2017. április 7., péntek

Lehűlt az idő



A reggel csupa kellemetlen dologgal kezdődött: a szokásos Faxiparin injekció és két számla (Maros utcai UPC és a Dömsödi SION) átutalása.) Az utalásokat reggeli utánra halasztottam.

Katika csirke szárny pörköltöt hozott ebédre.

Közben ismét felhívott a Fundamenta közvetítője és megígérte, hogy levélben is tájékoztat a szerződési kondíciókról.

Amikor Emőke átjött a kamillateás gyógy kúrát javasolva, vele is megbeszéltem a Fundamenta ügyet.

Elkészítettem  a teát és amíg néztem az M5-ön a Let’s speak English-t, addig kortyolgattam. Amikor észleltem, hogy semmilyen allergiás tiltakozás nem következett, lementem a patikába és vettem egy doboz filteres kamillateát.

Áron, ugyan időben megjött az iskolából, de az indulásig két óra telt el, mert előbb nagyjából rendet kellett tennie a szobájában.
Megkérdeztem, hogy mi történt ma az iskolában, de csak a @Napló-ból sikerült  megtudnom, hogy Pacher Áron ma egy elégtelen (1) jegyet kapott angolból.

Próbáltam a távolból bekapcsolni a fűtést, de a SIM kártya Telekom moratórium lejárata miatt „Ez a hívószám ki van vonva a forgalomból” volt az elutasító válasz.

Emőke búcsúzóul beadta a szemcseppjeimet.

A TESCO-ban munkamegosztással hamar végeztünk. (Felvágott, sajt, ketchup, cékla és egy tucat doboz tartós tej)

Dömsöd felé menet már csak tankolni álltunk meg.

Az érkezéskor a legnagyobb sikere a smaragdfáknak voltak. A múlt heti rügyek után ma már 1 cm-es levelek jelentek meg a fákon. Kicsit furcsa volt, hogy mindezt nem napsütésben és melegben tapasztaltuk, hanem már este ½ 7-kor és 10° C-ban láttuk.

Szerencsére nem volt nagyon hideg a házban, de azért az első dolgom az volt, hogy manuálisan bekapcsoltam a fűtést. A második az lett, hogy begyújtottam a cserépkályhába.

A ma esti M5-ös élmény egy régi Ingmar Bergmann film volt Liv Ulmann főszereplésével.

Áron még éjfél után is lógott az Interneten. Már most tudtam, hogy ebből holnap reggel nem lesz piac.


2017. április 6., csütörtök

A ZTE betört képernyője


Áron valószínűleg időben elindult, de ezt csak gondolom, mert a szobájában nagy kupit hagyott. Az ágyán megtaláltam a ZTE kütyüjét betört képernyővel. Nagyon bántott, hogy így vigyáz a cuccaira. Beírtam neki a wifi jelszót és láttam, hogy simán felmegy a netre.

Katika spenótot hozott kemény tojással sültszalonnás tört krumplival.

Kókáról telefonált az Önkormányzati ügyintéző, lehet, hogy összehoz valakivel, aki az ingatlan rendbe hozását elvállalja.

Délelőtt próbáltam online sakkozni, de nem ment, vagy csak nagyon erős játékosokkal sorsolt össze a rendszer.

Áron nem sokkal négy előtt ért haza, de rögtön le is ment focizni, mert mint mondta a napirendje szerint még nem jött el a tanulás ideje. Később egy kicsit tanult, majd hétkor leült  a számítógép elé.

Emőke átjött, hozott a fokhagymás túróból, és megtartotta szokásos esti helyzetfelmérő vizitjét (hol van Manna? van-e neki kikészítve ivóvíz? Hogy néz ki Áron szobája? Tanult-e délután? Bevettem-e gyógyszert? készítettem-e Béres csepp koktélt magamnak? Stb.) Este még lementem a CBA-ba. Vettem pörcöt, fonott kenyeret és egy doboz narancslevet Áronnak.

Áront csak jóval tíz óra után sikerült az ágyába tessékelnem.

2017. április 5., szerda

A Kókai területrendezés


Kényelmesen megreggeliztem és délelőtt olvasgattam a Call of the Wind könyvemet.

A postaládámban volt egy rossz hír: Ha a Kókai telken április 30-ig nem teszek rendet (gyomtalanítás, elvadult bokrok, cserjék eltávolítása, az ingatlan utcafronti részének esztétikai állapotba hozása), akkor 200.000.- Ft-ig terjedő közigazgatási bírsággal vagyok sújtható. Ebben az ügyben addig tudtam eljutni, hogy megkértem az ügyintézőt, nézzen körül, hogy van-e olyan, aki helyettem fizettségért elvállalja ezt a munkát.

Emőke átjött. Hozott egy finom tejfölös zöldséglevest, Katika pedig egy szelet pizzát, úgyhogy az ebédem úri módon meg van oldva.

Miután a pizzát elfogyasztottam, elindultam az OTP-be a hagyatéki papírokkal és a Gyámhivatal jegyzőkönyvével. Mindkét intézménynél harmadszor járok. Nemhogy nincs digitális ügyintézés, de még az időpontfoglalás sem egyszerű. Sorszám és egy óra várakozás, az megy. Amikor végre sorra kerültem, az ügyintéző nővel megmásztuk a bürokrácia hegyeit. Lassan náluk is olyan vastag az erről szóló dosszié, mint nálunk odahaza. Végül azt mondták, hogy értesítenek, mikor jöhetek be aláírni a folytatást. Most nem írhatom alá? Nem, azért külön be kell jönni.

Itthonról felhívtam a Renault karosszéria műhelyt, hogy mikorra tudják fogadni az autót. A hölgy a türelmemet kérte és azt mondta vissza fog hívni. Úgy látszik, ez a mai nap az ügyintézések napja.

Megmelegítettem a tejfölös zöldséglevest és megszórva reszelt sajttal megettem.

Áron 4-kor ért haza az iskolából. Ma is kértem, hogy adja meg a Duolingo belépési nevét, hogy tudjam követni az elért pontszámait. Ez ugyanolyan nehezen ment, mint tegnap.

Lementem a doktornőhöz és bár nem tudtam vinni a Szőnyi doktor úr legutolsó jelentését, azért sikerült felíratni egy savcsökkentő receptet, amit a doktornő megtoldott egy szemcsepp recepttel, mert nem tetszett neki, hogy véres a szemem.

Emőke áthívta magához Áront és gondolom egy nagy lelki fröccsöt kapott a nővérétől, mert attól kezdve leszállt az Internetről és a tanulásnak adta a fejét.

Vacsorára megmelegíttettem a Dömsödről hozott csülkös bablevest. Ketten majdnem az egészet megettük.

Este egy fantasztikus Szakcsi fiúk jazzkoncertet néztem az M5 csatornán.

Áron megtalálta a ZTE kütyüjét és kérte volna hozzá a wifi router jelszavát. Mondtam, hogy azt nem szeretném megadni, adja ide a kütyüt, majd én beírom, de ez nem jött össze.

2017. április 4., kedd

Olcsó könyvtár


Reggel elindultam a könyvekért Gyöngyi felé. Öt zacskó könyvet hozott le a Hengermalom utcai ALDI parkolóba. Alig várom, hogy hazaérve böngésszem közülük. Bár most nagyon élvezem Jack London: Call of the Wind, aminek a magyar változatát (A vadon szava) több mint hatvan évvel ezelőtt olvastam. Akkor indult (1954) az „Olcsó könyvtár” sorozat, és ha jól emlékszem hetente jelent meg egy új kötet, ami 1979-ig 3 -4 Forintba került. Az első három kötet egyszerre jelent meg és azok között volt Jack London: A vadon szava. A sorozat kiadása 1991-ig tartott, majdnem 1000 kötettel. Szinte ezeken keresztül ismerkedtem meg majdnem egész magyar- és a világirodalommal. 

Katika kelkáposzta főzeléket hozott fasírttal. Amikor Áron hazaért ő is evett belőle. Neki javasoltam, hogy ha már velem nincs is kedve olaszt és angolt tanulni, legalább néha nézzen bele az M5 idegen nyelvű műsoraiba.

A Gazdagréti téren ültetett smaragdfánk nem tartja tiszteletben az Áron napi szabályt, mert esze ágában sincs rügyezni.

A Newwind írt egy hosszú válaszlevelet, miközben észre sem vették, hogy én nem az ő anyanyelvükön (franciául) írtam nekik, mert abban nagyon gyenge vagyok, hanem angolul. Mindössze annyit érzékeltem a levelükből, hogy tartalmilag minden olyan részletre kitértek, amikre kíváncsi voltam, de ennél többet nem értettem belőle. Kértem, hogy ha lehet, akkor ismételjék meg a levelüket angolul vagy németül, (esetleg magyarul :-).

Le akartam menni az OTP-be intézni Áron pénzét, de sajnos ez holnapra marad, mert már elmúlt délután 3 óra.

Este megint meleg szendvicseket készítettem füstölt tarjából és sajtból, amihez a tegnapi cézár salátát tálaltam.

2017. április 3., hétfő

A Scenic törzskönyve


Áron nem találta a mobiltelefonját, ezért este magához vette az enyémet, hogy tudjon mire felébredni. Ezen kívül nála van a nagyi ébresztőórája és a rádiós „atom” óra. Mindezek ellenére én keltettem ¾ 7-kor.

Amikor Áron elhagyta a terepet, már nem idegeskedtem miatta, hogy elkésik vagy sem.

A reggeli lágy tojás volt és főtt debreceni.

A délelőttre nem volt kötelező feladat, csak azért hívtam fel Gyöngyit, hogy elmehetek-e a könyvekért. Ma nem jó – mondta -, de holnap délelőtt 11 és 12 között jöhetsz.

Katika hozott egy nagy tál töltött paprikát. Amikor Áron hazaért a felét meg is ette. Szerintem megint nincs befizetve az ebédje, csak nem meri bevallani.

Még egy helyen – az autók és lakókocsik rendezőjében is megnéztem, nincs-e ott a Scenic törzskönyve, de ott sem volt. Más lehetőség nincs, mint elmenni az Okmányirodába és megcsináltatni a pótlást.

Az Újbuda Önkormányzat Okmányirodában a gépjárműves ablakhoz már nem adtak ki sorszámot, mert nyolcan voltak előttem. Innen három megálló a Budafoki úti Okmányiroda. Átmentem és hamar sorra is kerültem. Az ügyintéző olyan borús képet festett a folyamatról (meg kell jelentetni az elvesztés tényét a Magyar Közlönyben, utána várakozási idő három hét, majd 6000.- Ft. és még utána is várni kell, amíg elkészül stb.), hogy feladtam és hazamentem, hogy még egyszer nekifussak a keresésnek. Meg kell annak valahol lennie!

Így is lett. Nekifutottam és ebben a halmozottan fenyegetett helyzetben egy ¼ órán belül meglett.

Most, hogy Áronnak a javítóban van a notebookja, nagyon rákattant a mobiltelefonomra és az asztali gépre. Sajnos mind a két eszközön otthagyta a lábnyomát, amit én felettébb nehezményeztem. Ezen azután nagyon összebalhéztunk és ez a megfagyott légkör majdnem a lefekvésig tartott.

Szerintem Emőke is azért nem jött át, mert a falakon keresztül is áthallatszott, hogy mennyire kiabálok.

2017. április 2., vasárnap

Áron nap


Ma van Áron napja. Át is mentem hozzá reggel, hogy a neve napján elsőnek köszöntsem.

A falusi ember gyakran kötötte névnapokhoz a mezőgazdaság fontosabb időpontjait. Azt hiszem ilyen például, hogy a Péter-Pál az aratás kezdete, vagy, az általánosan ismert hiedelem, hogy Lőrinc napja (augusztus 10.) után nem jó a dinnye, mert Lőrinc belepisál.

Nos, ilyen lesz nálunk Áron napja, mert úgy látom, hogy akkor kezd rügyezni a smaragdfa.

A lustálkodás majdnem délig tart. Akkor elkészítettem néhány tarjás, sajtos meleg szendvicset. Újhagymával retekkel és fokhagyma gerezdekkel tálaltam és hozzá a már jól bevált banán turmix volt.

Mire elkezdtem füvet nyírni már délután két óra lett.

Régi adósságom, hogy tegyek valamit az ellen, hogy a fenti zsalugáter kampója ne tudjon beakadni az ablaktok aljába, mert onnan nagyon nehéz kibányászni. Most végre megoldottam. Csiszoltam bele egy ütköző fát és így a kampó nem tud beakadni.

Áron elment Leventével focizni (addig is a levegőn van, és nem Internetezik.)

A palántázott sütőtökből négyet kiültettem, a többit félretettem Juditnak.

Manna bekérte magát, de mondtam neki, hogy akkor már nem mehet ki, mert ¾ 5 van.

Amíg Áron focizik, elkezdek csomagolni.

Úgy indultunk el, hogy még arra is legyen időnk, hogy Gulyáséknak beadjunk néhány sütőtök palántát. Arról teljesen megfeledkeztem, hogy tőlük nem lehet, csak úgy, üres kézzel eljönni. Naná, hogy a kezünkbe nyomtak egy doboz kapirgálós tojást.

Már majdnem hét óra lett, mire hazaértünk és mindent felcipeltünk. Áron ilyenkor mindig ragaszkodik ahhoz, hogy kettőnk közül ő vigye a nehezebbet.

Katika nagyon örült a házi készítésű füstölt sonkának.

Emőke lányom még nem volt otthon, így bőven volt időm elkészíteni a cézár salátát. Amikor megjött, már csak tálalnom kellett, nagyon ízlett neki. Odaadtam neki egy nagy adag csülkös bablevest, a Gulyáséktól kapott kapirgálós tojásokat, az Esztike féle fokis, snidlinges túrót és kértem, hogy a salátából is vigyen.

2017. április 1., szombat

A fúrt kút is adózik majd?


A lusták csak 9-kor indulnak el a piacra.

Imréhez is benéztünk az üzletbe, de hiába, mert ő a könyvelőjénél volt, Áron notebookja pedig csak a következő hétvégére lesz kész.

Vettünk egy nagy füstölt sonkát, aminek csak a felét fogom betenni a bablevesbe, másik felét Katikának visszük. Vettünk még fejtett babot, tejfölt és levesbe való zöldséget, valamint fokhagymás, snidlinges tehéntúrót Esztikétől a Lánynak, mert annak bármikor örül.

Hazafele benéztünk Gulyásékhoz és Judithoz.

Itthon olyan gyorsan készítettem a reggelit, hogy 12-kor már el is kezdhettünk reggelizni. Nagy terülj-terülj asztalka volt.

Az egyik zabálásból a másikba. Ahogy befejeztük a reggelit, elkezdtem főzni a tejfölös, csülkös bablevest. A dolog azzal kezdődött, hogy a csülköt kettévágtam és a húsosabb részét eltettem a hűtőbe, azt hazavisszük Katikának.

A napsütéses kert nagyon szívet melengető látvány. Itt-ott már a smaragdfának is látszanak a rügyei, a zöldborsó pedig határozottan kihajtott.

Manna is nagyon jót rajcsúrozik a kertben.

Levente átjött Áronért és elmentek focizni. Én egy darabig vártam őket az ebéddel, de amikor már délután is elmúlt leültem egyedül ebédelni. Áron végül hat óra magasságában került elő. Ő is egyedül ebédelt, de azt mondta, nagyon finom lett a bableves.

Leventének odaadtam a Pongónak szánt csülök csontot, azzal, hogy ne felejtse el megmondani Pongónak, hogy én küldöm.

Áron tegnap is, meg ma is főleg az Interneten lógott, miközben azt mondta, hogy tanult is.

Este hétkor beindult a szivattyú (bár még nem tudom, hogy nekünk jó-e az, hogy van fúrt kutunk és szivattyúnk, mert úgy hírlik, hogy kedvenc kormányunk ezt is meg fogja adóztatni) és ettől kezdve egy órát locsoltam.

Elolvastam Miskolczi úr előzetes kalkulációját az aquaponia ház építéséről, de az csak arra volt jó, hogy lehűtse a lelkesedésem. Én arra gondoltam, hogy ez a beruházás majd jóval 1 Millió alatt kijön, de amit Miskolczi úr összeállított, az 2,5 Milla fölött lenne. Az egész projektet még egyszer jól át kell gondolni.

A tavasz, az még nem nyár, és este még lehűlt a levegő, ezért begyújtottam a cserépkályhába. Igaz, hogy elég későn, de gondoltam még ébren leszek egy darabig, hogy el is tudjam zárni majd.
Áron késő éjszakába nyúlóan lógott az Interneten.