2019. október 7., hétfő

rendetlenség


Már nem lepődöm meg a korai ébredésen, tudomásul veszem, hogy a biológiai óra változása is a korral jár. Ennyivel is hosszabb a nap, legalább nem kell annyit panaszkodni, hogy semmire sincs időm.

Végiggondolom, hogy délután mivel fogok foglalkozni a külön angolon Dubó Katinál.

Áron már ½ 8 előtt elhúzott. A búcsúzáskor két dolgot kértem:

-       -  Ne felejtsen el vinni magával egy szem almát, és amikor hazajön, azzal kezdjen, hogy
-        -  takarítson ki maga után a fürdőszobában.

Mielőtt kimentem volna reggelizni, még elindítottam egy letöltést.

Nincs itthon tej. Én is gondolhattam volna rá, hogy hozzak Dömsödről, Áron pedig vehetett volna egy palackkal, miután az itthonit elfogyasztotta.

Két ügyben is be kellett látogatnom a Budapest Bank-ba, de csak az egyikben jártam sikerrel, mert a BB bank csak forintban vállal rendszeres (havi) átutalási megbízást, devizában nem. Ki érti ezt?

Délután bár csak Kati és Misi volt a külön angolon, de nagy jól sikerült az a másfél óra.

Kati felajánlotta, hogy a férjével szívesen lejönnek egy szombaton segíteni a kocsi beálló oszloptalpait betonozni.

Hazafele feltettem az autót a Rétköz utcai töltőre.

Áron halogatásaiból tapasztalom, hogy miért nem szabad a restanciákat halmozni. Egy idő után megoldhatatlanná válik a helyzet.

Este 9- kor felhoztam az autót.

Áron azt kérte, hogy a neki szánt zöldség köretes sült csirkecombból csak a zöldséget melegítsem meg, több mint egy órát vártam rá, hogy vacsorázzunk, de azt sem ért rá megenni. Internet.

2019. október 6., vasárnap

almák


Nyolc óra után ébredtem. 

Nagy igyekezettel sikerült bepótolnom a heti Duolingo lemaradást.

A facebook az önkormányzati választások előtt egy héttel a bejegyzések alpári hangneme miatt olvashatatlan, ezért a héten be se fogom kapcsolni és csak reménykedhetek, hogy majdcsak megnyugszanak a kedélyek.

10-ig még lustálkodtam, meg persze voltak letöltések, de 11-re már elkészült a reggeli. Volt ott minden, mi jó falat (fokhagymás pirítóson körözött és rajta sült sonka), mellé fejes saláta és utána tejeskávé.

Délelőtt átjött Feri egy scooter belsőért, mert ami rajta van az lukas. Adtam egyet és írtam neki, hogy A lukassal ne bajlódjon, azt majd én megragasztom.

Átmentem a Zoli bácsi féle telekre és összeszedtem három nylon szatyornyi almát, körtét.

Mire mindent összepakoltam már elmúlt 3 óra. indultam. Útközben még vittem Pongó barátomnak 

csirke csontokat.

Itt-ott megállókkal együtt, már majdnem 6 óra lett, mire megérkeztem Gazdagrétre. Amit tudtam, azt rögtön felvittem, a többire Áront kértem meg, hogy hozza fel.

Nyolckor javasoltam, hogy a zöldséges csirkesültet melegítsük meg vacsorára.

Áron felvitte az almákat a nagy Emőhöz és örültek neki.



2019. október 5., szombat

e-roller nyereg


Lassan menetrendszerűvé válik, hogy hajnalban felébredek és egy órás szünet után visszaalszom, és így két részletben alszom át az éjszakát.

A második felvonás után 8:05-kor ébredtem és 9 óra után már a piacon voltam.
Csak egy néhány vastagabb szelet füstölt sonkát vettem.

Hazajövet feltettem a serpenyőbe két szeletet zsiradékkal, vörös hagymával és ráütöttem egy tojást, előtte egy kupica unikum, hozzá az elmaradhatatlan pirítós és utána a tejeskávé.

Reggeli után hozzáláttam a hibakeresésnek, hogy miért nem indul be a gázkazán, de egyelőre nem jutottam eredményre, mert amíg az elektromos kazán megoldja a problémát, addig hiányzik a motiváció.

Elkezdtem feldolgozni a fákról levágott gallyakat, részben azért, hogy ha már hidegebb lesz, legyen gyújtós, másrészt azért, mert útban vannak.

Kora délután átmentem Gabikáékhoz és megnéztem hogyan halad Feri bácsi az e-roller nyereg felszerelésével. Nekem nagyon tetszik a műszaki megoldás, amit csinált, de a négy csavar nem teljesen megfelelő méretű, ezért javasoltam, hogy ha már bekaptuk náluk a barackpálinkát, akkor jöjjünk át hozzám és nézzük meg, hogy nálam mi a felhozatal M6-os csavarok terén.

Át is jöttünk és találtunk a célnak sokkal megfelelőbb csavarokat és alátéteket.

Amikor megtudtam, hogy a rollert Ági is és a Zita is kipróbálta és Zita le se akart szállni róla, azt mondtam, hogy akkor a jövő hétre ott hagyom náluk a rollert, hadd rollerezzen vele Zita, ha nagyon kedvet kap hozzá legalább neki is vesznek egyet.

Az olasz tanulással kapcsolatban kiosztottam magamnak egy intőt, mivel a heti teljesítményem mélyen a várakozás alatt lett. Próbáltam bepótolni, de ez egy napra sok lenne.

Vacsorára még a maradék csirkecombos zöld köretből melegítettem magamnak.


2019. október 4., péntek

Nem indul el a gázkazán


Reggel elkezdtem tüzetesebben vizsgálódni, miért nem indult el a gázkazán. Az első gyanúm az volt, talán nincs meg az elegendő víznyomás. Elkezdtem tölteni, de amikor láttam, hogy ez sem segít, akkor felhívtam a FÓKA BT.-t és kértem egy éves fűtési idény előtti kazántisztítást. Azt legkorábbra decemberre tudják előjegyezni. A második próbálkozásom az volt, hogy küldjenek ki egy szerelőt, aki megnézi, hogy miért nem indul el a kazán. Erre inkább telefonon elmagyarázták, hogy mivel próbálkozzak.

Reggelire megkentem két pirítóst körözöttel és tettem rá néhány kis sült szalonna csíkot, hozzá csípős paprika. Utána egy bögre tejeskávé.

Nem estem pánikba a gázkazán miatt, mert a párhuzamosan bekötött elektromos kazán bármikor besegít.

Feri átjött és méretet vett az e-scooter ülésoszlopról, hogy miként lehetne a rollerre rögzíteni.

A további lustálkodást azzal fejezem be, hogy beirdalom a csirkecombokat, megtűzdelem fokhagymával és alaposan befűszerezve elteszem a hűtőszekrénybe.

Még egy kicsit megkenem mustárral és fedő alatt elkezdem lassan sütni. Amikor egy picit már kezd pirosodni, rázúdítom a zöldség keveréket és tovább párolom. Van abban minden (zöldborsó. sárgarépa, krumpli, vöröshagyma, fokhagyma, paprika, paradicsom stb.)

Este 8-kor vacsora.

2019. október 3., csütörtök

Equilor


Hajnali ötkor ébredtem. Befejeztem a tegnapi blog naplót és elkezdtem hallgatni a „Secret Garden”-t.
Hatkor még megpróbáltam egy kicsit visszaaludni.

Csak arra ébredtem, hogy Áron elindul az iskolába. Csak egy röpke kérdés:
-        
 -          - A lábad jól van?
-          - Jól, de azért holnap megmutatom egy sportorvosnak.

Azt tervezem, hogy elmegyek az Equilor-ba pénzügyeket rendezni és utána majd a németre.

Mire sikerül megreggeliznem rájövök, hogy ez a sorrend nem fog menni.

10-kor elindulok a németre.
½ 11-tól 12-ig egy nagyon jó német gyakorló óra. Zsuzsa nem hagyja, hogy a német tudásunk
elaludjon.

Utána onnan indulok az Equilor-ba. Tünde is jön velem, mert éppen arra van dolga.

Az Equilor-nál szinte lehetetlen szabad parkolóhelyet találni, de végül a saját pincegarázsukban találok az autómnak helyet a „Visitors” tábla alatt.

Közben kaptam egy hívást, hogy a Kínából érkezett csomagomat a Gondnoknál leadják.

mentem, azt M. Gergely egy fél óra alatt segített elintézni.

Amikor hazaértem, Katikától átvettem a csomagom és rögtön felbontva láttam, hogy az e-roller nyerge van benne.

Áron megjött a suliból, megkérdeztem, hogy mi a hétvégi programja, mert attól teszem függővé, hogy ma indulok-e Dömsödre, vagy megvárom holnap, amíg hazaér a suliból.  
Azt mondta, hogy ő nem szeretne a hétvégén jönni, ezért még ma elindulok.

Mannát se lent, se fönt nem találtam és Emőkét sem értem el telefonon, ezért nélküle indultam el.

Útközben vettem egy nagy palack sört, egy üveg Unikumot, egy fél kg szeletelt cipót, két sárgarépát, egy zacskó mirelit zöldborsót és három csirkecombot.

Még világosban érkeztem meg a bázisra, de már hamar kezdett sötétedni.

A házban hideg van, mert a gázkazán nem indult el. Rögtön átkapcsoltam az elektromos kazánra, mert az bár lassabban, de legalább ingyen fűti fel a házat.

2019. október 2., szerda

Mindenkinek kőrözött


Reggel Áron azzal indult az iskolába, hogy elég jól van a bokája.

Délelőtt 10-ig próbáltam intézni, hogy a Posta Kicserélő Központból ne küldjék vissza a nekem címzett küldeményt a feladónak (Kína), mert értesítés híján nem tudtam átvenni. Az ügyintézés sikertelen ezért most egy írásos panaszt teszek a postán.

Hogy ott nyugodtabban járjak el, előbb megreggelizem és elindítottam egy tele mosogatógéppel az edény mosást.

Lefele menet vittem egy balon vizet a smaragdfának.

Délután 3-ra mentem a Közhelybe az angol brushup-ra. A kiscsoportban új könyvet kezdtünk el olvasni. ”Secret Garden”. Ebben nekem az a helyzeti előnyöm, hogy ez nekem már a Youtube-ról is le van töltve. Igyekszem majd a többieknek is átadni.

Hazaérve elkészítettem a kőrözöttet és egy ezzel megkent kenyeret szolgáltam fel vacsorára Áronnak egy bögre tejjel. 

A kőrözött 1/3-át átvittem Emőkének.

Lementem a CBA-ba. Vettem főtt-füstölt tarját és Fuze citromos teát,  amit Áron rendelt, de szürke kupakos legyen, mert az a cukormentes.

Elkészítettem neki a holnapi tízórai szendvicsét, felakasztottam a kilincsre, nehogy itthon felejtse és lepihentem.

                                      

2019. október 1., kedd

Anna Egészség Központ


Reggel arra ébredtem, hogy a zajokból hallom, Áron igyekezett megszüntetni a konyhában kialakult rendetlenséget.

Ma már 7:20-kor elindult, ezért remélem, hogy nem fog megismétlődni a tegnapi késés.

Nyolckor én is felkeltem és igyekeztem tovább finomítani a konyhában kialakult renden.

½ 11-re volt jelenésem az „Anna” egészség házban, ahova egy meghívóval megint bekaptam a horgot, de Pizsu már odafele menet kioktatott, hogy nehogy bármit megvegyek, vagy megrendeljek.

Először kitöltettek velem egy űrlapot, hogy számukra is világos legyen a jelenlegi egészségi állapotom, majd elindítottak egy mini EKG-t, amiből rögtön megállapították, hogy nekem egy napi 20 perces Oxigén generátoros kezelésre lenne szükségem. Húsz percre rá is kapcsoltak egy ilyen szerkezetre, majd a húsz perc után egy újabb EKG-vel megállapították, hogy nekem ez lenne az igazi. 
Azután előjöttek a farbával, miszerint az Oxigén generátor egyszerűbb kivitele 300 eFt, míg a sokkal jobb az 500 eFt érhető el.

Az ajánlat akkor vált teljesen gyanússá, amikor megpedzettem, hogy ezt nekem meg kell beszélnem Áron fiammal és Emőke lányommal. Ekkor derült ugyanis ki, hogy a véleményük szerint ez a családi konzultáció azért fölösleges, mert ugyebár ilyen nagyobb kiadásban csak én dönthetek, mint családfő és ez a kedvező ajánlat csak ma érvényes. Ekkor túlcsordult a pohár és olyan gyorsan eljöttem, amilyen gyorsan csak lehet.

Hazafele begurultam a Nissan Centrumba, ahol a szakemberek segítségét kértem, állapítsák meg, hogy mit babráltam el a LEAF navigációján, hogy most fordítva mutatja a menetirányt. Azonnal kijöttek, rendbe hozták és még arra is megtanítottak, mit kell tennem, ha ez újra előfordul.

Gazdagréten beálltam a Penny Market töltőjéhez és a PlugShare-be bejelentkezve beírtam, hogy két óra múlva jövök az autóért.

Már le is mentem érte. A 8E busszal együtt 10 perc alatt értem le és 260 km hatótáv töltődött az autóba, ami Renault Scenic fogyasztással számolva csak 6750.- Ft, de a legutóbbi tankolás óta már majdnem 25.000.- Ft. Ezt a csekély összeget most egy teljesen kiürült virtuális Persiles dobozba tettem, mert a korábbi tartalma a SunContracting befektetésbe került, amiről a mai értesítés engem is kellemesen lepett meg és úgy szólt, hogy 3.710.000.- Ft költségmentesen realizálható, bármikor kivehetem. (Ez mind LEAF megtakarításából).

Áron sántítva jött haza, mert reggel a tesi órán kifordult a bokája. Azonnal ágyba parancsoltam, felpolcolást és borogatást javasoltam és felajánlottam, ha így tesz, bármit kérhet kényeztetésre.

Lementem a patikába egy tubus Apranax Dolo-ért, amivel be kell kennie a bokáját.

Vittem be neki az ágyba kajákat és megfenyegettem, ha nem tartja be a terápiát, holnap nem mehet suliba.

Még este megírtam a Pizsuék érdeklődésére a levelet a VW Deutschland-nak.