2021. május 7., péntek

A hűtőszekrény feltöltése

 20210507 péntek

9 óra tájban ébredtem. 

Szemerkél az eső, ami nagyon jó a konyhakertnek.

Szinte semmi nincs itthon a reggelihez, ezért elindulok, hogy egy kicsit feltöltsem a hűtőszekrényt.

Kicsit még hűvös van, lestoppolok egy autót. Felvesznek, ők pontosan tudják, hogy én ki vagyok, mert a szemműtétemről érdeklődnek, nekem viszont fogalmam sincs, hogy ők kik.

A CBA-nál megköszönom, hogy elhoztak és elköszönök. Bent vettem két csirkecombot püspökfalattal, egy kg. krumplit, egy csípős paprikát, egy palack tejet, hot ketchup-ot, némi felvágottat, sütni való virslit és egy előre szeletelt, becsomagolt barna kenyeret, egy nagy palack sört a napi folyadék bevitelhez és egy üveg unicumot. Mindjárt könnyebb lett a bankkártyám.

Ferdén (drága Róza anyám mindig úgy mondta, hogy "sréhen") szemben bementem a Barkácsboltba és vettem egy kiskapát. Otthon majd készítek hozzá nyelet. Kiskapa nélkül nincsen konyhakert. Szerintem a régi valakinek megtetszett és képes volt csupán ezért átmászni a kerítésen.

Hazafele menet beugrottam a Gyógyszertárba és vettem egy doboz 60 db-os Venotec-et.

Útközben ért el az Allianz Biztosító hívása a rossz hírrel, hogy a PPZ-012 frsz-ú autómnak 140.000.- forintos Kötelező Felelősségi Biztosítási díjelmaradása van.

Többször is próbálkoztam az elmaradád átutalásával, de egyszer sem kaptam visszaigazolást annak sikeréről.

Itthon mindent elpakoltam a hűtőbe  és a reggeli (sült virsli, mustár, ketchup, barna kenyér és tejeskávé) után, de már majdnem délben lepihentem és nyomban el is aludtam.


  





2021. május 6., csütörtök

Málus 17.-én lesz Áron informatikai pótérettségije

 20210506 csütörtök

9-kor ébredtem.

Próbálok mással is foglalkozni, de mégis minden gondolatom visszatér Áron informatika érettségijének megismétlésére és az egyetemi felvételijére. Ebben semmivel nem szeretném hátráltatni, most ez a legfontosabb.

Telefonon egy új Telenoros előfizetési ajánlattal kerestek meg.

Már 1/2 12 van, mire lemegyek enni valamit. A maradlk csirkeszárnyak kerültek a mikróba, mellé egy kőrözöttes pirítós és utána egy kakaó. (A tej itthon elfogyott). 

Este 6-kor végül még lemerészkedtem egy pár falatra (májkrémes pirítós, mellé az utolsó sült debreceni) utána citromos kamilla tea.

2021. május 5., szerda

Májusi eső aranyat ér

 20210505 szerda

Végre nem hajnalban ébredtem, hanem normál időben 8-kor kipihenve. Kis lustálkodás után lementem reggelizni (sült debreceni, mustár kőrözöttes pirítóssal és utána tejeskávé.)

Betartva az új házi szabályt, amíg nem veszem át a legutóbbi (John Grisham: The Testament ) anyagot, addig tilos az újak letöltése.

Az időkép nem tud olyan időjárást jósolni, aminek nem örülnék. 

Ha derült napos meleg idő lesz, akkor hamarosan Duna, ha meg szeles viharos esőt mond, akkor az jót tesz az elültetett palántáknak. Nekem mindkettő jó.

Egy szűk félórát ma is töltök a fenyőág darabolással.

Folytatódik John Grisham: The Testament feldolgozása. 

Dörög az ég alja, remélem, hogy esni is fog.

Vacsorára csirkeszárnyak és krumpli karikák sülnek a serpenyőben.


2021. május 4., kedd

A javulás útjára tértem

 20210504 kedd

Már reggel 7-kor felébredtem, de 8-ig csak a notebookommal voltam elfoglalva.

Délelőtt - mivel már a javulás útjára tértem, először csak korábban letöltött angol anyagot vettem át és csak utána töltöttem le egy újat.

Közben Béla segítségével visszavarázsoltam a tálcára a billentyűzet nyelvválasztó ikonját. 

Reggeli után kimentem a kertbe és ha nem is sokat, de egy bő fél órát daraboltam a fenyőágakat. Egyszer csak a végére járok és akkor rend lesz a kertben.

A munka utáni pihenés azzal telt, hogy átutaltam a Telekom Otthonszolgáltatás elmaradt számláit.

Vacsorára a maradék hekk és néhány sült csirkeszárny és utána sör.

Még egy picit foglalkoztam John Grisham: The Testamentum anyagával, de a 128 perces állományból csak a hatodik percig jutottam el, utána eltettem magam holnapra.  

2021. május 3., hétfő

Kőrözött

 20210503 hétfő

Ébredés 9 óra után. Odakint szép napsütéses idő van. Elindültam a postára az utánvétes letéti küldeményemért.  Kifizettem az 1.350.- Forintot és átvettem (a még nem tudom, mit tartalmazó) küldeményt.  Utána átmentem szembe a CBA-ba, ahol vette egy nagy sört 1 kg. kristálycukrot, 10 dkg vajat és köménymagot a készítendő kőrözötthöz. Hazafele beültem a piac melletti büfébe enni egy fokhagymás, tejfölös, sajtos lángost és inni egy kávét. Az egész reggeli séta belefért 1,5 órába.

Itthon, mindent elpakoltam és lepihentem, miközben megírtam ezt a blogbejegyzést. Az időkép szerint a hétvégétől már 20°C fölött lesz a napi max  hőmérséklet, ami azt jelenti, hogy a Duna meg én hamarosan barátok leszünk.

Este hat után már kezdett lehülni az idő, de én nem engedtem a lustaságomnak és ha csak rövid időre is, de daraboltam a fenyőágakat.

A Telekom otthoni szolgáltatások online befizetése - egyelőre nem tudom, hogy miért - sikertelen lett.

1/2 8 -kor összeállítottam a kőrözöttet. Az előírt lilahagyma helyett csak újhagyma és annak apróra vágott szára került bele, de így is finom lett. Nem mondhatnám, hogy kiadós kaja, mert négyszer annyi ideig tart elkészíteni, mint megenni. Már éjjel 1 óra, mire elkészültem vele.

Emailben kértem B. István sógoromat, ha holnap megy ki a temetőbe, akkor a nevemben is vigyen egy szál virágot első feleségem (Bereznay Éva) sírjára, mert holnap van a születésnapja. 

2021. május 2., vasárnap

Palánta ültetés

 20210502 vasárnap

Anyák napja miatt próbáltam Áront elérni, de nem sikerült. Emőkét hívtam, de ő sem érte el.

Kimentem a kertbe, hogy elültessem a tegnap beszerzett két palántát. A rendetlenségem kicsit megszivatott. Levettem a paradicsompalánta henger alakú földlabdájáról a körülvevő fóliát és a palántát félretéve ástam egy kisebb gödröt a tervezett helyén. Beleöntöttem egy fél kanna vizet, de a lecsupaszított palántát több mint 20 percig keresve sehol nem találtam. Már-már azon voltam, hogy majd a jövő héten veszek egy másikat, amikor nagy örömömre meglett. Beültettem a megtalált palántát a gödörbe, visszatöltöttem köré a földet. A csípős paprikánál már jobban figyeltem.

Délután elindultam volna postára, de ennek két akadálya volt. A kisebb, hogy a roller nem volt teljesen feltöltve, a nagyobb és ez a meghatározó, hogy ma (vasárnap lévén) a posta zárva van. 

2021. május 1., szombat

Itt van Május elseje

20210501 szombat

"Itt van Május elseje, énekszó és tánc köszöntse...." A dal szép, de az a korszak (1949-53) vissza ne jöjjön soha.többé.

Már 7-kor felébredtem, de 8-g egy SCA ügyet intéztem. 

Most még csak 16°C van, de az időkép kora délutánra már 23 fokot ígér.  

Elindultam a piacra és a póstára is be kell mennem egy letétbe helyezett küldeményért.

Esztikénél leadtam az űres tojástartókat és egyet kértem tele.Vettem nála két liter tejet és egy nagy pohár juhtúrót.

A zöldségesnél vettem sárgarépát, fehérrépát, vöröshagymát, újhagymát és csípős paprikát.

A vegyesboltban vettem egy vekni szelelt kenyeret és egy üveg unicumot. 

A palántásnál megreklaméltam, hogy a múltkor az öt paprika palánta megvolt, de az öt paradicsompalánta helyett csak négy yolt a zacskóban. A nő azonnal pótolta, és vettem még egy paprikapalántát. 

Közben kiderült, hogy a pósta kétszeresen is zárva van. Egyrészt mert sszombat van, másrészt, mert Május elseje. Remélem, hogy hétfőn még nem küldik vissza.  

A hazaútja fárasztó volt a málhás szamárnak. A Dabi étteremben vettem egy kis pihenőt egy üveg sörrel és elvitelre rendeltem egy sült hekket görög salátával.

Hazaérve az új kenyérre sütöttem néhány szelet császárszalonnát. közben felforratam (ki is futtattam) a 2 liter tejet. A szendvicseket újhagymával és paprikával ettem, utána tejeskávé, a két palánta ültetését pedig halasztottam.

Vacsorára megmelegítettem a hekk felét. A görög salátát nem találtam.