2018. október 14., vasárnap

A fapolc

 20181014 vasárnap

Arra ébredtem, hogy a tetőszigetelésben egy egér vagy még rosszabb, egy patkány kapirgál. A takarítónő megmondta, ha Áron mindehol széthagyja a kajákat, ez lesz a vége.

Még átküldtem Évának egy-két bíztató szót a mai angol társalgásához.
 
Már 9 óra van. Erősen süt be az októberi  nap, le kellene menni reggelit készíteni.

Közben persze eszembejutott, hogy mit ígértem tegnap a gázosoknak, hogy elkészítem a fapolcot a gázóra fölé a gipszkarton helyett.  Le is szabtam az anyagokat, még le is csiszoltam, de a vízbázisú faragasztót nem találtam sehol. Csak magamat okoltam, mert ezért a nagy rendetlenségért, ami a barkács cuccokban van, én vagyok a felelős, ezért még Áront sem hibáztathatom. Átmenetileg összecsavarozom és majd később kap ragasztót is. A fő az, hogy elkészült, a helyén van és funkcionál.

Pihenés gyanánt átutaltam néhány rezsi számlát.

Délben megettem a csirkeszárnyas lecsó felét, a többit hazaviszem.

A kertben összeszedtem a lehullott almák egy részét, abban a reményben, hogy Emőke és Áron jóízűen fogyasztják majd.

Négyre mindent bepakoltam az autóba és még öt óra előtt eltudtam indulni.

Útközben felhívtam Zsoltot,hogy nagy biztonsággal hat óra körül érkezem. Az ő válasza az volt, hogy ne kapkodjak, mert ő csak nyolc körül jön a csomagért.

Amikor megérkeztem  Gazdagrétre Áron éppen fürdött és csak annyit mondott, ne aggódjak, mindjárt elmegy.

Összecsomagoltam amiket nekik hoztam (alma,  körte, csirkeleves, túró) és kértem, hogy majd adja át Emőkének.

Zsolt ¾ 8-kor érkezett. Kifizettem neki a futár díjat és az autóhoz lekisérve átadtam neki a gondosan becsomagolt dió tortát. Azt mondta, hogy 18-án reggel  indul és még aznap érkezik Bristolba.   

2018. október 13., szombat

röszti


20181013 szombat

8-kor keltem és a természetes, hogy az első program a piac. Esztikénél egy doboz (kapirgálós) tojást és egy fokhagymás túrót, a húsosnál két vastag szelet füstölt sonkát és egy zacskó (3 db) csirke farhátat, a zöldségesnél két nagy sárgarépát, két fehérrépát, egy háló vöröshagymát vettem.  A vegyesboltban csak egy tekercs alufóliát.

Otthon lassú tüzön rögtön feltettem a csirkelevest. Egy farhátat ketté ütöttem, no meg levágtam a nyakrészt. Így tettem fel főni és a fűszerezés (só, kakukkfű, tárkony, lestyán) után beleaprírottam egy sárgarépát és egy fehérrépát és egy fél vöröshagymát.

A másik két farhátról csak a nyakakat vágtam le, így összesen 3 alufólia csomag lett és megbírkóztam a középső mélyhűtő ládával, amíg minden belefért.

Eljött az ideje, hogy készítsek magamnak reggelit. Ha Áron itt lenne, (de sajnos nincs itt), akkor bundáskenyérben vagy tojásrántottában gondolkoznék.
Itt az ideje, hogy kipróbáljam tudnék-e készíteni (zöldséges) rösztit.

Azzal kezdtem, hogy egy nagyobbacska krumplit feltettem főni. Amíg az főtt, apróra darabolt jó sok sonkát kicsit megsütöttem, a maradék fél hagymát apróra vágtam. A megmaradt fehér- és sárgarépát a meghámozás után lereszeltem, a megfőtt krumpliról levettema héját és a krumplit egy villával összetörtem (krumpli nélkül nem röszti a röszti). Mindezt egy tálban a közben megsült sonkadarabkákkal összekevertem. Só, bors, pirospaprika, no meg három evőkanál liszt és egy tojást ráütve jól összedolgoztam. Semmit nem mértem le, mindent csak úgy érzésre kevertem a masszába.

 Ez érdekes, hogy magammal szemben ilyen laza vagyok, miközben a szakácskönyvemben, amit folyamatosan írok, a hozzávalóknál grammra mindent pontosan megkövetelek. Ez némi részrehajlás.

A készítményből lapos pogácsákat formálok és így kerül a sepenyőbe, amiben a felforrósított zsiradék már várja, hogy sercegjen. (kacsazsír az ajánlott, de a szegény ember étolajat használ).

A reggeli zöldséges röszti, előtte egy kupica unikum, utána tejeskávé. Nagyon finom lett.

Közben jöttek a gázosok. Éves gázóra leolvasás és plomba csere. Kicsit le is szúrtak, hogy az éléskamrában az eperlekvárok egy gipszkartonplcon vannak.Ne csodálkozzak, ha az kettéfog törni  és a sok kiló eperlekvára földön landol. Teljesen igazuk van. Még ma, de legkésőbb holnap le fogok gyártani oda egy fa polcot.

Norcikám (kislányom) négy nap múlva lesz 43 éves. Itt az ideje, hogy a futár szállításra becsomagoljam a neki készített diótortát, Samó unokámnak pedig mellékeljem a diófájáról  learatott és kellően megszárított dióit.
Ehhez különleges kétrészes dobozt készítettem. A csempészek is duplafalu bőröndökkel dolgoznak. Betettem a tortát a dobozba, de miután így már nem fér el a hűtőbe, kiviszem az istállóba, ott mégsincs olyan meleg, mint a házban.
   
Fel is hívtam Zsoltot (EuropeOnTme) és megbeszéltem vele, hogy holnap amikor hazaérek rácsörgök és akkor eljön a csomagért.

Évát megpróbálom rábeszélni,hogy egy kis tanulással készüljön fel a holnapi találkozóra az amerikai házaspárral.

2018. október 12., péntek

Készül a diótorta


20181012 péntek

Azzal kezdődik a nap, hogy (szégyenszemre) nem tudom összekötni az MT610B bluetooth-os hagszórót a notebookommal, amin W7 fut.

Inkább lemegyek reggelizni és megdarálom a diót.

A darálás készen van, de a következő lépés előtt egy kis pihenés, Duolingo.

Következik a 10 tojás sorsa. A fehérjékből habot verek, a sárgája pedig megy a duplafalu fazékba.
   
Mind a kettő megkapja a maga 25 dkg porcukrát. A habot tovább kell verni, a sárgája pedig állandó keverés mellett lassú tüzön fő. Közben bekapcsolom a sütőt alsó-felső légkeverés 180⁰C.

A tojáshab megkapja a 35  dkg darált diót, finoman összekeverem és a fele egy sütőpapíron bekerül a tepsibe, hadd süljön.

Gyorsan elgurulok margarinért és holland kakaó porért. A tojás sárgája kap 5 dkg holland kakaó port és ugyanennyi margarint.

Közben készítek díszítő dió szemeket. Jöhet a második adag a sütőbe.

Következik a feldarabolás, a kenceficézés és a díszítés, majd mehet hűtőbe.



2018. október 11., csütörtök

kerámia bevonatú tepsi


20181011 csütörtök

Kora reggel még itthon is keresgéltem a kerámia bevonatos tepsit. Minden más előkerült, de a tepsi nem. Csökkentenem kellene a fölösleges cuccokat, mert egy idő után eltemetik a hasznos dolgokat.

Kikészítettem a piros kosarakat. Minden alkalommal vissza fogok vinni egyet a CBA-ba.

Lassan,de biztosan elindultam. A TESCO-ban a petpalackok leadása után kerestem, hogy van-e náluk kerámia bevonatú tepsi. Miután nem találtam, csak neskávét és holland kakaóport vettem.

Átmentem a KIKA-ba és végül ott sikerült tepsit vennem.  

A következő uticél Dömsöd.

Útközben megálltam Szigethalmon és vettem egy kecskesajtos burgert elvitelre. 

Beérve Dömsödre a  piaci vegyesboltban vettem 2 csomag (1/2 kg-os) porcukrot és egy üveg unikimot.

Megérkezve mident berámoltam az autóból és rögön felavattam az unikumot.

Nem tagadom, nagyon hiányzik Áron, de még Manna is.

Rögtön nekiláttam Csajkovszkíj:  Diótörőjének. Egészen addig törtem a diót, amíg  meg nem lett a 35 dkg.

A ház hőszigetelése  olyan jól működik, hogy hiába van odakint majdnem 25 ⁰C, bent 20 ⁰C alatt van.

Bekapcsoltam a fűtést és begyújtottam a cserépkályhába is. Egy órán belül kellemes meleg lett a házban.

Este hétkor megmelegítettem a burgert és a felét meg is ettem.

2018. október 10., szerda

Brushup


20181010 szerda

Hajnali ébredés után egy kis angol. jó lenne végre megtanulni a reduction-kat.

Megértettem és tudomásulvettem, hogy Emőke nem akar válaszolni arra, hogy mikor vihetem át a ruhaneműket.

Ebéd után elkezdtem készíteni a csirkeszárnyas lecsót.

2-kor lindultam a Közhely-be. A kiscsoportos foglalkozást színesítette Angelo NewYorkból.

Larryt megkértem, hogy készítse és mp3-ban küldje el nekem az új tankönyvünk hanganyagát.

Utána az olvasócsoportban elkezdtük az új könyv (Rabbit proof fence) olvasását.

Katiet egészen a Fehérvári  útig vittem el, de ott kiszállt, mert nekem le kellett kanyarodnom a Bocskai útra.

Amikor hazaértem lementem pékárúért. Alig, hogy befejeztem a vacsorát és elkészítettem Áron tízóraiját, megjelent Emőke és Áron.  A kommunikáció nem működött. Elvitték a ruhaneműket, a tízórait és két adag lecsót. Emőke nyugtatgatott, hogy miután mindenki megnyugszik,helyreállnak a dolgok.    

2018. október 9., kedd

Depi



2018.10.09. kedd (privát)

Hét után ébredtem. Belenéztem a levelezésembe és a Viberbe. Azt reméltem, hátha írt Emőke, hogy  mikor jön át a ruhaneműkért.

Már majdnem 9 óra, mire kimegyek reggelizni.

A tejeskávé maradékát be is hoztam a hálószobába és amikor lefeküdtem és kinyitottam a notebookot sikerült felborítanom.

Még egy darabig póbálkoztam értelmes dolgokkal foglalkozni. Például megnéztem a youtube-on Babai Laci egyik (Regularity and Simmetry) előadását.

Hatvan évvel ezelőtt még sikerült az Arany Dániel középiskolai matematika versenyeken jó eredményeket elérnem és bár az előadó (Babai Laci) minden egyes szavát külön-külön értettem, az előadásból egy mukkot sem értettem.
 
 Úgy érzem, hogy a depresszió és a nihil kezd elhatalmasodni rajtam.  Most már se Áron, se Emőke nem válaszol a soraimra. Úgy látom, hogy ők nagyon jól megvannak nélkülem, csak én nem vagyok meg nélkülük.

A legjobb gondolatelterelés, ha megcsinálok egy Duolingót, de az is nagyon gyengén ment. Gondoltam, hogy akkor mi lenne, ha elkészíteném holnapra a brushup házimat.


2018. október 8., hétfő

Angolóra Évánál


20181008 hétfő

Négy órakor ébredtem.Tudva, hogy ebből már nem lesz tovább alvás összeállítottam egy már régóta tervezett angol anyagot, hogy miket mondanak az angolok a hmm és az őőő helyett, hogy úgy tünjön, folyékonyan beszélnek, miközben nem mondanak semmi értelmeset.  Jó hosszúra sikerült a blabla gyűjteményem.

Elhatároztam, hogy ezeket is meg fogom tanítani a tanítványaimnak, ha másért nem hát azért, hogy a nyelvvizsgájukon majd folyékony angol tudást színleljenek.

Úgy tervezem, hogy reggeli  után átgurulok Évához.

Nem is reggeliztem, hogy kilenc körül odaérjek.

Évánál bekaptam egy szendvicset amihez készített egy teát. 

Átvettük a JamesESL videói tanulásának módszerét.

Hazaérve lementem a CBA. Vettem holnapra lecsónak való paprikát, paradicsomot és csirkeszárnyakat, a pékségben pedig egy hagymás cipót.

Délben megmelegítettem egy adag körömpörköltöt.

Áronnak elkészítettem a holnapi  tízóraiját és felakasztottam Emőke kilincsére, mert még nem volt otthon.

Levittem egy nagy flakon vizet a smaragdfának.

Este meghallgattam Daniil Trifonov zongorajátékát a youtube-on (Chopin b-moll  Op.58 zongoraszonáta). Félelmetes, hogy egy ember (nem gép) így tudjon játszani.