2014. október 31., péntek

Dömsödön is sűrű az élet

Áron kiengedte Mannát. hadd csavarogjon.

Reggeli készítése közösen. Sült virsli, kefir.

Próbálgatom az új elemet a lakókocsi riasztójának ajtóérzékelőjébe, de úgy tűnik, hogy a read relay üvegháza megsérült.

Reggeli után, lévén sok dolgunk, elindultunk. Az első állomás Gulyás Laciék. Laci tudott adni két read relay-t is. Majd kipróbálom, hogy melyik felel meg nekünk.

A következő állomás az Önkormányzat, hogy megtudjuk, ki az üres beépítetlen telek tulajdonosa. Az Önkormányzat elhajtott, mert az adatokat nem adhatják ki. Elhajtottak a ráckevei Földhivatalba. Ott már az első kérdésre se tudtunk (mi a telek helyrajzi száma) se tudtunk válaszolni. Átmentünk a Műszaki Osztályra. Ott a számítógép monitorára behozták a Középső út térképét. Áronnal közösen megtaláltuk a keresett telket és így megtudtuk a helyrajzi számot. Azzal visszamenve az előző ügyintézőhöz már megtudtuk a tulajdonosok nevét és címét.

Innen csak egy köpés volt a K&H Bank, ahol sikerült mind a kettőnknek elintézni a net bankolást.

Gazdaboltban vettünk gáz utántöltő palackot

Megálltam Gumipont-nál is és megbeszéltem a főnökkel, hogy ha jövő pénteken a zárás előtt leérünk (3/4 5-ig), akkor megejtik a nyári gumi - téli gumi cseréjét.

Vettünk még egy üveg Unicumot is.

Visszatérve a bázisra már 12 óra lett, de Áron azt kérte, hogy még ne ebédeljünk, mivel csak nemrég reggeliztünk.

Egy órát foglalkoztunk a számítógéppel és csak egykor tettem fel a köröm pörköltöt melegedni a platnira.

Kora délután tálaltuk fel a finom kaját.

Lengyel Lacinak feltettem a Dropboxára az IGO-t. A net azt jósolta, hogy az egész cucc 7 óra alatt fog felmenni. Akkor még azt írtam Lacinak, legyen türelemmel, reggelre minden átmegy.

Este megnéztük a Virtuózokat, amiben egy sokkolt fiú mindenkit meghatott azzal, hogy beszélni nem tudott, de zseniálisan énekelt.

Áronnal nem tudtam elérni, hogy időben feküdjön le. Tíz óra is elmúlt, mire elolthattam a villanyt.

2014. október 30., csütörtök

korai szökés Dömsödre

A reggeli felkelés és a reggeli után elkezdtem összepakolni a cuccokat, hogy már ma (csütörtökön) le tudjunk menni Dömsödre. Nem felejtettem el bekapcsolni a dömsödi fűtést se.

Lementem a postára és megfejeltem a ma lejárt takarék csekkeket.

Áronnak külön kérése volt, hogy ne pénteken, hanem már csütörtökön induljunk.

Délelőtt telefonon egyeztettünk Nóra nagyival, hogy 10 órakor találkozunk az 59-es végállomásánál és együtt megyünk a temetőbe.

Felhoztam Emőke nyugger kajáját és vele is telefonon egyeztettem, hogy a postaládájába bedobok egy lakáskulcsot, hogy Mannát és a hordozóját be tudja tenni a lakásba.

Áronnal kicsit 10 óra után találkoztam. Vettünk és vittünk virágot a Mama, a Róza és a Misi nagyapa urnájához. Utána még a temető főbejáratánál vettünk sült gesztenyét és onnan együtt mentünk haza Gazdagrétre.

Amikor nagyi telefonált, hogy már otthon van, akkor Áron ment vissza nagyihoz, illetve a töröknél találkoztak és ott is ebédeltek.

Áron onnan 1/2 4-re ment zongoraórára Mariannhoz és engem 1/2 5-re rendelt oda a Neszmélyi útra. Oda már teljesen összekészülve és mindent (még Mannát is) bepakolva mentem.

Irány a TESCO.Visszaváltottuk a rengeteg PET palackot.

Csak tartós tejet, sajtot, sertés körmöt, kovászos uborkát, sört és pickwick gyümölcsteákat vettünk, miközben a kóstolókból, egy kis rántott csirkemellből és sült hagymakarikákból elővacsoráztunk.

Áron külön kérésére és a Bristoli TESCO Expressz emlékére vettünk egy doboz szusit.

Több oldalon is lenyúltuk a TESCO-t. Vásárlás közben megettünk egy rácsos meggyes pitét, kaptunk ajándékba egy üveg frissen csapolt sört és a Pickwick teák után egy 1000 forintos Ulpius könyvutalványt, miközben minden sajtot, kávét és egyebeket végigkóstoltunk.

Dömsödre csak hét óra után értünk. A hosszú szünet után kölcsönösen nagyon élveztük egymás társaságát. Megérkezve a bázisra először mindent kipakoltunk, majd - bár már finom hőmérséklet volt a házban, azért begyújtottam a cserépkályhába.

Áronnak dolga volt fent a számítógépen. Én odatettem a köröm pörköltöt, mert tudtam, hogy annak több óra fövésre van szüksége.

Vacsorára a lefejt kefirhez a sushit ettük pirítós kenyérrel.

2014. október 29., szerda

Apa megint aggódik

Bementem tömegközlekedéssel a Conrad-hoz. Ott vettem egy 23A elemet ami a huzika riasztójába kellett. Néztem egy WiFi repeaterak-t is, de azt csak azzal a kikötéssel vettem meg, hogy ha nem lövi át a távolságot köztem és Gábor között, akkor teljes áron visszaveszik.

Ha már ilyen közel jártam, akkor becsöngettem Katona Sanyihoz is, de most sem jártam sikerrel, ezért otthonról inkább feladtam neki egy levelet, abban a reményben, hogy egyszer csak válaszol.

Délután 3-ra mentem a Brushup-ra. Manna nagyon jó kiscsoportos foglalkozást tartott.

A CBA-ban vettem friss tejet.

Egyik pánikból a másikba esem. Áronnak 4-től 5-ig tart a tenisz edzése. Onnan 30-40 perc elmenni busszal a nagyihoz, de másfél óra alatt még nem ért oda. A nagyival megbeszéltem, hogy én felhívom a mentőket, nagyi pedig hívja a rendőrséget.

Egy idő után nagyi visszahívott, hogy ő sem a Rendőrség hívószámát, sem a Budaörsi Tenísz Centrum címét nem tudja.

Végül Áron megérkezett és elmondta, hogy ő tévedésből egy nagy kerülővel ért a Maros utcába a nagyihoz.

2014. október 28., kedd

PayPal

Egyedül ébredtem és a hosszú lustálkodás után már majdnem 10 óra volt, mire lementem tejért és egy köménymagos cipóért.

Reggeli után leültem a számítógép elé és körbe néztem a neten, hogy állnak az eladó cuccok. Hát, jelenleg állnak.

Hosszan leveleztem Gabikával a PayPal fizetési rendszer és a PayPass kártya rejtelmeiről.

Délben felhoztam Emőke nyugger kajáját.

Kora délután lementem a kis kínaiba ebédelni.

2014. október 27., hétfő

Nóra nagyi

Indulás Nóra nagyihoz. buszmegállóban csak futólag találkoztunk Csabival. A Vittük a kis Yamaha klaviatúrát és Áron rögtön előadta az eddig tanult darabokat, amiktől Nóra nagyi egészen meghatódott.

Kávézás mellett átnéztük a banki befektetéseket és otthagytam a kéthavonkénti eredményeket, hogy nagyi azok áttanulmányozása után tudjon dönteni arról, hogy mit tegyen a félretett pénzeivel.

Átadtam azokat a hallókészülékekről és a hallásvizsgálatokról szóló prospektusokat, amiket Möci küldött a nagyinak.

2014. október 26., vasárnap

A zongoraóra elmarad

A téli-nyári időszámítás átállásának köszönhetően alaposan kialudtuk magunkat.

Reggelire már csak akkor hívtam le Áront, amikor már minden, ami kedvence készen volt.

Sült virsli, lágy tojás, kefir és bundás kenyér ráolvasztott sajttal.

A délelőtt azzal telt, hogy kontaktáltam a kütyü esetleges vevőjével.

Amikor egy kicsit fellélegeztem, akkor visszaragasztottam a huzika riasztójának az ajtónyitás érzékelőjét.

Áron, leszámítva azt a 15 percet, amikor gyakorolt a zongorán, szinte egész nap a számítógép előtt ült.

Nagyi telefonált, hogy hányra érünk haza, mert ő úgy emlékezett, hogy vasárnapot beszéltünk meg.

Délben odatettem az ebédet főni, illetve sülni. 3/4 4 is elmúlt, mire asztalhoz ültünk. Az ebéd kelkáposzta főzelék volt sült lazaccal..

A készülődés hazafelé nem ment simán. Áronnak kb. ötször kellett szóljak, hogy hagyja abba a neten lógást, mert legkésőbb 5-kor el kell induljunk ahhoz, hogy hatra Mariann zongora tanárnőnél megjelenjen.

Mindent, még a Mannát is bepakoltam az autóba nélküle és helyette. Minden ablakot és zsalugátert becsuktam, mindent kikapcsoltam és mire sikerült őt végre lecsalnom, már majdnem 1/2 6 lett mire elindultunk. Annyira késésben voltunk, hogy félúton fel kellett hívnunk Mariannt és közösen abban állapodtunk meg, hogy a mai zongoraórát elhalasztjuk.

Itthon Áron a Mannával átment Emőkéhez, én pedig már nagyon

2014. október 25., szombat

Gábor és Klári

Csak 10 óra körül másztunk ki az ágyunkból. Laci SMS-ére röviden megköszöntem a meghívást, azzal, hogy "majd máskor".

Valami olyasmit álmodtam, hogy Feri irányításával egy szuper szörfdeszkát építünk vékony műanyag héjból szilikonnal összeragasztva.

Áron már korábban felkelt és felvette a kapcsolatot Leóval és Artúrral skype-on.

Már régen elhatároztam, hogy a konya munkalap összeeresztését kitisztítom és utána FBS-sel kitöltöm. Ezt nem halogattam tovább és megcsináltam.

Délelőtt átvittem Gábornak a neki szánt ajándékomat. Megmutatta a Visio-val készített munkáit.

A késői felkelés után összevonjuk a reggelit az ebéddel és megesszük a megmaradt rántott karfiolt majonézzel.

Délután Gábor és Klári meglátogattak minket. Nagyon tetszett nekik a dömsödi bázis. Én csak a fenti kis kályhával dicsekedtem nekik.

Mariannal azt beszéltük meg telefonon, hogy vasárnap időben indulunk haza, hogy Áron este 6-tól 7-ig bepótolhassa az elmaradt csütörtöki zongora óráját

Este még felhívtuk Nóra nagyit. Áron megbeszélte vele, hogy hétfőn reggel átmegyünk hozzá és lehet, hogy Áron egész héten ott marad nála.

Este X-Faktor volt, de Áron inkább fent ült a számítógép előtt.