2017. december 10., vasárnap

A megbízhatóságról

Ennyit Áron megbízhatóságáról és arról, hogy a péntek helyett szombaton, illetve később, majd vasárnap korán reggel jön le. 

Most már 1/4 1 van. Közben kétszer itt volt Levente. Mi, Manna meg én még világosban szeretnénk elindulni haza.

Az se nagy tragédia, ha Áronnak nincs kedve lejönni, legfeljebb a polcanyagokat hazaviszem a kocsi tetején és majd akkor hozom le, amikor a Rokaly Mikiék itt lesznek kedden vagy csütörtökön.

Világosban abszolválni a hazafelé utat, csak félig sikerült. Még be kellett adnom Juditnak az Emőke ruhaküldeményét és a Leventének karácsonyra szánt DVD-jét.

Vagy a látásom romlik ilyen gyorsan, vagy csak egyre rosszabbul vezetek, de mindenképpen megvisel a sötétben való vezetés. 

Mire hazaértünk Mannával, teljesen besötétedett.

Áront megkértem, hogy segítsen felhordani a cuccokat. Neki szántam a csirke leveses fazekat, amiből egy kis adagot megmelegített magának és a maradékot lefedve kitette az erkélyre.

Emőke még nem volt itthon, ezért a neki szánt levest egy üvegben, a kőrözöttet pedig a tetején alufóliával letakarva, rajta két szem mandarint az ajtaja elé tettem.


Felmentem az Ilihez, ahol egy-két kupica mellett beszámoltam a Bristolban töltött egy hétről.

2017. december 9., szombat

Macskaharc

A reggeli után a piacon vettem egy csomag csirke far-hátat, Esztikénél túrót, valamint a vegyes boltban leveszöldségeket.

Manna reggel összeverekedett egy a kertünkbe betolakodó macskával. Nagyon leszúrtam, azóta behúzza fülét, farkát.

Emőke jelentése szerint Áron reggel nagyon kimerülten érkezett haza és azonnal lefeküdt, hogy bepótolja az elmaradt éjszakai alvást.

Mi Mannával azt beszéltük meg, hogy ha már nélkülöznünk kell Áron társaságát, akkor legalább főzünk egy igazi zöldséges csirkeaprólék levest. Tettem is bele mindenfélét, még a mélyhűtőből is elővettem egy-egy adag szívet, májat, zúzát.

Az ebéd finom lett. Mannának gyorsan gyűltek a főtt aprólékok az adomány tányérjában, amit csak úgy kommentált röviden, hogy „Na végre”.

Levente többször is kereste Áront, de hiába.


Emőke riportja szerint Áron úgy mondta, hogy inkább holnap reggel világosban jönne Dömsödre, de azt mondta Ő is fog még nekem e-mailt írni.

2017. december 8., péntek

Sportéjszaka

Áron reggel a suliba indulása előtt azt mondta, hogy hazajövet az iskolából nem jönne velem Dömsödre, mert a suliban „Sport éjszaka” nevű rendezvény lesz és így inkább majd szombat reggel busszal jön utánam.

Reggel még elmentem a Maros utcába és bepakoltam egy újabb adag (négy banános rekesz) könyvet az autóba.

Manna és én már délelőtt elindultunk. A TESCO-ban leadtuk az üres palackokat, majd bevásároltunk.


Nagyon nagy esőben tettük meg az utat Dömsödig. Manna egy darabig vitatkozott velem, de végül az eső ellenére is kiment csavarogni.

Az autóból való kirámolás kiterjedt a hátsó ülésen lehozott könyvekre is, de a tetőcsomagtartóról a polcanyagokat  nem szedtem le.

2017. december 7., csütörtök

Szerződés aláírás

Áron reggel időben elindult.

Nekem viszont úgy kellett elindulnom, hogy ½ 10-re beérjek Áron iskolájába ( V. Papnevelde utca) mert ott volt megbeszélve a találkozó Tiborral Petrával, Áronnal és az ügyvéddel.
 

Úgy intéztem a reggelit, hogy legkésőbb ¾ 9-kor indulni tudjak a 8-as busszal. Arról teljesen letettem, hogy (az ingyen parkolás csábítása miatt) autóval menjek, csak azért mert az gyorsabb.

Az iskolai portással előre megbeszéltem, hogy egy aláírás erejéig csapatostul bejöhetünk majd.

Áron kivételével mindenki ott volt időben, de Áronnal azt beszéltük meg, hogy ő csak a kicsöngetés után 3/4 10-re tud lejönni.

Addig Petra meg én alá tudtuk írni a módosított adásvételi szerződést.

Kicsöngetés után Áront vártuk, vártuk, de ő csak 9:55-re ért le az osztályából, nem zavartatva magát, hogy itt lent négyen 10 perce csak rá várunk.

Az ügyvédnő kiosztotta a szerződés aláírt példányait és mindenki mehetett a dolgára.

Nekem 1/2 11-re a Közhelyben volt "német frissítő beszélgetés"-re jelenésem, ahova éppen be is értem. 

Engem elégedettséggel tölt el, hogy az a kis német tudásom, amit az elmúlt évtizedek alatt sikerült felszednem, azt most nem hagyom elveszni.

2017. december 6., szerda

UPC Internet áttelepítése

Emőkével megbeszéltem, hogy délelőtt bemegyünk a Nissan Centrumba és elindítjuk az új  LEAF 2.0 Zéró megrendelését. 

Úgy igyekeztünk, hogy délre visszaérjünk, mivel a  UPC szakembere úgy jelezte, 12:00 és 16:00 között fog megjelenni hogy elvégezze Emőkénél a szolgáltatás áttelepítését hozzá a Maros utcából.

A Centrumban összeállíttattuk a megrendelni kívánt autót, amire majd email-ben fogjuk megkapni az árajánlatot. Utána még töltöttünk az autóba egy negyedórányit.
Nem sokkal azután, hogy hazaértünk, megjött a szerelő és rövid idő alatt elvégezte a szerelést.


2017. december 3., vasárnap

A héber nyelv

Reggelire emeletes tarjás, tükörtojásos sajtos szendvics készült a mikróban grillezve. Ez kitartott kora délutánig, addigra pedig már elkészült a paprikás krumpli.

Az ablakon kinézve már itt is havazott.

A délelőtti autótöltés 200 km hatótávolság fölé töltött a vezérelt árammal.

A nap fénypontja az volt, hogy Emőke hívott a jó hírrel, hogy sikerült az angol középfokú nyelvvizsgája. Nagyon gratuláltam neki és egyúttal figyelmeztettem, hogy ezek után meg kell tanulnia angolul, amiben tőlem csak a legrosszabbakra számíthat, mert amíg nem tanul meg angolul, egy percig sem fogom békén hagyni. Rögtön küldtem neki egy kis bemelegítőt.

Jóval ebéd után átjött Judit és Levente. kávéztunk, beszélgettünk. Nekik is azonnal eldicsekedtem a lányom sikerével és fel is hívtuk őt.

Emőke elmondta, hogy Áron ma színházba ment az osztálytársaival (Shakespeare: Hamlet) és a következő hétvégén lejönne rendet csinálni a szobájában.

Amikor elbúcsúztak kirámoltam az autóból a könyveket, hogy holnap egy újabb adagot hozhassak. A tervek szerint az új könyvespolc előre leszabott anyagait pénteken fogom elhozni Pátyról, és ha minden klappol, akkor Rokalyék már szombaton összeállítják a felső hálószobában. addig meg tudom kerülgetni a két adag könyvet.

A héber nyelv tanulása nagyon nehezen akar beindulni. Rögtön az első probléma, hogy a számítógéppel addig egyetlen betűt sem tudok leírni, amíg nincs rajta a héber karakterkészlet. Mire ráapplikáltam a héber karakterkészletet, attól még nem tudni, hogy melyik krix-krax, melyik billentyű alatt van. A felcímkézés helyett feltelepítettem egy virtuális billentyűzetet és azon váltogatom majd a karakter készleteket. És akkor még nem tudni,hogy milyen nehézségek előtt állok.

2017. december 1., péntek

Egy adag könyv

Csak azért kellett felgurulnom Budapestre, hogy a Maros utcai lakásból elhozzak egyet, s mást. Készítettem magamnak egy gyors reggelit és indultam.
A külső kaput nem mertem szabályosan becsukni, mert attól tartottam, hogy akkor, mire este visszaérek, megint befagy és nem tudok bejönni, ezért csak egy lánccal és egy lakattal zártam be.

Először a Nissan Centrumba  mentem: töltés és kávé.
Utána bepakoltam a CBA-nál néhány gyümölcsös rekeszt, a Nóra nagyi könyveinek a szállítására.

A Szabolccsal megbeszélt időpontban odaértem a Maros utcába. Együtt felmentünk a lakásba. Ott adott nekem egy garnitúra kulcsot és megbeszéltük a mosógép sorsát, 10.000.- forintért megveszi. Én megpróbáltam lefényképezni a gáz- és a villanyóra állását, amiből csak az egyik sikerült.

A gyümölcsös rekeszekbe bepakoltam 20-30 könyvet, amit Szabolcs segített lecipelni az autóba. Ezen felül összepakoltam a UPC szolgáltatás tartozékait, hogy dec. 5-én kedden a UPC szakembere az Emőke lakásába az áttelepítést el tudja végezni.

Szabolcsnak tartottam egy rövid villanyautó bemutatót, azután különváltunk.


A UPC-s tartozékokat letettem Gazdagréten és Áronnak a lelkére kötöttem, hogy a túróval együtt a nővérének adja át. 

Már kezdett sötétedni, amikor indultam Dömsödre.