2019. május 9., csütörtök

Sült pulykacomb


Manna úgy érezte, hogy az élet, ha lassan is, de visszaáll a régi kerékvágásba és ezért ő is mindent megtesz. Reggel 7-kor ébresztett, hogy adjak neki kaját. Amikor azt megette, kérte, hogy engedjem ki, azután be, azután ismét ki.

Ahhoz képest, hogy lassan május közepe van, enyhe a tél. Még 11 óra után is csak 10˚ C van.

Elindítottam egy Listening Practice English letöltést.

½ 10-kor magam is elindultam a piacra. Esztikénél snidlinges túró, egy szál füstölt kolbász és 1 ½ liter tej, a zöldségesnél egy kiló krumpli és egy csípős paprika, végül a vegyes boltban egy kis vekni rozskenyér. Vettem még két tő paradicsom palántát, ami két cserépben, de négy tő volt.

Itthon először föltettem a tejet forralni, de előbb leloptam belőle egy pohárral, hogy eltegyem aludni, majd készítettem egy szerény reggelit. (füstölt szalonna, vöröshagyma, ráütve egy tojás, hozzá kenyér és tejeskávé).

Kora délután előkészítettem a hatalmas pulykacombot sütésre. Főztem mellé néhány szem krumplit és amíg a befűszerezett hússzeletek sültek, a főtt és felkarikázott krumpli szeleteket is a sűlő húsra raktam.

Amíg a kaja készült elültettem egy paprika és egy paradicsom palántát.

Nagyon fnom lett a vacsorám, de azért félretettem eg nagy adagot, ha Áron jön holnap, neki is legyen.




2019. május 8., szerda

Visszatérés Dömsödre


20190508 szerda

Áron ébresztő órájára ½ 6-kor nyitottam ki a szemem, de gondoltam majd meghallja és akkor vagy felkel, vagy nem, de elzárja. Próbáltam visszaaludni, de csak nem ment. 

Végül ½ 8-kor bementem hozzá és kérdeztem, hogyan fog beérni 8-ra a suliba? Akkor mondta, hogy nem hétfő-kedd az érettségi szünet, hanem hétfő-kedd-szerda és végre elzárta a wekkerét.
Sikerült visszaaludnom.

Olyan kilenc óra körül szólt, hogy készen van a reggeli. (tükörtojás, főtt kolbász mustárral és egy kis sarka kenyér.) Nagyon finom lett. Hozzá még ettem a tegnapról megmaradt karalábé krémlevesből.

Már reggel elhatároztam, hogy ha ilyen tünetmentes vagyok, mint most, akkor délután elindulok Dömsödre.

Ili, ahogyan tegnap ígérte, meghozta a patikából a gyógyszert.

Négy órakor meghagytam Áronnak, ha a szobájában rendet csinált, pénteken ő is jöjjön utánunk busszal Dömsödre és azzal elindultam.

A szokásos útvonalon  8-as busz, M4-es metró, M3-as metró + metrópótló autóbusz és a Népligeti távolsági buszvégállomásról 17:05-kor elindultam Dömsödre.

A CBA megállótól egy 30 perces séta Gabikáéhoz, ahol nagyon megköszöntem Feri bácsinak a Mannával kapcsolatos négynapos törődését és átvettem a kulcsokat.

Manna üdvözölt és azt mondta: „Azt hittem, hogy már végleg elhagytál.”

2019. május 5., vasárnap

Haza a kórházból

Reggelre (½ 7) már nagyon éhes lettem, de rám nem készültek. Átvettem a záró jelentést.

Emőke lányom B.füreden van. Áron otthon pihen ezért úgy döntöttem, hogy M3-as metró, M4-es metró, 8-as busz, hazamentem és lefeküdtem.

2019. május 4., szombat

A becsípődés eldurvult


Nyolckor ébredtem, de a felkelés ez alkalommal elmaradt. Most éppen minden összejött. Odakint ismét téliesre fordult az idő és az idokep.hu sem biztat semmi jóval. Manna is a reggelije után kérte, hogy kimehessen és már 50 cm-t ment is, de rögtön visszafordult.
Nekem a múlt héten sikerült végre lecseréltetni a téli kerekeket, de nézve az időkép jósolta időjárást, az is lehet, hogy korai volt. Bekapcsolom a fűtést és megreggelizem.
Nagyon görnyedten megyek, a derekam azzal fenyeget, hogy mindjárt bekattan.
A notebook bal hátsó csuklópántja (Scharnier magyarul) egy felnyitáskor kitörte a házat. Egy szóval a baj csőstől jön. Ezért azután a szombati piacozás is elmarad.
Következik a preventív kezelés. Egy takarót leterítek a szőnyegre és így a padlóra fekszem. Szerencsére van olvasnivalóm bőven. Azt nem mondom, hogy jó érzés a kemény padlón feküdni, de legalább megelőzi a hirtelen becsípődést.
Már majdnem három óra, amikor Áron ír Viberen: „Nem tudok ma menni csak holnap”.
Mire azt válaszoltam: "Szia, Áron, a derekam beszart. Alig tudom ellátni Mannát és magamat. Csak akkor gyere, ha el tudsz viselni egy apát, aki konkrét és átvitt értelemben is a padlón van."
Addig egyengetem a hátam a padlón és remélem, hogy holnapra már jobban leszek.
De mégse. Most már oldalra se tudok fordulni, mert akkor is hasogat. Végfül feladom és felhívom az orvosi ügyeletet. Ők azt javasolják, hogy inkább hívjam ki a mentőket, amit később átvállaltak, úgy, hogy ők fogják kihívni a mentőket, de előbb ki fog jönni az ügyeletes orvos és ellát, hogy a mentő be tudjon vinni valamelyik kórházba.
Közben átjött Feri bácsi is, hogy segítsen. Végül a mentők érkeztek meg előbb, de ők azt mondták, hogy addig hozzá se tudnak kezdeni az akcióhoz, amíg az orvos nem lát és azt nem mondja, hogy ilyen állapotban vihetnek. Az csak tovább bonyolította a helyzetet, hogy ők lehetetlennek találták, hogy ha ilyen minden mozdulatra érzékeny állapotban vagyok, akkor ezen a keskeny csigalépcsőn levigyenek. Esetleg felhívják a tűzoltókat, akik az ablakon keresztül ki tudnak emelni, de ahhoz is meg kell várniuk az orvost, mert az állapotom súlyos és a szállításom veszélyes.
Az ügyeletes orvos két óra múlva érkezett és adott két lórúgásnyi fájdalomcsillapítót, majd azt mondta kb. húsz perc múlva vihetnek.
A csigalépcső problémát én oldottam meg azzal, hogy megígértem, ha a lórúgásnyi fájdalomcsillapító az elvárás szerint fog hatni, akkor én egyedül is le tudok menni és minden segítség nélkül kisétálok a mentőautóhoz. Én csak ne vagánykodjak az ő felelősségükre – mondták.
Végül minden így történt, azzal a kis eltéréssel, hogy közben a két mentős óvatosságra intett és két oldalról támogattak.
Feri mindent elvállalt, hogy becsomagolja a szükséges cuccokat, amiket magammal kell vinnem, be fogja csukni a zsalugátereket, leoltogatja a villanyokat és mindent bezár. A kulcsok nála maradnak, és amíg nem térek vissza, naponta kétszer átjön és ellátja a Mannát.
A mentőautóban egy vákuumágyat készítettek nekem és megkérdezték, hogy ha nincs ellene kifogásom, akkor felvehetnek-e még egy beteget Dömsödön, akit szintén Budapestre kell szállítaniuk, mert sajnos olyan kevés autójuk van, hogy különben vissza kellene jönniük. Természetesen semmi kifogásom nem volt ellene.
Időben hosszú lesz az út – mondták –, mert velem csak lassan szabad menniük.
A mentősökről és az orvosról elmondható. hogy a szakértelmük és a lelkiismeretességük 100 %-os.
A személyzetet közben kifaggattam, ha nem veszik tolakodásnak, ezért a munkáért kb. mennyi a havi jövedelmük. Átlagosan olyan 150 ezer forint, de nekik szerencséjük van, mert a kivándorlások miatt olyan nagy a mentős gépkocsivezetők, ápolók és mentős orvosok között a hiány, hogy orrvérzésig túlórázhatnak, ami miatt ez a 150 ezer forint, felmehet, akár 180 ezerre is. A saját bajomon felül, ezen nagyon ki voltam akadva.
A mentő gépkocsivezető elmondta, hogy az Ausztriába kivándorolt mentős gépkocsivezetők csak német nyelvtudással tudnak elhelyezkedni, amiért nem kapnak külön nyelvpótlékot, mert ez ugyanolyan alapfeltétel, mint a vezetői jogosítvány. A heti munkaidő 40 óra, de azt nem tudják garantálni, hogy a két szabadnap mindig, mindenkinek szombat-vasárnapra esik. A havi nettó bér 10.000.- €  (3.1 millió forint) és ezen felül kapnak szolgálati lakást és a németen felül minden Európai nyelvvizsga után 1000.- €/hó nyelvpótlékot. 
Ezek után egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy nem csak mentőautóban van hiány, hanem mentő gépkocsivezetőben és mentős orvosban is.
9 óra körül megérkeztünk az Üllői úti I.-es Belklinika Sürgősségi Betegellátó Osztályára. A mentősöknek nagyon hálás voltam és ők is az én hálámért. Egy kedves ápolónő 5 percen belúl megjelent az ágyamnál és egy űrlappal és írószerrel a kezében alaposan, mindenről kikérdezett. Az igaz, hogy amikor közben kértem egy pohár vizet, akkor megkérdezte, hogy van-e bögrém, mert ha nincs, akkor el kell kérnie egy betegét, amit hamarosan vissza is kell majd adnia. A nővérke utána betakart és azt mondta, hamarosan jön a doktornő addig pihenjek.
Ezek után következett a SÜRGŐSSÉGI! Betegellátás.

A hamarosan azt jelentette, hogy éjjel ½ 2-kor jött a doktornő, aki néhány többletkérdés után közölte, hogy most be fog köttetni egy Dyclofenac infúziót, ami egy erős fájdalomcsillapító és reggelre lecsöpög, akkor megkapom a zárójelentést, aminek a lényege az lesz, hogy a háziorvosom utaljon be egy Reumatológiai Szakrendelésre, és ha addigra átmenetileg panaszmentes vagyok, akkor értesítsek egy hozzátartozót, aki el tud jönni értem. Úgy éreztem, hogy a doktornő nem nagyon kényeztet, így én se tettem.




2019. május 3., péntek

Végre főzhetek levest


20190503 péntek

Már 6 óra előtt ébredtem. Gyorsan elkészítettem Áron tízórai csomagját és visszabújtam az ágyamba. Sikerült visszaaludnom.

Amikor Áron elköszönt, azt mondta, hogy valószínű, hogy szombaton lejön utánunk Dömsödre.

9-kor láttam, hogy Áron leakasztotta a kilincsről a korán elkészített csomagját.

Emőkét kérdőre vontam, hogy hol van a Manna. Azt mondta „nálam, de csak akkor adom oda, amikor már indulsz."

Gyorsan összepakoltam, bekaptam egy pikk-pakk reggelit, a cuccok nagy részét levittem az autóba, meglocsoltam a smaradfánkat és utolsó fázisként már úgy csengettem be Emőkéhez, hogy vittem az üres hordozókát.

Mannát is betettem az autóba és 11-kor indultunk.
Első állomás a TESCO. Leadom az üres PET palackokat és az összegyűlt sörös dobozokat. 
Veszek egy hatalmas pulyka combot és két szelet pontyot a hétvégére. 

Mannának találtam egy nedves kaja ínyencséget, (borjú és hal keverék).

Irány Dömsöd. Sehol nem állunk meg, csak Kiskunlacházán a zöldségesnél (sárgarépa, fehérrépa, karalábé, zeller).

Dömsödön a húsboltban vettem a tervezett levesbe egy pulykanyakat szétütve és egy vegyes csirkeaprólékot. 

Az utolsó pénzkiadás az Ital Barlangban egy üveg Unicum és egy nagy palack sör.

Érkezéskor Manna nagyon élvezte a szabadságot és úgy indult el, hogy „engem többé nem látsz.”

Rögtön feltettem a pulykanyakat főni. Közben feldaraboltam a zöldségeket, hozzá egy vöröshagyma, néhány gerezd fokhagyma és végül az aprólék és a fűszerek. A ma vásárolt zöldségeken felül még beleaprítottam egy negyed káposztát.

Ilyen finomra még sosem sikerült a leves.







2019. május 2., csütörtök

Halvacsora


20190502 csütörtök

Amikor Áron elhagyta a terepet, felkeltem, lementettem a CBA-ba tejért, tojásért és debreceniért, a pékségbe egy hagymás cipóért és készítettem reggelit.

Az első utam a TV távkapcsoló szervizbe vezetett. A szakember először kipróbálta az eszközt, majd közölte, hogy valóban nem minden gomb működik rendesen és furcsán reagált a problémára.

-          Tudja, ahol ezt használják, ott a levegő is tartalmaz némi zsiradékot, szét kellene szedni, alkohollal zsírtalanítani, de ez olyan macerás, hogy én nem vállalom. A legegyszerűbb, ha vesz tőlem egy újat. És olyan árat mondott, amiért már TV-t is lehet kapni.

Dolgom végezetlenül mentem haza.

Áron, amikor hazaért a suliból rögtön az Internettel kezdett.

Hat óra tájban megkérdeztem, hogy mit szeretne vacsorázni, azt mondta, majd ő lemegy vásárolni és elkészíti a vacsorát, én csak azt mondjam meg, hogy csirke legyen benne vagy hal. Kicsit meglepődtem a halon és csak azt kértem, hogy a nővérével is egyeztessen.

8-kor szólt, hogy tálalva. Ha azt mondom, hogy minden kifogástalan volt, akkor nem túlzok.
A vacsora rántott halfilé volt rizs körettel, citrom rácsöpögtetve, mellé cékla és majonéz. A tálalásnál villa és halkés!! Profi munka.

Ketten kezdtünk el enni, Emőke egy kicsit később csatlakozott és neki is nagyon ízlett.  





2019. május 1., szerda

A munka ünnepe



„Itt van május elseje, 
  énekszó és tánc köszöntse,
  Zengjen a dalunk pajtás,
  Fákon újul a hajtás…”

Reggel az első dolgom az volt, hogy levigyek a smaragdfánknak egy ballon vizet. Nagyon szépen fejlődik.

Körülnéztem, hogy hol lehetne valahol tejet kapni, de erre tegnap kellett volna gondolnom, mert ma munkaszüneti nap van..

Reggelire körözöttes kenyér aludttejjel.

Utána angol anyagok szisztematikus letöltése.

Szerintem a mai brushup elmarad.

A 3 TB-os külső merevlemez megint rosszalkodik. Egyelőre nem tudom megállapítani, hogy a sikertelen kapcsolatban a Notebook vagy a merevlemez a hibás. Majd ki fogom próbálni az asztali géppel is és akkor majd kiderül.