2015. december 12., szombat

tejfölös bableves

Fél tízig lustálkodtunk és csak utána indultunk a piacra. 

Indulás előtt beáztattam egy kis adag tarkababot. 

A piac fele menet ki kellett venni némi pénzt az ATM-ből. 

Esztikétől vettünk egy maroknyi hordós káposztát, mert abban sok a C-vitamin, a kolbászosnál egy darab füstölt gerincet a majdani bablevesbe, és egy doboz tojást. 

A vegyesboltban vettünk Nescafe-t és szeletelt kenyeret.

Itthon azután párhuzamosan nekiláttam a konyhában a reggeli készítésnek és odatettem főni a bablevest is. Ez utóbbiba rengeteg füstölt cuccot és sok zöldséget tettem, Áronnal pedig megbeszéltem, hogy ebben fognak főni Manna aprólékai is, az nem árthat a bableves ízének.

Manna természetesen ki-be járkál. Jó lenne, ha eldönteni, hogy hol jobb, bent vagy kint.

Miután teletömtük a hasunkat a reggelivel, folytattam a bableves készítést, Áront pedig rábeszéltem, hogy lévén már délután van, kapcsolja ki a számítógépet és üljön le felvételi feladatsort csinálni. Ez ügyben telefonon keresztül igénybe vettem Emőke segítségét is.

Délután átmentünk Gulyásékhoz. Odamenet Áron először Leventét látogatta meg és csak később jött át onnan.Vittünk nekik két tányér kocsonyát. Juditot felköszöntöttük névnapjára, aki ellentmondást nem tűrve terített és így ott ebédeltünk.

Már hat óra is elmúlt, amikor hazaindultunk.

Visszajövet Áron odafent megint felkapaszkodott az Internetre én meg lent írtam a blogomat.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Áron odafent nagyon nekikeseredetten sír. Azonnal felrohantam és próbáltam megtudni, hogy mi az, ami ennyire bántja. Azt mondta, hogy majd el fogja mondani, de ebben úgysem tudnék segíteni, ezt neki kell megoldania.

Mindig is azt gondoltam, hogy Áron hyper érzékeny, és titkon abban reménykedtem, hogy majd kinövi, de úgy tűnik, ezt nem lehet kinőni. Mondtam Áronnak, hogy amíg nem mondja el, nem lesz egy percre se nyugtom.


Otthon már nem vacsoráztunk, csak Mannának adtunk némi kaját.

2015. december 11., péntek

A zongorát kölcsönadjuk Mariannak

Áron reggel azzal búcsúzott, hogy ma nem fél háromra, hanem kb. fél hatra ér csak haza, mert a suliban ma délután Luca napi ünnepség van és azon ott szeretne maradni. A feladatot kiadta, Mannát minél előbb vigyem le és délután hozzam is föl, hogy a sötétben már ne kelljen keresgélni.

Amint Áron elhagyta a pályát, nekem is fel kellett kelnem ahhoz, hogy kilencre el tudjam vinni az elektromos zongorát Mariannak és még előtte bekapjak valamilyen reggeli félét.

A fürdőszoba után feltettem egy szál debrecenit és egy tojást főni. Amíg az főtt, szétszedtem a zongorát (állvány, kottatartó, hangfalak, billentyűzet).

Reggeli után levittem a kisebb tartozékokat, majd becsöngettem Istvánhoz, hogy segítsen levinni a klaviatúrát. Nagy nehezen betettük az utastérbe. (Keresztben hiányzott 1-2 cm).

Mannát kérdeztem, hogy van-e kedve lejönni, de úgy látszik, ő már fent tudta, hogy lent milyen ronda ködös idő van.

Már úton voltam, amikor Nóra nagyi telefonált, hogy nem érzi jól magát és így ne várjuk délután, mert nem tud velünk jönni Dömsödre.

½ 9 után indultam, de a nagy dugó miatt nem sikerült odaérnem 9-re. A rövid idő alatt, amíg a kapucsengőnél kerestem Marianna nevét, hogy felcsöngessek, jött a parkoló kőr és jól megbüntetett.

Mariannal ketten vittük be a klaviatúrát.

Hazafele beugrottam a Nagyszeben térnél a kínai üzletbe és vettem egy flanel inget, hogy a régi, már teljesen szétfeslettet végre kidobhassam. 

Utána még a hentesnél egy nagy adag kocsonyának valót, hogy csak emiatt ne kelljen megállnunk este a TESCO-nál. 

Nem sokkal 10 óra után már haza is érkeztem. 

Mannának megint felkínáltam a szabadtéri lehetőséget, de ő azt mondta, köszi, majd Dömsödön.

Für alle Falle bekapcsoltam a Dömsödi Fűtést.

Norcival megbeszéltem, hogy csütörtökön szívesen kimegyek Ádámért a repülőtérre és onnan elszállítom a Nagymamájához. 

Utána Duolingóztam és megírtam a blogom.

Ebédre megint marhacsontvelő volt fokhagymás pirítóson.

Katikával megbeszéltem, hogy ne törődjön rendetlenséggel, a hétvégén egyszerűen tolasson be a lakásba és takarítson.

Mannáért többször is lementem, de csak az utolsó próbálkozásomra volt hajlandó előjönni. Akkor is csak annyit kérdezett: „Miért, van valamilyen finom kaja?” Nincs –mondtam - , semmi különös, de indulunk Dömsödre.

Áron nagyon későn ért haza a Luca napi ünnepségről, de azért hat óra után nem sokkal már el tudtunk indulni.

Nem mentünk a TESCO-ba, csak egyenesen M7 és M0. Szigethalmon azért megálltunk némi gyümölcsitalért, sárga és fehér répáért.

Nyolc óra tájban begördültünk a bázisra.

A kipakolás és a Manna szabadlábra helyezése után, az első dolgom az volt, hogy feltegyem a kocsonyát főni és begyújtsak a cserépkályhába.

A 17 ॰ C után a belső hőmérséklet hamar felment 21 ॰C-ra.

A kocsonya az előírás szerint csak hosszan és nagyon lassú tűzön főtt. 

A zöldségek megpucolásakor kértem Áront, hogy készítsen egy cédulát „Petrezselyem 2015,12.11” felirattal, hogy a mélyhűtőbe bedobozolhassam.

11 óra után még vita volt, abban, hogy a hétvégén mikor kell egy 14 éves gyereknek lefeküdnie.


Éjfélkor végre kiporcióztam a kocsonyát, kitelepítettem az istállóba és elmehettünk lefeküdni.

2015. december 10., csütörtök

Mariann házhoz jött

Amikor Áron elindult a suliba, én is felkeltem, mert 10-re vártam Gábort és addig még be kell vásárolnom és a reggelit is be kellene fejezni.

Én még sok mindent nem értek Kínával kapcsolatban. A panelt, ami onnan érkezett, nagy munkával és persze külső segítséggel én is meg tudtam volna tervezni. A hozzá való alkatrészek 1-2.000 forintból némi utánjárással beszerezhetők és akkor már csak a néhány órai munka van hátra. Mindez hogyan érkezik meg Kínából a postaköltséggel együtt 1000 forint alatt?

Délelőtt 10-re átjött Gábor és együtt néztük a panel leírását.

Persze azt sem értem, hogy a mára minden területen ennyire felfejlődött Kína miért nem tud rendet teremteni legalább a saját országában a környezetvédelem területén. Hallom, hogy minap Pekingben magas fokú szmog riadót rendeltek el.

Kora délután elindultam a Postrader üzleti megbeszélésre. Lehet, hogy 1 % tulajdon joggal beszállok a Postrader Startup Észt országi vállalatába, de ehhez még össze kell szednem nem csupán magamat, hanem a hozzávaló pénzt is.

 A bemutatkozó előadás ½ 2-től ½ 5-ig tartott.

Hazafele beugrottam a CBA-ba és vettem Unikumot és tejfölt.

Áronnál ott volt Mariann és tartotta a zongoraórát. Utána megbeszéltem vele, hogy holnap reggel 9-re viszem neki kölcsönbe Áronnak a zongoráját. 

Utána átment Emőkéhez és egy füst alatt neki is megtartotta a zongoraórát.


Vacsorára megettük a rakott krumpli utolsó részletét is. 

2015. december 9., szerda

Az olvasmány szövege kívülről

Már nagyon korán felébredtem, de Áront csak hét óra után kezdtem keltegetni. Meg is tisztítottam neki két szem almát.

Csak akkor kezdtem a reggelihez készülődni, amikor már Áron elindult és a Mannát is levitte. 

Feltettem a velős csontokból egy darabot vízben forralni és pirítottam hozzá két kenyeret. A pirítóst jól megfokhagymáztam és mellé tejeskávét melegítettem.

Felhívtam Nóra nagyit, hogy ha nem zavarom, akkor vinnék át neki két tányér kocsonyát és egy kis üvegben olíva olajon párolt lila káposztát. Mindennek nagyon fog örülni, és ha tudok, akkor vigyek egy kis kenyeret is, mert nincs otthon egy szem se és a nélkül nem tudja megkóstolni a kocsonyát.

Amikor indultam, megnéztem a postaládát és örömömre megérkezett a LED lámpához a 12 V-o feszültség stabilizátor.

A nagyinak vettem a kis bódéban friss köménymagos cipót.

Megérkezésem után Nagyi főzött egy kávét, kicsit beszélgettünk, azután indultam haza.

Hazaérve épen csak annyi időm maradt, hogy bekapjak egy fél adag kocsonyát és utána egy bögre kávét és már indulhattam a brushupra. Az utolsó pillanat után estem be.

Sok szülinap és névnap volt, úgy hogy egy darabig csak majszoltuk a sütiket és az édességeket.

A kiscsoportos foglalkozáson mindenki nagy örömére bejelentettem, hogy valószínűleg beteg, de mindenesetre legalább lázas vagyok, mert kivételesen megírtam a házi feladatot és kívülről megtanultam  az olvasmány szövegét. 

Na, erre Larry megkért, hogy mondjam el. Nagy csend lett és mindenki megdöbbent, mert végig elmondtam az olvasmány szövegét.

A Gazdagréti téren bementem a CBA-ba és vettem tarját, debrecenit, francia salátát és sört. A pénztárosnőnek megjegyeztem, hogy az üzlet előtti táblák egyikén az van kiírva, hogy a francia saláta ma akciós és olcsóbb.
„Sajnálom – mondta – én nem tudom, hogy mi van oda kiírva és nem tudom a pénztárgép által kiadott összeget felülbírálni.

- Akkor kérem, hogy hívja ide az üzletvezetőt, ő bizonyára felül tudja bírálni a pénztárgépet.

Az üzletvezető már jól ismert, mert ez nem az első eset, inkább a huszadik, hogy én valamiért reklamálok és eddig még mindig nekem volt igazam. Közben a mögöttem állók közül többen morgolódtak, hogy őket hetente legalább egyszer becsapják valamivel. 

Az üzletvezető korrigáltatta az összeget és a pénztárosnőnek halkan megjegyezte, hogy a vevők reklamációjára legközelebb ajánlja fel, hogy mindjárt utánanézünk, tőlem pedig elnézést kért.

Itthon Áron legnagyobb örömére, vacsorára három dolog közül lehetett választani. Ő a tarjás, sajtos meleg szendvicset választotta, nekem pedig föltett egy szál debrecenit főni.

Nagyon kiszolgált, de utána megint volt egy kis nézeteltérésünk (lecke füzet, lecke, meg nem tanult német szavak.).

Felhívtam Gábort és megbeszéltem vele, hogy holnap reggel átjön, mert neki is rendeltem egy tápfeszültség stabilizáló panelt.

¾ 10-kor még küzdenem kellett azért, hogy Áron pakolja be a táskáját, készítse ki a holnapra felveendő ruháit, mosson fogat és feküdjön le.


Éjfélkor még külön meg kellett kérnem, hogy menjen ki fogat mosni, mert az elmaradt.

2015. december 8., kedd

Nagy ugrás a gyerek-németben

Áron is élt a lustálkodás lehetőségével és csak ½ 9 előtt indult az iskolába. Én egy visszafogott reggeli után kapcsoltam be a notebookot. 

Ili lehozta a bélyegek árát és elfogatott egy új tányér kocsonyát.

Akármennyire ma sok a szabadidőm, a betervezett feladatokat, csak nagyon cammogva végeztem el.

Ebéd gyanánt én is bekaptam egy tál kocsonyát és lassan kezdtem készülni a gyerek-németre.

Először Áron érkezett haza, majd négy órakor megjöttek a fiúk (Olivér és Bálin) is.

A gyerek-német gyakorláson egy bátor lépésre szántam el magam. Úgy gondoltam, hogy mostanra már olyan nagy a passzív szókincsük és a nyelvtani alapismereteik, hogy itt lenne az ideje, hogy teljes történeteket meghallgatva, az aktív szókincs készletükből próbálják visszaadni a történeteket. 

Még számomra is megdöbbentő lett az eredmény. Először is majdnem mindent értettek és a saját szókincsükkel elenyésző hibákkal a lényeget vissza is tudták adni.

Arra biztattam őket, hogy kezdjenek el német TV műsorokat és németre állított videókat nézni.

Elmenetelük után Áron Emőkével együtt csak a Mannával törődtek, velem csak annyiban, hogy Emőke küldött egy doboz valamiféle marha velős csontot.

Áronnal a rakott krumpliból melegítettünk magunknak két tányérral és azt káposztával töltött uborkával vacsoráztuk.


Vacsi után még megpróbálkoztam egy online sakkpartival, de azt hamar elvesztettem. Utána még tudtam egy partit nyerni a vigasz ágon, de az már csak szépségtapasz volt.

2015. december 7., hétfő

Renkívüli út Dömsödre

Áronnal egy időben keltem, hogy időben el tudjak indulni Dömsödre a távirányítóért. 

Hiába mentem ki az erkélyre a két szem almáért, hogy azt elmosva gyorsítsam Áron indulását, Ennek ellenére a 7:12 és a 7:24 közötti 12 percet nem sikerült leküzdeni.

Ahogy Áron kiette a lábát, bekaptam egy fél tányér kocsonyát és indultam Dömsödre. Hogy a feledékenységem miatt bűnhődjek, eszembe sem jutott, hogy autóval menjek és csak üzemanyagra + 3000 forintot fizessek a hülyeségem miatt.

Az angol nyelvű „Szent Lajos király Hídján’ című könyvet zsebre vágva, csak arra kellett figyelnem, hogy a Dömsödi kulcsot itt ne felejtsem (8-as busz, M4-es és M3-as metró után elértem a 9:05-ös Dömsödi buszt. 

Ott bekaptam egy fokhagymás, tejfölös, sajtos lángost, majd a bázisra érve magamhoz vettem mindent és már indultam is vissza.

Visszafele Gulyás Judit látva, hogy gyalog bandukolok, megkérdezte, hogy mi van az autómmal és kivigyen-e a buszmegállóig, de megköszönve mondtam, hogy szerintem elérem a 11:55-őst.

Kettőkor már otthon voltam, becsomagoltam az úszócuccokat és ½ 3-kor találkoztam Áronnal az uszoda várójában.

Én húsz hosszt úsztam, Áron meg a dupláját. A szaunában olyan volt a téma, hogy nem tudtam megállni, hogy ne dicsekedjek el a napelemes rendszerünkkel. 

Áron panaszkodott az iskolai ebédre, hogy kevés volt és szar. Még ott az előcsarnokban beküldött egy meleg szendvicset, majd itthon egy tányér csirkeaprólék levest.

A buszbérletének a megvásárlása Áronnak nem sikerült, ezért nekem kellett lemennem, hogy elolvassam a figyelmeztetést: 5000.- forintos a legmagasabb elfogadott bankjegy.

Katika szólt, hogy helyettem átvett egy kis kínai csomagot, ami ugyan nem ajánlottan jött, de nem fért bele a levélszekrényembe. Gyorsan kibontottam és a legnagyobb meglepetésemre az a sztereó bluetooth hangszóró volt, amit a késedelmes szállítás miatt olyan határozottan megreklamáltam, hogy az árát is visszautalták, erre most megjött. 

Most tisztesség híján már nem fogok reklamálni.

Lefekvés előtt még ettem egy kis tányér rakott krumplit, amiben Áron már nem volt partner.


Rita néni írt, hogy holnap csak 8:45-re kell a tanulóknak bemennie, mert az első óra elmarad.

2015. december 6., vasárnap

Rakott krumpi

Nagyon sokáig lustálkodtunk. Talán már kilenc óra is elmúlt, amikor átmentem Áronhoz, hogy mostantól együtt lustálkodjunk.
Manna ugyanez alkalommal nem ugrott föl az ágyba harmadiknak, csak nézett, hogy mi lesz már, sose reggelizünk.

Erőt vettem magamon és meglátogattam a fürdőszobát, majd felöltöztem és lementem reggelit készíteni.

Áron csak a takaró alól érdeklődött, hogy ma mi lesz a reggeli, mert már nagyon éhes.

Áronnak egy vagon bundás kenyeret készítettem, amit hónapos retekkel, lila káposztával és majonézzel tovább ízesített. 

Magamnak behoztam az istállóból egy tál kocsonyát (só, bors, paprika és citrom). Most nagyon finomra sikerült. 

Gabika is ugyanezt írta egy mailben: „Nagy örömmel mondhatom, hogy ez a kocsonya maga a tökély volt. Finom, teljesen puha húsi. Szóval semmi hiba nem volt vele. Még a Ferike is beszállt az evésbe. Egy kis citromot tettünk rá..., mennyei volt.”

Most, hogy már készen van a polc, a világítás, el kellene kezdenem rendet csinálni a szekrényben. Lassan megy, de lépésről lépésre talán egyszer majd végzek vele. Közben megint felszereltem egy kulcstartót.

Áront megint csak kora délután sikerült rábeszélnem, hogy az Internetezés helyett a Matek 7-es feladatsorral kellene foglalkoznia.

Kora délután felszedtem az utolsó adag almát és elkezdtem készíteni a rakott krumplit. Nagyon macerás egy kaja, fő a krumpli és fő a tojás. Bekapcsoltam a sütőt és raktam egymásra a rétegeket (sült szalonna, krumpli, kétféle kolbászkarikák, kemény tojás, lila hagyma, hordós káposzta és a végén a tetejére tejföl). Mindez be a sütőbe.

Hamarosan szóltam Áronnak, hogy EBÉD! De ez már késő délutánra tolódott. Áron csak nehezen szabadult meg a számítógéptől, de amikor végre lejött, akkor tetszett neki a tepsiben megsült rakott krumpli.

Tekintettel arra, hogy semmilyen időponthoz nem kellett igazodnunk, elég későn kezdtünk összepakolni és bizony már hat óra is elmúlt, mire elindultunk.

Emőke már nem volt itthon, amikor mi megérkeztünk, ezért a neki szánt kerékpárra szerelhető táskát csak a kilincsére tudtam akasztani.

A lefekvés a késői hazaérkezés miatt ugyancsak későre tolódott. Áron jó éjszakát búcsúzóul csak annyit kért, hogy holnap menjünk el megint úsznia MoM Sportuszodájába és ha ½ 3-ra ott tudnék lenni a teljes felszereléssel az jó lenne.


Még este szerettem volna kipróbálni a lap TV-t, hogy vajon itteni antenna körülmények között hogyan viselkedik, de erre nem kerülhetett sor, mert azzal a kevés eszemmel, ami nekem van, Dömsödön felejtettem a távirányítóját és a nélkül be sem lehet kapcsolni.