2022. május 8., vasárnap

Tervezés Dömsödre 08

 20220508 Vasárnap


Egész éjjel nem aludtam, csak próbáltam elaludni. Most reggel 1/4 7 van. Azon gondolkoztam, hogyan fogok lejutni Dömsödre. Ebből még csak annyi állt össze, hogy szeretnék lejutni.


Bes,zéltem Z. Gáborral, ő úgy tervezi, hogy kedden reggel indulnak le. Ha addig másképpen nem jutok le, akkor még hétfőn este felhííííívom és megbeszéljük, hogy kedd reggel pontosan hol tud felvenni valahol a Soroksári út környékén.

Emőke lányom, ha nem is kegtiltotta, de határozottan ellenezte, hogy amíg nincsen jegszervezve a felügyeleten Dönsödön, addig ott egyedül legyek

Áron este még beszerzett egy kis kenyeret, amivel tudtam enni egy kis disznósajtot és később Áron sütötte kolbászt.

A nap azzal fejeződött be, hogy a naptár átváltott hétfőre.

FELHAGYOK A BLOGNAPLÓVAL 09

 20220508 Vasárnap


Dél körül ébredtem. A hűűűűűűűűazai és a külföld híreitújabban nem a híportálokról szerzem be, (mertonnan Emőke lányom letiltott), hanem Bélátói. Több mint fél órát beszélgettünk telefonon.

Most már nem igazodok el a számítógépemen, befejezem a blogírást.

Ha valakinek örömöt tudtam szereni a több évtized alatt, amíg a blogot vezettem annak én is örülök. Sziasztok.


2022. május 7., szombat

Lenne dolog a kertbem 07

 20220507 Szombat

Későn ébredtem. Reggelire szalonna, pirítós, újhagyma és tejeskávé

Nem érzem itt Gazdagréten jól magam. A  kertben szeretnék lenniDömsödon. Ott madárcsicsergés és ssok emberszeretete vesz körül. Amíg nem melegsik fel a Duna vize annyira, hogy úszásra alkalmas legyen, kajakoznék benne egy órácskát.

A kertbe.n is lenne dolgom, palántáznom kellene.

2022. május 6., péntek

Mikró 03

 20220503 Kedd


Fél 8-kor ébredtem, az üzenőfal még üres. Emőke lányom se telefonon, ee viberen nem érhető el, pedig jó lenne, ha már  jönne ártem, mert engem vár a Duna.



11 órára tolódott a reggeli.


Közben itthon találtam a lányomat, aki legkorábban csak holnap dél körül tud velem elindulni és visz először Pátyra, azután Dömsödre.  Most lemegy a kínaiba   és hoz mlndkettönknek ebédet. Gyakorlatilag ugyanazt hozta mint én tegnap és egy Ishler karikát meg egy dobozos sört. Nála tálalta az ebédet, aminek csak annyi volt a hibája, hogy

nála nem működik a mikró. Langyos kaja, langyos sör. A mikrót pedig majd elvisszük a szervízbe, hogy nézzék meg, mit lehet vele kezdeni (javítás vagy kuka). XXI. század, mkró nélkül éln.

Az ebéd felét sem tudtam megenni, bekerült a hűtőbe.


2022. május 4., szerda

B. Évi szülinapja 04

 20220504 Szerda


Ma lenne első feleségem, szerelmem, Bereznay Éva nem mondom meg hány éves, de sokkal fiatalabb nálam. Isten nyugosztaija!


Miközben pityergek, szine hallom: "Gabeszka, szívből kívánom, hogy még éljél sokáig, de tudjad, hogy már egy ideje idefent várlak."

2022. május 2., hétfő

Késülődés Dömsödre 02

20220502 Hétfő

Csak délre sikerült felébrednem. Megmelegítettem a kínai csípős savanyú leves és ebéddel kezdtem a napot.

Emőke lányom írta, hogy holnap jön értem és visz le Dömsödre. Nagyon várom.

Az igaz, hogy 100 éve tanulom, sőt tanítom is az angol nyelvet, ma mégis volt alkamam az Elon Musk interview alkalmával elbizonytalanodni az angol tudásom felett.

A riporter és Elon Musk mindketten hadartak, (ez az anyanyeivük) és sok dolgot nem értettem.

Csalódottságomban konyha és ebéd (unicum, sült kolbász, ketchup, kenyér, sült krumpli, babcsíra saláta, sör).

Este 7-ig én is elszundítottam és csak apóó fürdőszoba zajokból tudtam, hogy Áron is itthon van.

Vacsorára este 10-ig vártam,azután megmelegítettem a maradék szecsuáni csirkét rizzsel.









 

2022. május 1., vasárnap

Itt van Május elseje 01

20220501 Vasárnap

20220501 Vasárnap

"Itt van Május elseje, énekszó és tánc köszöntse...."

(ez egy kitolás,hogy éppen Vasárnapra esik, amikor amúgy is munkaszüneti  nap lenne).



Ébredés 1/2 8-kor. Gyonyorű napos idő van.

Lementem és optimista módon vittem magammal a háromemeles ételhordóót is.

A nyugdíjas klubb ajtaján Tace Pao tudatta, hogy  "Áprils 29.-ig a klub zárva van." Ehhez képest ma már Május 1. van, úgy látszik berasadt a zár.
Átmentem a kis kínaiba, vásárilni. Hoztam Szecsuáni csirkét és föidi epret, itthon pedig még van csípős savanyú leves. Hazaérve felkínáltam Áronnak, hogy ebádre tálalja kettőnknek. Köszoni, de nem kér belőle, ő már rendelt magámnk a Pizza Futrnál.  
Lehet, hogy ami 3-szor annyiba kerül, az annyival finomabb is? Egyedül, magányosan  ebédelltem. (Arany János: saládi kőr).

Este 9-kor még melegítettem a szecsuáni csirkéből, hogy megágyazzon a sönek.

Este megettem a tenap vásárolt Marlenkát, mert Áron elutasította.