2018. április 7., szombat

A köldökzsinór

20180407 szombat

Látom, hogy már egy hete nem írtam blognaplót és talán abba is maradt volna végleg a

naplóírás, ha nem úgy történtek volna a hétvégi események, ahogyan történtek.

Pénteken még azt mondta Áron, hogy nem jön velem Dömsödre, mert neki korábban

megbeszélt programja van az osztálytársaival, és különben is rendet kellene csináljon

a szobájában, menjek csak a Mannával és majd este utánam jön busszal.

Nem repestem az örömtől, de tudomásul vettem, hogy ez egy pályakorrekció, amihez illik

alkalmazkodnom.

Még kora délután indultunk el (Mannával), hogy még világosban leérjünk.

Útba ejtettük a TESCO-t. Úgy vásároltam, hogy ne csak kettőnknek (Áronnal) legyen

ebédünk, hanem Manna is kapjon a finom csirkelevesből főtt aprólékot. Magunknak

sertéskörmöt vettem, hogy majd körömpörköltöt fogok készíteni belőle. Vettem még két

sült csirkecombot is a mai vacsorára.

Dömsödre érve Manna nagy élvezettel vette birtokba a bázist, hiszen itt minden az övé,

mi itt esetleg csak haszonélvezők vagyunk.

Rögtön feltettem a körömpörköltöt főni, hiszen annak lassan, de sokáig kell főnie.

Amikor már 3/4 készen volt, akkor belekockáztam néhány meghámozott kerumplit, hadd

főjön együtt a körömmel.

Egy kicsit kertészkedtem és már majdnem besteledett, amikor Emőke felhívott, hogy azt

beszélte meg Áronnal, hogy inkább csak reggel induljon el.

Korán lefeküdtem, hogy reggel frissen várjam Áront.

Reggel elmentem a piacra és vettem mindenféle finomságot, hogy mire Áron megérkezik,

finom reggelivel tudjam várni.

Végül késő délelőtt egyedül kellett reggeliznem.

Közben feltettem főni a sok zöldséges csirkeaprólék levest.

Áron végül délután 1/2 5-re érkezett meg.

Nem kért semmit enni, mert mint mondta otthon ebédelt. Bement a fürdőszobába, hogy

megfürdik és amikor kijött, közölte, hogy ő még egy kicsit rendet csinál a szobájában

és azután elindul Budapestre, mert megbeszélt programja van.

Az eszemmel tudtam, hogy ennek egyszer eljön az ideje, ez így természetes, de a lelkem

mélyén még azt gondoltam, hogy ez majd csak később lesz.

Ez nem akkor jön el, amikor én szeretném, hanem akkor, amikor ő érzi úgy, hogy elért a

felnőtté válásnak az a fázisa, amikor a köldökzsinór elvágása befejeződhet.

Bármennyire nehezemre esett szembesülnöm a helyzettel, nem volt más választásom, mint

tudomásul venni és alkalmazkodva az új szituációhoz, felajánlottam, hogy amikor

gondolja, kiviszem a buszmegállóhoz.

Csomagoltam neki útravalót és gondosan ügyeltem arra, hogy csak akkor bőgjem el magam,

amikor már felült a buszra.

Visszatérve a bázisra még elindítottam egy nagymosást és amikor lement még ki is

teregetettem, de a dolgoknak már egyre kevesebb értelme volt a számomra.


2018. január 23., kedd

Birthday cunami


Áron 7:25-kor indult a suliba. Én csak azért kelek fel, nehogy Pizsu ágyban találjon, miközben ő már keresztül autózott a városon.

Összeütök magamnak egy kis reggelit.

Zsuzsi is hozott egy finom szendvicset, Rosmann uzsonnás zacskókat, kiválasztott magának egy E14-es LED lámpát és végre elvitte Stefikének a könnyített Sherloch Holmes könyvet is.

Délután 3-ra mentem a brushup angolra a KÖZHELY-be.

Nagyon jó volt. A Birthday cunami miatt nem tanultunk, csak ettünk, nasiztunk. Katie-től el is kértem  az általa sütött édességnek a receptjét.

Larry kiscsoportos foglalkozásán jót beszélgettünk. Az olvasó csoporban pedig egyenesen villogtam.

Hazaérve, először lementem az orvosiba és Lenkével beoltatattam magam influenzia ellen. Jobb későn, mint soha.

A CBA-ban vettem nagyon szép almát és sütni való kolbászt.
Áronnak becsomagoltam a holnapi tízóraiját, magamnak pedig megsütöttem a kolbászt.

Megdicsértem a tegnapelőtti olasz 5-öséért, ő pedig engem a fülhallgatóért. 

2018. január 19., péntek

A palánta nevelés elkezdődik

Reggel Áron még a fürdőszobát sem látogatta meg, fel se vett magára semmit, csak a takarót és leült Internetezni. 

Gondoltam elkészítem a reggelit és azzal majd megoldódik a probléma. Megsütöttem a rákocskákat az airfryer-ben és főztem két lágy tojást. Áron az első hívásra lejött, de még mindig nem felöltözve, csak betakargatva magát a takaróval. Bár pékáru nem volt itthon, de a rákhoz felszolgáltam a tegnapi csirkecombhoz készített céklás kenőcs maradékát.

A reggelit, ami valóban finom volt nem győzte dicsérni és megivott hozzá egy bögre langyos tejet.
Miután a reggelit gyorsan behabzsolta, felrohant és leült a számítógéphez Internetezni. Ekkor még puhán kértem, hogy előbb a leckéit nézze át. 

Miután minden kérésem hiábavaló volt, szépen megkértem, hogy menjen haza, de a notebookját hagyja itt, azt majd én hazaviszem. Hogy ennek a kérésemnek érvényt szerezzek, bezártam a kaput. Áron mindent összecsomagolt és a hátsó kerítésen átmászva hagyta el a terepet.

Felhívtam Emőkét, hogy elmondjam a történteket.

Elindultam a kisautóval. 

Először G. Juditnak vittem négy szép virágmintás csészét és csészealjat pót-Jézuska gyanánt. 

Közben szóltam G. Lacinak, hogy jöjjön át megnézni azokat a könyvespolcokat, amikből szeretnék ajándékozni neki. Ez persze mind a Nóra nagyi hagyatékának része. 

Egyúttal Laci adott egy kis vödör trágyát a tervezett palánta neveléshez, amit betettem az autóba.

Utána vettem a Faragó fiúknál egy fél kiló szeletelt kenyeret, és mentem a postára, hogy feladjam Mikinek a könyvespolc megtalált tervrajzát.

Hazafele még beugrottam 6 tojásért,  juhtúróért és sörért a Dobos ABC-be.

Nem sokkal a hazaérésem után jött Laci és szemügyre vette a felkínált könyvespolcokat. Fog rajta gondolkozni, hogy nála hol férnének el és majd jelentkezik.

Az autót nem csak a hatótávolság miatt tettem töltőre, hanem a segédakkumulátorra is rákapcsoltam az akkutöltőt, miután már kétszer is jelezte, hogy a PS (elektromos kormányszervó) hibásan működik és ez veszélyes.

Utána nekiveselkedtem a palántázásoknak. A palánta poharak fenekének perforálásában nagy segítséget nyújtott a Black + Decker akkus fúró. Sikerült 10 pohár normál paprika palántát és 6 pohár csípős paprika palántát előkészíteni. Mind a két tálca felkerült a bélyegező szobába. Remélem, hogy két héten belül mind ki fognak a palánták  kelni.


A tegnapi sikeres begyújtást ma is megismételtem.

Vacsorára megettem a zöldséges csirkecomb maradékának felét.

2018. január 18., csütörtök

Hideg vana házban

A reggeli a maradék sonkákból készült hamandeggs volt egy nagy bögre tejeskávéval.

Délelőtt a reklamálók kedvéért megpróbáltam összeszedni a blog bejegyzéseimet, hogy a netre kitenni való elmaradásaimat pótoljam.

Áront úgy vártam a suliból, hogy kirámoltam a mosogatógépet, levittem a szemetet és az előre becsomagolt cuccokat levittem az autóba, hogy neki már ne kelljen, és mihamarabb indulhassunk Dömsödre. 

Azért ma megyünk, mert a holnapi nagy diáktüntetés miatt a suliban nem lesz tanítás.

Emőkének átvittem a tegnap vásárolt gyömbér gumókat, de ő azt kérte, hogy a felét vegyem vissza és én készítsem el magunknak citrommal és mézzel.

Ez a rendkívüli indulási időpont persze azt is jelenti, hogy Dömsödön a házban hideg lesz, amikor leérünk, de majd elindítjuk a „B” tervet.

Útba ejtettük a Decathlont és megvettük az általa kinézett sí öltözetet. Naná, hogy mire onnan kijöttünk, már rendesen besötétedett. Ennek megfelelően óvatosan araszoltunk Dömsöd fele.

Szigethalmon a Hekk-esnél vettünk két sült kolbászt (megsütve) vacsorára és egy adag rákocskát a holnapi reggelihez, de sületlenül, csak panírozva.

Dömsödre érve először elvittük Marikának a megrendelt cipzárakat és a kocsikat és csak utána mentünk a bázisra. 

Manna azonnal bejárta a birtokát.

A házban 13,5 ° C volt, ami hideg, de még mindig 10 fokkal több, mint a külső hőmérséklet, mert a háznak kitűnő a hőszigetelése. Azonnal elindítottam a központi fűtést és a „B” terv szerint Áron fent bekapcsolta az inverteres klímát, ami a bélyegező szobát fűti.

Áron mindent berámolt az autóból. Én először is bekaptam egy unicumot és kimentem az istállóba egy kis fát vágni, majd begyújtottam a cserépkályhába. 

Közben Áron melegítette és tálalta a sült kolbászokat. Még begyújthattam volna a Jancsi kályhába is, de ennyire hideg nincsen.

Nagyon hamar megvacsoráztunk és a hőmérséklet is lassan emelkedni kezdett. ½ 9-re már elérte a 16,5 °C –t. Mire lefekszünk, szerintem  már 20 fok körüli hőmérséklet lesz a házban.
9 órakor már 17 °C van. Arra már semmi esély, hogy megfagyjunk. Ami fontos, hogy még az elalvás előtt leégjen a berakott fa a cserépkályhában, hogy be tudjuk zárni az ajtaját.

Áron természetesen odaragadt a számítógéphez és csak Internetezett, pedig kértem, hogy tartsa be a sorrendet és előbb az iskolai feladataival foglalkozzon.

Később megreszeltem a gyömbér gumókat, és ahogy azt a nagykönyv előírja, adtam hozzá mézet és citromot, majd feltálaltam magunknak. Az én részembe még belenyomtam egy gerezd fokhagymát is, de Áron kérte, hogy az ő részében az ne legyen.

Mire 10 órakor lefeküdtünk, már 18,5 °C volt a házban, a fa leégett a cserépkályhában és be szabadott zárni az ajtaját, most kezdte el igazán ontani a melegét. A cirkó és az inverteres klíma még tiszta erőből működött és fűtöttek. A termosztátot vissza kellett vennem 21 fokra, hogy kényelmesen tudjunk aludni.


½ 2-ig a szokásos vita Áronnal, hogy kapcsolja ki a számítógépet.

2018. január 17., szerda

A teherautó leszerel

Sikerült telefonon beszélnem K. Viktorral és a jövő hét csütörtökén, az új munkahelyén lesz egy személyes találkozónk, amikor megbeszéljük a banki migrálásom menetrendjét.

Délelőtt megérkezett a Black and Decker akkus fúrógép (és csavarbehajtó), aminek nagyon megörültem. Rögtön feltettem a Li-Ion akkumulátorát tölteni és már alig várom, hogy a hétvégén munkába állítsam.

Áron nem tud a szobájában emberhez méltó állapotokat teremteni.

Kora délután elindultam Pátyra, hogy visszavigyem Mikinek a LEAF csomagtartójára szerelt nagy fakeretet, ami nélkül nem tudtam volna megoldani a bőr ülőgarnitúra és a könyvespolcok szállítását. 

Mikinek nagyon megköszöntem a segítséget és megbeszéltük a dömsödi könyvespolc bővítését.

Onnan visszafele rá kellett lépnem a gázra, hogy ne késsek sokat a brushup-ról. Pár perccel három után estem be és a Manna olvasócsoportjába kerültem. A Titanic 6. fejezetének minden bekezdését más és más olvasta fel és fordította le. Manna (de ő nem a macskánk, hanem az angol tanárnő) azzal dicsért meg, hogy az óra végén nekem kellett végigolvasnom az egész fejezetet (amiből felvétel is készült).


Igyekeztem haza, hogy elkészítsem a zöldséges sült csirkecomb vacsorát, mert hatra volt megbeszélve, hogy András átjön és beszélgetünk az elektromos áram rejtelmeiről és úgy gondoltam, hogy utána Emőkével együtt négyesben vacsorázunk. Végül ez nem jött össze, mert András egyéb elfoglaltsága miatt nem jött, Emőke pedig nagyon fáradt volt és korán lefeküdt.

2018. január 16., kedd

Urológiai felülvizsgálat

Nem volt nehéz rájönnöm, hogy a dolgok rossz irányba való alakulása és a blog bejegyzések elmaradása, ha nem is lineáris korrelációban vannak, de mindenképpen ok, okozat összefüggésben.

Most már éreztem, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok, Ha nem változtatok sok mindenen magamban és körülöttem, az egy általános, mindet érintő destrukcióhoz vezet.

Reggel még próbálkoztam az angol DVD-khez az állományok rendszerezésével, de 10 óra előtt már el kellett indulnom a Fehérvári úti SzTK-ba, mert úgy éreztem, hogy ha nem akarok hamarosan egy hirtelen fellépő kellemetlen meglepetéssel szembenézni, akkor az egészségügyi felülvizsgálataim terén is vissza kell állnom a régi kerékvágásba. Az SzTK betegfelvételénél délután 3:00-ra kaptam Somlai doktor úrhoz egy időpontot.

Eljövet felmentem a vásárcsarnok harmadik emeletére és összekötve a reggelit az ebéddel, vettem egy sült hekket majonézes burgonyával. 

Az emeleten találkoztam Csecsóval. Csecsó egyetemi évfolyamtársam volt a vele való találkozás egyáltalán nem volt véletlen, mert tudtam, hogy ő minden délelőtt ott ül egy sör vagy egy fröccs mellett a hasonló korú (80 éves) barátaival.

Hazamentem ugyan, de pontban háromkor megjelentem a doktor úrnál. Rögtönzött egy ultrahangos és egy kissé kellemetlenebb vizsgálatot, felírta a gyógyszert és adott egy beutalót egy valamivel komolyabb hasi ultrahangra.


Este sikerült Áront rábeszélnem, hogy a mosnivalóit tegye be a mosógépbe és így időben el tudtam indítani egy nagymosást