2018. június 14., csütörtök

Lemondom az Internet szolgáltatást


20180614 csütörtök

Mire felébredtem, Áron már elindult, de,hogy időben-e nem tudom.

Az idő pocsék, be van borulva és esik az eső.

Reggel már jóval 8 óra előtt telefonált Zsuzsi, hogy a ma délelőtti QUANTIC megbeszélés neki nem alkalmas, tegyük át június 25-ére, úgy hogy mire Böbe hívott már neki is le kellett mondanom a mai megbeszélést.

A jó hír viszont, hogy a vízvezeték szerelő bejelentkezett, hogy most megy megvenni a hiba elhárításához szükséges alkatrészt és egy ½ óra múlva meg fog jelenni a helyszínen.

Mire megjött már végeztem a reggelivel. A hiba javítást a Biztosító fizeti, de a beépített alkatrészt nekem kellett kiegyenlíteni. Annyira örültem annak, hogy ismét jól működik a WC, hogy az úr által kért 2500.- forintot kénytelen voltam 3000.- forintra felfele alkudni. Mind a ketten nagyon meg voltunk elégedve egymással.

Ma éppen azon háborogtam, hogy a Nissanban lévő guminyomás érzékelőt TPMS (Tire Pressure Monitoring System) minden téli/nyári kerékcserénél újra kell tanítani (kalibrálni), ami egy ötperces munka, de a Nissan Szerviz ezért 6750.- forintot számol fel. (Elmennek ők a bús p.-ba). Feltöltöttem az okos telefonomra egy TPMS alkalmazást és a nyárigumikban lévő szelepeket ha nem is 5 perc alatt, mert még kezdő vagyok, de tíz perc alatt bekalibráltam.



Felhívtam egy ismerős gumiszervizt és felajánlottam neki a szolgálataimat fifty-fifty. Nem telt bele több mint tíz perc, felhívott az első ügyfél, hogy őt hozzám irányították, jöhet-e? Megjelent és nála már 5 perc alatt végeztem. Munkával pénzt keresni nem szégyen, lopni az igen. 3000.-et kértem (nem 6750.-et) és abból a fele az enyém. Kleine Fishe gute Fishe. 

Dömsödön elfogytak a villáink. Ma legurultam az Eleven Center Sparba, mert valaki azt mondta, hogy ott biztosan tudok venni 6 vagy 12 darabos készletet. A Sparral szembeni parkolóban hajléktalanok (egy feküdt, az eső szemerkélt rá, két másik pedig vigyázott a fekvő barátjukra.) Kéregettek,  de mondtam, hogy nincs nálam készpénz. Akkor ha visszajövök az autóért, hozzak nekik egy zsömlét.

A Sparban nem kaptam villát, de vettem három zsemlét  amit szívességből ketté is vágtak, úgy hogy mindegyikbe tudtam tenni egy szelet sonkát.  Amikor a parkolóban átadtam azt mondták, hogy köszönik, de szerencse, hogy nincs erre rendőr, mert mától büntetendő cselekmény, ha valaki hajléktalannak vagy menekültnek élelmet ad. (Ezek szerint a hajléktalanok is olvasnak újságot).

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok! 

Emlékszem, hogy amikor egy hetet töltöttem Torontóban, Komlódiék megmutatták, hogy egy kis furgonból minden napnyugtakor minden hajléktalannak adnak egy hálózsákot és egy vacsoracsomagot, miközben figyelmeztetik őket, hogy a hálózsákot nem eladni!, mert reggel begyüjtik és elviszik fertőtlenítőbe. A rothadó nyugat.

Áron délután négyre hazaért. Amikor tájékoztattam, hogy az E-kréta szerint  a mai késésével együtt csak ebben a félévben 58 késése van, azt mondta nincs is annyi, majd leült Internetezni.

Este ½ 9-ig nem jutottam el odáig, hogy a szobájában rendet csináljon. Döntöttem, holnap lemondom az Internetet.

Csak annyit kértem, hogy a sorrend: először csináljon rendet a szobájában, utána az iskolai feladatok, Duolingó és csak utána az Internet. Erre mondják, hogy falrahányt borsó.

Nyolckor lett volna a vacsora, de a Lány még nincs itthon. ½ 9-ig várunk rá, utána az ő adagja megy a hűtőbe.  Amivel készültem: Pulykasonkával, sajttal töltött Cordon bleu céklával, majonézzel és utána Rozé.

Végül kilencre se tudtunk elkezdeni vacsorázni.


2018. június 13., szerda

önkéntes munka a KÖZHELY-ben


20180613 szerda

Nagyon necces, hogy Áron beért-e időben a suliba, mert ¼ 8 után még én ugrasztottam ki az ágyából.

Nekem egyszerűbb volt a reggelem, még arra is maradt időm, hogy megborotválkozzak, mert csak 10-re kellett beérnem a KÖZHELY-be ahol ugyanis mára elvállaltam egy nagytakarítással együtt járó raktári rendrakást.

Csak egy kőrözöttes pirítós és tejeskávé után már indultam is.

Larry és Katie nagyon kedvesen fogadtak. Többen is voltunk, akik önkéntesen vállalták ezt a munkát.

A nagy rendrakás közben még (végig autózva az egész kerületet) megpróbáltam a kéziszerszámtartó falhoz kampókat beszerezni, de sehol nem találtam.

Dél tájban Larryék rengeteg különféle pizzát rendeltek, ami után még fagylalt is volt.

Hazafele útbaejtettem a Nissan Centrumot és a 38 %-ra még rátöltöttem, egészen 81 %-ig.

Mire hazaértem már Áron is itthon volt.  Az, hogy  angolból az évvégi jegyét 3-asra zárták le, az nem tett különösen boldoggá. A körülményei és az itthon igénybevehető segítségek miatt, akár az osztály legjobb angolosa is lehetne.

Megint futottam egy kört az Allianze Assistance-nál a WC tartály szelep hibája miatt. Azt ígérték, hogy a szerelő hamarosan fel fog hívni.

El kezdtem lecserélni a PAV311-en a kerékanya csavarokat a makkanyákra, két csavart már ki is cseréltem ( a húszból) de Emőke letiltott erről a munkáról, mondván, hogy ez nem tesz jót a derekamnak, majd András megcsinálja.

Kértem, hogy ha a hétvégén le tudnának jönni Dömsödre egy kis rendrakásra, az jó lenne, mert 24-én jön a meghívott brushup csapat.

Napközben Zsuzsinak is próbáltam segíteni, hogy neki összejöjjön ez a QUANTIC, de ő nagyon nem ér rá a saját ügyeivel foglalkozni.


2018. június 12., kedd

Tőzsde


20180612 kedd

A lustálkodás csak 8 óráig tart. Akkor letöltök néhány angol anyagot, mert most szabad.

A reggeli után a következő lépés az Equilor. Most 16 $-t emelkedett a Tesla. Most kellene eladni. „Kleine Fische, gute Fische.”
Adtam is egy megbízást az Equilornak eladásra.

Lementem a könyvtárba és végre vissza tudtam adni az elveszettnek hitt kölcsönkönyvet.

Az Allianz Biztosító ügyfélszolgálati irodában H. Gyula segített bejelenteni az Assistance szolgálathoz  a fürdőszobai WC hibaelhárítási kérelmét.

A Tesla részvény eladásán kerestem 320 $-t, az is valami.

Már megint találtam egy nagyon jó ár/érték arányú lakóautót, csak senki nem akar meghallgatni egy őrült megszállottat.

Az Internet és az egész kíbertechnika nem csupán az életünket könnyíti, hanem sokat segít az információ áramlásában. A ránk zúduló információ tömeg minket okosabbá, tájékozottabbá tesz és könnyít az eligazodásban.

Akárhányszor nyitott szemmel külföldön jártam, mindig tanutam valamit, amit legtöbbször sikerült itthon lemásolnom. Egy előadásomon két órán keresztül tudtam sorolni a külföldről lopott ötletek itthoni bevezetésének a sikereit.

Meggyőződésem, hogy a kínai nagy fal (az elszigeteltség) tette lehetővé Kína elmaradásának hosszú évtizedekre való konzerválódását és amióta Kína megnyitotta a külkereskedelmének a kapuit, azóta behozhatatlan tempójú fejlődásnek indult.

Este kiderült, hogy nem kellett volna, hogy annyira kapzsi legyek a TESLA részvénnyel kapcsolatban, mert most még jobban adhattam volna el, de hát ilyen a tőzsde és ilyen az ember.




2018. június 11., hétfő

Még a végén én leszek letiltva


20180611 hétfő

Már majdnem fél nyolc  van mire felébredek. Áron és Manna már elhagyták a helyszínt.

Siker! A nap jó híre számomra, bár nem tudni, hogy a javaslatomra-e, vagy anélkül is, hogy a zöld rendszámos autókra nem lesz kivetve a 2019-ben bevezetésre tervezett dugódíj. Ez nem csupán gazdaságossági kérdés, hanem egyben azt is jelenti, hogy nagy valószínűséggel könnyebb lesz találni üres, elfoglalható parkolóhelyet a fővárosban.

Rövid reggeli (hideg sült a kőrözöttes pirítóson és tejeskávé).

Felhívtam az Erste Bankot, hogy nekem ma lenne szükségem az áprilisi számlakivonataimra, mert Ádám holnap utazik vissza Bristolba. Nánási Erika azt ígérte, hogy hamarosan átküldi Pdf-ben és ha be tudnék menni érte, akkor még kinyomtatott formában aláírással és bélyegzővel hitelesítve is leadna egy példányt a recepcióra. Mind a kettőt kértem.

A 8-as busszal begurulok a belvárosba és megyek a Rákóczi út 12. alatti Bookline üzletbe.  A buszon oda-vissza tudok olvasgatni.

Átveszem a megrendelt könyvet, amit majd be fogok vinni a könyvtárba az itthon elveszett helyett. Ha megtalálom, akkor az marad.

Itthon angol anyagok letöltése, kávé és 13:00kor indulás a könyvtárba. Nem fogadták el a vásárolt könyvet, mert különbözik a könnyített fokozata. Az eredeti keresése folytatódik. Megint egy kis siker: meglett.

Hazafele bementem a kis kínaiba és ettem egy csípős savanyú levest. Nagyon jól tudják csinálni.
Hazaérve átküldtem Norcinak a Pdf-ben kapott anyagot és egy külön emailben a beszkennelt közüzemi számlámat.

Megrendelem a Fadepo-nál az 510 x 9 x 14 cm-es fenyőgerendát és a megkapott árajánlatuk alapján át is utaltam az árát.

Áron hazajött, rögtön leült az Internet elé és nekem megtiltja, hogy bármit csináljak, amihez Internet sávszélesség szükséges. Nekem pedig szükségem van az Internetes sávszélességre, mivel legalább Viberen keresztül szeretnék kapcsolatba kerülni Norci lányommal és Emőke lányommal.

Délután felhívtam Ádámot, aki most Budapesten van, hogy szeretném átadni neki az Erste Bank-os dokumetumokat, hogy azokat vigye ki Bristolba.

Megbeszéltünk egy találkozót a Műegyetemi Szkéné szinház előtt. Ő nagyon csodálkozott, hogy én még sose láttam Pintér Béla színdarabot, akkor majd most.

Oda is értem nyolc előtt tíz perccel és hiába iratkoztam fel „Párna jegy”-re, még arra sem tudtam bejutni. A dokumentumokat monden esetre át tudtam adni, remélem, hogy Norci sikeresen fogja tudni majd felhasználni.



2018. június 10., vasárnap

Békés vasárnap

20180610 vasárnap


Hét órakor ébredtem, de nyolcig még olvastam, lustálkodtam. Úgy látom, hogy az idő kiderült.

Lassú felkelés, lassú reggeli készítés. A lassúság a baleset megelőzésére kell.

Hideg tál. Ha már beteszek két tojást főni lágytojásnak, akkor már beteszem a harmadikat is keménytojásnak, mert az meg kell a kőrözötthöz.



Apróra vágott lilahagyma, bele a 30 dkg juhtúró megszórva egész köménymaggal és piros paprikával. Hogy a tördelés és a keverés közben el ne törjön a villa, néhány dkg margarint felolvasztok (én egy pohárban szoktam ezt tenni a mikróban) és forrón ráöntöm a jutúró keverékre. Mindjárt könnyebben megy a kevergetés. 

A keményre főtt tojást meghámozom és apróra felvagdosva belekeverem az eddigi állapotú juhtúróba. Az egész bekerül a hűtőszekrénybe és várja a fogyasztóit.

 A reggelire a lágytojáson meg a pirítóson kívül hidegtál kerül az asztalra. A sült oldalashoz újhagyma, sajt. Ketté porciózom a tegnapról megmaradt tojásrántottát és feltálalom a banánturmixot.

Egy kis rendcsinálási próbálkozás után (Amiben Áron vajmi keveset segít) felszerelem az autóra a nagyon patent Thule csomagtartót, hátha a jövő héten lesz hozzáférésem az 510 cm-es fenyőderendát megrendelni, átvenni és lehozni.

A Mannát ott találom a kocsi tetején, napozik és hentereg, miközben mondja, hogy az autó is az övé.

A tegnap este a töltőre felkötött autó az éjszakai áramról 39 %-ról 100%-ra (azaz 300 km-nyi hatótávolságra) töltődött fe. 

Elindultam szomszédolni. Béninél csak szemügyre veszem a sufni építését és a csatornázást, miközben felajánlom a segítségemet.

Gabikáéknál csak beszélgetünk (vagy ahogy Pusza nagymama mondta: tesszük a törvényt) és kávézgatunk.

Utána kimentem a Dunára egy órácskát úszni. Áront is hívtam, de ő el volt foglalva a számítógépével.

Három hónapja látja, hogy én minden hétvégén 3 x1 órát úszom, de ő egyszer se.

Áronnak rosszak a jegyei . Nem tanul péntek-szombat-vasárnap egy percet sem, pedig már csak egy hét van a tanév végéig. Azon se csodálkoznék, ha megbukna. Ezen túlmenően nem olvas és nem jön ki a Dunára úszni, kajakozni, szörfözni pedig még meg se próbált.

Ha kérem, hogy jöjjön el velem sétálni, kerékpározni, arra ő nem ér rá.

Még egyszer sem nyírta le a füvet, egyszer sem locsolt, nem segít gyomlálni, a cseresznyefán hagyta megrohadni a kb. 20 kg cseresznyét és a meggyfán az öt-hat kiló meggyet.

Nem segít a rendcsinálásban és az egész ház tele van az ő piszkos tányérjaival, evőeszközeivel, ételmaradékaival és nyitvahagyott félig megtelt üditőitalaival. Marika azt mondta, nem ember módján viselkedik.

A Dunáról hazajövet Áron azt javasolja, hogy együnk egy-egy kőrözöttes pirítóst. Meg is csinálja. Én ettem hozzá egy kis hidegsültet és készítettem magamnak egy tejeskávét.

Lassan elkezdtem a pakolászást és a zsalugáterek bezárását. Áron azt javasolta, hogy ne bízzak a meteorológusokba és végezzek egy nagy locsolást (azzal is nyer egy órányi hosszabbítást a gép előtt). 
Én nagyon el agyok keseredve. Nem tudok mit tenni.

Manna természetesen fel van háborodva, hogy már nem engedem ki.

Szót fogadok Áronnak és hattól hétig locsolok. Áront csak arra kérem, hogy ha betette piszkos edényeit a mosogatógépbe, indítsa el és hozza ki a szemetes kukát  a ház elé, én addig mindent bepakolok és kiállok az autóval a kapu elé.

Nem sokkal később beül az autóba.
-        
  -        - A mosogatógépet elindítottad?
-         - Ja, azt elfelejtettem.
-          - Ha már bemész elindítani, ne felejtsd el a szemetes kukát is kihozni.
-          - OK.

Nyolc órára hazaérünk, Áront hiába kérem, hogy nézze át az iskolai feladatait, leül a számítógép elé és Internetezik.

2018. június 9., szombat

sávszélesség


20180609 szombat

Éjjel  2-kor arra ébredtem, hogy valóban eleredt az esö. Dörgött, villámlott és nagyon esett.

Áron már mély álomba merült, de a notebookja még világít mellette.

Manna egy kis pótvacsorát kér és utána jelzi, hogy kimenne. Ezt persze hamar meggondolja, miután tapasztalja, hogy odakint milyen rút időjárás van. Bejön és folytatva az alvást ő is lefekszik.

Reggel 8-kor ébredtem, de csak 9-kor indultunk a piacra. Nagyon pocsék idő van, szakad az eső, mintha dézsából  öntenék és a levegő is lehült. Kész szerencse, hogy tegnap leúsztam a távot . Itt nincs egy esőkabát, nincs egy esernyő.  A kaput is csak úgy tudom kinyitni, hogy keresek egy nagyméretű nylon zsákot és azt a fejemre borítom.

A piacon is úgy jelenek meg, hogy rajtam van a nylon zsák. 

Esztike rossz hírrel szolgált, nem hozott ki zöldséges túrót, mert nem maradt erre feldolgozható teje.
Csak angol szalonnát és gombát vettünk a reggelihez, az ebédhez meg zöldborsót.

Hazafele bekanyarodtunk a kínai áruház fele. Vettem egy egész jó esernyőt 1100.-ért meg két pár zoknit á 200.- / db.

A reggeli készítéshez igyekeztem minden maradékot (sült csirkecomb, párolt zöldségek) felhasználni, de nagyon jó lett.

Átsétáltam a csontokkal Pongóhoz. Judit nem volt otthon csak Levente. Odaadtuk a kutyáknak a csontot. Levente azt ígérte, hogy később átjön Áronhoz.

Még benéztem Gulyásékhoz is.

Kora délután egy kis vita volt Áron és köztem a sávszéleség használatát illetően. Én csak azzal érveltem, hogy nekem amit csinálok az munka, míg Áronnak játék.

Öt óra körül elkezdtem készíteni a nap főfogását. Meggyújtottam a kúp alatt a nyílt tüzet és feltettem a kőre a befűszerezett oldalasokat. Amíg az sült elkezdtem kifejteni a borsót. Megdinszteltem a hagymát és kértem Áront, hogy vagy a borsó pucolásban segítsen, vagy ügyeljen a tűznél, nehogy a hús odaégjen.
Erre az volt a reakció, hogy: „Legközelebb olyan kaja készítésére vállalkozzál, amit egyedül is el tudsz látni.” Már előre megkeseredett a vacsora íze a számban.

Végül egyedül kellett kifejtenem az összes borsót. Hiába a mérgelődés, a vacsora finom lett.

A nagy esőzés miatt viszont nem kellett este locsolnom. Every cloud has a silver lining.



2018. június 8., péntek

Az indulás nem is olyan egyszerű


20180608 péntek

A várva várt pénteken is csak a lustaság. Az ágyban töltögettem le az angol oktató videókat. Áron szerintem úgy indult el, hogy Mannát is leengedte. Ez egy kicsit kockázatos, mert háromra elő kellene, hogy kerüljön.

Reggeli után levittem két palack vizet a smaragdfának. Ott rögtön elkapott egy orosz manus, hogy vegyem meg a Samsung mobiltelefonját. Nem tudtam és nem is akartam megvenni, de ami nagyobb baj, hogy mindezt alig tudtam neki oroszul kinyögni. Az angol, a német és a francia tudásommal, pedig elmehettem a sóhivatalba, mert ő csak oroszul tudott. Ha lesz egy kis fölösleges szabadidőm, akkor majd belenézek a Duolingón keresztül az orosz nyelvbe, hátha valamicske visszajön. Nem mintha valaha is jól tudtam volna oroszul, de sok éven át tanították azt, még az egyetemen is.

A nap első fele azzal telt, hogy nekem be kellett szereznem  mindenféle igazolást a Bankomtól, hogy mi az forrása  a Norciéknak kiküldött 40 millának, igazolva, hogy az nem pénzmosásból ered.
 Norciék ingatlanvásárlásával kapcsolatban teljesen felgyorsultak az események. A hétvégén ezek egy kicsit lelassulnak majd.

Áron ½ 3-kor jött meg az iskolából, de ahelyett, hogy azonnal lement volna Mannáért, hogy mielőbb tudjunk indulni, inkább leült a számítógépe elé és Internetezett, de azt mondta, hogy tőle háromkor indulhatunk.

Én elkezdtem összepakolni és amit tudtam levittem az autóba. Lent hivogattam Mannát, de  nem jelentkezett. Áront is megkértem, ő is próbálkozzon Manna becserkészésével, de neki sem sikerült.

Elkezdődött a krimi. Én azt mondtam Manna nélkül nem indulok el Dömsödre. Azt javasoltam, hogy Áron maradjon itt és amikor megtalálja Mannát, vagy ő magától előjön, akkor jöjjenek utánam busszal.
Áron inkább azon volt, hogy mi ketten iduljunk el, de előtte kérjem meg Katikát vagy bárki mást a házban, hogy ha Manna előjön viselje a gondját vasárnap estig.

Fel is mentem Ilihez, aki megnyugtatott, hogy természetesen elvállalja.

Áron már bent ült az autóban, amikor az utolsó kisérletemre Manna is megérezte, hogy itt miatta van a kavarodás és előkerült.

Ha nem is háromkor, de végül sikerült teljes létszámmal elindulnunk.

A TESCO-ban a munkamegosztás a szokásos, én viszem vissza a PET palackokat, Áron pedig vásárol.

Útközben még Kiskunlacházán veszek egy frissen sült baconos kemencés lángost és hat óra után már a bázison vagyunk. Egy kupica unicum a welcome drink, ezzel köszöntöm a házat.

Áron miután segít az autóból kirámolni, elfoglalja a helyét a számítógép előtt, Manna elindul csavarogni én meg kimegyek a Dunára comme il faut egyet úszni, de megkérem Áront, hogy mire visszajövök rámolja ki a mosogatógépet, a hűtőszekrénybe való dolgokat tegye be és töltsön nekem egy balon vizet a szivattyú elindításához.

A Duna vize ilyen jó még sose volt. Se nem hideg, se nem meleg, selymes, tiszta és pont jó.

A Meteorológia már napok óta ijesztget 19 megyére kiterjedő figyelmeztetéssel, viharral, 90 km-es széllel és 2-3 cm-es jégesővel. Ehhez képest ugyancsak napok óta aggódom, hogy a konyhakert kap-e legalább egy pár csepp vizet, nehogy teljesen kiszáradjon, 

A Duna vizének tükre a naplementében olyan sima, mint még sose volt.

A félórás úszás után Manna bekisér a házba, és jezi, hogy  vacsorázna. Addig nem is hagy békén, amíg meg nem kapja az adagját.

Áron természetesen semmit nem csinált meg azokból, amiket kértem, mert nem ért rá.

Átöltözöm, magam töltöm meg a balont és elkezdődik a locsolás. A növények bőségesen kapnak vizet, mert nincs bizalmam a meteorológiai előrjelzéseket illetően.

Bepakolok a hűtőszekrénybe. Az oldalast előtte természetesen feldarabolom, beírdalom és jól befűszerezem, hogy olnap már csak a kőre kelljen tennem, hogy süljön.