Ma egészségügyi napom lesz. Reggeli után még szerveztem a hétvégi villanyóra szekrény megfelelőségi bejárását, majd indultam le a házi orvosi rendelőbe. Lenke kisasszony azt mondta, szerdán menjek be, addigra lesz kiértékelt leletem.
Doktornő kedvesen fogadott és röviden csak annyit mondott, hogy minden rendben van. Érdeklődött az Érsebészeti beutalóm felől. Mondtam neki, hogy ma 12:00-re van időpontom.
Lassan elindultam Baján doktor úrhoz a Fehérvári úti rendelőbe. Kicsit mellbe vágott, hogy a vizsgálat alapján bejelentette, hogy három hónap múlva újra megvizsgál, de lelkileg készüljek fel egy műtétre.
Rögtön felhívtam Emőt, de ő nyugtatgatott, hogy az nem olyan nagy ügy és hamar túl leszek rajta. Be kell látnom, hogy ez emberi szervezet is kopik, elhasználódik és ezek a problémák sorban előjönnek, ezeket meg kell oldani.
Onnan már nem is jöttem haza, hanem mentem a beutalómmal a Szent Imre kórház érsebészetére. A doktor úr vizsgálat után bejelentette, hogy holnap jelenjek meg az ultrahang vizsgálaton és ha ott azt állapítják meg, hogy a fővéna jól átjárható, akkor ő javasolni fogja a visszerek műtéti eltávolítását. Hát ez így egy napra egy kicsit sok volt nekem. Megint felhívtam Emőt, hogy valamelyest megvigasztaljon. Emő felhívta Nóra nagyit, mit szólna ahhoz, ha este egy rövid időre meglátogatnánk. Nagyinak nagyon teszett az ötlet és mondta, hogy hét körül vár minket.
Gyorsan hazaszaladtam ebédelni. Összeraktam a cuccaimat és Emőkével mentem a brushupra. A karácsonyi szünet után ez volt az első foglalkozás. Nagyon jól éreztük magunkat. Katie bűbájos volt, mint mindig. Sokan hoztak be nascht. Volt ott mogyorós csokoládé Amerikából, Katie sütötte sütemény, mivel születésnapja volt. A süti olyan finom volt, hogy meg is kérdeztem Katie-től, mikor lesz a következő születésnapja.
Hazajövet mondtam Emőkének várjon egy percet, mert beugrom a CBA-ba egy üveg Unicumért. Az üzletben kivel futottam össze? Na kivel? A kedvesemmel. Bevásároltunk és otthon nekiálltam sütni egy csomó lazacot, mivel ma megint négyesben vacsoráztunk. Áront próbáltam rábírni, hogy hamar csináljon egy kis rendet a szobájába, mert nemsokára indulunk Nóra nagyihoz. Nagyinak is csomagoltunk a lazacból, meg vittünk neki néhány narancsot. Nagyi teljesen fel volt dobva a látogatásunktól. Áron rögtön előhozakodott a kártyatrükkjeivel és még arra is rávett mindannyiunkat, hogy játsszunk egy rövid Ri-ki-ki partit.
Elég későn értünk haza és akkor Áron még előállt azzal a kéréssel, hogy a holnapi farsangra segítsünk elkészíteni a jelmezét. Möci gyorsan gondoskodott lepedőről és kivágott kartonból egy nagy nyilat, mert Áron Zeuss szeretett volna lenni. Én végre lazíthattam egy kicsit magamon. Bekaptam egy kupica Unicumot, azután lefeküdtünk.
2013. január 31., csütörtök
2013. január 30., szerda
reunion
Nem tudom, hogy Áron hány órakor aludt el tegnap, de az tény, hogy ma úgy bealudt, hogy csak öt perccel nyolc után ért a suliba, annak ellenére, hogy ijedtemben autóval vittem be.
A reggelit csak visszajövet készítettem el.
Leáztattam a tegnap levagdosott bélyegeket, majd lementem a postára megvenni a februári posta takarék csekkeket.
Leültem megnézni a mai Euronews adást. Hiszek abban, hogy ez a kb. félórás ciklusokban ismétlődő hírcsokor jót tesz, hogy az angolom ne merüljön teljesen feledésbe.
Emőke felhozta a nyugger kaját, amiből a gyümölcsleves olyan gyenge volt, hogy csak több részletben tudtam megenni.
Felhívtam Nóra nagyit a mai tenisz miatt. Nagyon aggaszt, hogy most már három hete olyan gyakran van rosszul a veséje miatt. Most ráparancsoltam, hogy azonnal hívja ki az Orvosi Ügyeletet.
Délután Emőkével együtt mentünk Áronért a suliba, mert neki volt dolga az IKEÁ-ban, ha már amúgy is megyünk Budaörsre. Emőkét kitettük a tenisz előtt és megbeszéltük, hogy 5-kor újra itt találkozunk. A tenisz edzés pörgős volt. Nekem nagyon tetszik, ahogyan Gyula ezt csinálja. Áronnak ki kellett próbálnia egy nagyobb Babolat ütőt, mert az övé neki már kicsi. Azt mondta Gyula, hogy ezt használja 1-2 edzésen és ha megszokja, akkor megbeszéljük, hogyan tovább.
Öt után felvettük Emőkét és elindultunk haza. Útközben én a TESCO-ba mentem, Áron és Emőke pedig a Kiká-ba, mert Emőke új ágyat szeretne venni.
Otthon már várt minket Emő és együtt vacsoráztunk.

2013. január 29., kedd
Nagymenők
Mind a ketten nehezen ébredtünk. Áron késő éjszakáig fent volt, én pedig nem aludtam jól. Azért 3/4 8 után nem sokkal sikerült elindulnia az iskolába. Reggeli után lementem a postára a megérkezett Solar töltésvezérlőért és feladtam a TESCO levelet.
Itthon beindítottam a mosogatógépet. Megírtam a lakógyűlést szervező tacepao-t és a részvételi aláíró ívet. Először megmutattam B. Palinak, majd odaadtam Katikának, hogy terjessze az igét.
Még délelőtt levagdostam egy adag bélyeget és közben Euronews-oztam.
Felhoztam mind a kettőnk ebédjét és a levest be is kortyoltam.
Varjú úrral telefonon egyeztettem néhány részletkérdést a dömsödi napelemes rendszerről. Azt is megbeszéltük, hogy a jövő héten valamikor személyesen is meg fogok jelenni a Dunakeszin lévő bázisukon. Varjú úr szerint a szerelési munkálatokat március első felében fogják elkezdeni. Addig amúgy is eltartanak az ELMŰ engedélyeztetési procedúrák. Ezen a hétvégén például odaküld valakit a villanyóra szekrény megfelelőségének megállapítására.
Áron és az ikrek négyre jöttek. Nagyon megkínoztam őket. A szokásos gyakorlatok után felolvastam egy kisebb szakaszt a tankönyvükből. A felolvasott 6 német mondatot le kellett fordítaniuk és leírni magyarul, amiben csak annyit segítettem, hogy ha valaki nem ismert egy német szót, azt megmondtam. Ezután jött a fekete leves. A hat magyar mondatot vissza kellett fordítani németre. Nehéz óra volt, de hasznos.
A fiúk utána játszottak egy kicsit, közben én megbeszéltem Laciékkal, hogy menjünk ma a Közhely filmklubba.
Mielőtt elindultam volna Áronnal és Emőkével is egyeztettem az esti programot. Áronnal megvacsoráztunk, megnéztem a leckéjét és 1/2 7 tájban indultam. Laciékkal majdnem egyszerre érkeztünk és nyolcig csak dumálgattunk.
A Nagymenők (GoodFellas) 1990-ben készült Martin Scorsese rendezte filmet néztük meg. A filmnek nem véletlenül volt a 90-es években akkora sikere. Robert De Niro csak az egyike volt a benne szereplő zseniális színészéknek.
Laciék elhoztak a Villányi útig és ott felpattantam egy éppen akkor induló 153-asra és így már 1/2 12-kor itthon voltam. Emő még ébren volt a szobában, de nekem már nem volt kedvem vele beszélgetni.

2013. január 28., hétfő
Áron stiklije
Nagyon egyedül ébredtem. Áront sikerült rendben és időben elindítani. Reggeli után elindultam a bányába. N. Feri segítségével sikerült megvennem Gabikáéknak a Wifi Router-t, mivel a CHS-ben csak cégek, illetve vállalkozók vásárolhatnak.
Hazajövet felhoztam mind a kettőnk nyugger kajáját és a magam részéről be is lapátoltam. Azt hiszem, hogy Emő többször hívott, de nem volt kedvem vele beszélgetni. Kibontottam a Wifi Router-t, mert hajtott a kíváncsiság, hogyan kell majd telepíteni.
Lementem a postára informálódni, hogy tisztán lássak a Posta Biztosítós ügyeimben. Nagyon jól állok. Az is lehet, hogy március végén ki fogom tudni fizetni a napelemes rendszer második felét.
Gabikával megbeszéltem, hogy mik a teendői a wifi router telepítésével kapcsolatban.
Délután megírtam a TESCO-nak az egészen barátságtalan hangvételű levelemet, amit szerintem nem tesznek majd zsebre.
Áron időben érkezett haza, de miután becuccolt, közölte, hogy olyan fáradt, hogy egy kicsit le kell pihennie. A pihenése után megnéztem a füzeteit. Bepakolta órarend szerint a táskáját. Később nagyon jól vacsorázott és időben le is feküdt. Egy fél órát engedélyeztem, hogy a kütyüjéről valamit nézegessen.
Később még bejött egyszer a hálószobába, mondván, hogy csak jó éjszakát jött kívánni, de az már gyanús volt, hogy még megkérdezte: becsukhatom az ajtót?
Éjjel arra ébredtem, hogy az ajtó alsó résén fény szűrődik be. Felkeltem és bementem Áron szobájába. Fényárban úszott az egész szoba és ő aludt mélyen. Este ő még valamit csinált stikliben. Vagy olvasott, vagy valamit nézett a kütyüjén (youtube-on). Emő mindig mondta nekem, hogy figyeljek Áronra, mert rendszeresen túljár az eszemen.

2013. január 27., vasárnap
korán idnultunk haza
Rosszkedvűen ébredtem. Ezt csak fokozta, hogy amikor felmentem a gázóra állásának bediktálási oldalára, akkor derült ki hogy van egy csomó lejárt határidejű ki nem fizetett tartozásom. Még szerencse, hogy eddig nem kapcsolták ki a gázszolgáltatást. Gyorsan elvégeztem az átutalásokat.
Emőnek bejelentettem, hogy szeretném ha ma a szokottnál korábban mennénk haza. Megkértem, hogy vigyen át Zsófi néninek egy tál kocsonyát és kérdezze meg, tudunk-e neki valamit segíteni.
Én átmentem Gabikáékhoz. Nekik is vittem egy tányér kocsonyát, mert náluk csak Gabika szereti.
Megbeszéltük a wifi router beszerzésével kapcsolatos teendőit. Feri bácsival megkonzultáltam a huzikára szerelendő napelem tartójának lehetséges műszaki megoldásait.
Közben átjött Emő is a tányér kocsonyával meg a Rokkónak becsomagolt csontokkal, azzal, hogy Zsófi néni nem fogadta el az ajándékot, ezért azt is ott hagytuk Gabikáéknál.
Visszamenet nagyon összeszedetten kezdtünk el pakolni, hogy korán tudjunk elindulni. A fűtést kikapcsoltam és mindent berámoltam az autóba.
Négy óra körül már indultunk is. Áron nem értette pontosan, hogy mi történt, de amíg nem kérdez rá, addig nem is izgatom fel vele a nyugalmát. Otthon mindenki ment a maga útján és így külön aludtunk.

2013. január 26., szombat
Veszekedés
Végre sikerült kialudni magunkat. Gyorsan felhívtam Dabi vegyesboltot, hogy tegyenek nekünk félre egy fél kárpát krnyeret. Az utolsó veknit szelték ketté. Áron a szombat reggeli szokásához híven ágyba hozta a reggelinket. A kávétól sikerült teljesen felébrednem. Amíg Emő szedelődzködött, addig behoztam a kocsonyás fazekat és óvatosan leszedtem a zsírját, majd feltettem újra a platnira főni. Kis lángon hagytam főni és elindultunk a piacra. Csak sütni való szalonnát, hordós káposztát és két doboz tojást vettünk.Emő vett még Áronnak egy határidő naplót, hogy azzal majd ő rávezeti, hogyan lehet elkerülni, hogy bármit elfelejtsen. Visszafele jövet vettünk sört, és beugrottunk a kenyérért is.
Möci és Áron elkészítették a reggelit, én pedig közben kiporcióztam és kivittem az istállóba a tíz tányér kocsonyát.Megragasztottam az újfent eltört szemüvegem szárát.
Reggeli után Áron folytatta a lecke írását. Emő odatette az ebédet főni és közben elindultunk sétálni. Közben tudtam fotózni, mert az akkuk végre jól fel voltak töltve.
Ebéd készítése közben Emő tanítgatta Áront, hogyan kell palacsintát sütni. Már elmúlt két óra mire tálaltunk. Nagyon finom tejfölös zöldbab főzelék és sertéspörkölt volt ebédre. Áron előtte kapott még egy csésze brokkolikrém levest. Utána meg palacsintázkodtunk.A délután mindenkinek szabad foglalkozás volt. Áron a Robinson Crusoe-t olvasta, Emő a számítógép előtt foglalatoskodott, én pedig rendezgettem a bélyegeket.
Este Emő bekapcsolta a szaunát és mire Áron ágyba került, mi már leültünk a TV elé és néztünk egy francia filmet. A film közepén Emő, se szó se beszéd átkapcsolt egy másik csatornára. Kértem, hogy kapcsoljon vissza, de nem. Akkor már határozottabban kértem, de ő nem. Erre megsértődtem és felmentem lefeküdni. Nem veszekedtem, csak felmentem. Mi még sohasem veszekedtünk. Szinte már hiányzott a veszekedés. Egy alkalommal kérdeztem is Emőt, hogy mi miért nem veszekszünk soha. Mondtam is neki, hogy egyszer már ki kellene próbálnunk. Na nem úgy, hogy kurva anyázva, vagy verekedve, de legalább úgy, hogy a hangunkat felemelve, esetleg kiabálva, de nem, ez eddig még nem jött össze. Most is csak csendben, de nagyon megsértődve felvonultam.
Már régóta mondogatom, hogy két ember között a veszekedés nem midig arról szól, amiről a veszekedés szól, hanem általában van valami a háttérben, ami szeretne kipattanni, de nem tud.
"Hol a só? Már megint hova tetted a sót? Én nem tettem sehova, biztosan te tetted el, csak már nem emlékszel, hogy hova. Hányszor mondtam, hogy ne tedd el innen a sót?!" Miközben nem is a sóról szól a történet, csak amiről szól, azt nehezebb kimondani.
Közöttünk régóta feszül ez a különböző világnézetünk problémája. Emő hithű keresztény, és pedig ateista vagyok. Én nem akarom őt a hitében megingatni, mert neki ez adja a lelki nyugalmát, a biztonságát. Ő nem tud engem evangelizálni, mert azt hiszem ez ebben a korban már reménytelen. Attól, hogy bár erről néha beszélünk, de ezen nem veszekszünk és soha nem visszük kenyértörésre, attól ez az antagonisztikus ellentét nem oldódik és a feszültség a háttérbe állandóan jelen van.
Később Emő is feljött és mellém feküdt, én pedig átköltöztem a másik ágyra. Éjjel egyszer még odajött, hogy bújjak vissza hozzá, mert nagyon fázik és akkor visszabújtam, de a béke nem köttetett meg.

2013. január 25., péntek
kocsonya főzés
Áron csak az utolsó percben indult el a suliba és elfelejtette vinni a tornazsákját. Délelőttre azt a feladatot kaptam, hogy az indulásra minden legyen bepakolva az autóba.
Reggeli után elindítottam a nagymosást és a mosogatógépet.
Felmentem a vaterára és licitáltam a Gabikának veendő wifi routerre.
Dél körül felhoztam a nyugger kajákat és elkezdtem bepakolni a cuccokat. Tulajdonképpen mindenki időben érkezett haza, így azután négykor teljes menetfelszerelésben el is tudtunk indulni. Elhatároztuk, hogy ez alkalommal nem állunk meg a TESCO-nál, hanem egyenesen tűz Dömsödre. Azért a Burek pékséget nem hagytuk ki. Bár Áron aludt az autóban, Emő neki is hozott almás és túrós pitét.
A bázison nagyon finom meleg fogadott bennünket.A kipakolás után azonnal elkezdtem főzni a kocsonyát. Mire a vacsora is elkészült, addigra a kocsonyás fazekat kitehettem hűlni az ajtó elé.
Vacsorára megettük az összes nyugger maradékot, csak egy csésze brokkolikrém leves maradt, azt betettük a hűtőbe.
Leültünk megnézni a Voice of Hungary-t és jó későn kerültünk az ágyba.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)