2018. április 19., csütörtök

Hosszú hétvége


20180419 csütörtök

Úgy igyekeztem a reggelivel, hogy 10-re beérjek a Budapest Bankba. Minen klappolt, még parkolóhelyet is találtam a MOM plázában, kivéve az, hogy Viktorral nem ezt a csütörtököt beszéltük meg,hanem az április 26-ait. Nem nagy probléma, kicsit körbesétáltam és indultam a Közhelybe a német társalgásra.

Csak hárman voltunk, Zsuzsa, Bori meg én.  Nagyon hasznosan telt ez a másfél óra. Zszsának nagyon hálás vagyok ezért a kéthetenkénti  foglalkozásokért, mert ha ez nem lenne, akkor talán a német nyelvvel  is úgy járnék, mint a franciával jártam, hogy egy idő után minden kihullik az agyamból.

 Zsuzsa minden alkalomra készül valamilyen témát körbejárni.
A Gazdagréti K&H bankban még csináltattam egy átutalást, hogy Norciéknak összejöjjön az pénz a házra Bristolban.

Már majdnem  három óra lett mire kiértem Pátyra.  Mikiéknél  felpakoltuk a majdnem kész hosszú polcanyagokat a csomagtartóra, jól lekötöztük, a kisebbeket pedig egyszerűen betettük a hátsó ülésre. Megbeszéltük, hogy holnap reggel  nyolc óra körül várom őket Dömsödön.

Otthon Elkezdtem bepakolni. Emőke bekerítette Mannát. Amikor Áron hazaért a suliból, neki már csak le kellett segíteni a cuccokat az autóba. Azzal búcsúztam el Árontól, hogy ha rendet csinált a szobájában, akkor utánunk jöhet Dömsödre, de nem kötelező.

Késő délután indultam és bár majdnem tele volt a csomagtartó PET palackokkal és sörös dobozokkal, mégsem ejtettük útba a TESCO-t.

Kiskunhalomnál még beugrottam a HEKK sütödébe és megettem egy sülthekket majonézzel és egy  sarka kenyérrel.

Manna élvezte a legjobban, hogy megérkeztünk a bázisra. Nem csupán szerényen birtokba vette a bázist, hanem ide-oda futkosott a kertben és felmászott a fákra.

A polcanyagokat le sem szedtem  a tetőcsomagtartóról, csak letakartam, hogyha éjjel esik, ne ázzon meg.

2018. április 18., szerda

Arduino


20180418 szerda

Áron csak ½ 8 után indult el. Azon már ki sem akadok, hogy milyen rendetlenséget hagyott a szobájában.

A reggelem sűrű. Aki ilyen sok vasat tart a tűzben, az ne reklamáljon.

A reggeli után megírtam a leveleket. Az ügyvéd úrnak a Norci bankjának adatait (szlaszám, cím stb), Böbe dokinak a befektetést, Marikának a Nyári Imi elérhetőségét. 

Felhívtam a Nissan Gablinit, hogy mi az előre haladás a töltőcsatlakozó váltással.

Megróbálok a neten keresztül okosodni az Arduino és a Raspberry területén, de nagyon döcögva megy.

Kivételesen megcsináltam az angol házi feladatomat.

Időben (3 előtt öt perccel) érkeztem a brushupra. Mindenki meglepődött, hogy nekem készen volt a házim.

Otthon csirkeszárnyból készült tejfölös csirkapaprikást készítettem vacsorára.



2018. április 17., kedd

E 14-es LED foglalat


20180417 kedd

Amit Áron reggel a szobájában hagyott azt már nem lehet jelzőkkel leírni. Nem emberhez méltó, amit hátra tud hagyni maga után.

Reggeli után lementem a postára a nagyalakú küldeményért. Három lapra szerelhető E 14-es foglalalt volt. Elkezdhetem a hálószobai LED csillár készítését.

Az Mi Bluetooth hangszoró életrekeltése sikertelen.

2018. április 16., hétfő

Négy óra a könyvemmel


20180416 hétfő

Csak bepillantottam Áron szobájába és már el sem képedtem a rendetlenségen, amit hátrahagyott.

Még reggelit sem készítettem maganak csakösszekaptam magam és indultam.  Arra azért még volt odafigyelésem, hogy a Dömsödi kulcscsomót kivegyem az autóból, nehogy ott derüljön ki, hogy hiába jöttem.

A lány csomagolt egy vizet meg egy narancslevet az útra és még egy csokiszerű is volt a zacskóban.

A 8-as buszon rögtön elkezdtem olvasni a Jack London könyvet, amit Boritól kaptam. Ez az összesen két órás út, kiváló kényszerpálya arra, hogy angolul olvassak. Néha bele kellet lapoznom ugyan a kütyün lévő Angol-Magyar szótárba. Az új szavakkal mindig mormoltam egy saját magam kreálta mondatot, hogy jobban memorizáljam, de már egyre jobban ment.

A 4-es metróval csak a Kálvin térig mentem, ott vettem a Fornettiben egy lekváros buktát és az M3-as metróval mentem tovább.

A buszvégállomáson megvettem a 0-ás jegyem és amíg várni kellett az indulásra, még bekaptam egy kávét.

A buszon  nagyon kényelmesen olvasgattam a könyvemet. 

A buszmegállótól a bázisig egy rövid egészségügyi séta.  Ott ma gamhoz vettem a tegnap ottfelejtett dolgokat és mint aki jól végezte a dolgát el is indultam hazafelé. Az utat ismét végig olvasással töltöttem.


2018. április 15., vasárnap

Lazúr


Sajnos ma reggelre már nem lett olyan jó idő, mint amilyen tegnap volt.

Lekentem a válaszfal ajtó másik oldalát is. Ezzel a vízbázisú lazurral nagyon gondosan kell ecsetelni, mert még a szikkadása közben is könnyen besűrűsödik egy ponton és az nem szép.



2018. április 14., szombat

Második réteg lazúr


Manna már kora hajnalban erőszakoskodott, hogy ő ki szeretne menni. Gondoltam jobban járok, ha kiengedem és akkor még egy picit alhatok.

Nyolc óra után már én is felkeltem és indultam a piacra. Esztikénél vettem a lánynak fokhagymás snidlinges túrót, magunknak angol szalonnát és néhány zeller és földi eper palántát.

Megtöltettem 6  szódás palackot, és amikor hazaértem elkezdtem készíteni a reggelit.

Ahogy befejeztem a reggelizést, megjelent Judit. Visszahozta a könyvek egy részét és egy doboz tojást. Nem felejtettem el odaadni neki a Pongónak szánt csontokat.

Nagyon meleg napsütéses nap van. Kiültettem a palántákat, mert attól már nem kell félni, hogy fagy lesz.

A válaszfal ajtaja megkapta a második réteg lazúrt. Most már valóban ugyanolyan
színe lett, mint a többi, eredeti fenyő ajtóknak.

Átmentem Gabikáékhoz, hogy egy kicsit tegyük a törvényt. Ez a Pusza nagymama szavajárása volt, de a legjobban azt szerettem, amikor számára aleddig ismeretlen dolgokról nálam próbált tájékozódni. Egy alkalommal lassan, de olyankor minden betűt, minden hangot akkurátusan  kiejtett. „Oszt mondd már nekem meg Gábor, mit tösz az, hogy transzformátor?”

Áron csak késő délután érkezett. Rögtön rátelepedett az Internetre és vacsoráig le se szállt róla.

Vacsorára kirántottam a busát és készítettem hozzá petrezselymes krumplit. Majdnem mind el is fogyott.

2018. április 13., péntek

Budapest-Páty-Dömsöd


Áron reggel talán időben elindult. Előtte való nap közölte, hogy ő ma nem jön velem  Dömsödre, mert egyéb programja van, majd talán szombaton utánam jön busszal. Én ezt tudomásul is vettem, elvégre nemsokára 17 éves és megkezdődik a rakétalépcső leválása.

Mannával meg is beszéltem, hogy csak akkor mehet le csavarogni, ha időben hazajön.

Reggeli után elindultam Pátyra. Rokkalyékhoz elvittem a jótékonysági ruhaneműeket és elhoztam egy kevés vízbázisú lakkot és ecsetet a dömsödi  válaszfal ajtójának a kezelésére.

Meglátogattam Elliéket. Ferinek megmutattam az új Nissan LEAF-et.

Hazafele még összeakadtam Szákikával és megbeszéltem vele, hogy vasárnaphoz egy hétre lejönnek Dömsödre.

Mindent igyekeztem összepakolni. Mannát nem sikerült előkerítenem, de amikor Áron hazaért a suliból, kértem, hogy cserkéssze be és tegye be a hordozókájába.

Mannával sikerült 4 órakor elindulni.

A TESCO-ban leadtuk a PET palackokat, vettünk három szelet busát, egy kiló csirkemellet, Unicumot, sört és kenyeret.