2014. szeptember 30., kedd

ismét lazac sült

Áronnak tíz perccel hét előtt kívántam jó reggelt, abban a reményben, hogy negyed nyolc előtt el fog indulni. Sajnos nem így történt és én 1/4 8 után már kezdtem, hogy el fog késni az iskolából. Ő persze nem izgatta magát és engem is nyugtatgatott. Végül 7:22-kor csukta be kívülről a lakásajtót.

Jómagam későn keltem. Fürdőszoba után reggelire kacsazsíros pirítós és tejeskávé. Utána komótosan elrámoltam a lepréselt bélyegeket.

Levelezés és banki ügyletek a számítógépen. Az átutalásokkal a "0" határán egyensúlyozva befizettem a kötelező felelősség biztosítások második félévi részletét.

Hívott Tamás, hogy holnap feljön Budapestre ügyes-bajos dolgait intézni. Vele és Kádár úrral is megbeszéltem, hogy együtt megyünk be hozzá a CitiBank-ba.

Möcivel megbeszéltük az állás interjúk utáni lehetőségeket, majd lehozott egy tejfölt és megmelegítettük a maradék zöldség levest, amiben a marha velős csont is főtt.

Áron már kettő körül hazaért a suliból. Azt mondta, hogy amíg nem kezdődik a gyerek német, addig készít a leckéjét.

Olivér és Bálint pontosan négykor érkeztek. Nagyon jó gyerek német óra volt. Meg voltam elégedve a csapattal.

Amikor Laci elvitte a fiúkat, Áron nekilátott rendbe tenni az olvasó naplóját, amit elvileg már be kellett volna adni. Együtt átnéztük és azt a néhány hibát, amiket találtam benne kijavította.

Este nosztalgiáztam egy kicsit. Olyan vacsorát készítettem, ami a 2011-es évek végére volt jellemző. Készítettem lazac sültet hagymás almával. Négyen ültünk asztalhoz. Möci, Emőke, Áron és én. Möci hozott hozzá egy üveg vörösbort. Nagyon finom vacsora volt. Utána sokáig beszélgettünk.

Még le kellett szaladnom az ATM-hez, mert Áronnak holnap ki kell fizetnie a német tankönyvet, csekély 3900.- forint.

Vacsora után bepótoltam minden lemaradást, ami a blogbejegyzéseket illeti, majd mint aki jól végezte a dolgát, lefekvés.

2014. szeptember 29., hétfő

Csabi goromba

Áron 7:16-kor indult el a suliba, ami, ha szűken is, de belefér. Azonnal felkeltem, fürdőszoba után egy rövid reggeli, majd elindítottam a nagymosást.

Manna addig reklamált, hogy menjünk le a kutyafuttatóra, hogy már nem tudtam neki ellenállni és levittem.

Összekészítettem a vízszintezőt és a falfúró és indultam az ötödikre, hogy a Dömsödön előkészített képtartó polcokat felszereljem Möcinél a falra. Csöngettem, csöngettem, de senki sem nyitott ajtót. Arról teljesen megfeledkeztem, hogy Möci ma reggel állás interjúra ment. A falfúrás már nem is érdekelt annyira, de hirtelen arra gondoltam, hogy hátha Möci nincs jól és tovább csöngettem. Az eszembe sem jutott, hogy Csabi ma szabadnapos és 1/4 10-kor még zavarnám az alvásban. Pedig így volt és amikor végre előbújt, oda se jött a rácshoz csak keresetlen szavakkal elküldött melegebb éghajlatra.

Sajnos konstatáltam, hogy az érett kefirt lent felejtettem Dömsödön, de nem nagy baj, mert a mélyhűtőben gyűjtögettem Tamásnak kefir gombát és az már majdnem egy egész adag.
Délelőtt vettem friss tejet és abból elindítottam egy adagot.

Nagy adag leáztatni való bélyeget tettem az áztatóba.

Áron, szerintem késve jött haza a suliból ahhoz, hogy időben odaérjen a zongora órára. Lementem pénzért és a buszvégállomáson vártam, hogy a kottával megérkezzen és induljon a 153-assal.

Megbeszéltem Möcivel, hogy ma bemegyünk a kórházba meglátogatni Nóra nagyit. Möci ki is válogatott a vasárnap hazahozott egy rekesz szép almából néhány legszebb darabot, hogy azokat mossam meg és azt visszük majd be.

A leáztatott bélyegeket kiteregettem.

Közben ő elment egy másik állás interjúra és amikor visszajött, már olyan fáradt volt, hogy kérte, egyedül menjek a kórházba.

Tömegközlekedéssel mentem és ez jó döntésnek bizonyult, mert csúcsforgalom lévén két sávban állt a kocsisor, miközben az autóbusz végig száguldott a saját sávjában, a Széll Kálmán tértől pedig zárt pályán ugyanezt tette a 61-es.

A kórházba, illetve a kórterembe érve hamar kiderült, hogy Nóra nagyit már délelőtt hazaengedték. Irány a Maros utca. Nagyi nagyon örült az almának. Egy darabig beszélgettünk, úgy hogy este nyolcra már otthon voltam.

2014. szeptember 28., vasárnap

Elektromos kazán szerelés II.

Reggel nyolckor keltem és egy rövid mosakodás után indultam Gáborért, mert tegnap azt mondta, hogy akkor folytatjuk a munkát, amikor érte megyek. A földről felkaptam az éppen akkor lehullott ép és gyönyörű almát, hogy azt frissiben viszem Klárinak.

Gábor és Klári éppen akkor jöttek a napi bevásárlásból, amikorra én is odaértem. Először főztek nekem is egy kávét, majd Gábor megmutatta a kora reggel elkészített bekötési vázlatot, hogy miként lehet megvalósítani az elképzeléseimet.

Átjött és nekikezdtünk a munkákhoz. Az volt a munkamegosztás a kettőnk között, hogy ő végezte azokat a munkákat, amikhez ész és tudás kellett, én pedig azt amiket  ő kirótt rám.

Eleinte nagyon szépen haladtunk az egyes részek bedobozolásával, amitől rögtön áttekinthetőbbé vált az egész rendszer működése.

Áron azzal segítette a munkálatokat, hogy egyedül elkészítette a reggelit. Gábort is megkérdezte, hogy mit szeretne enni reggelire, de ő szabadkozott, hogy már túl van rajta. Mi ketten gyorsan megreggelizünk és jelentkeztem a további feladataimra.

Délelőtt csak egy  kávéval tudtam kényeztetni Gábort.

Nagyon jól haladtunk, de még nem látszott a munka vége.

Délben Gábor ebédidőre  hazament és mondta, hogy utána jön vissza.

Mi is ebédeltünk és utána már csak finomítottunk a rendszeren és olyan állapotban hagytuk abba, hogy a jövő heti lejövetelre be tudjunk legalább a gázkazánnal fűteni. Közben meg kellett küzdenünk néhány buktatóval, ami részben Mikus úr hibás  bekötéséből, részben a felhasznált alkatrészek hibájából adódtak. Való igaz, hogy egy alkalommal én állítottam be rosszul a digitális voltmérőt AC helyett DC-re. A lényeg az, hogy sokat  haladtunk előre.

A délután nagy része a rendrakással és az összepakolással telt. Készülődtünk haza, amiben oda kellett figyelni az alma készletekre, a dióra, a hűtőszekrényre és a Mannára. Ebben már nagy gyakorlatunk van, de azért mégis bekerült egy kis gikszer a rendszerbe és a kefirt ott felejtettük.

Úgy becsültem meg, hogy 19:44-re fogunk hazaérni, de ebből 19:46 lett. Fő az, hogy Áron idejében tudott lefeküdni.

2014. szeptember 27., szombat

velős csont

Felébredés után, miután konstatáltam, hogy az elektromos kazán már 27 fokra felfűtötte a házat, a beállított 21 fokkal szemben,  azzal kezdtem a napot, hogy felhívtam Mikus urat, hány órára tervezte, hogy jön hozzánk, javítani az elektromos kazán bekötésén, mivel jelenleg az a hiba, hogy a kazán nem veszi figyelembe, hogy a termosztát mit mutat. Meg is beszéltük a 3/4 9-et, addig remélem, hogy mi megjárjuk a piacot.

Először is pénzt kellett kivenni a falból, mert egy fityingünk sem maradt. A piacon vettünk Esztikétől két liter frissen fejt tejet, ami még meleg volt, azután sütni való szalonnát, húsz tojást egy csomó leves zöldséget és egy kis üveg nescafét.

Még nem volt egészen nyolc óra, amikor a Gombasoft kinyit, ezért előbb a barkács boltba mentünk egy liter nitrohigítóért  és egy tubus FBS-ért, amik a mosogatógép fedőlap leragasztásához kellettek.

Nyolc óra után már letudtuk adni a számítógépet a Nyári úr üzletében. A felesége vette át és mindent részletesen lejegyzetelt a tudnivalókról és abban maradtunk, hogy majd jövő szombaton jövünk érte.

Hazafelé Áron még beugrott a Dabi Vegyesboltba és vett egy egész kárpátkenyeret.

Pontban 3/4 9-kor, szinte egyszerre érkeztünk haza Mikus úrral. Elmondtam neki, hogy mi a probléma az elektromos kazán bekötésével, hogy ha be van kapcsolva, akkor figyelmen kívül hagyja a termosztát beállítását és csak fűt, fűt, fűt, amíg ki nem kapcsoljuk.

Valamit javított rajta, azután közölte, hogy most már rendben van és sietősen elment. Ezután már kikapcsolni sem lehetett az elektromos kazánt, csak úgy, hogy a biztosíték táblán le kellett kapcsolni azt a három (R, S, T) kismegszakítót, amik a kazánt szolgálták ki.

Először még arra gondoltam, hogy felhívom, hogy jöjjön vissza, de azután rájöttem, hogy nem mérgelem magam, majd inkább megbeszélem a Gáborral, hogy mit lehet tenni.

Áron nekikezdett a reggeli készítésének, amíg én a mosogatógép fedelének a leragasztásával  foglalatoskodtam. Először lefűrészeltem két darab 5 mm vastag fa csíkot és ezt ragasztottam a gép felső peremére az FBS-sel, persze az alapos zsírtalanítás után a nitróhígítóval, majd erre a tetőt ugyancsak FBS-sel. Szemre nagyon jól sikerült a munka. Csak arra kértem Áront, hogy mostantól néhány óráig ne érjünk a mosogatógéphez.

Odatettem a velős csontot főni és nagyon sok zöldséget tettem bele.

Áron egy keveset foglalkozott az iskolai dolgaival, de legtöbbet inkább a számítógép előtt ült. Igaz, hogy egy kicsit fekvőtámaszozott és húzódzkodott is.

A velős csontból Pista bácsinak vittem át egy kis tányéron, de ő soknak találta és azt javasolta, hogy elővesz hozzá sót, borsot, kenyeret és ketten együk meg.

Ebédre feltálaltam a zöldséglevest és a velős csontot, de Áron csak keveset evett belőle, mondván, hogy túl zsíros.

Délután átmentem Gáborhoz és elmeséltem neki, miként jártam Mikus úr munkájával. Azonnal leült egy papírral és ceruzával, meghallgatta az én elképzeléseimet és megtervezte a két kazán elektromos bekötését, majd azt mondta, hogy nemsokára átjön, hoz mindenféle szerszámot és segít elkészíteni az elektromos összekötést.

Amíg rá vártam, megpróbáltam megírni az elmaradt blogbejegyzéseket.

2014. szeptember 26., péntek

Áron elalszik reggel és elalszik délután.

Fél nyolckor nekem már kezdett gyanús lenni a nagy csönd, amiért bementem Áron szobájába. Áron kétségbeesve ébredt fel és az órára haragudott, amiért ilyen késő van. Miközben berobogott a fürdőszobába, könyörgő hangon megkérdezte: "Apa, ugye beviszel a suliba?" Persze, hogy igent mondtam és még csak le se szúrtam, mert láttam rajta, hogy mennyire nem szeretne elkésni.

7:40-kor már az autóban ültünk és indultunk. A Márton Áron tér előtt nagy volt a dugó és csak araszolgattunk. Végül az 59-es villamos egyik megállójánál Áron kérte, hogy átszállhasson a villamosra, mert azzal talán még időben beér.

Visszafele bementem a CBA-ba. Vettem tejet és egy pár virslit, valamint a nagy sikerre való tekintettel ismét egy fél kiló töpörtyűnek való bőrös kacsahájat.

Itthon reggelizés közben felkockáztam és fel is tettem olvasztani. A kész kacsazsírt kétfelé porcióztam, mert a felét Emőkének szántam.

Délelőtt elintéztem a CitiLife kártyám kölcsön tartozását.

Délben Möcivel bementünk a János kórházba meglátogatni Nóra nagyit. A tegnap esti nagy beteget nem találtuk sehol, mert éppen vidáman jött le a lépcsőn, hogy vegyen egy kávét az automatából. Én is éppen kávé előtt voltam, ezért rögtön kettőt vettem. A kávé, ami az automatából jött, szinte ihatatlanul szar volt. Nagyi a kórházi ebédre mondta, hogy moslék volt.

Az egyetlen jó dolog az volt, hogy szemmel láthatóan jól és teljesen fájdalommentesen érezte magát. Nem sokáig voltunk bent nála, de ez a rövid idő is elég volt arra, hogy többször elmondhatta, mennyire örül, hogy bementünk hozzá.

Otthon elkezdtem lehordani az autóba a Dömsödre szánt cuccokat.

Amikor már elmúlt fél kettő, kezdtem aggódni, mert Áron ekkorra ígérte, hogy hazajön. Nem is lett volna nagy baj, ha kicsit késik, ha nem beszéltem volna meg Száki Sanyival, hogy ma 1/2 3 táján lejönnek Dömsödre, hogy a mosogatógép új fedőlapját segítsen fel applikálni.

Én már annaira lehordtam mindent az autóba, hogy szegény Manna is már ott ült bent a ketrecében.

Végül Áron 1/4 3-ra ért haza és elnézést kért, amiért reggel azt mondta, hogy fél kettőre fog hazaérni.

Gyorsan elbúcsúztunk Möcitől és repülő rajttal indultunk. Először a szokásos TESCO. Ott kettéosztottuk a feladatot. Áron elment háztartási kekszet venni, mert a gyomrom megint szarakodott, én pedig visszaadtam a PET palackokat. Hamar végeztünk és gyorsan indultunk, hogy Száki Sanyikának ne kelljen sokat várnia ránk.

Alig, hogy elindultunk, ő telefonált, hogy hol vagyunk, mert ők (Jolival mentek), már ott vannak Dömsödön. Hogy ne kelljen a semmit tevésükkel unatkozniuk, megbíztam őket azzal, hogy menjenek be a hentes üzletbe és vegyenek nekünk 4-500 forintért körmöt, mivel azt terveztem, hogy ma körömpörkölt lesz az estebéd.

Húsz perc múlva már mi is odaértünk és elvezettük őket a bázisra. Ott kipakoltunk, Mannát szabadlábra helyeztük. Szákiék mindenféle finomságokat hoztak nekünk (Nescafe, pálinka, Snicker), elvégre mi kértük, hogy jöjjenek nekünk segíteni a mosogatógép új fedelének a felszerelésében. Sanyika még egy lombfűrész keretet is hozott Áronnak ajándékba.

Azonnal feltettem a körmöket főni, mert akkor még azt reméltem, hogy itt fognak nálunk est ebédelni.

Amíg Joli és Áron a kertben szedték a lehullott almát és a diót, addig Sanyika előkészítette az új fedelet a felragasztáshoz.

Nagyon hálás voltam Sanyika segítségének. Nagy lökést adott a projektnek. Sajnos siettek, ezért nem tudtam őket visszatartani a korai vacsorára.

Közben elromlott a tolókapu zárszerkezete, amit szétszedtem ugyan, de megjavítani nem tudtam.

Áron egészen a vacsoráig Skípe-olt Leóval.

A vele főtt krumplival nagyon finomra sikerült a körömpörkölt, de mire megpuhult, addigra ugyancsak beesteledett.


2014. szeptember 25., csütörtök

Kórházi állapotok

Nagyon sűrű, de tartalmas nap a mai.

Áron majdnem időben indult el a suliba. 7:12 lenne az ideális időpont, de lehet, hogy a szerinte még elegendő 7:16-os indulással is beér a suliba 3/4 8-ra.

Délelőtt felhívtam az Urológiát, hogy előzetes időpont nélkül írjanak nekem egy receptet, mert elfogyott az Alfugen-em. A nővérrel beszéltem, aki biztatott, hogy ha délelőtt bemegyek, akkor megkapom.

Felpattantam a 108-as buszra és az M4-es metróval bementem azÚjbuda központig. A nővér már nem volt olyan segítőkész, mint amit a telefonban ígért, azt mondta, hogy a doktor úr szeretne velem beszélni. A beszélgetésből az derült ki, hogy ha én nem hozzá járok rendszeres vizsgálatra, akkor miért tőle kérem a receptet? Erre csak azt tudtam válaszolni, hogy azért mert most fogyott el a gyógyszerem. Ekkor magához kaparintotta a következő vizsgálatot és aláírta a receptet.

A befektetéseimen egy kisebb átszervezést hajtottam végre, mert idegesített, hogy ilyenkor a hónap vége fele kinyit a szegényház.

Meghozta a postás Kiss Gézának a kütyüjét, amit azonnal meg is írtam neki.

Lementem a CBA-ba. Vettem tejet, virslit és egy fél kiló bőrös kacsahájat. Itthon  a reggeli után azonnal nekiálltam a töpörtyű készítésnek.

Az asztali számítógépet lekábeleztem, hogy holnap már vihessem is Dömsödre. A lenovo típusát megpróbáltam pontosan leírni és el is küldtem SMS-ben Nyári Imrének, mert ő fogja a driver-eket .feltelepíteni rá.

Felhívtam Száki Sándort, hogy holnap hogyan menjünk együtt Dömsödre. Ő azt mondta, hogy autóval fog jönni és majd ott találkozunk.

Áron a Nóra nagyit próbálta hívni, mert azt terveztük, hogy őt is visszük magunkkal. Nem sokkal később ő hívott minket vissza, hogy annyira rosszul érezte magát az elmúlt éjszaka, hogy kihívta az ügyeletet és most bent van a Kútvölgyi rendelőjében vizsgálaton. Ekkor még nem tudtam, hogy hamarosan szembesülni fogok a magyar egészségügyi viszonyokkal.

Möcivel befaltuk az elkészült töpörtyűt kenyérrel és kovászos uborkával és csak egy keveset hagytunk Emőkének és Áronnak. A kacsazsírt is kétfelé porcióztam, hogy Emőkének is legyen a hűtőjében.

Amikor Áron hazaért a zongora óráról, Emőkével ők is töpörtyűztek, de ők kefirt is ittak mellé.

Egy óra múlva Csák doktornő hívott minket, hogy menjünk be a nagyiért, mert ők úgy látják helyesnek, ha befekszik a területileg illetékes Szent János kórházba, de az körülményes lenne, ha ezért mentőt kellene hívnia, ezért inkább jöjjünk be érte és mi vigyük át a Jánosba (elvégre Nóra nagyi csak több mint hatvan éven át fizette a TB járulékot, csak nem gondoljuk, hogy majd ők vitetik át a 800 méterre fekvő Szent János kórházba.

Möci azonnal felment, hogy magához vegye a táskáját és induljunk.

A Kútvölgyiben átvettük Nóra nagyit és a beutalóját a Szent János kórház I. Belosztályára, mivel területi illetékességből oda tartozik.

Először haza mentünk a nagyival. Möci segített neki minden fontos dolgot bepakolni. Nagyi úgy szeretett volna pakolni, mintha végleg odaköltözne, Möci pedig csitítgatta és csak a legfontosabbakat engedte bepakolni. (Köntös, bugyik, zoknik, pizsama, pipere cuccok, egy olvasni való Hrabal könyv, olvasó szemüveg, iratok, készpénz, TAJ kártya és kész.) Na jó, a hűtőszekrényből vihette magával a már megbontott sonkát, a gyümölcsös kefirt és az almalét.

A Szent János kórházba a Diósárok úti kapun mentem be és csak nagyon nehezen találtuk meg az I.-es Belosztályt. Pontosan senki nem tudta elmondani, hogy az merre van. Sehol egy útjelző, eligazító tábla. Végül, amikor megtaláltam a Belgyógyászat főbejáratát, zárva volt, csengő sehol, de még egy kis felirat sem, hogy kérem az oldalsó bejárathoz jönni.

Möci és a Nóra nagyi közben az autóban ültek és amikor nagy nehezen megtaláltam azt a bejáratot, amelyiket kerestem, ki volt írva, hogy a csengő a 2. emeleten szól, kérjük szíves türelmét, amíg a nővér a bejárati kapuhoz ér. Tizenöt perc múlva megjött a nővér, bajuszosan és szakállal, mert, hogy férfi volt az istenadta. A férfi nővér közölte, hogy menjünk át az épület túlsó felére, mert a lift ott van. Itt már éreztem, hogy a Balkán felhúzódik egészen Budapestig.

A kórház száz éves, de ne lássam többé a tengert, ha egy hónap alatt nem tudnám megalkotni azt a tájékozódási rendszert, ami megakadályozhatja, hogy mondjuk egy beteg fél óra alatt, amíg megtalálják az illetékes osztályt elvérezzen.

Végre eljutottunk az illetékes helyre, ahol megkérdezték, hogy a beteget miért pont ide hoztuk. (Bassza meg, már megint egy beteg.) Mondtam, hogy azt ne tőlem, hanem attól a doktornőtől kérdezzék meg, aki a beteget területi illetékességből ide utalta.

Szerencsére a doktornő nagyon kedves, udvarias és közben a munkáját alaposan  végezve megvizsgálta a nagyit és közölte, hogy a labor holnap reggeli eredményéig a nagyinak mindenképpen ott kell maradnia.

Nagyon szép négyágyas kórterembe került, de amikor kiderült, hogy a négy szekrényből kettőben már két beteg becuccolt, a másik két szekrény pedig zárva és a kulcsát elvitték a korábbi betegek és így nem használható, akkor a nővér azt mondta, hogy  a 64 vadi új szekrényből, már csak 18-nak van meg a kulcsa, de ők nem tehetnek semmit, ha egyszer a távozó betegek elfelejtik leadni a szekrények kulcsait.  Becs szavamra az jutott az eszembe, hogy mielőtt a távozó betegnek kiadják az aláírt zárójelentését, el lehetne kérni tőlük a szekrényük kulcsát felakasztva arra a szögre, amire fel van írva, hogy 8-as kórterem 4-es szekrény. Félreértés ne essék, nem én vagyok ennyire okos, hanem ott senkinek nincs ennyi sütnivalója.


Egy héten belül másodszor szembesülök azzal, hogy hol is tart a magyar egészségügy, miközben orvosoktól még olyanokat is hallok, hogy a fizetésük alig több, mint az 1/10-e a 200 km-rel nyugatabbra dolgozó orvosok fizetésének.

Késő este még lefejtem a mai kefir termést.


2014. szeptember 24., szerda

Windows 7 telepítése

Hajnali ötkor megint arra ébredtem, hogy Áronnak szól a kütyüje, hogy amíg ő alszik mint a bunda, addig se én, se a nővére Emőke (akitől tulajdonképpen egy lakás válaszfal választja el) ne tudjon aludni. Felkeltem és mérgemben nem csak kikapcsoltam a kütyü ébresztőjét, hanem el is dugtam a kütyüt.

Reggel csak egy pohár tej és újult erővel láttam neki a Windows 7 telepítésének. Nagy nehezen és Béla segítségével sikerült beállítani, hogy a számítógép a CD/DVD-ről induljon.

Reggelizni ráértem akkor, amikor a telepítés ment, mert abban vannak hosszú szünet nélküli folyamatok is. A reggeli virsli volt és lágy tojás.

20-30 perc alatt a nagyja már készen is volt, elindult az új 64 bites Ultimate Windows 7. Most már csak több órai munka van hátra az aprólékos feladatokra.

Egy driver csomagot megpróbáltam megetetni a géppel, de attól nem javult a helyzet, ez a feladat, majd Nyári Imrére vár.

Délben online meghosszabbítottam néhány könyvtári könyvet, a visszaadandó többivel lementem a könyvtárba és hoztam helyette három új könyvet, amik között az egyik Grecsó Krisztián. Mire a könyvtárból visszaértem, Áron már itthon volt és közölte, hogy siessek, mert Möci már elindult a brushupra. Nem kellett különösen sietnem, mert a 108-as busz, az M4-es metró és a 4-es villamos hamar odarepítettek és már negyed órával a kezdés előtt ott voltam.

Reméltem, hogy Áron sem fog elkésni a teniszről. A brushup nagyon jó volt. Möcivel együtt jöttünk haza. Áronnak megmelegítettem a tegnapi tejfölös csirkepörkölt maradékát, magamnak pedig a nyugger májgaluska levest.

Az újonnan telepített Windows egyelőre hibátlanul működik, nincsenek benne kurzor leszakadások, ami miatt az egér csatlakozását mindig bontani kellett. Most már csak a driverek telepítése van hátra.