2012. december 31., hétfő

utsó nap az évből

Csak nyolc után ébredeztünk, Áron pedig még akkor sem. Reggelire a megszáradt tigriskenyérből próbáltam bundáskenyeret varázsolni. Hozzá sült szalonnát és a tegnap elkészített salátát ettük, majd tejeskávét.
Csak fél tízre tudtuk úgy-ahogy összeszedni magunkat, hogy elindulhassunk Ellihez Pátyra. Áron kutyázott, minket pedig Elli pedikürözött. Ellinek vittünk karácsonyra smaragdfa magot. Kérdeztem, hogy hány smaragdfa férne el a telken. Azt mondta maximum kettő. Akkor adok 30 magot. Van még olyan barátod, aki el tudna ültetni? Van, mondta. Akkor adok még harmincat. Feri nem volt otthon, de a szivattyú ott volt számunkra összekészítve.
Hazafele benéztünk a Száki mestrehez, de nem volt otthon. Szemben beültünk egy kapucsinóra, kávéra és krémesre. Onnan már csak az Auchanba mentünk, hogy az útra felkészüljünk. Ott Emő meg én ettünk egy sült csirkecombot és egy sült kolbászt mustárral. Áron nem evett, mert ragaszkodott hozzá, hogy ő majd a Rustico.ban fog enni egy pizzát. Onnan már csak a Shell automosóba mentünk, mert a Scenic elviselhetetlenül koszos volt.
Sajnos a pizzázó ma éppen zárva volt, ezért inkáb otthon nekiláttunk a hagymás alma és a lazac sütésének. Amíg a vacsi készült elültettem újabb három nagy tejfölös pohárba a fa magot. Ha ezek mind megerednének, akkor már egy kisebb erdőre való palántánk lenne. Áthívtuk Emőkét is vacsizni és így négy főre tálaltunk. Ez olyan se ebéd, se vacsora nem volt, hanem inkább valami a kettő között.
Utána átmentünk Hassanékhoz, de már csak hárman, hogy Boldog Újévet kívánjunk. Vittünk nekik is smaragdfa magot. Áron fent játszott a gyerekekkel, mi meg lent jót dumáltunk, miközben finom magokat és keleti édességeket ettünk.
Itthon még vacsoráztunk egy kicsit. Emő felment Csabihoz, hogy neki is BUÉK-ot kívánjon, de ő a tegnap esti ivászat miatt nem volt ünneplő kedvében.
Felbontottunk egy üveg pezsgőt és a TV előtt ülve öregesen vártuk az éjfélt. A TV műsorok felejthetőek voltak. Csupa fiókból előhúzott 20-30 éves felvételről látszott, hogy a TV műsorkészítés is pénzszűkében áll. Az éjféli koccintásból Áron sem szeretett volna kimaradni, de én tudtam, hogy ennek holnap böjtje lesz. Azt kívántuk egymásnak, hogy a 2013-as év se legyen rosszabb, mint a 2012-es volt. Möci már éjfél után lefeküdt. Én még megvártam egy filmnek a végét és utána én is csatlakoztam.

2012. december 30., vasárnap

még egy utolsó Dömsöd a sítábor előtt

Nyolc óra körül ébredtünk. Áron még alszik, Möci csendben bemegy hozzá, hogy a számítógép elé ülhessen. Még ír néhány sort Zoli bácsinak a szerelésünkről és a biztosításról. Amikor én is felkelek, kiszellőztetés közben becsületesen megcsinálom a 28 guggolást, hiszen már alig van néhány nap a síelésig és ott bizony helyt kell állni.
Azután mind a ketten lemegyünk. Én kiteregetem a maradék leáztatott bélyegeket és beviszem az istállóba az ötödik fiókot, hogy körbecsiszoljam.
A reggeli elég visszafogott, de azért van benne ruszli, lágy tojás és tejeskávé. Áron készít magának sajtos melegszendvicset és abból, ha szűken is, de azért ad nekünk is.
Reggeli után elrakom a préselőbe a bélyegeket. Emő és Áron, dacolnak a hideggel, mert különben szikrázó napsütés van, és kimennek egy kicsit tollasozni. Mire visszajönnek, Emő szerint már az összes tollaslabda fent pihen az esőcsatornába.
Ebédre megesszük a kotyvasztott leves maradékát, utána pedig túrós csusza szerű főtt, sült tészta, sült szalonna darabokkal, rajta tejföl és túró.
Az angol lecke folytatásaként megnézzük a Cég című filet angol hanggal és magyar felitrozással.
Elültetek további hat tejfölös pohárban előre beáztatott smaragdfa magokat, azt remélve, hogy mire visszajövünk a síelésből, addigra kikelnek.
Pakolás az autóba és hatkor indulás. Többek között hazamentjük az ott felejtett diótortát. Csak a Bureknél állunk meg néhány percre. Kemencés lándos, sajtos rúd és Áronnak almás pite.
Itthon kirámolnak az albán menekültek. Möci készíti a vacsorát, Áron próbál elpakolni a szobájában én pedig leszedem a megszáradt ruhákat a fregoliról. Folytatjuk a céltudatos csomagolást a szerdai indulásra.
Emő megeszi a régi salátát, hoyg attól minket megkíméljen és készít helyette egy új adagot. A salátából és a tortából Emőke viheti haza az 1/5-ét, mert, hogy szűk családban öten vagyunk.

2012. december 29., szombat

kotyvasztott leves

Reggel elvittem Emőt a kozmetikushoz és egyedül mentem a piacra. 30 Tojás, sütni való szalonna, egy rúd csípős szalámi, újjhagyma és egy fej karfiol, no meg egy fél vekni kárpátkenyér. Utána érte mentem és visszatérve a bázisra már hárman reggeliztünk. Délelőtt nagy sétát tettünk, de Áront büntetésből azért nem hoztuk magunkkal, mert nem csinált rendet a dolgaiban.. Hideg van, de szépen süt a nap. Elmentünk egészen a szabad strandig és onnan vissza több volt mint egy óra.
Visszajövet Emő nekiállt összekotyvasztani a nyuggertől hozott lebbencs levest a borsó főzelékkel, a fej karfiollal és Áron kitermelte saját zellerünkkel. Én közben begyújtottam a cserépkályhába és a lakásban egyre melegebb lett. Csodálatosan finom leves lett a kotyvasztásból. Utána már alig fért belénk a másik fél grillcsirke és a saláta. A hab a tortán a múlt vasárnap itt felejtett diótortából volt egy szelet.
Délután angoloztunk egy órát és levágtam egy nagy adag bélyeget a boritékokról, amit rögtön be is áztattam. Elkészítettem az ötödik fiók utolsó két beragasztandó elemét.
Az esti vacsora előtt bekapcsoltuk a szaunát és egészen a Robin Hood filmig a szaunában élveztük a hétvégét. Vacsorára grillcsirke és saláta, Robin Hood és lefekvés.

2012. december 28., péntek

Második szállítmány smaragdfa mag

Reggel a felkelés után az első dolgom az volt, hogy bekapcsoljam a fűtést Dömsödön. A reggeli készítése csak utána következhetett.
Délelőtt hozzákezdtem a sítáborra csomagoláshoz. A nagy sporttáskába bekerült mindhármunk síruhája és két bukósisak.
Elintéztem Norcikámnak az Internet Bankingot az új kártyájához. Ehhez egy kicsit túl kellett járjak a bank eszén, de ez nem okozott gondot.
Megjött postán a második adag smaragdfa mag. Rögtön felvittem belőle sok szemet Ilinek is, hogy ő is próbálja meg őket elültetni. Ili mondta, hogy a nagyobb siker reményében ő a holt naptár szerinti időben fogja elültetni.
Áron még dél előtt hazaérkezett. Együtt készülődtünk, de egy kis malőr miatt Emő elvesztette a türelmét és ideges lett. Én a csomagolás közepette mondtam ugyan, hogy most lemegyek a nyugger kajáért és utána a Gyógyszertárba, de ez utóbbi információ nem ment át teljes tartalmában. Emő mindenhol keresett, de csak későn esett le nála a tantusz, hogy a Gyógyszertárba is mentem.
Nagy nehezen elindultunk. Mire a TESCO-hoz értünk, bejelentette, hogy most ő mérgében fel fogja vásároltatni velem az egész TESCO-t. Ebből a nagy méregből szerencsére csak 20.000.- lett, de valóban mindent berakott a bevásárló kosárba, amire csak szükségünk lehet. Volt abban grillcsirke, jégsaláta, tigriskenyér, meg minden finomság. Dömsödre érve bepakoltuk a cuccokat, majd rögtön lefűrészeltem 5 mm-t a visszahozott polcdeszkából. Nekiálltunk a nagy vacsorázásnak. Emő a grillcsirke felét javasolta megmelegíteni és ahhoz ettük a különböző savanyúságokat. Vacsora után még Voice of Hungary. Mire lefeküdtünk, már elég későre járt.

2012. december 27., csütörtök

Erzsébet kilátó

Alaposan kialudtuk magunkat. Reggeli után Emő még felment, hogy ott is rendbe tegyen mindent, majd elindultunk a Tschibo üzletbe, hogy Emő érvényesíthesse az értékes pontjait az akciós árleszállítás közepette.
Emőkével még itthon megbeszéltük, hoyg délután teszünk egy kis kirándulást a Normafánál. Nagyon megörült, mert Rudival ők is ugyanezt tervezték mára.
Vettünk Emőnek egy bukósisakot és egy síszemüveget meg egy rádió vezérelt órát, hogy még nagyobb biztonsággal ébredjünk. Telefonon megbeszéltünk egy randit Emőkéékkel és onnan már együtt indultunk a Normafához. Ott elővettük a bejgli készleteinket és a rétesesnél rendeltünk hozzá kávékat és teákat, mejd nekivágtunk a sétának. Vigyázni kellett, hogy hova lépünk, mert néhol jeges és csúszós volt az út.
Egy órán belül fent voltunk az Erzsébet kilátó legmagasabb emeletén. Hideg szél fújt, de a kilátás mindenért pótolt.
Onnan lejövet Emőkéék egyenesen, mi pedig egy kis kerülővel mentünk a Sportmax 1-be. Nekünk azért kellett kerülnünk, mert az uszodacuccokat nem hoztuk magunkkal. A Sportmax előtt nem találtunk üres parkoló helyet, ezért a háta mögé kerülve támadtuk meg a létesítményt. Odaben találkoztunk Emőkéékkel, úsztunk, szaunáztunk és wellneszetünk.
Jól kimerülve tértünk haza és megint egy lazac vacsorával fejeztük be a napot.

2012. december 26., szerda

Karácsony másnapja nagyinál

Talán ma már egy nyugodtabb töltött káposzta és bejgli mentes nap következik. Áron viszonylag későn ébredt, de attól kezdve egyfolytában azon volt, hogy minket rászedjen egy kis Capitaly társasjátékra. Ez nem sikerült neki elsőre, mivel mind a két lakásban volt mit a helyére rakni, nekem pedig meg kellett írnom S. Lacinak a fényképező géppel kapcsolatos problémákat, úgy hogy lehetőleg a barátság a legkevesebbet sérüljön. Közben én elindítottam a nagymosást és próbáltuk egyenesbe tenni az ünnepektől szétzilált életünket.
Dél körül kortyoltunk egy kis csirkelevest, majd elkezdtünk készülődni Nóra nagyihoz. Már majdnem odaértünk, amikor nagyi felhívott minket, hogy hol járunk.
Nóra nagyinál folytatódott a trakta: Csirke húsleves, tepsiben sült csirke serpenyős krumplival és különböző savanyúságokkal. Közben nagyi hosszasan elmondta, hogy miként jártak el vele az urológián. A következő történet a moszkvai kiküldetésről szólt, de azt már többször hallottuk. Beszélgetés közben még egyszer elmondta az esetét az Urológián, majd elbúcsúztunk. Áron ott maradt és megbeszéltük, hogy vagy csütörtök délután, vagy legkésőbb péntek délelőtt szálljon fel a 139-esre és jöjjön haza.

2012. december 25., kedd

Andrisék az ünnepi vacsorán

Amíg Emő odafent keltegette Áront és rendezkedett, addig nekem is sikerült felkelnem és ahogy előírta felöltöznöm. Áron lejöttekor elkészítettem  a reggelit. Délelőtt tízkor sikerült elindulnunk Sefiékhez. Emő lekapott egy finomnak ígérkező pezsgőt a polcról és rávarázsolt egy arany szalagot. Nagyon jól éreztük magunkat Sefiéknél. Sokat dumáltunk és még így sem tudtunk mindent megbeszélni. A baj gyökere abból adódik, hogy nagyon ritkán vesszük a fáradtságot, hogy meglátogassuk őket. Sefi rögtön előadta az egyik problémáját, amit én kapásból nem tudtam megoldani ugyan, de felhívtam Bélát Skype-on és a segítségével sikerült megtalálni a megoldást. Áron persze elkábította a családot az ördöglakat kinyitási technikájával  Először normál módon két kézzel, azután egy kézzel, majd csukott szemmel, végül a háta mögötti kinyitással.
Sefi alaposan megnézte a beteg fényképezőgépet és ellátott minket mindenféle jó tanáccsal.

Hazajövet elővettem nyolc nagy tejfölös poharat és gondosan elültettem benne a smaragdfa magokat. Mindegyik pohárba tettem legalább 3 magot és a vízen kívül sok optimizmust. A virágföldet Emőke adta és azt tanácsolta, hogy a mag tetején ne legyen több mint 1 cm föld.

Emő estére meghívta Andrisékat családostól ünnepi vacsorára. (Andris = Emő Andrea nevű húga) Ők négyen voltak, mi meg öten és csak úgy tudtuk megoldani a kérdést, hogy felvittük a szétnyitható asztalt és négy széket. Áron, Emőke és a két fiú azonnal nekikezdtek társasozni, mi meg melegítettük a kajákat és terítettünk. Nagyon sok kaja került az étlapra. Volt abban lazac halászlé, csirkeleves, gombaleves, töltött káposzta, sült lazac krumplisalátával, sóskával és főtt krumplival, hogy a süteményekről és a gyümölcs salátáról ne is beszéljek. Csak ettünk és ittunk, míg majdnem kipukkadtunk.

Amikor mi már mind a ketten kidőltünk lejöttünk és otthagytuk a fiatalabbakat. Áron is csak jóval később jött haza..