2017. március 14., kedd

Lassan visszatér az élet a blogba is.


Reggeli után felhívtam K. urat, hogy bemennék hozzá a német Nyugdíj Intézet űrlapjával, amit az ERSTE banknak kell hitelesítve kitöltenie. K. úr csak 13:00 óra után lesz bent, de keressem Ági kolléga nőjét és ő majd mindent elintéz. Így is lett és hazafele jövet fel is tudtam adni az űrlapot Németországba. Mire mindennel végeztem 14:00 óra lett.

Áron a vártnál korábban jött haza az iskolai ünnepségről, mert mint mondta, az utolsó két óra elmaradt.

A Katika hozta zöldborsó főzeléket megfeleztem Áronnal.

Mannának mondtam, hogy most már nem mehet le, mert nemsokára indulunk.

Mindent összepakoltunk és lehordtuk az autóba.

Emőke azt mondta, hogy ő majd csak csütörtökön délelőtt jön utánunk, addig minden legyen előkészítve.

A TESCO-ban nagyon céltudatosan vásároltunk és hamar végeztünk. Vettünk pörköltnek való csirke szárnyat, mélyhűtött gyalult tököt, egy karton tartós tejet, meggy befőttet és egy egész pontyot (1,4 kg), amiben nem értettünk egyet Áronnal.

Onnan elindulva még beiktattunk egy megállót a Hollakó-nál, mert szerettem volna tudni, hogyan áll a huzika értékestése. Nagy úr szerint legyek optimista, mert most jön a szezonja.

Kiskunlacházán megálltunk egy perce, hogy vegyek egy ecsetet, mert a bélyegező szobában le kellene festeni a belülről szigetelt falat.

A Dobos ABC-nél vettem Mannának nedves kaját négy krémest és két dl. Unikumot.

Áron azonnal rácuppant az Internetre. Majd arról még majd kell beszélnünk, hogy az elkobzott notebookját, hogyan találta meg és minden kérdezés nélkül miért hozta le Dömsödre.

Én azonnal hozzákezdtem a belülről szigetelt fal festéséhez. Szerintem nagyon szép lett, de azért még holnap kell rajta apróbb javításokat végezni.

Éjjel arra ébredtem ½ 2-kor, hogy Áronnál még szól az Internet. Lementem és kértem, hogy azonnal kapcsolja ki.

2017. március 13., hétfő

Katinál


Reggel még egyszer szóltam Áronnak, hogy tudja-e hány órára és hova kell mennie délután, mert Kati várja.

Kati szerint Áron kicsit késve érkezett a megbeszélt időponthoz képest, de én (fél órával később) időben érkeztem.

Katinál csak egy dologban volt egyetértés, hogy valamelyest javult a helyzet, de a túlzott mértékű Internetezésben nem jutottunk konszenzusra.

Otthon azután Áron ment le a kis kínaiba, hogy beszerezze a vacsorát.

2017. március 12., vasárnap

Még mindig gyászolom a blog.doc-ot


Most, hogy nincs meg a teljes blog dokumentum, ez egy kicsit kedvemet szegte, de remélem, hogy ez csak időleges és majd folytatom.

Az volt a terv, hogy ma rendet csinálunk a kúp alatt, mert ahogyan most kinéz, úgy nem lehet majd használni, ha egyszer már jó idő lesz.

Igyekeztünk korán pakolni és indulni.

Induláskor még Juditnak átvittük a német levél magyar fordítását kinyomtatva. Nagyon hálás volt érte és kérdezte, hogy az egész ügy lebonyolításáért a Rédeiné mivel tartozik, de mondtuk, hogy semmivel. Pongó is megkapta a csont adagját.

Judit felvetette, hogy van-e kedvünk a jövő szombaton kerékpárral átmenni Ráckevére.

2017. március 11., szombat

Eltünt az eddigi blogbejegyzések dokumentuma


 
Estére eltűnt az egész blog dokumentum. Kellett egy vadi újat nyitnom és a réginek annyi.

Áron reggel óta csak ebédelni jött le, és este 9-kor még lógott a neten. Teljesen tanácstalan vagyok.

Azt hiszem, hogy Gazdagréten és itt Dömsödön is le kell mondanom az Internetet, ahhoz, hogy megállítsam a függőségét. Erről Emőkét is tájékoztattam, mivel ő is érintett a dologban.

2017. március 10., péntek

Apa bezzeg


Áron még 7:00-től 7:15-ig azon vitatkozott, hogy B. Katival azt számolták ki, hogy neki elég, ha 7:13-kor lép ki a lakásajtón. A szobájában persze oltári rendetlenséget hagyott.

Az utolsó percben még arra sikerült rávennem, hogy vigyen magával egy narancsot, vagy egy banánt.

A kegyetlen apa bezzeg, amikor a szegény fia már egy órája a kemény iskolapadot nyomja, még a puha ágyban 9-ig aluszik és csak utána kezd el reggelizni.

Odakint rosszkedvű borús idő van. Hogyan lesz ebből a tavaszi veteményes kertben eredmény, az rejtély.

Délelőtt levelezésen keresztül foglalkoztattam a körülöttem angolul tanulókat.

Délben Katika hozott egy finom bablevest.

Kezdtem összepakolni mindent, amit Dömsödre tervezünk vinni. Lazítás gyanánt egy online sakkparti, amit nem sikerült megnyerni és egy gomb felvarrása az ingemre.

Áron ½ 4 után érkezett haza. Kértem, hogy csináljon rendet a szobájában legalább annyira, hogy Katika ne ijedjen meg, amikor a hétvégén takarítani szeretne. Segítsem az összepakolásban és mihamarabb induljunk.

Emőke azt mondta, hogy inkább a következő hétvégén fog belünk tartani.

Manna is bekerült a hordozókájába és indultunk.

A TESCO-ban nagyon szervezetten vásároltunk. Rám a PET palackok jutottak, Áron pedig addig mindent megvett, amiket kértem. A tervezett hétvégi ebédhez csak cukkinit nem kaptunk és a tökfőzelékhez Áron véletlenül sütőtököt vett, de majd az is el fog fogyni.

A házban 23⁰C kellemes meleg fogadott.

Miután mindent berámoltunk és a mosogatógépből a tisztákat ki, Manna a nyakába vette a terepet, Áron pedig az Internetet.

Most, hogy már vettünk mosóport elindítottam egy nagymosást és megírtam a mai napot.

A nap két legsötétebb pontja a lefekvés és a felkelés. Ugyanis akkor kell beadnom magamnak a Fraxiparint. Már nincs a hasfalamnak egyetlen sértetlen pontja sem.

Áron nagyon sokáig Internetezett, miközben megnyugtatott, reggel amint szólok, azonnal mehetünk a piacra A tanulásról persze egy szó sincs.

Én elfelejtettem a mosógépet  kirámolni, de majd holnap megteszem.

2017. március 9., csütörtök

Elkészült az autó


Reggel hiába szóltam Áronnak, hogy vigyen magával egy narancsot, egy almát vagy egy banánt, csak tűzött el, mint aki mindenféle gyümölcs elől menekül.

A Sony szerkentyűhöz rendeltem a Banggood-tól egy piskóta végű tápkábelt.

Az összes hagyatéki papírral lementem az OTP-be, hogy rendezzem Áron öröklési ügyét, de ott felvilágosítottak, hogy ez még nem az összes papír, mert Áron fog még kapni egy levelet arról, hogy mindez jogerőre emelkedett, én pedig a Gyámhivataltól egy eljárási utasítást, mert Áron még kiskorú.

A szomszédban az Eleven Center-ben vettem egy doboz tojást, egy liter tejet és hazamentem reggelizni. Közben többször éreztem, hogy szédülök, ennek megfelelően óvatosan mentem.

Katika hozott egy tejfölös kenyér lángost, aminek egy részét rögtön meg is ettem.

Délben telefonált Posta úr, hogy össze van rakva az autó, mehetek érte. 8-as busz, M4, 4-es villamos és HÉV. Kifizettem mindent és immáron a Scenic-kel indultam haza. Lehet, hogy csak bebeszélem magamnak, hogy a turbó valóban sokkal halkabb lett. Arra is gondoltam, hogy útba ejtem Gyöngyit a könyvek miatt. Telefonáltam neki, de mint mondta, neki jobb lenne a jövő hét.

Hazaérve felvittem még néhány dobozos tejet és rögtön készítettem magamnak egy hosszú kávét.

Áron azzal az örömhírrel jött haza, hogy informatikából hozott egy ötöst.

Vacsorára ő megmelegítette a kenyérlángos megmaradt felét, én pedig egy szelet csirke mellet és mind a ketten a cukkini salátát ettük hozzá.

A holnapra tervezett telekocsi fuvart lemondtam, mivel Áron csak négyre fog hazaérni a suliból és akkor csak nagyon későn érnénk Dömsödre. Viszont Emőke lehet, hogy velünk jön.

Délután terveztem, hogy lemegyek a doktornőhöz egy vérnyomásmérésre, hogy a végére járjak ennek a szédülésnek, de kiderült, hogy ma csak délig rendelt.

Késő este levélben még leadtam egy nyelvórát a Lánynak a „That’s” használatáról.

2017. március 8., szerda

Füsttenger


Csak félálomban érzékeltem, amikor Áron reggel elindult. Sokáig lustálkodtam, majd le kellett mennem venni kenyeret. A CBA-ban csak ujjhagymát vettem, a pékségben pedig egy vekni szeletelt teljes kiőrlésű kenyeret.

A bőséges reggeli után leültem a számítógép elé. Gmail, Index, Duolingo.

Később átjött Emőke. Megbeszéltünk néhány angol nyelvi kérdést, mert ma lesz angol órája.

Miután Béla legutóbb rosszallását fejezte ki, hogy mi minden van a notebookom asztalán, megpróbáltam egy kicsit ritkítani és azon belül is rendet csinálni.

Végre sikerült pontot tennem a Rédeiné Németországi EU- egészségügyi kártyájának az ügyére. Teljes a siker. A német fél visszavonta az 590 €urós számláját.

Felhívtam Posta urat, hogy miképp halad a Scenic javítása. Azt mondta, hogy még ma este visszaszól, hogy sikerült-e befejezni a turbó beszerelését, de szerinte holnap délben mehetek az autóért..

Áronnal azt beszéltem meg, hogy ma este rántott csirkemell lesz vacsorára petrezselymes krumplival és hozzá majonézes cékla saláta. Azt mondta, hogy akkor ő lemegy, és minden hozzávalót megvesz.

Közben változott a vacsora menüje. mert a majonézes cékla saláta helyett készítettem reszelt cukkinis salátát fokhagymával és kefirrel.

Mindenkinek ízlett a vacsora, de Emőke mondta, hogy legközelebb én fogom végezni az előkészítést és a fűszerezést, de sütni ő fogja a húst, mert az egész folyosó füsttengerben áll. Végül vitt át a maradékokból.

Posta úr jelezte, hogy holnap dél körül mehetek az autóért.