2015. szeptember 10., csütörtök

Analóg ember

Arra ébredtem, hogy Áron elindult az iskolába. Valami történhetett, mert az órámat megnézve konstatáltam, hogy időben indult.

Akkor én sem lustálkodhatok tovább. Felkeltem és készítettem magamnak egy ham and eggs-et.

Meg kellett, hogy állapítsam, hogy a lakásban elviselhetetlen mértéket kezd ölteni a rendetlenség. Az egyik könyvtári könyvet például sehol nem találtam. Ettől teljesen magam alá kerültem. A végén az vigasztalt, hogy lehet, hogy nem is hoztam haza Dömsödről.

Az már egy picit javított a kedélyállapotomon, hogy a postás meghozta a Kínából rendelt bluetooth speaker-t. Naná, hogy rögtön kipróbáltam. Először azt hittem, hogy csak Micro USB táppal működik, de azután kiderült, hogy az még fel is tudja tölteni a benne lévő akkut és akkor táp zsinórra sincs szüksége.

Egy kávéval vigasztaltam magam, miközben a rendetlenségből is visszavettem egy ezreléket.

Ketté választottam a tegnap vásárolt pulykaszárnyakat. A combosabb részéből pörköltöt készítettem, a vékonyabbakat pedig jól befűszerezve betettem egy sütőzacskóba néhány citrom karikával és még találtam is neki helyet a mélyhűtő rekeszben.

Kora délután meglátogattam Dr. G. I. főorvos urat és ahogy korábban megígértem, tartottam neki egy rövid továbbképzést a kütyüje használhatóságáról. Nagyon hálás volt a továbbképzésért, mert ahogyan ő fogalmazott, ő inkább egy analóg, mint egy digitális ember.

Az oda-vissza úton a kihasználva a buszon töltött időt tanulmányoztam a tegnap kapott C++ könyvet.

Mire hazaértem, már Áron is itthon volt. Dicsekedett, hogy milyen jó volt a zongora órája.

Megkérdeztem, hogy mit szeretne, ha hoznék a CBA-ból. Keresztben bevagdalt zsemléket kért. Természetesen vettem még unikumot és sört is. Közben Áron lement Mannáért.

Árontól kértem, hogy a menetrend sorrendje szerint járjon el. Hagyja abba az Interneten a játékot és mutassa meg először az „Üzenő füzet”-ét, majd a lecke füzetet. Már idáig sem jutottunk el, mert az „Üzenő”-ben nem voltak helyesen kitöltve az adatai.


Emőke még nem ért haza, amikor mi már elkezdtünk vacsorázni, ezért az ő részét félretettük. Tejfölös pulykapörkölt volt tésztával és kovászos uborkával. A pörköltből Mannának is jutott.

2015. szeptember 9., szerda

Szülői Értekezlet

A reggeli után még belekukkantottam a levelezésembe és utána felkerekedtem Ellihez Pátyra. Elli rendbe hozta a lábamat és búcsúzóul adott egy kis üveg saját készítésű ajvárt és egy másik kis üvegben pizza krémet.

Visszafele jövet megálltam a volt munkahelyemen. Konzultáltam a Főszerkesztővel és a megbízott Gazdasági Igazgatóval, egy esetleges megbízásukról.

A Nagyszeben téren bementem A Budapest Bankba, hogy tisztázzam a TESCO vásárlókártyám egyenleg problémáját. Kaptam egy új e-PIN kártyát, hogy a jövőben tudjam  NetBank-jukat használni.

Mire hazaértem Áron már itthon volt és együtt mentünk le keresni Mannát. Az akciónk, hiába kerestük mindenhol, teljesen sikertelen volt.

Délután 5-re mentem a Szülői Értekezlet-re. Rita néni nagyon összeszedetten tájékoztatta a jelenlévő szülőket a honlapon túli tudnivalókról. Kiemelte ennek a VIII. évfolyamnak a fontosságát a felvételikkel kapcsolatban. Bejelentették az újabb befizetni valókat (tankönyv kiegészítés, Szülői Munkaközösség féléves költségek, tervezett kirándulások díja, stb.)

Hatkor szétszéledtünk. Én a közelben lévő irodaházba mentem, ahova Zsolti leadta a nekem szánt C++ tankönyvet. A portán nem találtak ilyet. Gondoltam hazafele menet felhívom, hogy pontosítsuk, hova is kell mennem a könyvért. Csak a nagymama vette fel a kagylót, de úgy látszik, hogy utána beszélt Zsoltival, mert Ő hívott vissza, hogy még bent van az irodaházban. Visszamentem, ideadta a könyvet, ami elég ijesztően vaskos volt. Kicsit beszélgettünk, azután felültem a 138-es buszra. 

Az első fejezetet még a buszon sikerült elolvasnom. Nem is volt olyan ijesztő, mint azt első pillantásra gondoltam.


Otthon Áron nagyon érdeklődött, hogy mi volt a szülőin.

2015. szeptember 8., kedd

Az első gyerek német

 Mire felébredtem Áron már elhagyta a helyszínt. Későn keltem és reggeli előtt még le kellett mennem a CBA-ba.

Délelőtt készültem a mai Gyerek Német-re. Ma a VorgangsPassiv lesz a téma.

A fiúk meg is érkeztek pontosan négy órára, de úgy éreztem, hogy a nyári szünidő után mintha nehezen vennék fel a fordulatszámot. Alig várták, hogy vége legyen az órának és már mentek is be Áron szobájába játszani.

Áron megkínálta őket a frissen gyártott alma lével és nekik is ízlett.

Bélának elpanaszoltam a HP OfficeJet nyomtatóval és a Galaxy 5S klónnal kapcsolatos problémáimat. Megpróbált segíteni, de még nem jutottam el a megoldásig.

Vacsorára Emőke nyugger levesét ettük, meg a tegnapi tejfölös csirke pörköltöt..


2015. szeptember 7., hétfő

Almalé gyár

Már a reggeli után nekikezdtem az almák feldolgozásához. Nagyon  macerás munka. A kivágott részeket gondosan berámoltam egy jól lezárható zacskóba. Ezek majd visszaszállításra kerülnek a Dömsödi komposztálóba. A gyümölcs centrifugálásra már a két gép közül csak egyet lehetett hibátlanul üzembe helyezni. A másik több sebből vérzik, majd megkeresem a gyümölcscentrifugákkal foglalkozó szervizt, hogy megtudják-e javítani és egyáltalán érdemes-e megjavíttatni.

Mire az almák nagy részének a darabolásával és a rossz részek eltávolításával végeztem, addigra Áron is hazaért. Eldicsekedett az új tanév első ötösével (média, amit az iskola igazgatója tanít).

Utána nekiesett a nagy halom almadarab centrifugálásának. Sok üveg almalé gyűlt össze, alig fértek be a hűtőszekrénybe. Megkóstoltuk, nagyon finom lett és főleg bió.

Áron még este felhívta Nóra nagyit és javasolta neki, hogy a hétvégére jöjjön le velünk Dömsödre. A válasz a szokásos volt: „Jó, de akkor erről még majd beszéljünk, hívjatok.”

Este kinyomtattam Áronnak a VIII. a. osztályos öntapadós címkéit, de mire kész lettem vele Áron már aludt.


2015. szeptember 6., vasárnap

HP OfficeJet

Ma már egy kicsit naposabb időre ébredtünk, az eső sem esik, de a hőmérséklet és a szellő jelzi, hogy vége a nyárnak.

A reggeli készítése az én feladatom, a tálalás Ároné. Hogy bent vagy kint a kúp alatt reggelizünk, az határeset. Úgy döntöttünk, hogy kint.

Közben elkészült a három címke, amit felragaszthattam a három tökfőzelékes tárolóra és úgy került be a mélyhűtő ládába.

Reggeli után átvittem volna Pista bácsinak a barátja stégjéről készült fotókat, de ő már hazament.

Áront megkértem, hogy fejezze be az íróasztalán a rendcsinálást, hogy egymás mellé ülve átnézhessem a múlt heti előmenetelét. Amíg a rend készül csak egy pár percre mentem át Gabikáékhoz, mert ott Peti születésnapi grill partijára készülnek.

Folytattam a HP Officejet 6500A Plus telepítését. Odáig sikerült eljutnom, hogy Wifin keresztül felkapaszkodott a hálózatra, de a notebookkal való kapcsolata még nem működik.

Manna dél körül gyanútlanul bejött. Még nem tudja, hogy a kora esti indulásunk miatt, most már nem mehet ki.

Ebédre külön nem készítettem semmit, ki-ki választhatott magának valamit a hűtőládából és a mikróban azt melegítettem fel. Áron lencsefőzeléket kért, amire sütöttem egy virslit, én pedig egy doboz kolbászos, tojásos lecsót találtam magamnak. Szerény, de finom ebéd volt. Utána őszibarack.

Délután meghívtam Juditot egy kávéra és kértem, hogy hozza Levit is. Levi elment Áronnal kutyát sétáltatni, mi meg kávézás közben egy jót beszélgettünk

Azután megjött Áron, de Levente nélkül, mert ő rájött, hogy hétfőre, még nincs minden leckéje készen és hazament.

Áronnal összeszedtük a lehullott almák közül az épeket. Én még tettem a kosárba néhány frissen leszedett paradicsomot és körtét, majd elkezdtük a cuccok bepakolását.

Áront megkértem, hogy próbáljon a szobájában viszonylagos rendet hagyni, addig én mindent meglocsolok.

Csak ½ 8 körül jutottunk el oda, hogy elindulhattunk.

Hazaérve leadtuk Emőkének a Mannát, de hoztunk neki almát is meg mélyhűtött tejfölös, kapros tökfőzeléket. Még Áronnal levitték a Mannát és csak utána került sor a lefekvésre.


2015. szeptember 5., szombat

Dömsödi szombat


Nagyon kipihenve ébredtem. Úgy tűnt, hogy teljesen fölösleges volt az esti locsolás, mert egész éjjel esett az eső. Az idő borongós és az eső még most is szeme

Az első dolgom az voltrkél., hogy az új nyomtatóba betettem a csillagászati áron vásárolt tonereket. Ettől még a nyomtató Internetes hálózatba kötése és felvétele a számítógépre nem történt meg. Az majd csak a második feladat lesz.

Áront sikerült rábeszélnem, hogy jöjjön velem a piacra. Még odafele mentünk be a Vegyesboltba, nehogy lemaradjunk a kárpát kenyérről. A tej és a tejföl mellett így is csak az utolsó fél kilót tudtuk elhozni. A piacon füstölt tarját, tojást, Nescafét és unikumot vettünk. Egy pár percre bementem a csavar szaküzletbe és a villamos szerelék boltba, de ide Áron is jött velem.

Otthon nagy terülj-terülj reggelit készítettem sok bundás kenyérrel.

Áronnak szabad foglalkozás, aminek a végén Levi jött át érte és együtt mentek el kutyát sétáltatni és játszani.

Manna nagyon élvezi a Dömsödöt. Ki be járkál, ha kedve van, akkor eszik, ha jóllakott, akkor felmegy egy kicsit aludni.

Nagyon jól haladtam az elektronikai munkahely kialakításával. Felkerült a trafó is a Gumman táblára. Utána eltakarítottam a szerelés okozta szemetet és a kúp alatt elkezdtem az Anikától kapott tököt feldolgozni. Nagyon finom tejfölös, kapros tökfőzelék készült belőle és hozzá kirántottam a csirkecombokat.

Délután Áron a Harry Potteren kívül a kémia leckét tanulta én pedig egy kicsit lepihentem.

Este Duolingó.





2015. szeptember 4., péntek

Gyalog tempóban a buszon

Áron időben indult el a suliba.

Én csak nyolc óra után szedtem össze magam. Reggeli után egy darabig pakolásztam az autóba, majd 11 órakor elindultam Laciékhoz. Fruzsinának átvittem a kefir gombáimnak a felét, mert a múltkori adagot a takarítónőjük kidobta.

Ott segítettem Lacinak a robogója szerelésében és még ottmaradtam náluk ebédre. Fruzsi nagyon finom lencselevest készített és utána rakott krumpli volt. Tekintettel arra, hogy Áronnak ma még nem volt ebédje, némi lelkiismeret furdalással fogadtam el az ebédet.

Rohantam volna haza. E. Laci levitt a 86-os buszig, amiről átszálltam ugyan a 8-as buszra, de az a BAH csomópontig csigalassúsággal haladt, mert mint ahogy a hírekben bemondták, a migránsok a Keleti pu.-ról gyalog indultak neki Ausztriába.

Otthon kerestem Mannát, de nekem nem jött elő. Addig is berámoltam a PET palackokat és összeállítottam a piros kosarat.

Áron is késve ért haza, mert ő is átélte a 8-as buszon a történteket. Emiatt persze nem izgattuk magunkat nagyon. Elkezdtünk pakolni az autóba és készülődtünk az indulásra. Áron is tett egy kísérletet Manna bekerítésére és neki sikerült is.

Ha nem is ½ 3-kor, de végre sikerült elindulnunk. Az M1/M7 közös szakaszán, mint minden autó, mi is felvettük a migránsokkal azonos gyalog tempót. Közben hallgattam Áron beszámolóját a suliban töltött mai napjáról.

A TESCO-ba érve, mind a négy ablakon hagytunk egy 1 cm-es rést, hogy Mannuska jobban bírja a hőséget és se PET palackok, se vásárlás, először Áron éhségén próbáltam csillapítani. Áron egy nagy szelet pizzát, én pedig egy csípős-savanyú levest ettem. Utána munkamegosztással szerveztük rövidre a dolgokat. Vettünk csirkecombokat, trappista sajtot, sört, radlert, ásványvizet, fügét. Még arra is volt gondom, hogy kérjek két-két nyomatot a pen drive-on lévő fotókról, amiket a Karcsi bácsinak készítettem a stégjéről.

A PET palackokból, meg a többi visszaváltott üvegből felkerekítve egy ezres bővítette Áron zsebpénzét, de olyan szerény, hogy alig akarta elfogadni.

Utána már nem mentünk vissza az autópályára, hanem Kamaraerdőn keresztül a régi 7-es úton mentünk az M0-ás felé.

Áronnal azt beszéltük meg, hogy most már a bázisig nem állunk meg sehol. Így is majdnem nyolc óra lett, amire odaértünk. Először Manna került szabadlábra, azután egy gyors kipakolás, locsolás, egy unikum és lefekvés.