2017. július 14., péntek

Búcsú a tengertől

Mire felébredtem, Judit már nem volt sehol. Először azt hittem, hogy elment bevásárolni, holott este megbeszéltük, hogy én megyek, de azután kiderült, hogy csak a partra ment ki sétálni.

 
A vásárláskor már arra is kellett figyelnem, hogy a mai nap az utolsó itt töltendő teljes nap, viszont az útra is kell gondolni. Ezért azután három vekni kenyeret vettem és a doboz margarinon felül három különböző felvágottból vettem 10-10 dkgt-ot. Vettem még egy zacskó Chrancsit és egy üveg Vranac-ot hazavitelre.

 
Judit nagy terülj-terülj asztalkámmal ébresztette a fiúkat.

 
Utána mind a hárman kimentünk a partra, hogy megkezdjük a búcsúzkodási ceremóniát. A fiúk ijesztgettek, hogy az éjjel nagyon lehűlt a víz, de én nem nagyon hittem ebben és bemutattam egy nagy oda-vissza úszást.

 
Még egy kis napozás és könyvolvasás.

 
A fiúk a két lánnyal pancsoltak a vízben, de amikor a lányok bementek ebédelni, akkor érdekmúlás miatt ők is visszavonultak az apartmanba.

 
Amikor mi is bevonultunk ebédelni, Judit főtt kolbászt és virsliket tálalt fel mustárral.besz

Ebéd után még egy utolsó tenger.

 
A fiúk szemlátomást jól érezték magukat a két lánnyal a vízben és a parton egyaránt, egészen addig, míg egyszer csak meg nem jelen egy fiú ötödiknek, aki jól beszélt angolul és az egyik lányt lenyúlta és el is vitte (jobbra el).

 
Azt terveztem az utolsó estére, hogy elmegyünk valahova vacsorázni. Judit javasolt egy éttermet a parton, hogy menjek el a két fiúval, mert ő ilyen későn már nem szeretne enni és inkább elmegy sétálni.

 
Áron Levente és én el is mentünk oda, ahova Judit javasolta.

 
Áron egy Risotto Frutta di mare-t, Levente egy Wiener schnitzl-t én pedig egy Calimarit rendeltem. A kerthelység érdekessége számomra az volt, hogy a határoló kő virágládákban nem virágok, hanem a konyhában használatos fűszernövények voltak.

 
Este próbáltuk rávenni a fiúkat, hogy mindenki csomagolja össze a cuccait, hogy reggel ezzel már ne kelljen majd szarakodni. Mire mindenki ágyba került, már elmúlt éjfél.

 

2017. július 13., csütörtök

Ajánlat jövő nyárra


Mire felébredtem, Judit már megjárta a KONZUM-ot. A reggelire sonkára sütött tükörtojást tálalt.
 

Korán indultunk a tengerre. Áron és Levente már elindultak korábban, mert a lányok tegnap este visszatértek a hajókirándulásból. Csak addig maradtak kint, amíg a lányok kint voltak.
 

Ma különösen meleg van, nem is lehet a napon kibírni, viszont a szél kellemesen fújdogál.. Én először az árnyékot adó fák között ágyaztam meg magamnak a Polifoammal és ott olvastam a Nádas Péter-t. Utána egy órát úsztam, ami nagyon jól esett, majd két óra körül mi is visszatértünk a házba.
 

Nagyon nehéz megbarátkozni a gondolattal, hogy a holnapi nap az utolsó, az idei nyaralásból, amikor még élvezhetjük a tengert.
 

Ebédre zacskós tyúkhúsleves, a fiúk sült csirkecombot én pedig egy petrezselymes sült halat kaptam krumplival. Utána megint sör, kávé és fagylalt.
 

Mielőtt lementem a délutáni úszásomra, beszéltem a lányommal és kértem, hogy tartson ki az angolban.
 

Hazatérve találkoztam az apartman tulajdonosával, aki felajánlotta, hogy ha jövőre is visszatérünk hozzá és vele közvetlenül (az ügynökséget megkerülve) állapodunk meg, akkor ad nekünk kedvezményt. Az ajánlatát még egy kisüveg pálinkával is megtoldotta. Amikor Judit megtudta az ajánlatot, megtoldotta, hogy akkor egy másik szobát adjon, mert ez gagyi. 

Este olyan viharos szél kerekedett, hogy félő volt, a szélsüvítéstől nem fogunk tudni elaludni, de azután valahogyan mégis sikerült.

2017. július 12., szerda

Petrezselymes sült makréla


Elkezdődött a visszaszámlálás. Még három nap és indulnunk kell hazafelé.

 
Későn keltünk. Judittal együtt mentem bevásárolni. Sok mindent vettünk a KONZUM-ban és még a Gyógyszertárba is eljutottam, mert elfogyott a Detralex-em.

 
A nagy reggeli után a fiúk örömmel üdvözölték, hogy visszajött a tegnapi viharban elveszett Wifi Internet.

 
Csak épphogy belekukkantottam a notebookba és rohantam a tengerhez.

 
A tenger itt csodás. Az egyetlen hibája, hogy három nap múlva nem tudjuk hazavinni.

 
Ebédre bementünk az apartmanba. Judit közölte, hogy a mai ebéd befejeztével elfogyott a csirkepörkölt tarhonyával. Akkor szombaton hazamegyünk.

 
Utána volt még rántott camembert sült krumplival ketchuppal, fagylalt (vanília, csokoládé, fekete áfonya), kávé és sör. Egyszóval nagyon rosszul élünk.

 
A tűző napsütésben maradtunk a szálláshelyünk árnyékában, sőt én még aludtam is egy órácskát. Már elmúlt délután négy óra, amikor újra kimerészkedtünk a tengerpartra.

 
Nagyon jót úsztam. Az egy órás oda-vissza úszás semmivel nem pótolható.

 
Hét órakor, amikor bejöttünk, a háziak egy nagy tál grillezett petrezselymes sült hallal fogadtak. Judit, Levi és Áron nem ették, de én rögtön beküldtem egyet majonézzel és zsömle kenyérrel. Nagyon finom volt. Utána sör.

 
Judit és Levente elsétáltak a kőbányához. Áron azt mondta, hogy ő nem csatlakozik, mert őt az nem érdekli, inkább nézi a letöltött filmet a kütyüjén. Jó, de akkor jövőre nem viszlek el nyaralni – mondtam -, mert azt otthon is nézheted.

2017. július 11., kedd

Nem kellene ennyi időt pazarolni az alvásra


 
8:30-kor Judit „Hétalvók keljetek már fel!” Mindenkit kiparancsolt az ágyból.

 
A reggeli már gőzölgött az asztalon.

 
Tízkor már mindenki lent volt a parton, már csak én utalgattam egy-két elmaradt számlatartozást, de azután én is követtem őket. A tenger ma is goromba volt. Alig tudtam egy óra alatt oda- és visszaúszni a túlpartra.

 
Bemutatkoztam a két lánynak, hogy én vagyok az Áron apukája, de Áron ennek nem örült annyira. Talán szégyell.

 
Délben feljöttünk ebédelni. Judit csirkepörköltöt vett elő a mélyhűtőből és azt szolgálta fel tarhonyával és kovászos uborkával. Nagyon bezabáltunk.

 
Délután a befektetéseket intéztem az Equilor-ral. Legtöbbször a javaslatukra vagyok hagyatkozva, mert nem értek annyira hozzá, mint ők és az elmúlt két év alatt még mindig jól jártam, ha rájuk hallgattam. Most egy €uro/HUF árfolyamváltozásra (Arbitrage) tettünk be szabad felhasználású pénzt.

 
Utána lementem a tengerre. A víz már egy kicsit megszelidűlt, de az idő borúsabb és hűvösebb lett.

 
Otthon Judit palacsintát készített és mire befejeztük a vacsorát, nem csak az eső kezdett el esni, de a wifi Internet kapcsolat is megszűnt. A lány válaszát még éppen hogy megkaptam Viber-en, hogy most éppen tanul, de már kommunikálni nem tudtam vele.

Este még próbáltam olvasni a Nádas Pétert, de ahhoz már kölcsön kellett kérnem a szomszéd bérlőnek az éjjeli szekrény lámpáját.

2017. július 10., hétfő

Medulin


Áron ébresztőjére csak annyira sikerült felébrednem, hogy szóljak: „Áron, légy szíves zárd el az ébresztődet.”
 

Mire magamtól is felébredtem, már 8 óra felé járt az idő. Gyorsan felkaptam magamra valamit és már rohantam a KONZUM-ba. Vettem négy rántott halat, kétszer 10 dkg felvágottat, egy zacskó Chrancsit és egy vekni rozskenyeret.
 

Judit készített reggelit és az útra szendvicseket. Minden fontos dolgot bepakoltunk és indultunk Medulin-ba. Az alig 10 km-es út elején már kapása volt az IGO-t támogató GPS-nek és így könnyen, gyorsan odataláltunk.
 

Találtunk egy viszonylagosan árnyékos parkoló helyet. Gyalog bejártuk a hatalmas jacht- és vitorláskikötőt és meglátogattuk a Medulin gazdasági felvirágoztatását eredményező szélmalmok egyikét.
 

A malmot őrző csajszi bemutatta a malmot működés közben. Minden fontos tudnivalót elmesélt a malomról. Judit csinált is egy fotót, ahol egymást átkarolva vagyok a csajszival, aki búcsúzóul egy kis búzaőrleményt csomagolt és még az email címét is megadta.
 

Onnan a beach strandolható részére sétáltunk. Amikor Áron átöltözött, kérte, hogy ne várjuk meg, majd jön utánunk. A dolog elég reménytelennek látszott (kb. 8000 ember volt a strandon), ezért mondtam, hogy ha véletlenül elkerülnénk egy mást, akkor a camping recepciójánál találkozunk. Mi hárman (Judit, Levi és én) letettük a cuccunkat egy fához és bementünk a nagyon sekély vízbe, ami először Balaton déli partjához hasonlított. 

Amikor a túlsó parton kijöttünk, több helyen kerestük Áront, de hiába. Visszasétáltunk a cuccainkhoz, de ott se volt. Ekkor Levi elment a Recepcióhoz, ahol szintén nem találta Áront.
 

Több óra keresgélés után Judit és Levente továbbmentek a parton, míg végre megtalálták. Amikor jöttek, Judit elmondása szerint háromszor is kérte Áront, hogy az úszószemüvegét akassza a karjára, de hiába. Mire megérkeztek oda, ahol én vártam őket, már nem volt úszószemüveg.

Megettük a szendvicseket és elindultunk hazafelé.
 

A HTC IGO-ja nem volt hajlandó műholdat találni, ezért egész hazáig a táblákra és az emlékezőtehetségünkre voltunk hagyatkozva.
 

Amikor megérkeztünk, Judit feltálalta a sütőben megmelegített rántott halat és azt ettük krumplipürével, uborkával majonézzel.
 

Utána még lementünk a Pulai tengerünkhöz, aminek sokkal kékebb és sokkal tisztább volt a vize, mint a Medulini. Csináltam egy oda-vissza úszást, ami körülbelül egy óra úszás. Ma a tenger egy picit haragosabb volt a szokottnál és nagyon hullámos, de annyira, hogy majdnem lemosott minket a napozó helyünkről.
 

Feljövet összeállítottam a Maros utcai bérlő utalásait és elmaradásait egy Excel táblában, amit tervezek majd Gyöngyinek átküldeni, hogy intézkedjen  

2017. július 9., vasárnap

A könyv elázott


Reggel Judit ment vásárolni és mindenféle finomat vett. Utána elkészítette a reggelit és már csak akkor keltett minket, amikor tálalva volt a reggeli.
 

Reggeli után kimentünk a tengerre. Kétszer is átúsztam a távot, miután jót napoztunk.
 

Egyszer csak feltámadt a szél, a polifómot felkapta és a rajta lévő Nádas Péter könyvvel együtt berepítette a tengerbe. Judit kimentette mind a kettőt. Nagyon sajnáltam a könyvet, de a fő az, hogy még az elázott könyvet is tudtam tovább olvasni.

 
Délben Judit megfőzte Pulai sajtos carbonárát, amit én még túróscsusza módra feljavítottam egy kis sült, apróra vágott angolszalonnával.
 

Az ebédet Judit még megkoronázta egy csésze fagylalttal.
 

Késő délután megint lementem a tengerre és a délelőtti két átúszásra még rátettem egyet. Egy ilyen átúszás körülbelül egy óra.

 

Áron és Levente a két lánnyal volt elfoglalva. Próbáltam róluk paparazzi felvételeket készíteni, de olyan messze voltak, hogy azon a digitális zoom nem segített.
 

Visszatérve megvacsoráztunk. Miután Levi délben panaszkodott, hogy a tésztában nincs elég hús, háromféle hússal (angolszalonna darabkák, csirkecomb darabkák, és kolbász darabkák) is próbáltam feljavítani, az amúgy nagyon finom tésztát.
 

A ház tulajdonosával sikerült megbeszélnem, hogy a folyosón javíttassa meg a világítást és vettem tőle egy fél liter finom barackpálinkát.

2017. július 8., szombat

Félidőben


Hét óra előtt ébredtem és nyitás után már a Konzum-ban vásárolgattam. (újfajta Crunch, sonka, lapsajt és kenyér).

 
Körülbelül most vagyunk a Horvátországi nyaralásunk félidejénél.

 
Judit a jól bevált meleg szendvicseket készítette reggelire, mellette egy tányéron volt a felvágott paradicsom, paprika és a hagyma. Ezeknek a meleg szendvicseknek olyan nagy sikere van, hogy az is lehet, hogy otthon veszünk egy ilyen, könyv alakban behajtható szendvics sütőt.

 
Reggeli után Judit azonnal elindult a partra, én pedig csak egy rövid időre nyitottam ki a gépet és utána már én is rohantam le a tengerre, amíg még csak süt, de nem tűz a nap.

 
Áron ágyban maradt, Levi meg a kütyüjével volt elfoglalva.

 
A parton a kerekes székesek tartottak (nem tudni milyen alkalomból) egy nagy sátras ünnepséget. Ettek, ittak még a kerekes székkel bementek fürdeni a tengerbe is. Felemelő látvány volt az örömködésük és az, hogy nem engedik el magukat. Egy két sakkpartit megnéztem. Némelyikük nagyon ügyesen játszott.

 
Megkínáltak egy nagy adag sült hallal, aminek azért örültem, mert már egy hete ösztökélem a fiúkat, hogy fogjanak halat, úgy ennék egy kis sült halat. Már ott belekóstoltam, de a nagy részét hazavittem, amikor amúgy is mentünk ebédelni.

 
Judit nagy sütés-főzésbe kezdett (csirkecombok és krumplipüré), de egy serpenyőbe beöntve betette a sütőbe a halaimat is. Én mind a kettőből ettem és hozzá kortyoltam egy kis Vranac vöröset.

 
Norci hívott Viber-en. Megbeszéltük, hogy július 20-án éjfélkor landolnak Ferihegyen és én is kimegyek értük. A terv szerint Leó és Arti nálunk fog aludni Gazdagréten.

 

Norcinak felajánlottam, hogy erre a másfél hónapra megkaphatják a Scenicet, vagy rövidebb időre a Nissan Leaf-et, aminek nagyon örült.

 
Később a Lány is hívott, hogy lent vannak Balatonföldváron egy napra a barátaival. Nagyon örülök, hogy a nehéz hét után tud egy kicsit aktívan pihenni. Elmondtam neki a Norciék érkezését és azt is, hogy Arti már tavaly nyár óta emlegeti a chilis-mangós fagylaltot, amit itt ettek, amikor levitte őket fagylaltozni Gazdagréten.

 
Áron és Levi jól elvertek sakkban, majd megfenyegettek, hogy amikor visszajövünk a délutáni úszásból, akkor fogunk Capitaly-zni.