2012. október 31., szerda

készülődés az indulásra

Emőnek korán el kellett mennie dolgozni. Engem felhívott a napelemes úr és azt javasolta, hogy tegyünk egy bejárást a huzikánál. A bejáráson megbeszéltük a koncepciót és abban maradtunk, hogy átküldi írásos árajánlatát. Délelőtt leáztattam egy adag bélyeget és lementem a nyugger ebédért. Lassan elkezdtem pakolni és vártam, hogy Emő is megérkezzen a munkából. Bekapcsoltam mobilon a dömsödi fűtést. Közben Emőke is bejelentette, hogy szívesen jönne velünk Dömsödre. Emő telefonált, hogy a tervezett 4-re nem fog hazaérni, mert még javában tart az értekezlet. Mire Emő megérkezett, mi már mindent berámoltunk az autóba. Áron telefonált Egerből, hogy jól vannak és már vannak barátai is. Már besötétedett mire el tudtunk indulni. Áron egész nap hiányzott, főleg most, hogy Dömsödre megyünk. Szívesen megálltunk volna a bureknél, de már zárva volt, illetve pakoltak és az egész pult már üres volt. A bázison jó meleg volt a házban. Mindent kipakoltunk és megmelegítettük az ötthonról hozott grillezett csirkecombot. Emőke a nyugger dobozban lévő paprikás krumplit melegítette meg virslivel. mőke korán lefeküdt, mi meg még filmet néztünk.

2012. október 30., kedd

Pedikür

Emő korán kelt fel és felment előkészülni a munkába. Indulás előtt még beugrott egy percre. Éppen a reggelihez készülődtem. Később lementem a postára a havi takarékcsekkért. Elvonási tüneteim vannak, hogy Áron sincs a közelemben, a sakk sem megy úgy ahogy szokott. Felhívtam Ellit és megbeszéltem vele, hogy délután kigurulunk hozzájuk. Az ebéd olyan közepes alatti volt. Lehet, hogy mégis rá fogok fanyalodni a saját főztömre. Nem lehet mindent csak aszerint eldönteni az életben, hogy mi éri meg jobban. Levagdostam egy adag bélyeget, de nem volt kedvem az áztatásához. Délután elindultunk Ellihez. Amíg Emő lábát műtötte, addig én megjavítottam a színes nyomtatóját. Utáns engem vett kezelésbe. Eljövet, szinte a zárás előtt betértünk a pátyi cukrászdába, ahonnan egy nagy tálca sütivel jöttünk ki. Hazafele még benéztem a TESCO-ba, miután ott vásároltam utoljára a TESCO hitelkártyámmal és azóta nem találom. Ők se találták. Bánatomban vettünk tejet, kenyeret, banánt, paradicsomot és újhagymát. Itthon azonnal nekiláttam néhány szelet lazac sütésének és egy vegyes saláta készítésének. Emőkét és Csabit is is áthívtuk volna vacsorázni, de ők inkább a pihenésükre voksoltak. Utána még betortázkodtunk.

2012. október 29., hétfő

megint kiégett az izzó

Möczi korán indult el. Áron már Nóra nagyival készülődik Egerbe. Mi lennel, ha ennek ellenére nem lustálkodnék sokáig, hanem serényen ém is elkezdeném a napot. Gyorsan elindultam a TESCO-ba és telefonon felvettem Emőtől a rendelést. Jobb lett volna, ha nem szóban teszi, hanem megírja SMS-ben, mert akkor nem felejtettem volna el a To do listből a tejet. Így is rendesen megtelt a kosár. Ott helyben reggeliztem két csirkeszárnyat zsemlékkel. A bányában megcsináltattam a belépő kártyámat, hogy ha szükséges, működtesse a sorompót rendesen. P. Lacinak ajándékoztam az egyik literenként 10 Ft-tal olcsóbb Shell utalványomat, mert nekem van még egy másik. Hazafele Budaörsön elkanyarodtam a gépjármű villamosság szerelőhöz, hogy cserélje ki az egyik kiégett reflektor izzómat. Itthon amit egy menetben tudtam azt felcipeltem és leszaladtam a nyugdíjas klubba az ebédért. Csak a levest melegítettem meg, a többit betettem a hűtőbe. Áron délután háromkor már Egerből hívott, hogy megtalálták Tamást és már szerencsésen megérkeztek. Möci öt körül érkezett haza, de csak a csomagjait adta ide, utána ment a fogorvoshoz. Helyette én paráztam, mert neki meg se kottyant a gyökérkezelés. Amikor hazajött megmelegítettem a grillcsirkét. Emő feltálalta mellé a tegnapielőtti salátát és áthívtuk Emőkét, hogy tartson velünk, de ő nagyon el volt foglalva Timóttal, úgy hogy csak később jött át. A vacsi nagyon finomra sikeredett. Este még megpróbáltam installálni az Akadémiai Angol szótárt a kütyüre. Hiába segített Béla is, csak nem ment.

2012. október 28., vasárnap

Macskajáték

Emő kora hajnalban hagyta el a hitvesi ágyat és bár mondott valamit, de arra én csak morgással tudtam válaszolni. Áron és én jócskán kihasználtuk az óra átállítás adta nyereséget és sokáig aludtunk. Már javában reggeliztem, amikor megjött Emő és közölte, soha többet nem fog ezzel a témával fárasztani és az sem érdekli hány kukac van bennem, úgy mint a szilvában. Ezután csak szeretni fog és enni, anélkül, hogy nyitogatna. Amíg ő lement a gyülekezetbe, addig én megnéztem a Forma 1 indai futamát. Közben sürgettem Áron, hogy fejezze be a szobájának a rendberakását, a csomagolást és a leltár összeírását. Délben végre el tudtunk indulni. Először a Farkasréti temetőbe mentünk. Mindhárman alulöltözöttek voltunk a hirtelen lehüléshez képest. Vittünk virágot a Mamának, Rózának és Emő anyukájának. Nóra Nagyihoz már Áron megpakolt bőröndjével érkeztünk. Nagyi annak ellenére igyekezett minket mindenfélével traktálni, hogy nem érezte jól magát. Ebédre ettünk egy kis húslevest és sültkobászt mustárral, paradicsommal és uborkával. Hazajövet lepihentünk egy kicsit, hogy mire megyünk a szinházba frissek legyünk. Nem volt kimondottan jó döntés, hogy tömegközlekedéssel menjünk, mert bár időben értünk oda, de az eső szemerkélt és nagyon hideg volt. Ilyen mértékű lehűlésre nem számítottunk. Örkény: Macskajáték Pogány Judit főszereplésével, Mácsai Pál rendezésében mind a kettőnknek tetszett. Bőven elmúlt tíz óra mire hazaértünk. Még megmelegítettem a nagyitól elhozott sültkolbászt és beküldtünk egy-egy unicumot. Fáradtan zuhantunk az ágyba. Emőke még átjött és egy jó félórát így beszélgettünk.

2012. október 27., szombat

fekete szombat

Szabályos a reggel. Emő hétkor, Áron fél nyolckor indult el. Én is viszonylag időben kelek. Reggeli készítés, bélyegáztatás és a leveleim átnézése. Délelőtt megnéztem a Forma 1 időmérő edzését. Ma nem kellett menni a nyugger ebédért, mert szombat-vasárnapra nem kértem, viszont lementem a kis kínaiba és ott ettem egy szecsuáni csirkét vékony sülttésztával. Emő és Áron viszonylag korán jöttek haza. Elindítottam a sícipő projektet. Áron felpróbálta a két éve újonnan vett sícipőjét, ami természetesen kicsi lett. Emő azt próbálta fel amit a Tamástól kaptunk kölcsön, neki meg nagy volt. Nosza felmentem a vaterára és azonnal leütöttem két párat. Az egyikre még lehet, hogy rálicitálnak, pedig az pont jó lenne Áronnak, a másik viszont Emőnek nagyon jó áron fix áras volt. Annyira jó áron volt, hogy az is lehet, hogy lefelejtettek róla egy nullát. Felmentem Emőhöz és segítettem neki elkészíteni a töltött paprikát. Még tettünk egy gyors bevásárló kőrutat a MATCH-ban. Áron elkezdte kikészíteni az Egerbe viendő cuccait, de az neki nagyon lassan megy, mert közben filmeket is kell néznie a YouTube-on a kütyüjén keresztül. Később áthívtuk Emőkét is és együtt vacsoráztunk és megnéztük az X-Faktort. A jól sikerült este után Emő rázendített a régi témájára. Hány nőm volt eddig? Mit csináltam velük? Hányszor csináltam? Miért nem vártam meg őt? Egyszer valóban össze kellene számolnom, bár nem lesz könnyű, hogy hány nővel feküdtem le, mert Emőt ilyenkor főleg ez érdekli. Már többször próbáltam neki elmagyarázni, hogy a volt szerelmeket, kapcsolatokat azért sem cibáljuk elő, mert aktualitásukat vesztették és csak ártanának a jelenünkben. Viszont nem is gyalázzuk meg, mert azzal magunkat silányítanánk. Azok akár szépek voltak, akár nem, elmúltak, valamiért nem működtek, nem voltak hosszú életre képesek, mára elévültek és ezért nem keresendők, nem folytatandók. De ha találkozom azokkal, akikkel korábban közelebbi kapcsolatban voltam, akár az utcán, valamelyik színház előcsarnokában, vagy bárhol, nem fordítom el a fejem, de nem is cserélek velük telefonszámot, tisztelettel mosolyogva ráköszönök és folytatom a jelenlegi boldog életemet. Magyarázgattam Emőnek, hogy persze a múltról lehetne azt is mondani, hogy még az életemben nem találkoztam nővel, ő az első akit szeretek, de ez egy nagy hazugság lenne. Ami elmúlt, azt maximum be kell takargatni, mert abból sokat tanultunk azért, hogy a jelen és jövő jobban működjön. Erről lehet kölcsönös megértéssel hallgatni, de lehet nap mint nap felkaparni, felemlegetni és megmérgezni magunk körül a levegőt, destruálva elrontani azt ami most, ha már ilyen szerencsésen összetalálkoztunk jó és amire lehet építeni a jövőt,. Emőnek szoktam emlegetni egy kedvenc általam kitalált jótanácsot (bár ez inkább az egymással szembeni bizalomra vonatkozik): Soha ne nézz bele a férjed zsebébe és a szilva belsejébe. Gondolkoztam azon is, mi lenne, ha hiánypótló munkaként erről a témáról egyszer bővebben megírnám a véleményem és egy női magazinban megjelentetném "Hogyan rontsuk el, amúgy jól működő házasságunkat?" címmel. A szokásostól eltérően gymásnak hátat fordítva aludtunk el.

2012. október 26., péntek

Áron csomagol

Rosszul aludtam. Amikor már úgy éreztem, hogy nem is tudok tovább aludni, akkor felkeltem és kimentem a konyhába. Belekóstoltam a rántott halba és még csipegettem egy darabig, ittam egy unicumot, majd visszafeküdtem és olvastam. Ettől azután annyira elálmosodtam, hogy reggel arra sem ébredtem fel, amikor Áron elment a suliba. Összeraktam gondolatban, amit ezen a zavaros éjszakán álmodtam. Érdekes volt, de azért nem tudtam megvalósítani belőle egy igazán használható ötletet. Álmomban Janka, aki most öt hónapos, kapott egy olyan hátizsákot, amiben Norci tudja őt cipelni, de az érdekessége az volt, hogy a zsák alján volt két rövid sítalp. Álmomban Norci azt mondta, hogy amikor már elfárad a háta Janka cipelése közben, akkor az egész csomagot leteszi a hóra és mint egy szánkót húzza maga után. A reggelizés elmaradt. Összepakoltam a konyhát, elindítottam a mosogatógépet és leültem a számítógéphez rendezgetni az ügyeimet. Megválaszoltam a SOLARNET-nek az együttműködésünk lehetőségeit. Egészen finom ebédet hoztam a nyuggerektől. Meg is voltam lepve egy kicsit. Ebéd után leáztattam egy kis adag bélyeget, hívtam Nóra nagyit, hogy megtudjam, hogyan tervezik a hétvégi indulást Egerbe, de egyelőre nem vette fel egyik telefont sem. Először Emő érkezett haza, de előbb felment rendberakni a fenti lakást. Elindított egy nagymosást, azután maga is elindult lefele. Hozott salátának valót és el is kezdte készíteni, miközben bejelentette, hogy ma lazacsültre vágyik. Ez nem jelentett nekem nagy problémát, mert sok előre bepácolt lazackocka tárol a mélyhűtőben. Közben megérkezett Áron is. Áron itthon két feladatot kapott. Az egyik, hogy rendesen írja be a kütyűjébe a közeli barátaink és a család összes tagjának az elérhetőségét, a másik pedig, hogy kezdje el becsomagolni a bőröndjébe azokat a cuccokat, amikre Egerben lesz szüksége. Nagyival is sikerült beszélnünk még vacsora előtt és megállapodtunk abban, hogy vasárnap délelőtt fogjuk Áront átvinni, hogy hétfőn indulhassanak Egerbe.

2012. október 25., csütörtök

elmaradt német gyakorlás

Emő korán ment dolgozni, ezért én még egy jó nagyot visszaaludtam. A reggelihez le kellett szaladnom a MATCH-ba. Úgy érzem, hogy nem tudom magam utólérni a tennivalókban. Gyorsan megírtam a levelem a napkollektoros cég ügyvezetőjének, amiben felajánlottam a már korábban pedzegetett együttműködésemet a következő Boat Show kiállításon. A jó hír, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól kaptam egy időpontot, amikor a helyettes Államtitkár úrral megbeszélhetem a javaslatomat. Ezen felbátorodva el is kezdtem írni ennek a vázlatát. Mire befejeztem az ebédet már telefonált Elli, hogy megérkeztek és a buszpályaudvaron várnak, hogy levigyem a Románóék kinyomtatott beszálló kártyáit. A gyerek az autóban aludt és mindannyian nagyon örültek a kinyomtatott kártyáknak. Levágtam egy adag áztatni való bélyeget és már indulhattunk is a brushupra. Emőke is, én is nagyon élveztük, mert Katie olyan fantasztikusan kedvesen tudja eltölteni velünk ezt a másfél órát, hogy az maga egy élmény. Az óra után sietnem kellett haza, mert tudtam (akkor még úgy tudtam), hogy este hatra jönnek a fiúk német gyakorlásra. Hazafele jövet Sawsan hívott, hogy tisztázzuk miért nem lesz ma német gyakorlás. Áron ugyanis bekavart és kategórikusan közölte Kamellel, hogy a mai gyakorlás elmarad. Elhatároztam, hogy ezért a bekavarásért nagyon elő fogom venni Áront. Emőke rögtön a szárnyai alá vette a fiút, mondván, az öccsét nem engedi bántani. Itthon azután Áron csak annyit tudott mondani, hogy ő azt hitte, hogy ma elmarad a német gyakorlás. Mondtam, hogy holnap az iskolában kérjen emiatt elnézést Kameltól.