2019. augusztus 8., csütörtök

Husqvarna fűkasza


1/4 8-kor ébredtem. 

A GLS futárszolgálata email-en értesített, hogy 8:30 és 11:30 között 37.400.- forint utánvéttel kézbesít egy csomagomat. Nem volt nehéz kitalálnom, hogy ez csak a HUSKVARNA motoros fűkasza lehet.

Nosza, el kellett indulnom, hogy pénzt vegyek fel az ATM-ből.

Kapóra jött, hogy Ottó éppen most indult el a fiával Szigetszentmiklósra. Kértem, hogy ha útba esik, akkor az Önkormányzatig vigyen el. Így a pénzfelvétel után csak a visszautat kellett gyalog megtennem.

Hazaérve 20 perc múlva megjött a GLS futár is és átvettem a csomagot.

Rögtön nekiálltam kibontani a csomagot, hogy ismerkedjek a termékkel. Izgalmas a dolog.

Nekem hiába mondják, hogy az olasz könnyű, nekem nagyon nehezen megy.

Elindítottam a mosógépet, bár csak a fél dobnyi ruhával volt tele.

A reggeli teljesen kimaradt, ¼ 1 és melegítem az ebédet. 

Közben hívtam Gabikáékat, hogy ebéd után van-e kedvük átjönni egy kávéra.

Csak a Feri jött át. Vele jót beszélgettem és megígérte, hogy segít a 8 literes kanna kicserélésében egy kisebbre.

Norci hívott vissza. Jól megbirkóznak a nagyobbik LEAF-fel és majd csak a hó végén tervezik visszaadni.

Este megpróbáltam segíteni pizsuéknak a Frankfurt melletti szálloda foglalásban.

Vacsorára már csak Unicum, abált szalonna, kenyér és csípős paprika.

2019. augusztus 7., szerda

Az istálló vízmentesítése



Hatkor ébredtem, de a lustálkodás folytatódik.

Az index.hu hírportál számomra egyre olvashatatlanabb. Valószínű, hogy a többi hírportál is ilyen, de azokat nem ismerem.

Annyi borzasztó dolog történik nap mint nap a világban, de az számomra alig érthető, hogy a hírportálok csak akkor érzik magukat működőképesnek, ha ezekből a hírekből kiválasztják a  legborzasztóbbakat és csak azokat közlik.

Örülök, hogy eddig intenzíven töltöttem le az angol anyagokat, mert mostanra már három, korábban lehetséges módszer is megszűnt működni. Amíg nem találok megoldást, addig a videóknak csak az URL címeit mentem el.

Reggelire sül az abált szalonna rajta hagyma paradicsom és egy tojás, mellé kínai csípős káposztasaláta, pirítós és tejeskávé.

Utána már könnyebben megy egy kis olasz duolingó.

Egy pici kerti munka.

Elővettem a mélyhűtő ládából (feliratozás nélkül úgy láttam) egy doboz zöldséges csirkelevest és annak a felét ettem meg az elmaradt ebédre.  

A délutáni program, hogy alaposabban megvizsgáljam, miért úszik az egész istálló, amikor a bekapcsolt szivattyúval locsolok. 

Kiderült, a légtelenítőn keresztül azért jön vissza a rengeteg víz, mert a golyós szelep, amikor én azt gondolom, hogy el van zárva nem zár el teljesen.

A feladat adott volt, a golyós szelep helyére be kellett iktatni egy másik közdarabot, amiben van elzáró csap is. Hosszú macerás munka volt, de végül megoldódott.

Hogy a siker teljes legyen, rögtön végeztem egy nagy locsolást. Az esti egyórás locsolás alatt egyetlen csepp víz nem jött vissza.

A vacsora már nagyon snassz volt. Ugyancsak a mélyhűtőből vettem elő két szelet panírozott, szilvával töltött csirkemellet és azt sütöttem meg a merülő fritőzben egy kis elősütött krumplival. 

A salátával együtt olyan sok lett, hogy a másodikat vissza kellett tennem a hűtőbe. Nagyon sajnálom, hogy Áron nincs itt, élvezné ezt a kaját, amúgy meg nagyon hiányzik.



2019. augusztus 6., kedd

szép nyári nap


Ébredés 7-kor.

Belenéztem a Sun Contracting szerződésembe, amiben az első befizetésemen kívül semmilyen értékelhető adat nincs még.

Reggelire lágy tojás és sült debreceni mustárral.

Amíg készül, összepakolok, hogy mielőbb indulhassak. Egy hátizsák és egy notebook táska.

Áronnak meghagytam, hogy a konyhában tegyen maga után rendet, vigyen le egy balon vizet a smaragdfának, és ha mégis úgy dönt, hogy utánam jön, egyedül vagy akár mással, akkor előtte jelezze, hogy milyen kajával készüljek.

8E busz, M4 metró 1-es villamos és hiába értem el a 10:05-ös Volánbuszt, az csak 10:10-kor indult és 11:10-re ért Dömsödre. 

Onnan 35 perc gyalog (még így is, hogy Dezső felesége az út felénél megállt mellettem és megkérdezte, hogy elvigyen-e), ami azt jelenti, hogy a teljes menetidő az autós egy óra helyett két és háromnegyed óra, majdnem háromszor annyi, de mindezt szívesen vállalom, ha ezzel Norciéknak és Emőkének könnyebb az életük.

Megérkezve, délben azt találtam ki, hogy egy kicsit rendezem a konyhakertet. Gyomláltam és ahol kellett ott új karót vertem a földbe, hogy a már növekedésbe induló indákat rákötözzem.

Amikor a derekam már nagyon belefáradt a munkába, elhatároztam, hogy kimegyek egyet úszni.

A Duna vize kitűnő volt és úgy tűnt, hogy a derekamnak is jót tett.

Be se jöttem, csak a létrát tettem be, átmentem Gáborhoz és egy kis iszogatás mellett lejátszottunk két sakkpartit.

Hazajövet nekiálltam elkészíteni az estebédet. Rántott hal rudacskák és chips sült a merülő fritőzben. 

Amíg az sült, összedobtam egy Insalata Caprese Unghsrese-t. 

A salátán annyit finomítottam, hogy a vöröshagyma karikák helyett egy fokkal lágyabb ízű lila hagyma került a citromos lébe. Sajnos a csípős kínai káposztasalátáról, ami pedig ott ért a hűtőben, teljesen megfeledkeztem.













































v
20190806 kedd
Ébredés 7-kor.
Belenéztem a Sun Contracting szerződésembe, amiben az első befizetésemen kívül semmilyen értékelhető adat nincs még.
Reggelire lágy tojás és sült debreceni mustárral.
Amíg készül, összepakolok, hogy mielőbb indulhassak. Egy hátizsák és egy notebook táska.
Áronnak meghagytam, hogy a konyhában tegyen maga után rendet, vigyen le egy balon vizet a smaragdfának, és ha utánam jön, egyedül vagy akár mással, előtte jelezze, hogy milyen kajával készüljek.
8E busz, M4 metró 1-es villamos és hiába értem el a 10:05-ös Volánbuszt, az csak 10:10-kor indult és 11:10-re ért Dömsödre. Onnan 35 perc gyalog (még így is, hogy Dezső felesége az út felénél megállt mellettem és megkérdezte, hogy elvigyen-e, ami azt jelenti, hogy a teljes menetidő az autós egy óra helyett két és háromnegyed óra, majdnem háromszor annyi, de mindezt szívesen vállalom, ha ezzel Norciéknak és Emőkének könnyebb az életük.
Megérkezve, délben azt találtam ki, hogy egy kicsit rendezem a konyhakertet. Gyomláltam és ahol kellett ott új karót vertem a földbe, hogy a már növekedésbe induló indákat rákötözzem.
Amikor a derekam már nagyon belefáradt a munkába, elhatároztam, hogy kimegyek egyet úszni.
 A Duna vize kitűnő volt és úgy tűnt, hogy a derekamnak is jót tett.
Be se jöttem, csak a létrát tettem be, átmentem Gáborhoz és egy kis iszogatás mellett lejátszottunk két sakkpartit.
Hazajövet nekiálltam elkészíteni az estebédet. Rántott hal rudacskák és chips sült a merülő fritőzben. Amíg az sült, összedobtam egy Insalata Caprese Unghsrese-t. A salátán annyit finomítottam, hogy a vöröshagyma karikák helyett egy fokkal lágyabb ízű lilahagyma került a citromos lébe. Sajnos a csípős kínai káposztasalátáról, ami pedig ott ért a hűtőben, teljesen megfeledkeztem.













































v

2019. augusztus 5., hétfő

Két dudás egy csárdában


Reggelire meleg szendvicseket készítettem, hozzá csípős paprika és tejeskávé.

8-tól 10-ig küzdök az új kütyümmel. UleFone P6000 Plus. Hiába nagyon jó, még sok minden nincs rajta és szokatlan.

Közben átutaltam a Telenor számlát.

Kora délután Áron összeírta, hogy milyen alapanyagok szükségesek neki a túléléshez. Arra 
gondoltam, hogy a legegyszerűbb, ha együtt megyünk bevásárolni.

Irány a SPAR.
15.000.- Forintból össze is jött a mai vacsora. Nem is tudom, hogy ehhez miért kellett pl, 2 kg. darált sertés combot venni.

Én csak két sárgarépával terheltem a kosarat, mert ma este szerettem volna elkészíteni a kedvenc kínai csípős káposztasalátánkat.
Ketten dolgoztunk a konyhában, pedig a német közmondás szerint „a sok szakács elrontja a húslevest.” Viele Köche verderben die Brühe.
Amikor én befejeztem a saláta készítést, betettem a hűtőbe,hadd érlelődjenek össze az ízek.ckor már kérdeztem, hogy mikor fogunk vacsorázni. A válasz
az volt. ha éhes vagy, nyugodtan egyél.
Az nem úgy van fiam, a család, ha kicsi is együtt ül az asztalhoz.
Egyszer majd olvasd el Arany János: Családi kőr c. versét. Hajdanán szavaltam is szavaló versenyen.
Az Áron főzte vacsora nagyon finom lett.
Ő egy perc alatt belapátolta a részét, azután sietett vissza Internetezni.

2019. augusztus 4., vasárnap

UleFon P6000 Plus


Nyolckor ébredtem. Kiegészítettem az utóbbi két nap e-naplóját és közzé is tettem.

Belenéztem a postaládámba, de semmi túlzottan érdekes.

Reggelire meleg szendvicseket készítettem, hozzá újhagyma, csípős paprika és tejeskávé.

Áronnak is vittem be két húsos, sajtos meleg szendvicset, de ahhoz még túl korán van (fél 12), hogy az ébresztésemre reagáljon.

Látva a Xiaomi világméretű sikerét. Leírtam, hogy szerintem hova fog fejlődni ez a terület.

Közben beszélgetek magammal, sőt még meg is dicsérném magamat, ha a lustaságomat legyőzve végre megborotválkoznék. Egy ősember ne jelenjen meg normális emberek között.

Délután 4-re lustaság legyőzve, G. megborotválkozva, megdicsérve.

Meglett az UleFon P6000 Plus

Mondjuk annyi problémám azért volt vele, hogy be kellett mennem a postára reklamálni, mert a Magyar Posta küldemény nyomkövetője a Tracknumber alapján  azt közölte, hogy 2019.07.22  10:16 perckor lett kézbesítve.

A 112-es Postahivatalnál kikeresték az iratokat, amiből az látszott, hogy Pacher Áron átvette.

Ma rákérdeztem Áronra, hogy átvett-e két hete egy nevemre szóló csomagot. Azt mondta igen és oda tette a kupi tetejére, azt gondolta észreveszem.

Rögtön elkezdtem az új telefon installálását és az adatok átvitelét.

Este megmelegítettem a mélyhűtőből két adag rác halászlét, de Áron nem kért belőle.
 p600w


.


Mentes a vírusoktól. www.avast.com


2019. augusztus 3., szombat

e-roller


Már 8-kor elkezdtem keresgélni, hogy hol érdemes vennem a Dell E6430-hoz új akkumulátort. Az Ár/Gép-nél 10.000.- de az oldalukon annyira nem felhasználóbarát a fizetés módja, hogy inkább elmegyek a Fehérvári út 55-be és ott megveszem. Amúgy is oda kell mennem a postaláda zárja-kulcsa végett.

Pizsut e-mailen keresztül próbáltam lebeszélni egy gagyi fordító kütyüről. A vélemények közül az egyik szerint "... százszor bénább, mint a Google Fordító,” pedig az is borzasztó.

Ha Dömsödön lennék, akkor ilyenkor a piac lenne a fő program.


Összedobtam egy kis reggelit és elindultam a „Zár Király”-hoz. Nagy mázlim volt, mert a felső szomszédom, aki különben taxis éppen akkor indult munkába és bedobott az Újbuda Központig.

Megvettem az új postaláda zárat, de a volt kudarc helyett most egy új jött elő.

Áron délután kettőkor nagy elhatározással felkelt.

Emőke hozott át finom sütit, amit eper-, szilva- és baracklekvárral majszoltam.

A bejárati ajtó felső zárját kiszereltem, mert a ZárKirály csak úgy vállal garanciát a másolt kulcsokra.

Vacsorára az Áron készítette bolognait ettem Penne tésztával. Nagyon finom volt.

Este az ebay.co.uk oldalán megrendeltem a Xiaomi M 365 e-rollert és át is utaltam PayPal-on keresztül az árát kerekítve 250 Ł, ami átszámítva majdnem 90.000.- Ft, lényegesen olcsóbb, mintha itthon vettem volna meg 120-140 eFt-ért, remélve persze, hogy az EU-n belül ez vámmentes lesz.

Türelmetlenűl várom, hogy megérkezzen (max egy bő hónap).

2019. augusztus 2., péntek

Utalás


Szerencsére ma nem dobott ki már hajnalban az ágy.

8 óra után próbálkoztam a pénzügyi életem rendbetételére. Majdnem teljesen sikerült. Egyedül a SUN CONTRACTOR AG-nek címzett utalási megbízást nem fogadta be az ERSTE BANK, mert nem volt meg a Cég címe és, hogy a számlaszám melyik banknál van vezetve. Ez utóbbit azért nem értem, merthogy annak a számlaszámból ki kellene derülnie.

Késői reggelire gazdag hagymás-szalonnás tojásrántottát és mellé Insalata Caprese-t készítettem, utána tejeskávé.

Kora délutánra terveztem a hazaindulást, de lett abból ½ 5 is.

Közben az eső is eleredt, de ez a másik oldalról jó hír, mert legalább a konyhakert nincs kiszáradásra ítélve.

Mire hazaértem már ¾ 6 lett.

Áron kiosztotta, hogy miket vegyek a vacsorához, de nem ért rá lejönni velem, segíteni.

Este 8 óra után végül sikerült a banki utalási megbízást is elfogadtatnom.

Áron ½ 9-ig még el se kezdte a vacsora készítését, ezért elmentem étterembe vacsorázni.