2012. november 30., péntek

Áron szülinapi bulija.

Áron időben indult el ugyan, de nem sokkal nyolc előtt még visszarohan, mert itthon felejtette a tornazsákját. Reggel az első volt, hogy elindultam a TESCO-ba minden olyan dolgot beszerezni, ami még hiányzott a születésnapi bulihoz. Emő segített összeállítani a listát és én mentem mint egy tisztességes beosztott, akinek a főnök megmondta, mi a teendője.

Vettem  vajat, citromot, füstölt lazacot, szardíniát, sajtot, tigris kenyeret,
Amikor hazaértem elkezdtem darálni a diót és készíteni a diótortát. Egy óra alatt már majdnem készen voltam mindennel. A futár megjött Norci által Bristolból indított könyv küldeménnyel. Délelőtt még meg kellett kennem az ostya szeleteket, amire Áron nagyon büszke szokott lenni, hogy ez egy apa által készített selfmade nápolyi.
Már csak egy versenyfutás választott el attól, hogy délután ötre el tudok-e készíteni minden szendvicset, mire megkezdődik a buli.

Nóra nagyi szinte óramű pontossággal érkezett és kérdezte is, hogy miben segíthet. Mondtam neki, hogy csak abban, hogy megiszik velem egy Beherovkát.
Lassan beszállingództak a meghívottak. Jöttek az ikrek Krisztáékkal, jött Ili   Leilával.
Amikor már úgy éreztem, hogy mindenki összegyűlt, akkor meggyújtottuk a gyertyákat a diótortán és felköszöntöttük Áront a 11-ik szülinapján.
A kaják és a torták egyaránt nagy sikert arattak. Emő nem győzte elhárítanimagáról az érdemet, pedig ő is sokat segített.
Később megérkezett Emőke és Csabi Pannival. Megjött Judit Zéténnyel Csaniért is. Közben a fiatalok átmentek Emőkéhez, illetve a macskájához játszani.  Egy darabig még iszogattunk, azután mindenki elbúcsúzott.

A bulinak egyetlen hibája volt, hogy még este tíz órakor sem sikerült az ágyba parancsolnom Áront. Judit, Csanád és Zétény voltak , akik utolsónak hagyták el a fedélzeteet és csak akkor kezdődhetett el az igazi alkudozás afelől, hogy Áron végre induljon e fürdeni és fogat mosni.

2012. november 29., csütörtök

Áron 11 éves lett

Reggel sokszor próbálgattam felhívni Nóra nagyit a mobilján amikor tudtam, hogy éppen úton vannak a suliba, hogy elsőnek gratulálhassak Áronnak 11-ik születésnapjára, de nem vették fel a telefont. Akár beteg vagyok, akár nem, akár taknyos vagyok, akár nem, fel kell kelnem, hogy elkezdjem sütni a diótortát a holnapi bulira. Emő lejött, hogy segítsen. Tizenegyre nagyjából el is készüt a torta, de azért csak nagyjából, mert a sütőpapír sehogy sem akart lejönni az aljáról.
Emő felvitte Iliéknek Áron meghívóját. Igaz, hogy csak egy nappal a buli előtt, de még mindig jobb, mint egy nappal a buli után.
Ebéd után a tortát addig-addig farigcsáltam, míg végre papírmentessé tudtam tenni. Emő segített takarítani és ünnepelhetővé tenni a lakást.
Délután elmentünk a Judit néni által javasolt játékboltba és megvettük azt a játékot, amit az eladó konkrétan a gyerek koncentrációs képességének a fejlesztésére javasolt. Sikerült egy olyan játékot venni, ami még nekünk is tetszett. A terv szerint még szerettem volna elmenni a bankba és bevinni a sítábor hátralékát a suliba, de ez már nem fért bele a szabaidőmbe. Hazatűztünk, én felkaptam a könyvet, füzetet és már ültem is a 153-asra, hogy az utolsó pillanatban megérkezzek a brushup-ra. Katie nagyon jó órát tartott. Utána loholtam haza és Áronnal együtt öt után mentünk be a kapun. Áron jókedvűen érkezett haza. Rögtön elmesélte az aznapi sikerélményeit. Megkértem, hogy még egy utolsó simítást végezzen a szobáján. Gondoljon arra, hogy holnap itt nagy buli lesz. Korán feküdtünk le.

2012. november 28., szerda

A villanyszerelő mindent kijavított

Olyan mélyen aludtam, hogy észre sem vettem, amikor Áron elindult a suliba. Talán egy hajszálnyit jobban éreztem magam, amikor a 8 órás hírekre ébredeztem. Gyorsan fel kellett kelnem, mer a villanyszerelő úr felhívott, hogy egy negyedóra múlva érkeznek.Sikerült megjavítaniuk a hibát. Möci javasolta, hogy vegyek a patikában egy 500-as Béres C vitamint és abból vegyek be néha egyet-egyet.
A villanyszerelőnek sikerült megtalálnia a falban a vezeték kontakthibáját és egy óra alatt be is fejezték a javítást. Le kellett mennem, hogy pénzt vegyek ki a falból, mert ami itthon volt, az nem volt elég a javításra. Egyúttal bementem a patikába is. Rögtön sikerült 20.000.- forinttól megszabadulnom.
Az ebédet Emőke hozta fel, nekem csak annyi volt vele a dolgom, hogy megnézzem, mit főztek, mert étvágyam az egy szem se.

Délután majdnem fél négyre értem Áronért a suliba. Nagyi is és Áron is már ott vártak. Éppen az utolsó percben értünk a tenisz edzésre. Nagyon élveztem nézni, hogy Áron hétről-hétre hogyan fejlődik.

Tenisz után hárman együtt indultunk a TESCO-ba, hogy a nagyinak megtöltsük az éléskamráját tartós élelmiszerekkel, anélkül, hogy neki cipekednie kelljen. Nem volt egyszerű vele vásárolni. Hogy semmit nem talált, azon Áron segített, mert ő mindenről tudta, hol kell keresni, de hogy megrettent attól, ha egy palack ásványvíz helyett hatot szerettünk volna venni, már nehéz volt meggyőzni.
Mindezzel együtt Nagyi nagyon meg volt hatva, amikor Áronnal mindent felcipeltünk. Adott egy zacskó szőlőt és ragaszkodott hozzá, hogy azt vigyük haza Emőnek.

2012. november 27., kedd

A kütyü a dobozba került

Arra ébredtem, hogy nagyon taknyos vagyok és bár úgy éreztem, hogy lázam nincs, de gyenge vagyok. Möci ellátott citromos teával és rám parancsolt, hogy maradjak az ágyban. Közben simított egyet a tegnapi beszélgetésünkön.
Szerencsére mára nincsen sok teendőm. 11 óra után levittem a két ételhordó garnitúrát (Emőkéét és a sajátomat) és felhoztam az ebédeket. Nagyon padlón tudok lenni egy kis nátha miatt.
Délután négyre jöttek az ikrek és Áron is időben hazaért. Megerőltettem magam és egy órán keresztül úgy tettem, mintha makk egészséges lennék. Utána a fiúk még játszottak egy kicsit a számítógépen, majd elindultak haza.
Emő lejött és elkezdtük a vacsora ceremóniáját. Sütöttem egy kis lazacot. Mi Áronnal a nyugger második fogását ettük egy-egy szelet lazaccal, Emő pedig csak lazacot evett salátával.

Áron, bár nem mutatta meg a tájékoztatót és az üzenő füzetet, de csupa jó hírt hozott az iskolából. Az volt az érzésem, hogy Csani jó hatással van rá, mert este leült aszámítógép elé és kutakodott a föniciai ABC után, hogy abból írjon egy szorgalmi dolgozatot, mert most erről tanultak.

Este több részletben ment a lefekvés és amikor már azt hittem, hogy Áron rendben nyugovóra tért, akkor még gyanús hangokat hallottam a szobájából és bemenve láttam, hogy még játszik a kütyüjével. Mivel már majdnem 11 óra volt, nagyon bepöccentem és a kütyü két hétre elkobzásra került

2012. november 26., hétfő

A villanyszerelő lemondta a mai szerelést

Áron nagyon nehezen ébredt, de azért sikerült időben elindítani a suliba. Möci ma nem ment dolgozni, ezért együtt reggeliztünk. Elindultam a bányába, de előtte még beugrottam az Auchanba, hogy megvegyem a szülinapi szendvicsekre elmaradhatatlan füstölt lazacot.
A bányában egy kávé mellett megtárgyaltuk az aktuális problémákat és magánjellegűen megrendeltem Áronnak a Jégkorszak 4.-et K. Zolinál. Amikor panaszkodtam, hogy az NGM meg sem mozdul a javaslatomra, B. úr nagyon lelombozott, hogy a javslatom sért ilyen olyan egyéni érdekeket és ezért ebben nem is szeretnének dönteni.
Felhívtam Nóra nagyit, aki elpanaszolta, hogy a fűtés nála alig megy és a radiátorok csak éppen hogy langyosak. Mondtam neki, hogy levisszük Dömsödre, ahol mindent megtalál a kamrában és hűtőszekrényben és a fűtés is tökéletes, de erről hallani sem akart, csak idegesítette magát, hogy az ő társasházuk milyen szar.

Hazafele a TESCO-ban megreklamáltam, hogy pénteken nem kaptam meg a 4 x 100 forintos láncreakciót és szó nélkül pótolták.

Villanyszerelő nem jött, de megbeszéltünk egy újabb időpontot szerda reggelre. Az még teljeseb belefér, mert csak pénteken lesz a szülinapi buli
Amikor Áron hazajött a suliból, megkérdezte, hogy Csani feljöhet-e hozzánk és amikor igent bólitottam, csak kiszólt a folyosóra, hogy "Csani jöhetsz". Emővel jót mosolyogtunk ezen az előzetes bepróbálkozáson. Egy darabig játszottak a Áron szobájában, azután érzékeny búcsú. Csak utána derült ki, hogy Áron hozott egy egyest , mert nem tanulta meg a Természet Ismeretek leckét. Ezen nagyon bepipultam, hiszen a hét végén bőven lett volna ideje a számítógépezés helyett ezt megtanulni, de sajnos még a leckefüzetében sem volt felírva. Emő mindig mondja, hogy legyek Áronnal szemben szigorúbb és következetes, de amikor arra kerül a sor, akkor meg mindig Áron védelmére siet.

Este felé elkezdtem szipogni és éreztem, hogy valami bujkál bennem. Már a sakk sem megy úgy ahogy kellene. Emő megint rázendített egy féltékenységi jelenetre, mert miközben a telefonomról felhívta Csabit, talált néhány olyan hívást rajta, ami nem nyerte el a teszését. Jól kidumáltuk az egészet, de ez sem tett jót a lelki állapotomnak.

2012. november 25., vasárnap

Német és angol óra

Ködös, borongós reggelre ébredtünk. Lementem elkészíteni a királynő kávéját. Möci úgy kezdte a reggelt, hogy megállapította, hízásnak eredt, ezért ő csak egy kávét kér reggelire, meg esetleg egy lágytojást. Na jó, maximum egy sós, kapros túrós rétest, de azután már csak salátát. Hogy a fogyókúrának nyomatékot adjon beiktatott egy reggeli szaunázást is. Emiatt én is visszafogottan reggeliztem. Áron készített magának néhány párizsis, sajtos melegszendvicset.
Reggeli után nekiálltam kiteregetni a tegnap beáztatott bélyegeket. Közben megpróbáltam kiegészíteni és befejezni az elmúlt hét blogbejegyzéseit. Sajnos már a felére sem emlékeztem, hogy mik történtek velünk.
Emő újabb feladatot kapott angol foglalkozás gyanánt. Fordítania kellett egy vadi új olvasmányt. Közben Áront sem kíméltem, mert neki meg komoly elmaradásai voltak németből.
Ebédre a tegnap készült csirkelevest, a tejfölös gombapörkölttel tarkított sertéssültet ettük csigatésztával és utána, akibe még fért, az kaphatott a túrós rétesből.
Egy-egy órát mindenki visszavonult pihenni, majd megnéztük az évad legizgalmasabb Forma1-ét. Áron meg én drukkoltunk és tippeltünk, hogy ki lesz a győztes és ki a 2012-es világbajnok. Este hét után tudtunk csak hazaindulni. Nyolckor Áronnak táskaellenőrzése, fürdés és ágybazuhanás volt a programja. Möci még elrendezte a hazacipelt cuccokat. Vitt fel Csabinak is némi kaját, azután végleg bezártuk a hétvégét.

2012. november 24., szombat

Görög mítoszok

Reggel csak Áronnal ketten indultunk a piacra. Emő szeretett volna még egy kicsit ejtőzni. Gyorsan bevásároltunk és siettünk vissza reggelizni, mert fél tízre időpontunk volt a fodrásznál.
Mind a kettőnket jól megnyírtak. Érdekes változás, hogy most Áron nem reklamált, hogy neki ne legyen olyan rövid a haja.
Amikorra visszaértünk Emő már elkezdte készíteni az ebédet. Én csak a zöldség pucolásában segítettem. Áron közben lejött és belemerült a görög mítoszok olvasásába, aminek nagyon örültem, mert végre nem azokat a hülye vicc könyveket olvassa, amiből vettek vagy hatot Egerben.
Amíg Emő készítette az ebédet, addig én elkezdtem a konyha ablak balszárnyának triplánozását. Már leszabtam és beragasztottam a távtartókat, majd elgurultam az üvegeshez, hogy vágjon le nekem méretre egy tábla üveget. Már csak az üvegek bezárt oldalait kellett megtisztítani és mehetett a tábla beragasztása. A támasztó lécek beszögezésénél még Emő is segített. Közben Emő megkevergette a sós kapros túrós és az édes vaniliás túrós rétes töltelékét. Betettük a sütőbe és nemsokára leülhettünk a fejedelmi ebédhez. Nagyon keveset töltöttünk a szabadban, mert az idő nem volt igazán barátságos és alkalmas arra, hogy kimenjünk. Áron nagy nehezen leült a leckéjét megírni, én meg levágtam egy csomó bélyeget az áztatáshoz.
Késő délután megnéztük a Forma 1 időmérő edzését és utána szaunáztunk és megnéztük az X Faktort. Végre sikerült az általunk is tehetségtelennek tartott Zámbó Krisztiánt hazaküldeni.