2016. november 7., hétfő

nyugdíj ügyintéző lettem


20161107 hétfő

Csak fél szemmel néztem, ahogyan Áron elhagyja a terepet. Hiába mondtam este és még reggel is, hogy vigyen magával egy almát, szerintem nem vitt. Időben indult és Mannát is leengedte.

Felkelés után, még a fürdőszoba és a reggeli előtt szigorúan elvégeztem a guggolást.

Emőke 11-kor felhozta Mannát és egy kis csirkelevessel kényeztette.

Feltettem a tegnapi bogbejegyzést és elkezdtem a Duolingót.

Délben megettem a maradék körömpörkölt felét, hozzá, kenyeret, uborkát és utána egy dobozos sörrel ajándékoztam magam.

A Rédeinének megfogalmaztam a német nyugdíjjal kapcsolatos levelét, de azt még szeretném odaadni A. Gabinak, hogy korrektúrázza, mielőtt elküldöm. Már majdnem felcsaptam nyugdíj ügyintézőnek.

Már majdnem négy óra volt, amikor Áron megjött a suliból és szerencsére nem lett beteg. A tegnap esti kúra jót tett a megfázásának. Ma három olaszórájuk volt, mert a két kémia helyett is olasz volt. Úgy látom, hogy nő az olasz tudásunk közti szakadék.

Nem is csinált semmit, csak bement a szobájába és Internetezett.

Bementem hozzá és megnéztem, hogyan áll az iskolai dolgaival.

Még a lefekvés előtt megnyertem két online sakkpartit.

2016. november 6., vasárnap

pakolás


20161106 Vasárnap

Bár már nyolckor felébredtem, de a felkelés még váratott magára.

A guggolás ellógtam, mondván, ma vasárnap, munkaszüneti nap van. Remélem, hogy ez nem lesz az edzési terv kárára.

Emőke és Áron nehezen ébredeztek, de végül sikerült.

Reggelire virslit, lágy tojást, lila hagymát, fokhagymás tehéntúrót és egyéb finomságokat tálaltam.

 A nappal simán múlt. Áron és Emőke elmentek sétálni a Duna parton. Közben megjelent Levente, de sikerült őket Áronnal összetalálkoztatni. Amikor visszajöttek, Emőke meg én meglátogattuk Gábort és a Klárit, főleg Manna sok új családtagjával. találkoztunk

Áron és Levi sakkoztak.

Én diókat szedtem, Emőke pedig Áronnal a csicsókát. Hoztam még egy nagy zacskó almát is, amire Emőke rákattant és azt mondta, hogy ő is. Már mindent learattunk. Csak akkor lett probléma. amikor pakolni kellett. Mindenkinek jutott feladat.

Azt terveztük, hogy kettőkor indulunk haza, de ebből már majdnem négy lett.

Itthon azután rengeteg felcipelni valónk akadt. Úgy hordtuk fel a cuccokat, mint az albán menekültek. Áront közben elküldtem a CBA-ba kenyérért, magam pedig beszereztem egy kis unikumot.

Emőke azt a parancsot adta ki, hogy miután Áronban napok óta bujkál egy megfázás, Áronnak meleg fürdő, citromos, mézes tea és az ágyban maximum az olasz nyelvkönyv.

Mindent elkészítettem, sőt még egy almát is meghámoztam és felcikkeztem.

64 éves korában meghalt Kocsis Zoltán. Szerintem pótolhatatlan. Az én füleim szerint az egyike volt azoknak, akik úgy tudták megszólaltatni Bartókot, ahogyan azt ő gondolta – a másik Gidon Kremer. A többiek csak próbálkoznak. Nagyon nagy vesztesség. Egyetlen egyszer találkoztam vele, még 1989-ben a Németországi Erlangenben. Csak arra emlékszem, hogy az előadása után reklamáltam, hogy ráadásként miért nem játszotta el az Allegro Barbaro-t. Csak nevetett, mert, hogy az túl nagy falat lett volna ráadásnak. Nagyon nagy tisztelője voltam. Nyugodjék békében.



 
 

2016. november 5., szombat

Internet az örök téma


Én csak jóval nyolc óra után keltem, de Áron és Emőke még akkor sem. A ház rendesen áthűlt, ezért le kellett mennem, bekapcsolni a fűtést.

Elvégeztem a 45 guggolást, majd, mint aki jól végezte dolgát, nem is reggeliztem, csak elindultam a piacra.

Esztikétől hoztam fokhagymás tehéntúrót, M. Marikának pedig vettem egy méz diszpenzert, amit rögtön el is vittem neki, azzal, hogy ezt Emőke lányom küldi.

Imréékhez beadtam egy kis kosár almát és diót az üzletbe, ahol csak Zita teljesített szolgálatot és nagyon örült az ajándéknak.

Visszafele vettem négy tölthető és két nem tölthető AA méretű ceruzaelemet.

Útközben még betértem G. Laciékhoz, ahol kávéval kínáltak és segítettem átszerelni az új hűtőszekrényük ajtaját jobbosról balosra (Laci eddig nem nagyon politizált. J )

Hazaérve jól bereggeliztünk. Áron és Emőke bundáskenyeret, én pedig pirítóst ettem az Esztike féle fokhagymás tehéntúróval és lila hagymával.

Begyújtottam a cserépkályhába és elkezdtem elvégezni a feladataimat a notebookon (Blog, Duolingó, átutalások és levelek).

Áron és Emőke elmentek kerékpározni. Áront kértem, hogy hozzanak még egy harmadik AA-s ceruzaelemet, de az üzlet zárva volt.

Kerestem technikai megoldást arra, hogy vajjon a WiFi-s nyomtatót, hogyan tudom megszólítani a távolból a neten keresztül. Béla segített eligazodni, de végül számomra olyan bonyolultnak tünt, hogy feladtam.

Délután szerettem volna megnézni, hogy Áron hogyan haladt a Robin Hood kipreparálásával, de mint kiderült, a könyv nincs itt. Ezen annyira berágtam, hogy adtam neki buszpénzt és kértem, hogy azonnal induljon haza és hozza el a könyvet. Hosszú veszekedés után Emőke próbálta csitítani a kedélyeket, annyira, hogy végül a hazamenetel elmaradt.

Már besötétedett, amikor Judit és Levente átjött. Judit, hozott Emőkének úgy nevezett kapirgálós tojást, pedig nekik is csak keveset tojtak a tyúkok.

Áron kérte, hogy ne panaszkodjak a Juditnak, hogy ő milyen sokat Internetezik. Persze Judit sem maradt le, mert elmesélte, hogy Levi állandóan lóg a neten.

Kávéztunk és süteményezkedtünk. Közben Áron és Levi felmentek játszani egy Backgammon-t.

Vacsorára mindenki mást, én például a maradék körömpörköltet ettem.

A Robin Hood híján letöltöttem Penguin Readers könnyített szövegű angol kiadványokat és azokból hármat Emőkének, egyet pedig Áronnak átküldtem.

2016. november 4., péntek

Emőkét várva


 

A guggolással kezdtem és ez a 45 bőven elég volt ahhoz, hogy kifulladjak. Visszafeküdtem lazulni.

Reggel Áron bejött hozzám és mellém feküdt, mondván, lustálkodjunk együtt. Na erre Manna is odabújt közénk, ne feledjük, ő is családtag.

Felhívtuk Emőkét, hogy mikorra tervezi jönni. Igyekszik összekapni magát, hogy még délelőtt leérjen.

A reggeli nem sikerült finomra, mert a mélyhűtőből elővett debreceni nem volt finom.

Mire befejeztük a reggelit már tíz óra lett.

Autóval mentem a piacra és a henteshez. A piacon két nagy zacskó spenótot, a hentesnél pedig bacon szalonnáz és csirke aprólékot sok csirkemájjal vettem, mert abból még kellett a kövön sütendő baconba csavart csirkemájhoz is.

Itt járt Nyári Imre. Összedrótozta a Wifi-s nyomtatót, így már az is látja a hálózatot. Mostantól nem csak a házból és a környékéről tudok wireless nyomtatni, de azt hiszem, bár ezt még nem próbáltam, hogy online bárhonnan, ha a nyomtató legalább standby be van kapcsolva.

Kiviszem a feltöltött akkut és beszerelem a robogóba. Kint szép napsütés és nagyon hideg van. Próbáltam beindítani a robogót, de az egyszer már majdnem beindult, de azután mégsem hallgatott a szép szóra.

Csak délben kezdem el készíteni az ebédet. A nagylábast persze Gazdagréten felejtettük. így egy kisebben kellett odatenni a csirkelevest. Áron annyiban segített, hogy a zöldségeket ő pucolta.

A csirkelevest, ahogyan Judittól tanultam nagyon kis lángon főztem, hogy ne legyen zavaros.

Közben telefonált Emőke, hogy Pisti fogja őt lehozni Dömsödre és olyan négy óra körül várható az érkezésük.

A spenótot is elkezdtem pucolni és sok fokhagymával odatettem főni. Amikor a víz már kezdett lefőni róla, akkor azt tejjel és főzőtejszínnel pótoltam.

Az idő múlásával megkértem Áront, hogy a kúp alatt indítsa be a tüzet.

Mire Emőke és Pisti megérkeztek, már csak tálalni kellett, de előtte még elgurultak némi süteményért. Emőke mindennel eldicsekedett a házban és a ház körül. Finom tortaféléket hoztak és megittuk a welcome drink-et. A dicsekvéssel én sem maradtam le, megmutattam Pistinek a kombinált fűtés rendszert.

A csirkeleves tálalásakor elmondtam, hogy az a házirend, hogy az aprólékból mindenki tesz Manna adomány tányérkájába.

A vacsorának is beillő ebéd után Pisti elbúcsúzott és lefekvéskor már csak hárman maradtunk.

A lámpafényekből arra következtettem, hogy Áron és Emőke még késő este is lógtak a neten.

2016. november 3., csütörtök

All that Internet


8-kor keltem. A guggolást 45-re emeltem, de ez már a maximum, ennél több holnap sem fog menni, már így is majd kiköptem a tüdőmet.

Gondoltam nem ébresztem fel Áron, csak egyszerűen elmegyek a piacra. A robogóval mentem volna, ha beindult volna, de úgy tűnik, hogy az akkumulátor teljesen le van merülve, így azután mégis autóval mentem. A piacon tojást vettem meg két nagyadag spenótot.

Mára lecsót terveztem ebédre, amihez lecsókolbászt és debrecenit kellett vennem.

Hazajövet sütöttem sok bundás kenyeret és sok zöld félével (újhagyma, fokhagyma, paradicsom, retek, és csípős paprikával) tálaltam és utána tejeskávé.

M. Marika meghozta Áron megigazított hosszúnadrágait.

Reggeli után Duolingó és blog.

Délelőtt kiszereltem az akkut a robogóból és feltettem töltésre, mert teljesen le volt merülve.

Áron csak az Internettel foglalkozik.

Ebédre kicsit átsütöttem a felkockázott kolbászokat és ráküldtem egy üvegben korábban eltett lecsót. Majdnem mind elfogyott.

Áron elindult kerékpáron a Doboshoz egy újabb vekni kenyérért és fokhagymáért.

Este megnéztem az Országos Úszóbajnokságot és közben befejeztem a mai Duolingó adagot.

Bár korán feküdtem le és Áront is arra kértem, hogy nyolc-kilenc órakor legyen takarodó. Ő ½ 10-et kért, de tíz óra után még be kellett mennem hozzá, hogy most már kapcsolja ki a számítógépet.

2016. november 2., szerda

nagytakarítás


Nyolc óra környékén ébredtünk. Én rávettem magam, hogy a guggolással kezdjem a napot. Már negyvennél tartok, de innen már lassabban fogom növelni a napi adagot, mert úgy érzem, ez a plafon..

Mind a ketten drukkolunk Emőkének a ma reggeli megmérettetéséhez.

Manna kiment csavarogni és napozni a tűző napsütésben.

Áron első szóra hajlandó volt elindulni kenyérért, csak annyit kért, hogy az istállóból vegyem elő a kerékpárt. Pont olyan kenyeret hozott (sokmagos szeletelt) amilyent én szeretek.

Én leültem elkezdeni a Duolingót és a mai blogot, miközben ő csuda finom reggelivel kényeztetett (zsíros pirítós, rajta lila hagyma, hozzá lágy tojás és utána tejeskávé egy szelet almás süteménnyel.

Közben Emőke írt, hogy sikerült az egyetemen a ma reggeli szereplése és most már csak egy vizsga és jöhet a szakdolgozat írása.

Gáboréknak szeretném visszaadni a Vonnegut: Gépzongora c. könyvét, de sehol nem találom. Minden esetre megrendeltem a Bookline-on és ha időközben megtalálom, akkor legfeljebb nekünk is marad egy példány. Addig is, amíg megjön, letöltöm, és azt küldöm el elektronikusan Gáboréknak. Már el is kezdtem keresgélni a neten, de még nem jött össze.

A rendcsinálás nem akar véget érni. Azt hiszem, igaza van Emőkének, amikor azt mondja, hogy nem új szekrényeket kell beállítani a rend csinálásához, hanem el kell kezdeni a fölösleges cuccokat szanálni (eladni, elajándékozni vagy egyszerűen kidobni.

Megjött M. Marika és nekilátott a nagytakarításnak. Annak örült, hogy mi is itthon vagyunk, mert legalább tudta, hogy mit, hova kell tennie. Adott nekem is meg Áronnak is feladatokat. Nem elég, hogy három napja csak ez van a középpontban, most még négy órán keresztül is ezt kell tennem. Mindent a helyére rakni, és aminek nincs helye azt kidobni. Megpróbáltam minden kupacot minimalizálni.

Közben elindítottam egy nagymosást.

A végeredmény az lett. hogy bár nem maradt időm se ebédet, se vacsorát készíteni, a rend és a tisztaság elfogadhatóbb lett. A munkában Marika csak annyi szünetet engedélyezett, amíg készítek és iszunk egy kávét. Csak a mazochisták fizetnek azért, hogy őket kínozzák.

Amikor befejezte a mai munkásságát, lévén, hogy nincs frissen készített kaja, azt javasoltam Áronnak, hogy menjünk el a „Kukacos”-ba enni valamit. El is indultunk, a hónunk alatt a sakk készlettel, hogy kitöltsük a várakozási időt. Amikor odaértünk akkor derült ki, hogy ma lévén ünnepnap a Kukacos zárva van.

Visszakullogtunk. Áron azt a feladatot kapta, hogy nézzen szét a hűtőben és a mélyhűtőben, hogy mit együnk. Nekem és Mannának egy mélyhűtött csirkelevest talált ki, magának meg halas szendvicset.

Manna schimpfelte az Áron kitálalta száraz macskakaját, viszont annál nagyobb lelkesedéssel fogadta, ami a csirkelevesből leesett neki.

Vacsi után megnéztem a Magyar – Lett kézilabda mérkőzést és közben megírtam a mai blogot.

Lefekvés után még ½ 11-kor be kellett nyitnom Áronhoz, hogy most már kapcsolja ki a notebookot.

2016. november 1., kedd

rendcsinálás


Túl sok volt a vacsora és az unikum, ettől nem aludtam jól.

Kiszellőztetés után reggeli torna + a guggolás a síeléshez. Nehezen veszem rá magam a kezdéshez, de muszáj, mert különben nem fognak menni a tehermentesített kanyarok. Már harmincnál tartok.

Reggelire csak egy pirítós kenyeret ettem lilahagymával, Áron meg le sem jött reggelizni, csak lustálkodott és bámulta a notebookját.

Megint igazítottam egyet a renden, a kerámia főzőlapról levakartam a korábbi odaégéseket. Javul, javul, de, hogy ebből hogyan lesz szerdára egy takarítható lakás, az még egy rejtély.

Gyorsan összeszedtem és összeraktam a már majdnem elveszett blog jegyzeteimet és kiraktam a tegnapi bejegyzést.

Illenék megcsinálni a mai Duolingó adagot is, de olyan sok restanciám van.

Vágtam egy kis fát és begyújtottam a cserépkályhába. Odakint sincs még tél csak olyan 12-13 ॰C van, de azért az nem lenne jó ha itt bent is csak annyi lenne.

A következő állomás, hogy két képet felakasszak a falra. Az egyik kép Áronról készült kb. olyan hatéves korában és azt a címet adtam neki, hogy „Bicska Maxi”.

Folytatásként a lakókocsiból kikerült szerszámos dobozok tartalma került a helyére. Nincs megállás, rendcsinálás a bélyegező szoba íróasztalán is. Már látom, hogy erre még rá fog menni a holnap délelőtt is

Vacsorára megmelegítettem a köröm pörköltöt, amit sokmagos kenyérrel és kovászos uborkával tálaltam. Közben sütöttünk hozzá egy almás süteményt. A receptjét nem találtam, ezért Katikának írtam, hogy S.O.S, ha tudja, küldje el. A recept perceken belül megjött és kezdhettük a ceremóniát Áron három nagyméretű almából készítette a pépet, sőt nélküle meg se találtam volna a sütőport és a vaníliás cukrot.

Degeszre ettük magunkat.

Elhatároztam, hogy próbára teszem magam, mi van ha este nem kapok be egy-két unikumot. Szerencsére nem jelentkezett semmilyen probléma.

Pihenés gyanánt 70 ponton fejeztem be a napi Duolingót.

Áron még mindig nem csinálta meg a Robin Hood preparálást, viszont ¼ 10-kor rá kellett szólnom, hogy most már menjen fogat mosni és takarodó. Miután nyugovóra tértem még éjjel egykor be kellett nyitnom a szobájába, hogy azonnal kapcsolja ki a számítógépet.