam, hogy mire visszajövök tegyen rendet a szobájában és rámolja ki a mosogatógépet. Ica is ott volt. Bár nem vagyok orvos, de annyit meg tudtam állapítani, hogy a nagyi nagyon rossz állapotban van.

Ica elmondta, hogy miket hozott neki és a nagyinak milyen kifizetni valói vannak (Élelmiszerek, amiket az Ica vett, takarítás, klímaszerelés, kommunális adó visszamenőleg 2012-től stb.) Úgy, hogy amikor Ica ment haza, akkor lekísértem és annyi pénzt vettem ki, hogy ezekre mind elég legyen, sőt még nagyi se maradjon készpénz nélkül. Vittem föl neki a kínaiból csirkét fafül gombával és az orvos által felírt antibiotikumot, amit a lelkére kötöttem, hogy reggel és este vegyen be belőle 1-1 szemet. Mivel nem voltam biztos abban, hogy el nem felejti, arra is megkértem, hogy amikor reggel bevette, hívjon fel telefonon.

Hazajövet Áronnak és Emőkének is vettem vacsorát, de a szoba rendberakásából nem lett semmi.