2019. január 7., hétfő

balhé


20190107 hétfő

Áronnak az ébresztő órája 6-tól elkezdett szólni. ¾ 7-kor benyitottam hozzá, hogy jó lenne, ha 10 perccel korábban kelne fel  és mielőtt elhagyja a helyszínt,  egy kicsit rendet tenne a szobájában.

Elkészítettem a tízóraiját és felakasztottam belül a kilincsre.

Fél nyolckor úgy indult el, hogy a kupi maradt. Ki kell találnom valamit, mert ez nem megoldás.

Délelőtt telefonált a Magnetbankos futár, hogy ma ½ 2 alkalmas időpont lenne-e adategyeztetésre. Igen, várom.

Áron 4-kor hazaért, de egyelőre nem engedtem be csak ajtón keresztül kértem, hogy üljön fel a buszra és induljon el a kollégiumba. Nem szeretne, de azt pontosan tudta, hogy honnan fúj a szél, mert elkezdte magyarázni, hogy miért nem tudta rendbetenni a szobáját.

Először azt mondta, hogy ok. menjünk, de ez csak csel volt, mert amikor kinyitottam az ajtót berontott és közölte, hogy nem megy sehova.    

2019. január 6., vasárnap

Mély hó lepi el a kertet


20190106 vasárnap

Újtípusú reggelivel próbálkoztam. Nem hagymás-szalonnás tocsogós rántotta, hanem egy kicsit angolosabb: lágytojás és hidegtál friss sovány sonkával, disznósajttal, kolbászkarikákkal, pirítós kenyérrel, külön tányéron újhagyma, paradicsom, fokhagyma és aludttej.

Nem is lett olyan sikere, mint a korábban megszokottnak.

Az utakat és a kertet mély hó lepte el.  Odakint hideg van. Mannát persze mindez egyáltalán nem zavarta. Ő csak ment ki a birtokra, mintha nyár lenne.

Emőkének meg is írtam, ha sikerülne korán hazaérnünk fel is mehetnénk a Normafához síelni vagy szánkózni.

Áront próbáltam arra rávenni, hogy egy kicsit nézzük át együtt a matekot, a fizikát, az angolt és az olaszt, de erre nem került sor, mert Internet.

Kora délután sikerült Mannát becsalni.

Zoli bácsi kuyájának átvittem a csontokat, összepakoltunk és még éppen világosban sikerült hazaérnünk.

Itthon azután, - mivel az ebéd kimaradt -, készítettem egy finom paprikáskrumplit és mellé megsütöttem a két csirkecombot.

2019. január 5., szombat

Bolognai


20190105 szombat

Nagyon későn ébredtem. Reggelre az autót betakarta hó. Alig tudtam a kefével a hó alól kivakarni.

Áront hiába kértem, hogy jöjjön velem a piacra, segítsen, nem volt kedve.

10 óra is elmúlt mire kiértem a Piacra. Esztike már mindent összecsomagolt, de az autójából még kiszolgált.

A piacon vettem még feljavítandó körözöttet, a hentesnél  pedig 30 dkg darált húst a bolognaihoz,  császár szalonnát, debrecenit és abált szalonnát. A Diszkontból egy nagy palack sört, a Vegyesboltból pedig sajtot, spagettit és krumplit.

A szódástól elhoztam egy rekesz szódát, annak ellenére, hogy a palackonkénti töltést 60.- forintról megemelte 70.-re. (Kedves Orbán Viktor! Nem 2,7 %, hanem 16,7 %) Szinte mindennek felment az ára és a nyugdíjak vásárlóértéke egyre csökken.

Hazaérve megkértem Áront, hogy amíg készítem a reggelit, segítsen kirámolni az autót, kiszedni a mosogatógépből  a tiszta edényeket és tálaljon.

A reggeli  után Áron visszatért a számítógépéhez én pedig vágtam egy kis fát és begyújtottam a cserépkályhába.

A kőrözött feljavítása (lilahagyma, keménytojás, őrölt köménymag) megtörtént.

Már a dél jócskán elmúlt, amikor elkezdtem készíteni a bolognai spagettit.

A nosalty receptjei szerint beszereztem minden fontos hozzávalót.

Hiába igyekeztem, hogy Áron egyik kedvence legyen vacsorára, a tálaláskor kitalálta, hogy  a darált húshoz  nem kellett volna sárgarépa reszeléket keverni.  Ezen egy kicsit vitatkoztunk, de végül a nosalty receptje mellettem voksolt.

Az ebédből majdnem vacsora lett, de finom volt.


     

2019. január 4., péntek

Dömsödön szigorú azélet


20190104 péntek

Hosszú reggeli lustálkodás után került sor a tegnapi maradék túróscsusza elfogyasztására. Utána tejeskávé.

Áron már elment a suliba, a szobája egy romhalmaz.

Délelőtt angol letöltések.

Kora délután közelebb hoztam az autót, hogy ha Áron időben hazaérkezne, akkor minél hamarább tudjunk indulni. 

Manna szünet nélkül reklamál, hogy le szeretne menni, de nem mehet.

Mire Áron megjön, már majdnem minden lent van az autóban. Azt mondta, ha rendet kell csinálnia, akkor csak sötétben tudunk elindulni. Megdumált, indulunk. Még a magvas kenyérért sem ment vissza. Induljunk.

A TESCO-ról is ugyanígy tudott lebeszélni. Igaza volt. Végül csak az út utolsó harmadát kellett sötétben megtenni, de megtettük.

Manna nagyon örült a szabadságnak. A házban jó meleg volt. Áron rögtön felkapaszkodott az Internetre, én meg örültem, hogy egyáltalán velem van.

10-kor villanyoltást javaslok.

Itt nagyon szigorú az élet,
Mannának10-kor be kell jönnie,
Áronnak 10-kor ki kell kapcsonia a számítógépet,
nekem 10-kor csepegtetnem kell.
 


2019. január 3., csütörtök

Pénz átutalás


20190103 csütörtök

Reggel Áron első kérdése az volt, hogy átutaltam-e a pénzt. Emlékeztettem arra, hogy erről este mit mondtam. Ebből balhé lett, mondván, hogy akkor ő most nem tud buszbérletet venni és már az idei első tanítási napon el  fog  késni. Ebben egyetértettünk.

Akkor írjak egy szülői igazolást, hogy miért késett. Szívesen – mondtam - , de akkor a teljes igazságot le kell írnom az elmaradt rendcsinálással együtt. Az a tanárnőt nem érdekli.
-          Sajnálom, én pedig nem szeretnék hazudni.

Megint én hátráltam meg. Adtam buszbérletre pénzt és Áron késve elindult a suliba.

Megtört a jég, ma nem kocsonya volt reggelire, inkább megsütöttem egy debrecenit és utána tejeskávé.

A blogjegyzeteim két hét elmaradással kerültek be a blogger oldalra „Vázlat”-ként. Hogy ez a lemaradás eliminálódjon, minden alkalommal két vázlatot fogok a helyére költöztetni.

Most, hogy zuhan a tózsde, az Equilor-on keresztül vettem 12 darab TESLA részvényt, abban a reményben, hogy egyszer csak abbamarad a zuhanás és akkor fel fog menni az ára.





2019. január 2., szerda

A MagnetBank malmai lassan őrölnek


20190102 szerda

Már reggel hat óra előtt felébredtem.

Elfogytak az ünnepek.

Áron azt javasolta, hogy ma ne menjünk le Dömsödre, ha holnapra amúgy is vissza kellene jönni, mert neki kezdődik a tanítás.

Két feladatot látok tisztán magam előtt. El kell mennem a „Csomag Pont”-ra érkezett 128 GB-os pendrive-ért és be kell mennem személyesen a MagnetBank fiókba, hogy a jövőben ne kelljen.

A reggelihez megint behoztam az erkélyről egy kocsonyát.

Délben felkerekedtem intézni a feladatokat.

50 %-os a siker. A pendrive-ot sikerült átvennem, de a MagnetBank fiókban nem tudtam elintézni  a  NetBank beléptetést, mert a futár december 17-e óta (16 napja) még nem adta le az aláírt szerződésemet. A MagnetBank malmai lassan őrölnek. Még onnan felhívtam az Ügyfélszolgálatot és megígérték, hogy intézkednek.

Hazaérve próbáltam Áront rávenni, hogy a szobáját hozza rendbe. Ha ez nem is ment, annyit azért sikerült elérnem, hogy a földön tárolt ruhadarabok a mosógépbe kerültek.
 
Elindítottam egy nagymosást.

A CBA-ban beszereztem a vacsorához valókat és el is kezdtem készíteni. Emőke nem tartott  velünk, azt mondta lepihen, az ő részét vigyük át, de őt ne zavarjuk.

Így is lett, kettesben vacsoráztunk.

Áron kérte, hogy utaljak a számlájára 20.000.- forintot, mert nincs kajára pénze és reggel buszbérletet is kell vennie. Azt kértem, hogy előbb csináljon rendet a szobájában és szóljon ha megnézhetem. 
Utána kiteregettem a nagymosást és mi is lepihentünk.
    

2019. január 1., kedd

Dél-Kelet Ázsia


20190101 kedd

Egy új év van.

9-kor hívott Lőcsei Jancsi barátom Ausztráliából. Több mint fél órát beszélgettünk Viberen. Először csak Boldog Újévet kívántunk egymásnak, de később egy nagy (többhetes) Dél-Kelet Ázsiai utazás tervezésébe fulladt a beszélgetés. Nagyon felizgatott a dolog.

Mielőtt teljesen beleélném magam Áronnal  és Emőkével is meg kell beszélnem, hogy mit szólnának ahhoz, ha 2-3 hétre magukra hagynám őket.

Most el kell kezdenem készülődni, mert 11-re ígértem,hogy meglátogatom L. Andreát.

Közben Manna is nyávog, hogy az idén még nem volt lent, engedjem le.

Reggelire egy tányér kocsonya (só, bors, pirospaprika és citromlé) mellé fokhagymás pirítós és tejeskávé.

Amikor megérkeztem, Andrea először zsémbelődött, amiért egy 3/4 órát késtem, de nagyon jó volt, hogy hosszú idő óta újra láthattam. Jót beszélllgettünk, miközben fogyasztottunk a tortából.

Már du.egy óra is elmúlt,mire hazaértem. Az autót otthagytam a Rétköz utcai töltőnél, ahonnan csak néhány buszmegálló haza.

Még vacsora előtt felhoztam.

Vacsorára Áron kérésére a maradékbabfőzeléket melegítettem meg és sütöttem hozzá kolbászt, de abból Áron nem kért.