2013. június 30., vasárnap

Kézműves kiállítás és vásár

Egyre későbbre tolódik a felkelés. Lustulunk. A reggeli szolidabb a szokásosnál, pedig ez már tízórainak is beillik, viszont finom. A többnapos rántott csirkecombra nincs sok jelentkező, ezért lefejtem róla a bundáját és a húsát belekockáztam a salátába úgy tálalva, hogy ez egy cézár saláta. A bundája és a maradék csont majd a Rokkóé lesz.
Reggel  még visszhangzott a tegnapi  utazunk, nem utazunk vita, de azután hamar elcsendesedett.

Elautóztunk az ipartestület házáig, ahol egy helyi kézműves kirakodó vásárt tartanak ma. Megnéztünk és megkóstoltunk mindent, majd vettünk egy dobozka olívabogyós juhsajtot és egy szürke marha májas hurkát.
A kirakodó vásáron Borókának volt a legtöbb látogatója és a Fundamenta lakáskasszának a legkevesebb, pontosabban annak senki.
Hazajövet Möci nekilátott a Tiramisu készítésének, én el voltam foglalva a fűszegély nyírással. Amikor a tiramisu kész lett, ők elindultak bicajozni.

2013. június 29., szombat

uborka kovászolás

 Nyolc óra körül ébredtünk. Hamar összeszedtük magunkat és indulás a piacra. Nem sokat vásároltunk (tojás, kolbász, újkrumpli és két kiló kovászolni való uborka). Visszafele beugrottunk a félretetetett vekni kárpát kenyérért. Itthon Áron készítette a reggelit, ami olyan komplettre sikerült, mintha mi készítettük volna.

Átmentem Bénihez kaporért és fokhagymáért, majd elkészítettem a 3 literes üvegbe a kovászolni való uborkát. A Duna kb. két hétre kimarad az életemből, mert a seb és kötés a homlokomon nem szabad, hogy vizet érjen.

A délelőtti programom az volt, hogy rendezkedtem a huzikában és készítettem egy polcot a konyhai része fölötti szekrényben. Möci közben főzött egy gazdagon zöldségezett tejfölös krumplilevest. A polc beszerelés végén már nagyon elfáradtam. Pihenésképen olvasgattunk egy kicsit Möcivel, majd lementünk  és a kúp alatt fogyasztottuk el a levest. Utána törtem diót, Áron megdarálta és a leves után második fogásnak diós tésztát ettünk.

Hiába történnek a nagy előkészületek a huzikában, meghánytuk vetettük és lehet, hogy az idén már annyira kiköltekeztünk, hogy nem fér bele egy adriai nyaralás. Úgy látszik, hogy annyira megnőtt az életszínvonalunk, hogy 12 éve ez lesz az első nyár, amikor nem mehetünk az Adriára. Ha nem jön össze, akkor sincs nagy baj, mert itt Dömsödön is nagyon jól eltölthetjük a többi között azt a két hetet.

Áron nagyon elkezdett kamaszodni. Mindenbe beleszól, mindenen vitatkozik, kötekszik és formálja a sajátmagát.


2013. június 28., péntek

MR eredmény bemutatása

Korán keltem és rögtön nekiláttam a csomagolásnak. Amikor Möci  lejött, készítettem egy hevenyészett reggelit. Megmelegítettem a tegnapi pizzát és főztem hozzá három lágy tojást. Möci hozott hozzá egy pár virslit. Áron is összepakolt egy kis bőröndnyi cuccot, amit szeretne vinni az Adriára. Mind  a két bőröndöt levittem az autóba. Még ki kellett váltani egy-két receptet a patikában.

Fél tíz fele elindultunk a Béke térre, mert Béla felhívta a figyelmünket, hogy a főorvos úrnál nem szabad egy percet se késni. A dugó közepes volt, így jóval a megbeszélt idő előtt odaértünk. Bejelentkezéskor megemlítettem, hogy a tegnap előtti kötés kezd leválni a homlokomról. Azt mondták, azt is megoldjuk.

Főorvos úr először ellátta a kötés renoválását, azután türelmesen végigolvasta az MR zárójelentést, majd közölte, hogy minden rendben van, de gyógytornát fog előírni. Megnéztem az utvonalterv.hu-n és 1 óra 21 perc a BMV-vel (Busz, Metró, Villamos) a gyógytorna elérhetősége. Nem tragédia, mert azalatt tudok olvasni. Amúgy is most tudtam meg, hogy a Hatvany könyv, amit olvasok csak egy családregénynek az első kötete. Az egész egy magyar Buddenbrookk Ház.

Onnan már nem mentünk haza, hanem egyenesen Dömsöd felé vettük az irányt. Se TESCO, se tankolás, egyedül a Lidl-nél tettünk egy kisebb bevásárlást és a Bureknél álltunk meg egy-egy kedvenc pékárunkért.

A nagy kipakolás után unicum, szabadfoglalkozás után hideg vacsora, TV és korai lefekvés.

2013. június 27., csütörtök

Mindenkit operálnak

Egész éjjel fájt a homlokom. Talán csak annyi volt az egészben a biztató, hogy egyre kevésbé fájt és bár óránként felébredtem, de abban bíztam, hogy reggelre teljesen elmúlik. A doktor úr ugyan mondta, hogy amikor a lidokain hatása már alább hagy, akkor egy kicsit fájni fog és akkor bevehetek egy fájdalomcsillapítót, azt amit máskor szoktam, de ő nem tudhatta, hogy nekem nem szokott fájni a fejem és ezért nincs is itthon ilyesmi.
Möci adott két szem valamit, de gondoltam, majd csak elmúlik a fájdalom anélkül is.
Azután lassan eljött a reggel és már alig fájt. Most már csak arra kellett figyelnem, hogy 9:50-re beérjek a Fehérvári úti rendelőbe megmutatni a főorvos úrnak, hogy mi van a kötés alatt.
.
Áronnal megállapodtam, hogy mire visszajövök összeállítja az Adriára szükséges ruhatárát, amit majd Möci meg én átnézünk. Bekaptam egy szelet vajas kenyeret, rajta kolbászkarikákkal és sikerült elkapnom a 9:12-kor induló 153-ast.

A buszon és a váróteremben olvasással ütöttem el a szorongásomat. Amikor a kötést leszedték, megint nagyon fájt, de nem haltam bele. Utána bekenegették valamivel és kaptam egy sokkal kisebb kötést.

Otthon összekészítettem a notebookot és megbeszéltem az átadás - átvétel helyét és időpontját.

Emőke talált a Manna nyakában egy kullancsot és nekiálltunk hárman kioperálni, de sem sikerült. Abban maradtunk, hogy Mannát el kell vinni egy állatorvoshoz.

Elvittem a notebookot a Déli pályaudvarra és mire visszaértem Manna már túl volt az operáción. Emőke egyedül megoldotta a problémát.

Néhány pálinkával enyhítettem a kettőnk kezelése okozta fájdalmaimat. Meghallgattam Möci evangelizációját és végignéztem a Spanyol-Olasz konföderációs kupa meccsét. Nem volt túl izgalmas a meccs.

2013. június 26., szerda

csimbók

Végre napsütéses reggelre ébredtünk, de a hőmérséklet alacsony és a szél süvít. Möci készíti a reggelit, Áron csak annyiban segít be, amennyiben a kívánságai eltérnek a felhozataltól.
Nekidurálom magam a hatodik injekció beadásának. Félrevonulok, hogy a többiek ne is lássák, milyen fancsali képet vágok, amikor magamba döföm a tűt.

Délelőtt még rendezgetem a soraimat.

Ebédre Möci az elsózott grillcsirke darabokat szolgálja fel spenótos újkrumpli ágyon a sajtos basamellel.
Még jön egy-két telefon a notebook ügyben, de már egyre ritkább.

A délutáni kávéra átjön Gabika és Feri bácsi. Gabika kütyü problémáját hamar megoldjuk, Feri bácsi pedig megmutatja miket tehetünk az állandóan leoldódó fúrótokmánnyal.

Möci előkészíti az vacsorára tervezett tokfőzelékhez a Bénitől kapott tököt.

Emőke telefonál és összeül a családi kupaktanács, hogy mi legyen Mannával, arra a két napra, amikor hazamegyünk. Bár Emőkének az a javaslata, hogy hagyjuk kint a kertben, de ennek a kockázatát egyikünk sem vállalja, Áron meg kimondottan ellenzi ezt a megoldást.Végül úgy döntünk, hogy Mannát visszük magunkkal Budapestre.

Igyekszünk korán bepakolni, mert lehet, hogy Tamás meglátogat minket 4és 5 között, hatra pedig jelenésem van a Sebészeten, hogy a csimbókot leszedjék a homlokomról. Gondosan bepakolunk mindent és közben ügyelünk arra, hogy Manna most már ne csavarogjon el az indulásig. Áron a Manna felelős, figyel arra, hogy Mannával minden fontos dolga bekerüljön az autóba.

Hazafele megállunk a Bureknél, mivel kenyér sincs otthon, a SPAR-ban pedig  veszünk rántani való csirkecombokat és tejfölt.

Itthon Csabi szeretné, ha beszélgetnénk a német tanulásáról, de erre most se időm, se odafigyelésem nincsen. Lelkileg összeszedem magam, a hónom alá csapom a Hatvany Lajos könyvet és felülök a 153-asra, indulok a Sebészetre. A nővér kedves, a Főorvos úr szimpatikus, de a fájdalomcsillapítók beadása fáj. Műtét közben beszélgetünk. Utána a főorvos úr türelmesen elmondta, hogy miként legyen a fokozatos átállás az injekcióról a syncumárra, de mindez azt jelenti, hogy még három napig  szurkálnom kell maga,.és egy körbetekert fejjel érkezem haza.

Itthon Möci a tejfölös kapros tökfőzeléket készíti, én bekapok egy-két unicumot fájdalomcsillapítónak és kirántom az öt csirkecombot.

Nehezen tudom összeterelni a családot egy asztalhoz, de végül Csabi kivételével mindenki körülüli az asztalt. Emőke nem eszik, mert nemrég fejezte be az ebédjét, de megígéri, hogy az adagját átviszi magához.

2013. június 24., hétfő

Notebook

Olyan hideg lett, hogy alig akartunk felkelni. Azután mégis levitt minket az éhség gravitációja.

Délelőtt kedves vendégeink érkeztek. Vörös Hajni meglátogatott minket két gyerekével (Ida és Sámuel). Idát Áron azonnal kezelésbe vette és mindent megmutatott neki a ház körül. Sámuel, aki még kisbaba, csak folyton mosolygott.

Telefonáltak a Béke térről, hogy a főorvos úrnak nem felel meg, az MR eredmény bemutatására a korábban egyeztetett június 28-i időpont és hívjam fel a lányokat, hogy egy új időpontot rögzíthessünk
Én először Bélát hívtam fel, hogy mit javasol. Azt mondta, hogy fut egy kőrt és visszahív. Meg is tette és közölte, hogy dr. Nagy Zsuzsával egyeztetett, aki bejelentette, hogy ennek a vizitnek a halasztásáról szó sem lehet, az eredeti időpont szerint jelenjek meg.

Feltettem a régi notebookot az Internetre és a visszajelzések alapján annyira gyorsan talált érdeklődőkre, hogy már kezdtem azt hinni, hogy túl alacsony árat állapítottam meg.

Közben készítettem egy polcot a huzikába és egyet az istállóba, hogy ott is alakuljon valamilyen rend.

A lehűlt idő minden házon kívüli elfoglaltságot ellehetetlenített.

gyomlálás

Nagyon későn keltünk és még többet dumáltunk, így azután már kilenc óra is elmúlt, mire lementünk reggelizni.

Nekem minden reggel nagy lelki megpróbáltatás beadni magamnak ezt a heparinos injekciót, de amikor már túl vagyok rajta, akkor igyekszem hamar megfeledkezni az egészről.

Megpróbáltam Möcit és Áront rábeszélni, hogy amíg én a paradicsomost karózom és rendbe teszem, addig ők gyomláljanak ki a fűszernövényeknél. Csak egy fél órát tartottak ki, én meg másfelet föld-műveltem.

Bár az idő lehűlt és a napocska is elbújt, mégis kimentünk a stégre. Úsztam is egy jót, de utána rohannom kellett a meleg zuhany alá.

A délelőtt főszereplője megint Manna volt. A világ legtermészetesebb módján megjelent a házban egy félig élő, félig döglött verébbel a szájában, és azt mondta hogy "ezt nektek hoztam". Csak nagy cirkuszok árán sikerült a zsákmányával együtt a házból kiebrudalni.

Möci nem sokat teketóriázott az ebéddel, szépen megterített és feltálalt a maradékokból. Mi ketten keveset, Áron pedig alig evett.