2016. július 7., csütörtök

Dömsöd Tibor nélkül


Reggel időben felkelve megbeszéltem Emőkével, hogy mi a Mannával elindulunk és Ő, amikor tud vagy ma este, vagy holnap jön utánunk. 

Egy rövid Duolingózás. 

Reggeli után lementem Mannáért, aki első hívásra jött haza, még adtam egy palack vizet a smaragdfának és már csomagoltam is mindent az autóba. Manna sem reklamált nagyon a hordozókája ellen, mert tudta, hogy ez Dömsödöt jelent és ő ott mindig nagyon jól érzi magát. 

Első állomás a TESCO, ahol, miután leadtuk az üres palackokat, kicsit bevásároltunk (12 tej, 12 ásványvíz, 12 sör, paradicsom, afrikai törpeharcsa, csirkemell, sertés oldalas és macskakaja), majd folytattuk az utat Dömsöd felé. A piacon vettem még egy doboz tojást, újhagymát és hegyes paprikát. 

A bázison jó és rossz meglepetések is fogadtak. Áron azt kérte, nézzem meg a konyhát, hogy ő milyen rendet csinált. Valóban el voltam bűvölve a látványtól. Mindent gyorsan bepakoltunk a hűtőbe és körülnéztem a kertben. 

Annak viszont nem örültem, hogy Tibor úgy ment el, hogy a paradicsom töveket hagyta elfeküdni, ahelyett, hogy a karókhoz erősítette volna és a növények két napja nem kaptak vizet. 

Na, mindegy, ebből a két hónapból is sokat tanultam. 

Átmentem Bénihez egy-két kupicára beszélgetni. 

Késő délután elmentünk a közeli étterembe, mert nem volt kedvem főzőcskézni. Áron egy lasagne-t evett, én pedig egy pontyhalászlét. 

Amikor visszatértünk, megírtam a mai blogot és kimentem egyet úszni. Egy szűk órányi úszás után még sütött annyira a nap, hogy a stégen átmelegedtem. 

Egy másik óra a locsolással telt. Mindegyik növény kapott rendesen. Egy kicsit fel is lélegeztek. 

Áron elment a Levivel focizni és egyet esett a betonon, ezért, amikor visszatértek, kezdődhetett a Betadin-os kezelés. 

A bluetooth-os erősítő megkapta a tápját és idáig nagyon jól működött. Holnapra tervezem, hogy rákötöm a két hangfalat és akkor majd vizsgázik. 

Az oldalasból négy nagyobb szeletet készítettem és mindegyiket megtűzdeltem fokhagymával és jól befűszereztem. Az egyik felét betettem a sütőbe néhány darab krumplival, a másik fele pedig bekerült a mélyhűtőbe. 

Vacsora után megnéztem a Franciaország – Németország EB elődöntőt. Igazán jó meccs volt.

2016. július 6., szerda

koccanás


Már hatkor felébredtem, de a 100 ezer km szervizhez, az induláshoz túl korán volt.

Reggelire lágy tojás és debreceni. 

Még egy olasz Duolingó is belefért az időbe. Végül ½ 9 után indultam. A Fehérvári út és Hamzsabégi út sarkán egy kicsit elbambultam és volt egy kis koccanásom, de szerencsére az ellenfél járművéről csak a por jött le. 

Posta Laci még nem volt bent a műhelyben. A kollégájának átadtam az autót, a forgalmit és a kulcsot, majd tömegközlekedéssel hazajöttem. 

A kis kínaiban megettem egy csípős savanyú levest és végül Mannával együtt jöttünk fel. 

Ebéd után nagyon jól esett egy órai alvás. Ittam egy jeges kávét. 

Közben Tibor felhívott, hogy sikerült elhagynia a bázist. Ez nagy megkönnyebbülést szerzett, amiről azonnal értesítettem a Lányt (Emőkét), mert ő csak akkor jön le velünk holnap, ha Tibor már nincs ott. 

Egy kicsit tőzsdéztem online (ETX), majd folytattam a mai Duolingó-t. Utána hosszan beszéltem Bélával. A témák között előkerültek a rosszindulatú daganatok is. 

Hat óra után már felhívtam Posta Lacit, aki azt mondta, hogy egy jó óra múlva mehetek az autóért. Hétkor vettem fel készpénzt az ATM-ből és fel is ültem a tömegközlekedésre, indultam Csepelre. Az autó már kint állt az utcán és csak arra várt, hogy kifizessem a munkát és induljunk hazafelé. 

Még be kellett indítanom a rádióját, mert az akkumulátor lekötése után csak a Kód beírása után hajlandó megszólalni. 

Este még megnéztem a meccset, azután eltettem magam holnapra. 

2016. július 5., kedd

Manna, Manna


Nagyon későn keltem, mert előtte még az ágyban elvégeztem a Duolingó napi penzumot (angol). 

Meghozta a postás a Gabikáéknak szánt BBQ Fan-t. Szerintem nagyon fognak örülni neki. 

Későn kezdtem a reggelihez. 

Lementem Mannáért, de se híre, se hamva. Meglocsoltam a smaragdfát és visszavittem négy bevásárló kosarat a CBA-ba. Előbb ráteszek egy lapáttal a Duolingóra (olasz), azután megint lenézek Mannáért.

Átvittem Katikának 10 inget, de mondtam, hogy ráér kivasalni, amikor lesz rá ideje. 

Mannát felhoztam. Evett, ivott és most alszik. 

Elvittem az autót a Shell mosóba, és ha már ott voltam, akkor kiporszívóztam. Kicsit túlvállaltam magam. Nem gondoltam, hogy az ilyen nagy munka lesz. 

Hazaérve tisztáztuk az etx lapon lévő termékek állását. 

Egy-két sakkparti után megnéztem a Lengyelország – Portugália meccset. 

Még egy kis pótvacsora (grill csirke és meggy) a csirke mell részéből Manna is kapott rendesen.

Késő este még kérte, hogy engedjem le.

2016. július 4., hétfő

olasz nyelv


Reggeli után még elvégeztem egy Duolingót. Most, hogy Áron az Apáczai gímiben bejelölte magának, hogy az angol mellett második idegen nyelvként az olaszt szeretné felvenni, nekem is el kellett kezdenem az angol mellett az olasz nyelvet tanulni, nehogy már Áron lenézzen. 

Elindítottam egy adag nagymosást. 

Utána elindultam a MOM parkba, hogy a UPC Ügyfélszolgálaton megvegyem Norciéknak a két darab nano SIM kártyát. Az ügyintéző hölgy nagyon kevesen fogadott és egy fél órán belül mindent elintézett. 

Onnan Nóra nagyihoz mentem, aki változatlanul jól van, de még sincs jól, mert nagyon gyenge és szédül.  Ittunk egy kávét, beszámoltam neki arról, hogy Áron erősen elkezdte a köldökzsinór elvágását és önállósítja magát. 

Itthon Mannát felhoztam. Első szóra jött. Evett, ivott, azután közölte, hogy megint le szeretne menni.  

Kiteregettem a kimosott ruhákat. Remélem, hogy Katika a takarítás mellett elvállalja majd az ingek kivasalását is. 

Közben jött egy pár soros levél a német Nyugdíj Intézettől, hogy 2016. július 1-től emelik az onnan kapott nyugdíjamat 4,24 %-kal (nem 0,9 %-kal) és közben elfelejtették megírni, hogy: „Németország jobban teljesít!” 

Ebédre megmelegítettem a grill csirke egy részét és kenyérrel, kovi ubival falatoztam belőle. Utána egy doboz Kozel sör. 

Este az Ausztriai Forma 1 ismétlése.

2016. július 3., vasárnap

Áronnak és Tibornak nincs mit ennie

Nagy lustálkodás, de azért a napi Duolingót elvégeztem. Az idő mintha egy kissé lehűlt volna. Arra is próbáltam magam rábeszélni, hogy ideje lenne az autót kitakarítani és szépen lemosni. 

A reggeli annyira elmaradt, hogy mire lekászálódtunk, már hozzá is kezdhettem az ebéd készítéséhez. 

Megmelegítettem egy nagy adag mélyhűtött zöldséges húslevest és kirántottam a megmaradt cukkinit. Azért annyira hideg még nem volt, hogy ne a kúp alatt ebédeljünk. 

Írtam egy kicsit a blogot és a GearBest-nél megreklamáltam az okos órát, ami még mindig nem érkezett meg.

Áronnak szóltam, hogy kezdjen el készülődni, mert lassan elindulunk hazafele. Már Mannát sem engedtem ki, mert a végén majd nem találom. 

Délután átjött Levente, akinek mondtam, hogy mi már lassan indulunk haza Budapestre. Erre Áron előállt a javaslatával, hogy ha én szerda este, vagy csütörtök reggel amúgy is jövök, akkor, hagyjak itt neki némi pénzt és Ő addig hadd maradjon itt Dömsödön. 

Nekem mindenképpen haza kellett jönnöm, mert vannak Budapesten elvégzendő feladataim. Áron javaslatába úgy mentem bele, hogy megígértettem vele, hogy nem fog egész nap a számítógép előtt ülni. 

Tibor kérdezte, hogy ők akkor mit egyenek, mert neki nincs egy fillérje sem. Nekem is csak a hitelkártyám volt a pénztárcámban és azon felül egy fillér sem. Tettem egy kört és a kölcsönkért pénzből adtam Áronnak 10.000.- forintot és Tibornak is 10.000.- forintot, azzal, hogy az ő részét majd akkor kell megadnia Áginak, amikor már lesz munkahelye és fizetése. Egyebekben pedig mindenféle nyersanyag van a kamrában, tele van a hűtőszekrény és a mélyhűtő kajával, hagytam ott kenyeret és zsömléket és vannak ott gyümölcsök (nektarin, narancs, grapefruit) és a meggy is most érik a Dunához kivezető folyosón, csak egy kicsit oda kellene figyelniük. Ha ezen felül valamiben még hiányt szenvednének, akkor szóljanak a Juditnak és ő biztosan segít. 

Áron és Levi segítettek mindent bepakolni az autóba, és amikor már Manna is bekerült, érzékeny búcsút vettem a fiamtól és elindultam, ők pedig elmentek focizni. 

Hazafele beugrottam a TESCO-ba. Vettem az esti leértékelésből grill csirkét, Chicken nuget s-et és kenyeret.

Emőke mind a kettőnk érkezésének örült. Kértem, hogy a kenyérből, a cseresznyéből és a csirkéből vigyen magának. 

Este még megnéztem a Franciaország – Izland mérkőzést. Szerintem nagyon jó meccs volt.

2016. július 2., szombat

locsoló automata


Naná, hogy reggel egyedül kellett mennem a piacra, mert Áron reggel ½ 10-ig nem volt képes felkelni.

Piac előtt elmentem a Szépséghibás boltba és vettem egy programozható digitális órát kemény 2500 magyar forintért, mert szeretném a növények automatikus öntözését megoldani vele.

A piacon leadtam a virágos néninek két smaragdfa palántát és vettem tojást, sütni való szalonnát, csirkemellet, káposztát, cukkinit. 

Délelőtt csak a duolingóval, a blog bejegyzéssel és a digitális órával foglalkoztam. 

Kora délután elkezdtem készíteni a zöldséggel (cukkini, sárgarépa, hagyma) megrakott csirke mellet. Mire az bekerült a sütőbe, már ½ 4 lett. A nyári ebéd hideg meggylevessel kezdődött. A rakott csirkemell mindenkinek ízlett, de Áron szerint sok volt benne a bors. 

Norci lányom kért, hogy legyek a segítségére két nanoSIM kártya előfizetésében arra az időre, amíg itt vannak Magyarországon. 

Közben megmértem a felnőtt smaragdfát, ami mostanra 570 cm magas lett. A kamaszok és a kicsi is szépen fejlődik.  

A nap még délután ötkor is melegen süt, lementem a Dunára egy órát úszni. Utána zuhanyozás és megint nagy locsolás.

Még megnéztem a Német-Olasz meccset, de nem volt egy nagy durranás.

2016. július 1., péntek

vagy ő megy haza, vagy én


Reggel a Manna ébresztett, hogy a Tibor beengedte ugyan, de nincs kaja a táljában. 

Amikor bevezettem az Ad-vesz elektromos mérőóra friss adatait, arra a gyanús adatra lettem figyelmes, hogy a napelem rendszer egy ideje nem termel. Hamar kiderült, hogy amikor az ELMŰ-sök itt jártak a kimaradt fázis helyreállításakor, kikapcsolták mind a két invertert és nem kapcsolták vissza. Ez kétheti termelés kiesését jelentette. 

Á tempó visszakapcsoltam mind a kettőt és a nagyobbikat (régebbi típusú) még setup-olnom is kellett. 

A reggeli készítése elhúzódott, de Áron valószínűleg az éjszakába nyúlóan foglalkoztatta a számítógépét, mert még ¼ 12-kor is alig tudtam kirobbantani az ágyából, mondván, hogy készen van a reggeli. 

Késő délután került sor a behűtött meggylevesre. Ennél jobb kaját ilyen kánikulában el sem tudnék képzelni. 

Elindultam úszni egyet, de, hogy velem tartsanak, erre se Tibor, se Áron nem volt kapható. Az egy óra úszás után zuhany és jött a másfél óra locsolás. Igaz előtte áttelepítettem két smaragdfa palántát nagyobb cserépbe, amiket holnap viszek a piacra. 

Az esti lefekvés környékén nagyon összebalhéztam Áronnak, mert este ¼ 10 után még nem volt hajlandó kikapcsolni a számítógépet, még akkor sem, amikor emlékeztettem, hogy ma délben milyen könyörgésre volt hajlandó felébredni, felkelni és leülni közénk a reggeliző asztalhoz. 

Végül elkoboztam a notebookját és azt mondtam neki, reggel vagy jön velem a piacra, vagy egyedül megy a piacra, és ha egyikre sem hajlandó, akkor vagy ő megy haza, vagy én.