2017. április 14., péntek

Hűvös az április


Én nyolc körül keltem és reggeliztem, de egyedül, mert Áronnak még 10-ig kedve volt lustálkodni. Neki akkor készítettem el a reggelijét. Még visszabújt volna az ágyába, ha nem jön Levente és hívta focizni. Gyorsan felkapott magára valamit és már mentek is.

Hűvös van, de a nap néha kisüt és olyankor tudok gyönyörködni a kertben. A smaragdfa levelei néhol már 3-4 centiméteresek.

11-kor odatettem az ebédet főni. Úgy döntöttem, hogy ma nem böjtölünk és brokkoli krémleves, majd körömpörkölt lesz az ebéd.

A köröm pörkölthöz nem volt elegendő krumpli, ezért  Huber úrtól kellett néhány szem krumplit kölcsön kérnem.

Kicsit későn lett kész az ebéd, de nagyon megérte.

Áron oda volt mind a brokkoli krémlevestől, mind a körömpörkölttől. Azt mondta, hogy a brokkoli krémlevesből vigyünk egy kicsit Emőkének is.

Ebéd után egy kis vita kerekedett abból, hogy mielőtt elkezd Internetezni, előtte legyen meg az 50 XP pont.

Nagy örömömre, ma be se kapcsoltuk a TV-t.

2017. április 13., csütörtök

Nehezen indulunk Dömsödre


Gazdagréti lustálkodással kezdődött a nap, ami 9-kor csak azzal szakadt meg, hogy az Equilor-ral megbeszéltem a soron következő időszak befektetési stratégiáját.

Megjött Kínából a dugaljba csatlakoztatható elektromos áram fogyasztásmérő, amivel idegen helyen vételezett áram mennyiségét lehet mérni.

Szinte az egész délelőtt bérelhető vagy megvehető lakóautó keresgélésével telt.

Katika egy lecsós sertés szeletet hozott rizzsel. Annyira megettem, hogy Áronnak ebből nem is hagytam, mert vannak más kaják a hűtőben.

Délután jelenésem volt a doktor úr magánrendelőjében. A doktor úr felírt két új gyógyszert és kérte, hogy az ünnepek után 10 nappal hívjam fel, hogy megbeszéljük a továbbiakat. A közelgő ünnepek miatt, már engedélyezte az egy-két kupica pálinkát vagy unikumot. Oda és vissza már tömegközlekedéssel mentem, de így is el tudtunk volna indulni ¼ 6-kor Dömsödre, ha mire hazaérek Áron rendet csinált volna a szobájában és egy kicsit összepakolt volna, de nem és így csak ½ 7 körül tudtunk indulni, ami azért számított későnek, mert tudtam, hogy a TESCO-ban a szokásosnál kétszer többen lesznek a húsvéti ünnepek miatt.

Emőke nem jött velünk, mert most nagyon kell koncentrálnia a szakdolgozatára. Manna viszont közölte, hogy ő már túl van a tanulmányain és jött.

Bár teljesen szervezetten és összeszedetten vásároltunk, mégis lassan ment a dolog, mert nagy volt a tömeg.


Dömsöd fele már csak Kiskunlacházán álltunk meg, mert a zöldséges még nyitva volt és a TESCO-ban elfelejtettem spenót leveleket venni.

Már teljesen sötét volt, mire kinyitottuk a kaput a bázison. Szerencsére a ház nem hűlt le teljesen, de azért bekapcsoltam a fűtést. Ahhoz már késő lett volna, hogy a cserépkályhába is begyújtsak.

2017. április 12., szerda

Az angol 1-es


Áron megint jóval nyolc óra után indult a suliba, mert a héten előadásokkal teli lazítás folyik.

Emőke azt mondta, hogy majd Áronnal megbeszéli, hogy már szerda délután induljanak-e el busszal Dömsödre, vagy inkább velem jönnek, de csak csütörtök este, autóval, mert nekem 3/4 5-kor jelenésem van a doktor úrnál.

Katika cukkinis fasírtot hozott ebédre petrezselymes rizzsel.

 Az Önkormányzat Gyámhivatalától érkezett egy tértivevényes levél, amit nyomban bevittem az OTP-be, gondolva, hogy ezzel felgyorsítom az eseményeket.

Hazafele vettem néhány dolgot a CBA-ban (pörc, debreceni, főtt-füstölt tarja, Kozel sör)

Itthon már várt a KELLO levele, hogy fizessem be Áron jövő évi tankönyveit. Mindent kitöltöttem, mindent megrendeltem és mindent átutaltam. Legyünk túl rajta.

Áron korán ért haza az iskolából és hogy a balhé fokozódjon, rögtön leült a számítógép elé.

Közben megkötöttem a Fundamentával az új lakástakarék szerződést, hogy néhány év múlva Áron és Emőke már tudjanak mihez nyúlni a terveik megvalósításához. Emőkének nem tetszett az ügylet, de próbáltam megnyugtatni, hogy ez később jó lesz.

Áron angol 1-ese miatt felvettem a kapcsolatot a tanárnővel, aki nagyon segítőkész volt és pontosan leírta, hogy melyik anyagrészből lesz a dolgozat a húsvéti ünnepek után. Elkértem Árontól az iskolai angol könyvét és készítettem a kijelölt részekhez nyomtatott segédleteket, hogy majd abból együtt átvesszük az ünnepek alatt a megtanulnivalókat.

Emőke hozott át bundás kenyeret és Esztike féle túrót, Áron pedig megette a maradék cukkini fasírtot a rizzsel.

A megállapodás szerint Áronnak fel kellett volna mondania tíz angol szót, de ez elmaradt és inkább lefeküdt aludni.

2017. április 11., kedd

A notebook félretéve


 

Reggel már félhatkor felébredtem, és ha nem is dobott ki az ágy, de nem tudtam tovább aludni.

Megírtam a tegnapi nap történéseit és figyeltem, hogy Áron mikor és hogyan indul el a suliba.

Reggeli után, először rendbe tettem az IGO-t a kütyümön. A javításban sokat segített Béla, azután én is elindultam a CHS-be, hogy megvegyem a HS 100-as TPLINK Plug in-t (Okos dugalj). Nagyon nehezen találtam oda, még IGO segítséggel is, de végül meglett. Sajnos a készletük kifogyott, de május elején már érkezik az új szállítmány.

Mire hazaértem már Áron is otthon volt.              

Hiába tettem el tegnap este a notebookot, ő elővette. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem dugtam el, de abban bíztam, hogy a szándékomat tiszteletben tartja. Ma majd egy erősebb lépést fogok tenni.

Beszámolt az iskolában tartott két előadásról és hozott egy érdekes matematikai feladatot. A feladat nem volt ördöngösség, de a megoldása sziszifuszi munkát igényelt. Megoldottam és átküldtem neki email-ben, hogy bármikor elő tudja venni.

A K&H-nál azt mondták Áronnak, hogy néhány napon belül bemehet az új NetBanking kártyájáért.

Az Internetezéssel megint probléma volt, mert Áron nem tett eleget annak a minimális kérésnek, hogy előbb csináljon 50 XP-t a duolingón és csak utána Internetezzen.

A rakott krumpliból csak egyedül vacsoráztam, mert se Emőke, se Áron nem kattantak rá.

2017. április 10., hétfő

Memória Klinika


 
Áron csak 8 óra után indult el, mert a héten Apáczai Napok vannak és csak 8:45-re kell beérnie.

Reggel még lenyúlt 5000.- forintra, mert lejárt a buszbérlete.

Ha már ennyire belekezdtem a pénzügyi életbe, be is fejezem:

-       az ATM-ből felvettem némi készpénzt a délutáni vizitre,.

-       Miskolczi Marikának átutaltam az ünnepek előtti takarítást,

-       Acsai úrnak feladtam a Kókai telekrendezés első 6000.- forintját,

-       Megrendeltem a 8 db-os Fusion Power Gilettet, és

-       átutaltam a TESCO vásárlókártya múlt hónapi hitelét.

Egyből megkönnyebbült a számlám.

A CBA-ban tettem egy kis bevásárlást, mert Katikának szeretném meghálálni a segítségét.

A lányom hozott át egy tál lencsefőzeléket – hogy több pénzem legyen és ne rinyáljak, ha ki kell adnom egy forintot -, de azt majd csak akkor eszem meg, ha haza jöttem a doktornőtől.
 Adri ugyanis beíratott a Memória Klinikára és ma lesz az első vizitem.

½ 3-ra kellett volna odaérnem, de 8 percet késtem részint azért, mert rossz útvonalat választottam, másrészt azért, mert a Nagykörúton felújítás miatt fel van szedve a 4-es, 6-os villamosok pályája, így egy szakaszon villamos pótló autóbusszal kellett mennem, majd újra villamossal.

A VI. kerület Bajnok utca, ahova mennem kellett borzalmasan néz ki. Nem csupán a lepukkant házak miatt, hanem azért is mert ott, úgy tűnik, mindenki az utcán végzi a dolgát. Kész szerencse, hogy mi nem ott lakunk.

A doktornő lakása, viszont egy kellemes enteriőr, nagy felüdülés volt.

A doktornő alaposan kikérdezett és mindenféle kontroll tesztet végeztetett velem és bár azt mondta, hogy negyven év felett mindenki érintett a memória gyengülésében, de engem még nem tartott teljesen hülyének, hiába panaszkodtam, hogy például néha fogalmam sincs, hogy egy perccel azelőtt hol tettem le a szemüvegem.

Egy szó, mint száz, a lejtmenet adott, de a leépülést mindenféle terápiával lehet lassítani. Nekem ezek közül az tetszett a legjobban, hogy az életünkben és magunk körül rendet kell tartanunk. Ez tulajdonképpen nagyon egyszerű, csupán a szétszórtságomat és a lustaságomat kell legyőznöm.

Abban mindenki egy követ fújt, hogy a lassításnak elengedhetetlen feltétele a nulla Unicum.

Mire hazaértem már Áron is itthon volt. A suliból egy izgalmas előadásról számolt be. Úgy érzékeltem, hogy (sajnos) van arra affinitása, hogy a közélet történéseibe is bepillantson, és azokat összevesse a saját véleményével. Ettől (bármilyen jó lenne) senkinek nem olyan egyszerű elszigetelődnie, jobban mondva elhatárolódva indolensnek maradnia.

A K&H-ban a Netbanking-ját nem tudta elintézni, mert nem volt nála a személyi igazolványa, de holnap elintézi.

Kértem, hogy tartsa be a sorrendet, először az iskolai feladatok, azután 50 XP pont duolingó (ami most, hogy bekapott egy 1-est angolból, aktuálisabb, mint bármikor volt) és csak ezek után következzen a notebookon az Internet.

Áron azt mondta, most az Apáczai napok miatt nincs semmi tanulni való, de az 50 XP-t most megcsinálja a duolingón.

Ez a beszélgetés utána szinte ugyanígy óránként megismétlődött. Minden alkalommal azt mondta, hogy akkor most megcsinálja az 50 pontot, egészen este10-ig, amikor elvesztettem a türelmem és eldördült az ágyú. Erőszakkal elvettem a notebookját és ezzel megszűnt a párbeszéd is.

Én még átutaltam a Nissan LEAF vételár hátralévő részének a felét, megbirkóztam az esti Fraxiparinnal, lefeküdtem és utána még megpróbáltam olvasni a „The Call of the Wind”-et.

2017. április 9., vasárnap

A szemüveg csavarja


Áron a változatosság kedvéért bundás kenyeret rendelt reggelire.

Délelőtt sikerült felhívnom azt az embert, akit a Kókai Önkormányzatnál ajánlottak, hogy a telket és a portált rendbe teszi. Nem kevés, nem sok, normál áron elvállalta. Majd meglátjuk az eredményt.

Áron a Robin Hood egy-két oldalának kiszótározása címén megint az Interneten lóg.

Közben átjött M. Marika. Rendeztük az anyagi ügyeinket és kilátásba helyezte, hogy a hét közepén eljön egy kis rendet csinálni.

Nekiveselkedtem lerajzolni és lefényképezni a hálószobának azt a falát, ahova a beépített könyvespolcot szeretném megcsináltatni. Remélem, hogy a beméretezett rajzok alapján Rokiék tudnak majd egy közelítő árajánlatot adni.

Ebédre megmelegítettem és feltálaltam az összes maradékot. Jóízűen megettük és legalább azokat nem kell ide-oda cipelni.

Az összepakolás nagyon akadozva ment, mert Áron odaragadt az Internethez. Végül 5-kor elindultunk és hatra már itthon voltunk.

Kicsit meglepett, hogy Katika nem takarított a hétvégén, nem tudni miért. Lehet, hogy nem beszéltem meg vele egyértelműen. Az hogy nem takarított, nem porszívózott annak lett előnye is.

Az angol azt mondja, hogy „Every cloud has a silver lining”, ami szó szerint csak annyit mond, hogy minden felhőnek ezüstös a széle. Valójában azt jelenti, hogy minden rosszban van valami jó.

Ez a mostani esetben úgy történt, hogy még csütörtökön Emőke úgy hallotta, hogy valami leesett a hintaszék mellett. Mind a ketten próbáltuk megállapítani, hogy mi lehetett az, de nem jöttünk rá. Csak pénteken, Dömsödön derült ki, hogy a szemüvegem jobb lencséje állandóan kiesik a keretből, mert a rögzítő csavarja hiányzik.

A csavaros bácsi, akinél szombaton vehettem volna ilyen csavart, zárva volt. Most, hogy hazajöttünk és megállapítottam, hogy nem volt takarítás, nem volt porszívózás, felcsillant a remény, hogy talán megtalálom a kis csavart. Egy perc sem telt bele, a hintaszék környékén a kezemmel végigtapogatva a padlót, megtaláltam a csavart.

Szerencsém volt, de Möci mindig azt mondta: „Gabika, téged szeret a Jóisten”

2017. április 8., szombat

Rakott krumpli


Reggel bekapcsolva a számítógépet, örömmel konstatáltam, hogy N. Adrienn a blogomon keresztül rám talált. Nagyjából 25 évvel ezelőtt találkoztunk, sőt még az is lehet, hogy a közreműködésemmel került a bányába a francia tudása miatt, mert akkoriban, az EUREDIT kooperáció végett nagyon szüksége volt a cégnek egy jó összekötőre. Az én francia tudásomra, akkoriban még nem lehetett azt a kapcsolattartást bízni, (ma sem lehetne :-).) Fel fogom venni velük a kapcsolatot. Ha jól emlékszem, akkor egykorúak a gyerekeink.

Én hiába keltem fel időben Áron lustálkodást jelentett. Egyedül kellett mennem a piacra. Vettem krumplit, tojást, Emőkének kedvenc túróját és Katikának egy rúd szalámit és egy cserép elültethető földi epret is.

Elmentem Imréhez Áron notebookjáért. Nagyjából megjavították, de a képernyő hibája megmaradt. Annak a javítása, lehet, hogy már nem éri meg. Áron jelenlegi legutóbbi mérlege egy leejtett mobiltelefon és egy leejtett notebook. Mindkettőnek a képernyője szenvedett olyan hibát, ami nem javítható, csak cserélhető.

Sajnos a csavaros bácsi zárva volt, emiatt nagyon vigyáznom kell, hogy a szemüvegemből ne veszítsem el a lencsét is.

Amikor hazatértem, Áronba még akkor sem lehetett lelket vernem, így egyedül kellett reggeliznem.

Sikerült megtudnom, hogy Norciék melyik két hetet (08.14.-08.28.) fogják Magyarországon tölteni. Ebben a két hétben megy majd Áron hozzájuk Horányba és talán a Norciék, de legalább az unokáim jönnek Dömsödre.

Átgurultam Gulyásékhoz és visszavittem a Lacitól kapott vödröt, amiben a trágyát adta. Egyúttal Pongónak is vittem lerágott csontokat. G. Judit elhalmozott egy csomó palántával.

Délután készítettem egy nagy tepsi rakott krumplit, úgy ahogyan azt Sefi szerette.

Nagyon pipa voltam Áronra, mert nem tartotta be, amit kértem, pedig egyetértve megígérte. Azt kértem, hogy mielőtt bármi mást csinál az Interneten, végezzen el 50 XP pontot a duolingón. Ekkor határozottan megkértem, hogy holnap be se kapcsolja a számítógépet.

A kertben igyekeztem elültetni a frissen kapott palántákat, de csak vakon, mert nem ismertem fel, hogy melyikből lesz fejes saláta és melyikből hónapos retek.