2018. június 7., csütörtök

Gazdaságos villanyautó


20180607 csütörtök

Csak ½ 9-kor ébredtem. Lustaságom okán még arra se vetemedtem, hogy azonnal elkészítsem a reggelimet.

Az ég egy kicsit borult, a meteorológia már napok óta fenyeget az égszakadással, de sehol semmi.

Elkezdődött a vitadélelőtt Zsuzsival, először telefonon, azután email-en, főleg az elektromos autózást illetően, de ő azon a véleményen van, hogy majd csak azután vesz, ha már minden hülye vett, mert nem gazdaságos. Mondtam neki, hogy ha ez a véleménye, akkor egyáltalán ne vegyen. Nem kényszer a disznótor.

Azután ezt is meg kellett szakítanom, mert ma még le kell adnom egy korábban megrendelt korrektúrát és azt nem szabad halogatnom.

Azért végkielégítésként átküldtem neki az ÉHSZAKOK 38. kiadását.

Áron hazajött és az Internettel kezdett. Kértem, hogy legalább az E-naplójába pillantson bele, hogy lássa, milyen rosszul áll a szénája egy héttel a tanév vége előtt.

Levittünk 1-1 liter vizet a smaragdfának, de az utóbbi 2-3 héten valamiért nem akar nőni.

Végre rászántam magam és végighallgattam egy 40 perces történetet Audrey Hepburn életéről.  Én őt kamaszkoromban a "Római Vakáció" c. filmben láttam előszőr Gregory Peck-kel, ami akkor nagyon tetszett. Most együltő helyernben végighallgattam az életét.

Vacsorára megettük a zöldséges csirkecombok maradékát.


2018. június 6., szerda

Csapda


20180606 szerda

Áron időben indult el a suliba és Mannát is sikerült levinnie. Remélem, hogy a kilincsre akasztott tízóraiját sem hagyta itthon.

Elég későre húzodott a reggeli, mert még le kellett szaladni hozzá kenyérért, de legalább finom volt.

Délelőtt furcsa dolog történt. K. Réka (számomra eddig ismeretlen) telefonált elmondta, hogy ki ajánlott be engem és azt is hogy az a problémája, hogy a francia nyelvtanulása közben vannak dolgok, amiket nem ért. Sajnálattal közöltem, hogy én sokkal több időt töltöttem a francia tudásom elfelejtésével, mint előtte a tanulásával és még soha nem is tanítottam franciát. Nem baj, engedjem meg, hogy egy órát elraboljon az életemből.

Feljött, csinos volt, de ez nem hatott meg, mert már előre féltem a feladattól. Nagyon szépen kért, hogy segítsek neki, rendesen meg fogja fizetni a fáradozásomat.
Szerencsére elhozta a San Frontier tanköyvét és a füzetét, ami nélkül, némi túlzással szinte egy francia szó se jutott volna az eszembe.

Én nagyon szenvedtem az eltöltött órától, mert szembesülnöm kellett a saját tudatlanságomtól, viszont ő nagyon meg volt elégedve a francia korrepetálásommal.

Búcsúzáskor kérdezte, hogy mivel tartozik. Gyorsan mondtam, hogy semmivel, csak szerettem volna minél hamarabb megszabadulni tőle és az egész helyzettől.

Az eltöltött óra közben telefonált Zsuzsi, de őt is kértem, hogy majd később hívjon.

Nem is értem, hogy én, hogyan tudok egy ilyen csapdahelyzetbe kerülni.

Mikor már teljesen lenyugodtam átutaltam egy holnap határidős Telenor számlát.

Végre eljött az az idő, amikorra nagy nehezen tudatosult bennem, hogy ha valóban szeretnék egyszer felső fokon is levizsgázni angolból, ahhoz nem elég állandóan csak letöltögetni az angol tanuló videókat, néha-néha tanulni is kellene azokból.

Ma ez történt. Megnéztem egy feliratos hangos videót és nagyon élveztem, mert csak néhány szónak kellett utánanéznem.

Áron hazaérkezett és azonnal Internet. Még arra sikerült rávennem, hogy egy kis flakon vizet levigyen a smaragdfához, mert az 5 literes balon eltűnt és én is csak egy litert tudtam levinni.

A vacsorához hozzákészülendő vettem három csirkecombot a CBA-ban, amit (só, bors, csirkefűszer) befűszereztem és megtűzdelve fokhagymával odatettem a serpenyőbe sülni.

Miközben a CBA-ban nézelődtem, nagyon megörültem, hogy nagy zacskókban lehet kapni Réti Szénát. A pénztárhoz érve csak halkan, hogy mások ne hallják megkérdeztem - nehogy már hülyén halljak meg – tessék mondani, mire jó a réti széna? Akkor tudtam meg, hogy arra a kis állatoknak szüksége lehet. De jó, hogy a Mannának nincs ilyen kívánsága.

Áronnak sikerült engem rábeszélnie, hogy a nyelvi videó letöltéseket szakítsam meg, amíg Ő Internetezik és majd utána folytathatom. Mondanom sem kell, hogy az egész délelőtti munkám emiatt elveszett.

Amikor a csirkecombok megsültek, ráöntöttem egy nagy zacskó mirelt zöldségkeveréket ésrukkolát, majd lassú tüzön, lefedve tovább pároltam.

Amíg ez párolódott, elkészítettem Áron holnapi tízóraiját és egy banánnal megtoldva felakasztottam a kilincsre.



2018. június 5., kedd

A család szanaszét


20180605 kedd

½ 9-kor ébredtem. Manna itthon, Áron a suliban és Emőke a Wizzair repülőn.

Először, - de még az ágyban -, mindent elintéztem, amit a számítógépen keresztül el lehetett intézni (levelek, utalások, duolingo, blog, arduino), azután befejezve a lustálkodást 10-kor felkeltem.

A reggeli ceremónia nem csupán abból áll, hogy fürdőszoba és reggeli készítés. Abba ugyanúgy beletartozik, hogy Mannát le kell engedni csavarogni és vinni kell egy balon vizet a smaragdfának, mert lehet, hogy ma – bár borult az ég -, de nem fog esni az eső.

A délelőttöm azzal telt, hogy lefordítottam Zsuzsinak a QUANTIC számlanyitásához kitöltendő oldalakat magyarra. Később Böbe is elküldte ezeket a fordításokat, de abban nem volt köszönet.

Kora délután lementem a kis kínaiba és „eat in” vettem egy csípős savanyú levest, viszont vettem vacsorára egy nagy adag „take away” omlós csirkefalatokat vékony sülttésztával.

Áron hazajövetelekor megette a maradék csülkös bablevest és azt mondta, hogy majd vacsorára kéri az omlós csirke felét, mert az az egyik kedvence.

A sorrendet, amit kértem, hogy rend a szobájában, utána tanulás és csak azután internet nem tartotta be. Elkezdett Internetezni és most ½ 11 van, de tanulás niku és még nem ért rá semmi egyébre.
Ezzel szemben ma megint kapott egy 2-est kémiából.

Manna egy órája nyávog, hogy le szeretne menni, de Áron csak annyit mond, hogy „rendben majd leviszem” és Internetezik tovább.

Felakasztom a kilincsre az elkészített tízóraiját és én is elmegyek pihenni.



2018. június 4., hétfő

Emőke lányom elrepül Londonba


20180604 hétfő

Nem sokkal hat óra után ébredtem. A mosogatógép kirámolása természetesen mára maradt. Szóltam is Áronnak, hogy a sokszori halogatás nem jött be, most keljen fel és rámolja ki a gépet.

Reggel még volt egy kis vitánk. Szemrehánytam, hogy csütörtökön nem mondta, hogy ismét kapott egy 1-est kémiából. Nem is tudott róla, hogy 1-est kapott. Kérdeztem, hogy néha miért nem néz bele a saját online E-kréta naplójába.
„Abba hiába nézek bele” - volt a kurta válasz -, „attól, hogy belenézek a naplóba, attól nem lesznek jobbak a jegyeim.” 

Amikor elindult a suliba készítettem magamnak reggelit, megírtam a blogbejegyzéseket és egy picit Duolingóztam.

Felhívtam K. Pétert, mert azt beszéltük meg, hogy ma egyeztetünk arról, mikor szeretné kipróbálni a villanyautómat. Az eredmény, hogy kb. mához két hétre.

P. Zsuzsival azt beszéltem meg, hogy akkor helyette ma ő jöjjön. Különben is más témákban is kell találkoznunk.

Egy óra múlva megjött Zsuzsi. Először megmutattam neki a STO excel táblámat, ami egy kis magyarázatra szorult, de tetszett neki.

Közben átjött Emőke és bemutatkoztak egymásnak.

Megbeszéltük az angol órákat és utána elindultunk, hogy kipróbálja a villanyautót. Egy jó félórát autóztunk, aminek a felét ő vezette. Tetszett neki, de természetesen még szokatlan volt neki a villanyautó.

Délben megmelegítettem a csülkös bablevest, de amikor Áron hazajött ő nem kért belőle.

Judit húgom bejelentkezett, hogy este hatra fog jönni. Kicsit ki fogom kérdezni angolból és megnézem, hogyan csinálja a duolingót. Az ő szorgalmával, értelmével, angol tanulásával nincs más probléma csak nagyon kevés az önbizalma. Amikor megjött, ezt próbáltam benne erősíteni.

norci lányommal hosszasan beszélgettem arról, hogyan áll a Bristoli ház vásárlása. Nagy fába vágták a fejszéjüket, de nagyon körültekintően, jól csinálják

Este Áron el volt foglalva Emőke akváriumának és halainak átköltöztetésével, mert Emőke holnap elrepül egy hétre Londonba. A lelkére kötöttem, hogy naponta jelentkezzen.

2018. június 3., vasárnap

A "Kukacos" nem egy Jamie Olivér


20180603 vasárnap

Szikrázó napfényes reggelen már hétkor kidobott az ágy. Miután megnéztem Áront, hogy még valami jót álmodik, az első dolgom az volt, hogy megkérdezzem a növényeket, mit szóltak a tegnap esti nagy locsoláshoz.

Formabontó reggeli készítéséhez kezdtem. (Norvég füstölt lazac lesz frissen készült kőrözöttel megkent pirítóssal, hozzá lágytojás és mellé banánturmix, nekem még tejeskávé).
Remélem, ha ezzel ébresztem Áront (9-kor), akkor már nem lesz morgós.

Nagyon finom lett a reggeli.

Áron önként vállalta a mosogatógép kirámolását, ami után én minden szennyes edényt berámoltam és el is indítottam a mosogatógépet.

T. Feri átjött délelőtt és megkonzultáltuk, hogy a kocsibeálló építésének mi lenne a következő fázisa. Ebben neki nagyobb tapasztalata van, mint nekem. A végső konklúzió az lett, hogy most kell vennem egy 510 cm hoszzú 14 x 9 cm-es fenyőgerendát és azt majd az impregnálás után beerősítem a kúp alsó falába a szelementtel párhuzamosan.

Már dél körül járt, amikor kimentem úszni a Dunára. Az idő napos, a víz sem vol hideg, de nagy volt a Dél felé áramlása, így visszafele csalnom kellett. Az egyik stégen kiszálltam és gyalog mentem a mi stégünk felé. Ott már fel tudtam venni a papucsomat. A létrát csak átettem a kapun és mentem meglátogatni Z. Gáborékat, mert már hetek óta nem láttam őket és hiányoztak.

Körbejártam a kertjüket, amiben sokkal több minden terem, mint nálunk, meg is kóstóltam a meggy termésüket és meggusztáltam Gábor maga építette vitorlás hajóját, ami már majdnem készen van.

Biztattam Gábort, hogy ideje lenne befejeznie, hogy mielőbb vitorlázhassunk.

Zsuzsi sírva telefonált. hogy Stefi nem tanul és azt tervezi, hogy inkább ,egbukik.

Ma nem készítettem semmit ebédre. Azt beszéltem meg Áronnal, hogy átsétálink a „Kukacos”-ba és majt ott eszünk valamit, mielőtt még hazaindulnánk Budapestre. 

Amikor elindultunk Manna még a kertben élvezte a jó időt. Ilyenkor hanyatt fekszik a fűben és billeg jobbra-balra.

Nem kellene bevinnünk Mannát a lakásba? – kérdeztem Áront - , hogy amikor visszajövünk a kajálásból és pakolnánk, ne kelljen keresgélni.

A „Kukacos” elég negyedosztályú étterem. Áron rántott sajtot, én pedig rántott harcsát rendeltem. Körítésnek csak sültkrumplit lehetett választani. Ebből következik, hogy 200 %-os volt a zsír, illetve az olaj bevitel. Közben meg kellett kérnem a tulajt, hogy a zene szolgáltatás hangerejét egy kicsit vegye lejjebb. 
Mindvégig ugyanaz a gagyi daj-daj zene szólt. Kimondottan kellemetlen volt hallgatni. Mindent egybevetve az ebéd nem számított élménynek. Közel van, de nem jövünk ide többet.

Visszatérve a bázisra Manna már nem volt fellelhető. Többször hívtam, de sehol. Áron is segített pakolni. 

Én még egy utolsó nagy locsolással búcsúztam a növényzettől.

Már-már azon voltam, hogy Áron menjen egyedül haza busszal, én még megvárom, hogy Manna előkerüljön. Áronnak jobban tetszett volna az a megoldás, hogy ma még aludjunk itt és reggel korán induljunk haza.

Végül Áron is megpróbálkozott Manna keresésével és pár perc után diadalittasan közölte, hogy lám-lám a gazdája hívására azonnal előjött.

Jóval hét óra után indultunk és még be kellett vinnem Pongónak a csontokat. Már majdnem kilenc óra lett mire hazaértünk.

Áront hiába kértem, hogy rámolja ki a mosogatógépet. Addig-addig halogatta, míg ez teljesen elmaradt.

Én átvittem Emőkének a kőrözötett és még levittem egy balon vizet a smaragdfának, mert azt három napja nem kapott.

2018. június 2., szombat

Angol Stefivel


20180602 szombat

Hajnali 2-kor Manna úgy döntött, hogy engem felkelt, mert ki szeretne menni a kertbe. Nem örültem a korai ébresztőnek, de a kiengedés után sikerült visszaaludnom.

Reggel már éppen ébredeztem, amikor hívott P. Zsuzsi (tíz éve nem is láttam), hogy az első gimis lánya (Stefi) angolból bukásra áll és hétfőn még fog felelni, meg tudnám-e tanítani angolul. Mondtam neki, hogy én keddenként és szombatonként ugyan tanítok angolt, de aki ilyesmire vállalkozik az inkább bátor szélhámos, mint jó tanár.
Nem baj, de azért eljönnének Dömsödre és próbáljam átvenni vele az angol nyelvtannak azt a részét amit nem ért. Jöjjenek – mondtam -, de mi most éppen készülünk a piacra menni.

Az éjszakai áram beletett az autóba +200 km hatótávot.

A piacon Esztike féle túró, lilahagyma, angolszalonna és már jöttünk is haza.

Itthon Áron segített elkészíteni a reggelit, én meg megpróbáltam némi rendet tenni az asztalon, hogy mire elkezdődik az angol, addigra elférjünk Stefivel.

Már éppen befejeztük a reggelit, amikor megérkezett Zsuzsi és Stefi. Stefi helyes lány, én minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a bukástól megmentsem, de felmérve a tudását, nem valószínű, hogy 1-2 órai tanításom alatt és az utána következő két nap alatt be tudja pótolni a hiányosságait.

Stefi értelmes lány, nem buta, de valószínűleg lusta a tanulásra (vagy az is lehet, hogy rossz a tanár). A közösen eltöltött idő, szerintem hasznos volt, de nem biztos, hogy az elérendő cél érdekében elegendő volt.

Amíg mi tanultunk Stefivel, Zsuzsi rendet rakott és nagy tisztaságot varázsolt a konyában.

Az óra közben telefonált a Lány, hogy délután négy óra magasságában jönnénnek lecserélni a téli gumit az autón a nyárira.

Zsuzsi kérdezte, hogy mennyivel tartoznak, de arra csak az lehetett a válaszom, hogy semennyivel.
Amikor elmentek még küdtem email-ben Stefinek egy 45 perces és egy 10 perces videót a should, would, could témában és a „had better”-ről.

Kettőkor már kezdett beborulni, de azért én még kimentem a Dunára úszni egyet. A víz langyos volt, de nem kellemetlen. Amikor visszafele úsztam már nagyon fenyegetően dörgött az ég alja és már majdnem beléptem a házba, amikor eleredt az eső. Rövid ideig esett és máris sütött újra a nap.

Elültettem egy eddig tejfölös pohárban nevelt padlizsánt.

Nemsokára megérkezett András és Emőke. András sokat segített abban, hogy a Pafika (PAV 311) téli gumival szerelt kerekeit le cseréljük a nyári kerekekre.

Utána ők is kimentek úszni egyet és amíg kint voltak a Dunán, elkezdtem készíteni a töltött cukkinit.

Mire bejöttek, már csak a betekerés és a sütés maradt hátra. Hárman ezzel is hamar végeztünk. Amíg ez a sütőben sült, meglocsoltam a növényzetet.

Áron négy főre terített és úgy tűnt, hogy mindenkinek ízlett a vacsora.

Már kilenc óra is elmúlt, amikor Emőke és András elindultak haza.

Manna is hazatért és 10-kor eltettük magunkat holnapra.


2018. június 1., péntek

Emőke diplomája jeles


20180601 péntek

Áron 7:26-kor indult, de Mannát nem engedte le.

Emőkével kapcsolatban nem volt más dolgom, csak szorítani neki, hogy sikerüljön az utsó szóbeli diplomavédése.

Miután bejeztem a tegnapi blogbejegyzésemet, hozzáláttam a reggelihez. Még mindig a maradék mézes csirkeszárny van a terítéken.

Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a Kórház Suli el fogja fogadni a pályázásomat. A kapcsolatfelvétel folyamatban van, de az aktív közreműködésemre csak a szeptemberben kezdődő új tanévben kerül majd sor.

11-kor becsöngettem a Lányhoz, aki örömömre közölte, hogy a szóbelijének az összesített eredménye jeles lett. Nagyon gratuláltam.

Délben már elkezdtem pakolni és vártam Áront. A pénteki menetrend szerint három óra körül meg is jött és közölte, hogy hamarosan indulhatunk. Lefele menet még ő is becsöngetett Emőkéhez, hogy gratuláljon a diplomájához
.
A TESCO parkolóban Mannának leengedtük négy újnyira az autó ablakait, hogy amíg mi vásárolunk, Manna meg ne süljön. 

Szinte csak Áron vásárolt, mert én „palackoztam”.

Még napsütésben érkeztünk a bázisra, de már nem mentem ki úszni. Manna le föl rohangált a kertben és közben némely fára felmászott, de csak akkor, ha biztos volt benne, hogy látom, mert ezt leginkább azért tette, hogy dicsekedjen.

Az autót felakasztottam az éjszakai töltőre, mert már csak 70 km hatótáv volt benne. Bekaptam egy unicumot és feltettem egy kolbászt, meg egy hurkát sülni.

Közben bejártam a kertet és minden növényt meglocsoltam.

Még egy unicum és arra már nem is emlékeztem, hogy mikor vacsoráztunk.