2017. június 14., szerda

A Leaf elvesztette a szüzességét


Áronnak ma elmarad az első órája, valószínűleg az év végi tanári értekezlet miatt. Nyolc óra után indult el. 

Dénes úr hívott, hogy készen van a visszapillantó tükör, mehetek az autóért. 

Mára azt terveztem, hogy belekezdek a Dömsödi elektromos töltő kiállás ügyintézésébe.

Gyorsan elvégeztem a reggeli ceremóniát, amiben nem csak a fürdőszoba és a reggeli tartozik, hanem a virágok és az erkélyen lévő fűszernövény a palánták és lenti smaragdfa meglocsolása is. 

Reggeli után elindultam a Haller utcai ELMŰ ügyfélszolgálati Irodába. A Soroksári úton előttem egy Mercédesz, nem tudni miért fékezett és betartva a követési távolságot nekem is fékeznem kellett. Ekkor hátulról egy fekete terepjáró a Nissan Leaf-be belement.  Nem szeretünk Budapesten autózni. Az autómnak két hét után át kellett esnie a tűzkeresztségen. A tettes IMW 939. A terepjáró vezetője késznek mutatkozott a felmerült javítási költség megtérítésére, de kérte, hogy gyorsan intézzük el a formaságokat, mert neki sietnie kell a fiához a Heim Pál kórházba. Felírtuk egymás adatait és szomorúan folytattam az utamat.

 
Az ELMŰ Hálózatközponti Ügyfélszolgálatában sem voltak jó élményeim. Ők még nem látták a Nemzetgazdasági Minisztérium (Közlönyben megjelent) rendeletét, miszerint éjszakai árammal is szabad villanyautót tölteni.

 
Hazajövet megvettem a CBA-ban a vacsorához valókat. Borzas csirkemellet terveztem készíteni. A csirkemellet felszeletelve kértem és hozzá vennem kellett krumplit, paradicsomot, sajtot, mert hagyma és majonéz volt hozzá otthon.

 
Mindent összekészítettem és az egészet bevágtam a sütőbe. Emőkét is hívtuk, de ő mondta, hogy majd csak későn jön haza. Végül nélküle vacsoráztunk.

2017. június 13., kedd

Áron bukásra áll kémiából

Reggel már Villányi tanár úr levele fogadott a dilemmájával, hogy Áront megbuktassa-e, vagy közösen találunk-e valamilyen más megoldást. A tanár úrnak arra a szakmai javaslatára, hogy Áron az Apáczai Csere János Gimnáziumban maradva, ne egy természettudományra orientált, hanem egy normális tantervű osztályban folytathassa a tanulmányait, Emőke és én is nyitott vagyok és ebben kértem a tanár úr segítségét.
 
A háttérben intéződnek az autós dolgaim (a Renault kap egy új bal külső visszapillantó tükröt, a huzika eladása folyamatban, a Leaf pedig ma délután kap egy csomagtartót.)
 
Szerettem volna a kütyüre tenni egy epub állományt (Defoe: Robinson Crusoe), mert Áron most ebből tanul angol órán.
 
Áron ½ 4-kor jött haza az iskolából, de ő nem látja olyan rossznak a helyzetet, mint Villányi tanár úr, Emőke és én.
 
Elhoztam a Nissan Gablini-től a grátisz THULE csomagtartót. Jól néz ki, záras és lekerekített aluminium kereszt rudas, ahogyan kértem (súly, korrózió, légellenállás). Ha már arra jártam, benéztem a Praktikerbe egy autótakaró ponyváért. Egyelőre csak a méret kiválasztása a feladat.
 
Este megnéztem egy Rocky filmet. A film azt mondta, a kitartás meghozza a gyümölcsét.
 

2017. június 12., hétfő

Újabb 1-es kémiából


Manna azzal keltett, hogy most már eleget aludtam, keljek fel és engedjem őt ki egy kicsit csavarogni.

Reggelihez készülődve lementem a CBA néhány kiegészítőért a reggelihez. Emőkének csak akkor szóltam, amikor már szinte minden készen volt és csak terítenem kellett.   Úgy jött át, hogy hozott a reggelihez újhagymát, fejes salátát és tzatzikit. Nagyon finom reggelit csaptunk.

Utána megírtam és el is küldtem az ERSTE Banknak a „Vissza a Vadonba” projekt támogatási kérelmét.

A NISSAN Leaf csomagtartója holnap fog megérkezni, míg a szélterelő szerelésére június 19-ére kaptam időpontot. A töltő megrendelésével meg kell várnom az ELMŰ állásfoglalását.

Áron jó hírekkel érkezett haza az iskolából.

A Scenicet be kellett vinnem a szervizbe, hogy még egy külső visszapillantó javítást végezzenek el rajta. Az autót szívesen otthagytam volna, de hogy ne kelljen hazafele buszoznom, Dénes úr egyik kollégája hazahozott vele.

Itthonról a Leaf-fel mentem tölteni a Nissan Centrumba, mert már csak 43 km hatótávolságot mutatott a kijelző. Mire ott megittam a kávét, a kijelző már 200 km fölött volt.

Abban 100 %-ig biztos voltam, hogy Áront a számítógép előtt fogom találni.

Már elmúlt hét óra, de még hallani sem akar a vacsoráról. A tanulásról meg sem merem kérdezni. Csak a számítógép.  

Elmúlt este nyolc, amikor belenéztem (bár bele se néztem volna) az @Napló-ba. Áron beszedte a 15-ik 1-est kémiából. Nagyon pipa lettem. Az első kérdésem azt volt, hogy amikor ma hazajött és kérdeztem, hogy mi volt a suliban akkor ezt miért nem említette. A válaszától még jobban felháborodtam: „Azért, mert akkor már háromkor kiabáltál volna és 3-tól 8-ig nem Internetezhettem volna.”

Teljesen el volt rontva az estém, de még éjszaka sem tudtam rendesen aludni.

2017. június 11., vasárnap

beérett a cseresznye


Rekordkésőn keltünk fel. Közösen készítettük a reggelit – ha azt egyáltalán még reggelinek lehet nevezni. Miért ne lehetne, még csak 12 óra van. Én készítettem elő a nyersanyagokat (szalonna, apróra vágva, sok újhagyma és gomba feldarabolva), Áron tette bele azt a kevés tojást, ami itthon volt, összesen hetet, megsütötte és közben szórt rá mindenféle fűszert. Az oregánó, a kakukkfű és a piros paprika domináltak benne. Én még készítettem hozzá magamnak egy tejeskávét mézzel.

Reggeli után Áron valamilyen iskolai feladat ürügyén felment a számítógéphez. Én kimentem a kertbe a paradicsomok körül gyomlálni.

Megpróbáltam az IGO-t feltelepíteni az új kütyüre, de egyelőre nem ment.

Áront próbáltam rábeszélni, hogy menjünk ki a Dunára egyet úszni.

Miután Áronnak nem volt ehhez kedve, egyedül úsztam, majdnem egy órát. A víz hideg, levegő meleg. Nagyon jót úsztam.

A cseresznyét most kellene leszedni, de semmire sincs időm. Később rászántam magam, felmásztam a nagylétrán, majd tovább a fára és szedtem egy nagy adag cseresznyét.

Késő délután, az összepakolást követően még rendeztem egy nagy locsolást.

Áron kérte valamiért, hogy úgy induljunk el hazafelé, hogy 20:50 előtt érjünk haza. Mannát becsalogatta és megmondta neki, hogy most már nem mehet ki.

Pontban 19:50-kor indult a Dömsöd – Gazdagrét (elektromos autó) járat, úgy hogy minden esélyünk megvolt arra, hogy időben hazaérjünk.

Emőke telefonált, hogy ő lent fog várni minket. Örült a Mannának, a brokkoli krémlevesnek és a cseresznyének. Áron és Emőke segítettek felhordani a cuccokat, majd elmentek sétálni.

Késő este Áron bevonult a fürdőszobába, azon belül is a fürdőkádba, ami egymagában nem lenne baj. A nagy baj az, hogy vitte magával a notebookját is, ami a fokozott balesetveszély miatt még akkor is szigorúan tilos, ha a notebookot a kád melletti széken tárolja.

Ez ellen csak azt tudtam tenni, hogy szóltam Emőkének, aki azonnal elkobozta a notebookot.

2017. június 10., szombat

Zöld rendszámmal a fizetős parkolóban


Ébredés után azt beszéltük meg Áronnal, hogy először megreggelizünk, és csak utána megyünk át Judithoz, hogy együtt menjünk a Ráckevei piacra.

Reggelire bundáskenyereket és ruszlit tálaltam fel.

Csak Judit jött velünk Ráckevére, mert Levente inkább még aludt egy kicsit.

A Ráckevei piac sokszorta nagyobb, mint a Dömsödi.  Próbára tettük a parkoló őröket, hogy vajon mit szólnak a zöld rendszámhoz a fizető parkolóban. Mi csak paradicsomot vettünk, no meg egy paprika palántát, Judit pedig egy közepes füstölt sonkát.

Amikor visszatértünk Dömsödre Juditnál kávéztunk és búcsúzóul adott egy doboz kapirgálós tojást, aminek Emőke biztosan örülni fog.

Onnan még bekanyarodtunk Imréhez, hogy orvosolja a külső dobozba költöztetett merevlemezem kapcsolódási hibáját. Imre leegyszerűsítette a megoldást és adott egy vadi új házat a merevlemeznek. Ez most úgy tűnik, hogy működik.

Ebédre azt terveztem, hogy készítek egy tejszíneses brokkoli krémlevest és az előfűszerezett tarjaszeleteket kisütöm, és azt fogom második fogásként petrezselymes burgonyával és kovászos uborkával tálalni.

A kezdeti fázisban kértem Áront 12-kor, hogy menjen át Bénihez (tőlünk 8 méter) és kérjen egy fél gumó fokhagymát. Ezt kettőig nem sikerült abszolválnia. Ekkor magam mentem át és ½ 3-kor kértem, hogy terítsen az ebédhez. Négyig ez sem sikerült, amikor is elkezdtem ebédelni. Most ¾ 6 van és Áron még nem tudta abbahagyni az Internetezést, az ebédje pedig már teljesen kihűlt.

Délután átjött Levente és hozta Judit üzenetét, hogy Pula-ban van még egy lefoglalható apartman július 2. és 15. között, csapjak rá. Meg is tettem és ki is fizettem.

2017. június 9., péntek

A várvavárt péntek


Ébredés nyolc óra előtt, de Áron már biztosan beért a suliba.

Szikrázó napsütés mellett kezdhetem a készülődést. Nagyon régen talán a ’60-as években még azért vártam a pénteket, mert aznap volt a lottósorsolás. Mostanra a sorsolás átkerült szombatra,de már nagyon ritka, hogy veszek lottószelvényt, viszont a pénteket ma is várom, mert akkor megyünk Dömsödre.

Elindítok egy mosást. Érdekes, hogy a mosógép magától megjavult. Adok vizet az erkélyen nevelődő fűszernövényeknek és megutálom a borostás képemet, megborotválkozom. Leviszek egy 5 literes balon vizet a smaragdfánknak, hogy próbálja meg utolérni a Dömsödi ikertestvérét. Ez lombosabb, de a magassága a harmadát sem éri el a Dömsödi testvérének.

Egy bő óra múlva kezdhettem a teregetést.

A postás csöngetett, mert 4 új LED lámpát hozott egy csomagban, de az nem fért a postaládánkba. Bezzeg a számlalevelek, azok igen. Átutaltam mindegyiket, nehogy feledésbe merüljenek.

Szabolcs hívott, hogy az ígért péntek helyett csak hétfőn fog tudni utalni, írjam meg neki, hogy pontosan hogyan állunk.
Mannáért többször is lementem, de hiába hivogattam nem jött elő. Végül Emőke lányomnak sikerült becserkésznie. Felhozta, adott neki enni, meg inni, majd betette a ketrecébe és azt mondta, most már  mehetsz Isten hírével.

Viszonylag későn indultunk. A Leaf azt mutatta, hogy az akku jelenlegi töltöttsége mellett 200 km a jármű hatótávolsága.

Először a TESCO-hoz mentünk, ahol Áronnak nem volt kedve velem tartania. Ő az autóban maradt és nekem egyedül kellett mindent intéznem.

Kifele jövet hoztam neki egy kis KFC kaját, de kértem, hogy vagy ne az autóban egye meg, vagy ha mégis ott eszi, akkor azt Emőke előtt tartsa titokban, mert különben kikapunk mind a ketten.

Az úton Dömsöd felé a bord komputer  össze-vissza mutatott a hatótávolságot illetően és végül 60 km megtétele után csak hat km-t vont le a 200-ból és 194 km-t mutatott. Ezt egy darabig még nem fogom megérteni.

Útban a bázis felé Áron beadta Juditnak a Pongónak szánt csontokat, Juditnak pedig az üres tojástartót és a darált kávét.

Hét órától nyolc óráig nagy locsolást rendeztem.

2017. június 8., csütörtök

Telekom új TV csomag




 
Nyolckor dobott ki az ágy. Még meg se reggeliztem csak készülődtem elmenni a szervizbe a Scenicért. Dénes úr azt mondta, hogy kicserélték a klímakompresszort és van rá garancia.

Már hazafele gurultam, amikor hívott a Telekom-os szerelő, hogy megjött, de hiába csönget, senki sem válaszol. Két perc türelmet kértem, mindjárt ott vagyok. Beengedtem, végigvezette az UTP kábelt, installálta a SetTop boxot és megmutatott néhány funkciót.

Közben én bőségesen reggeliztem.

Dél körül Nagy úr telefonált, hogy hétfőn valószínűleg megveszik a lakókocsit, majd hív, ha elvitték.

Elküldtem az e-mobi Nkft.-nek a javaslatomat a KTST-ről, kíváncsian várom a hozzáállásukat.

Tóth Andrásnak, aki pillanatnyilag otthon a betegszabadságát tölti, telefonon jobbulást kívántam. Ő azt ígérte, hétfőn már bemegy és fel fog hívni, hogy áll a töltő, a szélterelő és a csomagtartó az autómra.

Itthon vacsorára készítettem egy tejfölös gombás csirkepörköltöt, amit hárman fogyasztottunk. Áron főzte hozzá a masnis tésztát, de a végén rám bízta, hogy ha megfőtt vegyem le. A nagy sikerhez hozzájárult, hogy Emőke hozott át hozzá egy reszelt cukkinit, de a sajtkrém nem ízlett neki..

Áron a vacsora közben felmondta a fél ókori görög történelmet, amit mind a ketten nagy érdeklődéssel hallgattunk és élveztük.