2019. július 14., vasárnap

A villanyautó megadta magát


Mannát már 8-kor beengedtem, de nekem csak ½ 10-re sikerült abbahagynom a lustulást.

A reggeli tojásrántotta és tejeskávé.

Manna még dél előtt megette a kajáját és kikérte magát a kertbe, de mondtam, hogy úgy csavarogjon el, hogyha ½ 3 körül nem talál vissza, akkor csak hétfőn délután fogunk találkozni.

Sikerült megtalálnom a neten a Po-Car Kft-t, mert azt tervezem, hogy oda fogom vinni az autót a két első sárvédő javítására.

A közelgő másfél hónapban egy kicsit autó nélkül leszek, mert a Pafika Emőke lányomnál van, a nagyobbat pedig odaígértem Norciéknak augusztus végéig.

Most már nagyon dörög az ég alja, mert az égiek megtudták, hogy tegnap este nem tudtam locsolni.

Nem kellett volna folyton dicsérnem az autót, mert amikor már mindent bepakoltam és indultunk volna, akkor az autó mindenfélét mondott, de főleg azt, hogy NYET.

Felhívtam a Nissan Assistant-ot, ahol felvették az adatokat és azt ígérték, hogy 1-2 órán belül itt lesznek, és ha a hiba nem hárítható el azonnal, akkor beviszik a szervizbe, de vasárnap lévén csak holnap kezdenek a javításához. Nagy valószínűséggel az elektronika dőlt össze. mert a hajtáslánc a sima 220 Volt-os töltést sem tudja fogadni.

Megjött az autómentő. Hamar megállapította, hogy a hajtáslánctól független, csak az elektronikáért felelős akkumulátor merült le. Annak se szabadna, de ez most mindegy.

Rákötöttem egy akkutöltőt és az indulást elhalasztottam reggelre.


Vacsora után beállítottam az ébresztőt 3/4 8-ra és lepihentem.
Manna még kérte, hogy engedjem ki és eltettem magam másnapra  

2019. július 13., szombat

Kovi ubi a fő program


9 óra után ébredtem. Reggelire egy kis tejeskávé és egy szelet vajas szalámis pirítós csípős paprikával.

A piacra indulásnál nem tudtam megállni, hogy ne vessek egy pillantást a konyhakertre.
Nemsokára 10 óra van, mire elindulok.

Esztikénél leadom a megüresedett tojástartókat, de nála nem veszek semmit. Veszek viszont 1 kg kovászolni való uborkát és egy csokor kaprot, valamint megint egy paradicsom palántát és egy cső kukoricát.

Amikor hazaértem, megállapítottam, hogy a nagy üveget csak félig töltené meg az egy kg uborka és még akkor sem lenne tele, ha egyebeket is (két szem éretlen paradicsom, két szál újhagyma, egy zöldpaprika) teszek bele.

Még Bénihez is átmentem, hátha ki tudná pótolni néhány uborkával az üvegben üresen maradt teret, de csak pálinkával tudott megkínálni, mert uborkájuk nincsen. Viszont a kocsi beállóval kapcsolatban egy nagyon jó tanácsot adott: ne fárasszam magam külön sóder, homok és cement beszerzéssel, vegyek 25 kg-os zsákokban kapható készbetont, azt csak össze kell keverni vízzel és kész.

Minden esetre elindítom a majdnem tele mosogatógépet, hogy mire ott tartok tiszta legyen a nagy üveg.

Amúgy is terveztem, hogy elmegyek a Dobos ABC-be unikumért, majd ott veszek még 4-5 uborkát. Addig is felteszek egy nagy fazékba vizet forralni, benne 4 kávéskanál sóval, és ha már amúgy is forralni kell, beledobom a cső kukoricát..

Elültetem az új palánta szerzeményt, ami nálam egy külön ceremónia, de megéri, és indulok a Dobos ABC-be.  Mire visszaérek, már zubog a sós víz. Lekapcsolok alatta, hadd hűljön langyosra.

Közben megmelegítek magamnak egy tányér húslevest, amiben olyan sok a hús, a zöldség meg a tészta, hogy még egymaga is elég lenne ebédre, de azért a megfőtt kukorica, ha nehezen is, de elfogy utána.

Megmosom az uborkákat, mindkét irányból bevagdosom és palánkolva beteszem a már tiszta nagy üvegbe. Kerül bele 4-5 gerezd fokhagyma. A kapor levelét egyben, a szárát pedig apróra felvágva szórom bele. Két szem éretlen paradicsom és egy kicsumázott zöldpaprika, no meg néhány újhagyma után már csak néhány szelet krumpli és hagymás kenyér kerül a tetejére. Felöntöm a langyosra hűlt sós vízzel és az egész egy kistányérral lefedve kikerül a kúp napsütötte szélére hadd erjedjen.

Naplementekor még próbálkoztam némi locsolással, de mindannyiszor, amikor elindítottam a szivattyút leoldott a Fi relé.

Manna még késő este is kikéri magát.










2019. július 12., péntek

Cefre készítés


8-kor arra ébredtem, hogy Manna reklamál, már süt a nap, engedjem ki.
Közben leoldott a Fi relé és emiatt az egész ház áram nélkül maradt. Gyorsan korrigáltam a problémát.

Reggelire készítettem egy pirítóson vajas szalámis kenyeret csípős paprikával és mellé tejeskávét, majd átmentem G. Lacihoz tovább konzultálni pálinkafőzés ügyben.

Amit Zoli bácsi átadott a kerítésen az a lehullott körtékből a többnyire sérültek, löttyedtek és hibásak. Minden esetre elkezdtem a pucolását. Nekem úgy tűnik, hogy ez egy még sziszifuszibb meló, mint a lekvár készítés. Ja, kérem, aki gazdálkodik.

Don’t worry, the time is on my side (nem kell aggódni az idő nekem dolgozik). Október 1. már egyre közelg.

Újabb jó hír B. Gábortól, lehet, hogy Kókát sikerül eladnunk, mert az csak egy nyűg a nyakunkon.

Vacsora gyanánt megettem egy adag zöldséges csirkelevest.

½ 8 tájban kimegyek meglocsolni a konyhakertet, de amint befejezem, rásegít a Jóisten is.

2019. július 11., csütörtök

igazolásom van arról, hogy élek


Ma megint több intézni valóm is van.

A legfontosabb, hogy nyolcra beérjek az MR-re a MARGIT Egészség Központba (II. Henger u. 2a.)
7:15-re volt beállítva az ébresztő óra.

Meg se mertem próbálni, hogy, akkor még egy picit aludjak, mert abból csak baj lehet. Azonnal felkeltem, magamhoz vettem a beutalót és a korábbi zárójelentéseket és indultam.

Nagy a reggeli dugó és az úti cél végén nehéz találni szabályos helyen parkolót.

Bejelentkeztem, átadtam a papírjaimat. Ki kellett töltenem egy kétoldalas űrlapot, aminek az volt a lényege, hogy ha az MR során bármilyen probléma keletkezne, azért kizárólag én vagyok a felelős.

Hamarosan rám került a sor. Kicsit nekivetkőztem, megkaptam a fülhallgatót és felfeküdtem az ágyra, ami bevitt az alagútba.

Eleddig még sosem volt ilyenben részem. 15 percesre ígérték a vizsgálatot. Ha a zajterhelést leszámítom, akkor egyáltalán nem volt kellemetlen. Amikor a vizsgálatot vezető közölte, hogy a vizsgálat közben nem szabad mozogni, rögtön elkezdett viszketni a szemem, köhögnöm kellett és tudtam, hogy az a póz, amit az elején felvettem, az 15 percig tarthatatlan, de a szabály az szabály.

Az egész procedúra túlélhető volt. a vizsgálat végeztével kaptam egy CD-t és az eredményt majd email-ben közlik.

A második intézni valóm egy egyszerű adategyeztetés a GRAWE biztosítónál, ami rippsz-ropsz működött.

A harmadik, miután telefonon közölték, hogy az „életben lét” igazolásom elkészült, és azt  az ÚjBuda Önkormányzat Bocskai úti Kormányablak irodában vehetem át, odamentem.

XXI. században az nem elég, hogy az ember jól érzi magát a bőrében, kialudt, jóllakott, szeretik és szeret, süt a nap, zöld a fű és kék az ég, az egészhez még az is kell, hogy legyen arról írásos igazolása, hogy ÉL.

Elmentem, átvettem és végre indulhattam haza.
Útközben betértem az Apor Vilmos téren a büfébe és bekaptam egy sültkolbászt két sarka kenyérrel és mustárral.

Otthon beborítékoltam az „életben lét” igazolást, frankíroztam és elvittem a postára, ajánlva feladni a német nyugdíj Intézetnek Deutsche Rente Service.

Hiába tettem a Borítékra annyi bélyeget, mint tavaly, az idén kicsit árat emelt a Magyar Posta és rá kellett még fizetnem 1575 forintot. Nesze neked 2,7 % infláció.

Az ATM-nél felvettem 10.000.- forintot Áronnak némi kaja kiegészítésre, a hétvégére.

Dél körül indulhattunk Mannával kettesben Dömsodre.

Szigethalom bejáratánál megvettem a húslevesbe való húsokat (marha lábszár, csirke far-hát és csirkeaprólék). 

A zöldség beszerzés már nem lett ennyire sikeres. Ha minden zöldséget, ami a húslevesbe kellene, ott vettem volna meg a Gyümölcshalomban, (1200.- Ft.), majdnem többe került volna, mint a hús. 

Nekem ma mindenről az infláció jut az eszembe.

A bázisra érve a sorrend: Manna szabadlábra helyezése, utána egy korty unikum és kezdődhet a húsleves készítése. 

Amíg a lábasban a húsok főttek, addig a konyhakertből összeszedtem és megpucoltam a zöldségeket, amik csak a második fázisban kerülnek bele. Közben jöhet a fűszerezés (só. kakukkfű, tárkony, lestyán, erős pista).

Drága megboldogult nagymamám. már 12 éves koromban arra tanított, ha nem akarom, hogy zavaros legyen a húsleves, nagyon lassan főzzem, ne zubogjon, csak gyöngyözzön a főzet és egy hagymát is főzzek bele, amiről csak tálaláskor távolítsam el a haját.
Ha úgy érzem, hogy kicsit elsóztam, vagy a kelleténél több csípőst tettem bele, főzzek bele egy szem krumplit is.

A legvégén került a főzetbe egy kevés cérna metélt. Nagyon finom lett.
Ha Jamie Olivér (Ő ma a világ egyik leghíresebb szakácsa) megkóstolná a húslevesem, a tarkómra szegezné a pisztolyát és azt mondaná: „Most szépen, tagoltan mondja el, hogyan készítette, miközben minden félreérthető mozdulatot kerüljön.”

Vacsora után egy nagy locsolással háláltam meg a konyhakertnek, hogy a zöldségeket ingyen adta.

A maradék és immáron egy kicsit kihült leves nagy része üvegekbe és a hűtőbe került, míg egy dobozzal a mélyhűtőbe.


2019. július 10., szerda

Cefre bödön


Egy gyorsan összecsapott reggeli után az első utam cefre bödön keresőben a Horváth kertbe vezetett, de a G. Laci ajánlotta Tibi csak délután 4-kor lesz ott elérhető.

Gabikának átvittem a majdnem elkallódott fedőt. Éppen ebédelni készültek, úgyhogy nem is maradtam ott.

Elgurultam a Gazda Boltba, de ott 5,5 és 8,5 ezer forint között vannak a bödönök. Végül Kiskunlacházán a Peti boltban tudtam venni egy 60 literest 3600.- ért és délután 4-kor a Tibinél egy 80 literest ugyanennyiért.

Mire hazaértem Budapestre kb. hatkor, már nem sikerült találkoznom Leóval, mert ő 5-kor elindult a tanyára Gabihoz.

Az autót azonnal felakasztottam a Rétköz utcai töltőre. (45 km hatótávval)

A postaládában megtaláltam a homeopátiás szert, amit Norci küldött Bristolból a lábköröm gomba ellen.

Még két adag halászlé volt a lábosban. Áron nem kért. Az egyik adagot betettem a mélyhűtőbe, a másikat megmelegítettem magamnak vacsorára.

Megnéztem a TV híradót, amitől el vagyok tiltva, mert csak felidegesítem magam.

Áront próbáltam rávenni, hogy kezdjen el rendet csinálni a lakásban. Egy-két szennyes ruhával megtöltött zacskó tartalmát be is tette a mosógépbe, de sokkal tovább nem jutott.
Közölte, hogy Ő holnap nem tud jönni velem Dömsödre, de hagyjak neki pénzt kajára.

Az ébresztőt 7:15-re állítottam és lepihentem. 


2019. július 9., kedd

Pálinka lepárló


Igyekeztem időben összepakolni és elindulni, mert Zsolt úgy beszélte meg a vizesekkel, hogy 10 és 12 között mennek a telekre a szétfagyott vízórát lecserélni.

Áron azt kérte, hogy a Mannát kivételesen ne vigyem Dömsödre.

Még a TESCO-ba is be kellett ugranom néhány apróságért. Többek között sikerült vennem elültethető bazsalikomot is.

Keresgéltem az akciósan 50 ezerért meghirdetett 17 literes pálinka lepárlót, de ( hál’ Istennek ) se én, se az eladó nem talált csak egy 70 ezer forintost, ami nekünk túl nagy és túl drága lett volna.

Kicsit késve értem a bázisra és mivel engem még nem találtak, meghagyták Zoli bácsinak, hogy majd később visszajönnek. Azt észre sem vették, hogy a telek nyitva van.

Nemsokára visszatértekés elvégezték az óracserét.

A neten kezdtem keresgélni pálinka lepárlót. A TESCO akciós 17 literesét több helyen is kínálták 39 és 49 ezer forint között és végül találtam egyet a Jófogáson belőle vadi újonnan 33 ezerért. Az eladónak jeleztem, hogy engem érdekel, de még nem válaszolt a soraimra.

Azóta telefonon is felvettem az eladóval a kapcsolatot, de közölte, hogy már elkelt.

Átmentem G. Lacihoz, hogy megtanuljam, mik az előkészületi teendőim a majdani pálinkafőzéssel kapcsolatban.

Először is kell vennem 2-3 darab menetes fedelű 60 literes bödönt. Ez feltehetően holnap lesz meg. Utána vagy meg kellene rendelnem egy csináltatott lepárlót vagy megvenni a korábban kinézett 17 literest. Laci ez utóbbit túl kicsinek találta.

Leventével szerettem volna megbeszélni, hogy jöjjön át hozzánk füvet nyírni és a munkáját kifizetném. A megbeszélés kudarcba fulladt, mert ő ezt ingyen tenné meg, én meg azt nem szeretném.

Amikor már megtanultam, hogy mik a soron következő lépések a pálinka főzéssel kapcsolatban, megnyugodva hazajöttem.

Üres a ház. Se Áron, se Manna. Hiányoznak.

Elültettem a bazsalikomot.

Vacsorára megettem egy adag halászlét. Finom, finom, de már unalmas.

Már mindjárt nyolc óra. Eljött a locsolás ideje




2019. július 8., hétfő

halogatás


Ma úgy tűnik az ügyintézések napja van.

Miután reggelire bekaptam egy főtt kolbászt mustárral, ujjhagymával és cukkínivel, elindultam az ÚjBuda Önkormányzat Okmányirodájába igazoltatni a német az életben létet.

Hazafele bementem a Nissan Centrumba, ahol megkaptam a korábban elvesztett vonószem fedelet.

Onnan felgurultam a XI. kerületi R.örsre, hogy figyelmeztetésre enyhítsék a parkolási bírságomat.

Mire Áron megérdeklődte a Rétköz utcai K&H bank nyitvatartási idejét (8:00- 17:00), kiderült, hogy lejárt a Személyi igazolványa. Gyorsan betűztünk az ÚjBuda Okmányirodába és onnan a K&H-ba, de oda már nem ment be, mert már csak 10 perc volt a zárásig.
 Felhívtam a bankot, azt mondták, aki 5 óra előtt bemegy, azt már nem küldik el, csak azért mert 5 óra lett.
Áron ezt az ügyet negyedik hónapja halogatja.

In my humble opinion the procrastination is the cradle of oblivion. (szerény véleményem szerint a halogatás az elfelejtés bölcsője.)

Hazaérve úgy gondoltam, hogy vacsorára megmelegítem a kirántott csirkemelleket és elkészítem hozzá a Tímea által küldött Caprese salátát.

Áron még leengedte Mannát. Remélem, hogy még ma vissza is hozza.