2019. március 7., csütörtök

Német társalgás


20190307 csütörtök

A bőséges reggeli után elkezdtem  készülődni a KÖZHELY németre.  Már előtte közölték, hogy csak egy kúltúrált kinézetű pasit látnak szívesen a csoportban.

2019. március 6., szerda

Nissan Centrum


20190306 szerda

½ 8-ra állítottam be az ébresztő órát, mert ½ 9-re voltam bejelentve a Nissan Centrumba az éves szervizre.

Egy kis kavarodást okozott, hogy a nevem alapján regisztrálták az eseményeket, ezért minden a PAV-311- Pafikához lett igazítva, mivel az van az én nevemen.

½ 12-kor már el is hozhattam az autót.

Délben megmelegítettem magamnak a káposztás cvekkedli és a sült csirke maradékát. Ki- és berámoltam a mosogatógépet és elindítottam a mosogatást.

Közben egész nap arra gondolok, hogy Áron vajjon most éppen mit csinál. Nem érem el telefonon, hiába gondolom, hogy éppen mos ebédel, ő meg nem is hív. Régóta tudom és ez egy kicsit megnyugtat, hogy ha nem jelentkezik, az azt jelenti, hogy jól érzi magát. Persze jól esne, ha legalább annyit írna: „Jól vagyok, Áron.”

½ 3-kor elindultam a brushupra. Jó volt a csapattal együtt  tölteni három órát.
Hazaérve vettem a CBA-ban egy hagymás cipót, egy csokor újhagymát, 10 dkg abált szalonnát és két doboz sört.

Begyűjtöttem a tegnap kiteregetett nagymosást és próbáltam mindent a helyére tenni.

A vacsorához (abált szalonna,  friss kenyér, újhagyma) készítettem egy bögre teát.
Jobb híjján egyedül vacsoráztam.

Megpróbáltam egy kicsit kivasalni a nagyon gyűröt viaszos vászon sakktáblát, amit holnapra megígértem bevinni a németre.

2019. március 5., kedd

Kezdhetek aggódni.


20190305 kedd

Hat óra előtt szólt Áron, hogy ébresztő, de az igazság az, hogy már korábban többször felébredtem, mert szorongtam attól, hogy elkésünk. ½ 8-ra volt meghirdetve a találkozó és 8-kor az indulás a Műcsarnok melletti parkolóból.

Gyorsan összekaptam magam és indultam le, hogy feltegyem a síléctartót és rögzítsem rá a síléceket. Még fent kértem, hogy a leltár egy példányát hagyja a kisszekrényen és az almát is tegye a tízórai csomagjába.

A síléctartó és a síléc felszerelése simán ment.

Áron közben bezárta a lakást és lehozta a sok cuccát (egy nagy sporttáska, egy hátizsák és a kis gurulós bőrönd).

Időben indultunk és biztos voltam benne, hogy még ½ 8 előtt ott leszünk a megbeszélt találkozó helyen.

Útközben elláttam atyai tanácsaimmal. Fogadjon szót a síoktatóknak, tiltott helyen ne síeljen és ne síeljen gyorsabban, mint amennyit a sítudása megenged. Apa, ne aggódj! volt a kurta válasz.

Hétre odaértünk és egy puszival elváltam a málhásként indult fiamtól, mert nem akarta, hogy azon a 100 méteren segítsek. Mostantól öt napig kezdhettem az aggódást.

Mire ők elndultak én már hazaértem.

Az első dolgom az volt,hogy megnézzem a szobáját, nem hagyta –e itt a személyi igazolványát és a síbiztosítását, de szerencsére a szobájában csak a rendetlenséget hagyta hátra.

Levitem az autót a Regős utcai töltőre. Nagyon elszaladt a nap. Nem sokkal 3 óra után megjelent Zsolt és tartottunk egy matek órát. A bónusz az volt, hogy játszottunk egy sakkpartit. Ügyesen játszott és nagyon kellett kapaszkodnom, hogy nyerjek.

Utána lementem az autóért. Több mnt 230 kmhatótávra töltődött fel.


2019. március 4., hétfő

Tüdőgondozó és Áron sífelszerelése


20190304 hétfő

Mire felébredtem Áron már elindult a suliba.

Kényelmesen megreggeliztem, majd levittem egyelőre csak az egyik mágneses síléctartó talpat, hogy megállapítsam, hogy az autó tetőlemeze egyáltalán acéllemez vagy műanyag-e. Nagy örömömre acéllemez.  Ezt a talpat már vissza se vittem, inkább lehoztam hozzá a másikat is és felszereltem a Áron síléceit.

½ 2 környékén  elvittem  Zentai úrhoz. Elég gyorsan végzett a tőle kölcsönzött sícipőhöz állítással. Előre kifizettem a kölcsönzési díjat. Bepakoltam mindent (sícipő, bukósisak, síbotok) az autóba, a síléceket pedig rögzítettem a mágneses tartóba és indultam vissza Gazdagrétre.

Mindent kipakoltam és indultam a Tüdőgondozóba. Hiába volt ½ 3-ra időpontom 4 és fél óra múlva kerültem sorra. A nővér többször kijött és nagyon kedvesen, nagyon udvariasan elnézést és türelmet kért mindenkitől, de olyan nagy pulmonológus hiányuk van, hogy aki még van a páston, azok napi 16 órát dolgoznak, hogy megpróbálják pótolni az orvoshiányt.

Számomra az a jó hír, hogy a „röggönyön” talált foltok ellenére nincs komoly probléma.

Egy hónappal ezelőtt egy kommentben bevallottam, hogy én ehhez annyira nem értek és, hogyha megkérnének, hogy az egészségügyben ezt a már országos méretű anomáliát oldjam meg, nem tudnék vele mit kezdeni. Maximum azt tudnám tanácsolni az illetékeseknek, hogy emeljék fel az orvosok fizetését, az talán megállítja a KSH szerinti folyamatos kivándorlást, mert az mégsem tartható,hogy a Magyarországi orvosok átlag keresete nem éri  el az egyes nyugat-Európai országokban folyósított munkanélküli segély mértékét.

Azt nem tudom, hogy valaki meghallotta-e ezt az egyszerű tanácsomat, de ma azt  hallottam a Kossuth rádióban, hogy a kormány azt tervezi, hogy az Egészségügyben dolgozók bérét az ágazatban uralkodó állapotok tarthatatlansága miatt 2-3-4-szeresére fogják emelni. Csak azt nem értem, miért kellett erre ennyi évet várni, amíg a fél orvostársadalom elhagyja az országot.

Vacsorára fedő alatt megsütöttem  két nagy csirkecombot és azt tálaltam fel a maradék káposztás cvekkedlivel.

Áron feltette a régi sícipőit a Vaterára, megnyugodott, hogy az apukája minden egyebet elintézett, készítette a csomagjait és a szendvicseket a holnapi indulásra.    

2019. március 3., vasárnap

Zoli bácsi lakbére


20190303 vasárnap

Manna már 7 óra előtt felébresztett, hogy ő ki szeretne menni. Én még megpróbáltam visszaaludni vajmi kevés sikerrel.

Kora délelőtt csöngetett Pozsáriné a Zoli bácsi által bérelt ház ügyében. Aláírtunk egy hevenyészett megállapodást, ami 2019 október 1.-ig 30.000.-/hó + rezsiről szól.

Próbáltam Áront reggel 8-tól azzal ébresztgetni, hogy jöjjön le és reggelizzünk meg együtt, de ez csak 12-re jött össze, amikorra a reggeli már teljesen kihűlt.

Én nem helyeslem,hogy a hagymás szalonnás tükörtojásokhoz nem kér se kenyeret, se hordós káposztát, csak egy perc alatt, szinte befalta és ment vissza a kuckójába, mondván pihenni.

Szerettem volna, ha együtt átnéznénk a matekot, a fizikát, az olaszt és az angolt, de ő nem szeretné, viszont arról, hogy kerékpározzunk vagy sétáljunk egy kicsit netán látogassuk meg Leventét és Juditot, hallani sem akart.

Egyedül sétáltam át és vittem Pongónak a csontokat.  

2019. március 2., szombat

Olasz rádió


20190302 szombat

7-kor ébredtem, mert Manna addig erőszakoskodott míg ki nem engedtem.

Kicsit én is belenéztem a hírekbe, majd ½ 8 körül kezdtem keltegetni Áront, hogy induljunk el a piacra. 8 óráig próbálkoztam, de mivel mondta, hogy fáradt, nehéz hete volt, feladtam és egyedül indultam el.

Esztike megelégelte, hogy ilyen nagy a kereslet 300.-ról 400.-forintra emelte a fűszeres túrója árát.

Bekaptam egy fokhagymás, tejfölös lángost (annak is felment az ára 500.-forintról 780.-ra) és elindultam a fodrászatra.

Odafele kigyulladt a TPMS figyelmeztető LED-je. Gondoltam, hogy azt majd a fodrászkodás után nézetem meg a Gumipont műhelyben.

A fűnyírás után oda  is mentem. Fújtak mind a négy gumiba és el is múlt a hibajelzés.

Hazaérve kijavítottam D. Kati homework-jét és elkezdtem készíteni az ebédet.

Áront nem nagyon lehetett rávenni, hogy bármiben is segítsen.

Végül négy órakor tálaltam. A káposztás zvekkedliben alig lehetett megtalálni a káposztát, pedig volt benne jócskán.  A csirkecombok viszont nagy sikert arattak.

A délutáni olasz tanulást kiegészítettem egy kis olasz rádió hallgatással:
Semmit nem értettem belőle, csak néha egy-egy szót, de a zene nagyon jó.

sempre folyton
sempreverde örökzöld



2019. március 1., péntek

megvan az új fűrészlap


20190301 péntek

Áronnal tegnap este megbeszéltem, hogy ma nem várom meg, amíg hazajön, az iskolából jöjjön egyenesen  Dömsödre. Ha elég korán tudok  elindulni Mannával, akkor talán el tudok menni a fűrész szalagért és ki tudom hívni a Fóka Plusz szakemberét a gázkazán megjavítására.

Még este hagytam neki a buszra pénzt, de azt otthon felejtette.

Emőke lehozta Ilitől a mélyhűtött csirkedarabokat és segített levinni a cuccokat az autóba, így végül Mannával dél körül el tudtunk indulni. 

Útbaejtettük a TESCO-t, de ott csak sajtot, csirkecombot és fejeskápossztát vettem egy kis káposztás cvekkedlit tervezve sült csirkecombbal.

Szigethalmon egy kis kerülővel elmentem a fűrészlapért.

Kiskunlacházán bejelentkeztem egy holnap délelőtti fűnyírásra (hajvágásra) és a Fóka Pluszban bejelentettem a gázkazán hibáját, azzal, hogy ha tudnak, akkor még ma jöjjenek ki  megjavítani.

Nagy örömömre megérkezett Áron. Rögtön kérte a notebookját és ül aszámítógépe előtt.

Közben itt jártak a kazánszerelők. Most már van némi melegvíz a zuhanyozáshoz, de még szükség van egy nagy javításra, majd ha már nem kell fűteni.

Vacsorára megmelegítettük a lehozott  bolognai nagyobb részét. Még mindig finom volt.