2016. február 3., szerda

Új felállás a Brushup-on

Nekem 6:55-kor csörgött az ébresztő, de az Áronét nem hallottam. Véhül 7:11-kor mentem be hozzá, azzal, hogy Áron neked 7:12-kor el kellett volna indulnod. Naná, hogy nem mosott fogat és azt már nem tudtam megállapítani, hogy miket hagyott itthon.

Felkelve megállapítottam, hogy a lakásban olyan nagymérvű a kupleráj, hogy így Katikát még meg sem lehet kérni, hogy a hét végén tolasson be takarítani.

A reggeli után levittem az ÚJ BUDA Polgármesterének írt ajánlott levelet a postára.

Elvégeztem egy-két  Duolingót, megnéztem a levelezésemet, bekukkantottam a Facebook-ba és készülődtem a délutáni Brushupra.

Végre egyszer időben indultam el és így elértem a 14:23-as 8-as buszt és még arra is tudtam figyelni, hogy Manna megkezdje a napi csatangolását.

Közben felhívtam Nóra nagyit, hogy kaptam egy értesítést, miszerint holnap kézbesítik nálam a neki szánt BioLux serpenyőkészletet, de ő mondta, hogy most nem érzi magát olyan jól, hogy lemenjen pénzt kivenni a falból. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, majd én kifizetem.

Időben érkeztem a Brushup-ra. Gerry hamar elfelejtette velünk, hogy nincs Katie és Larry. Nagyon profi módon vezette a foglalkozást.

Manna (tanárnő) lemondta a mai olvasói órát, mondván, hogy a pedagógustüntetések ellenére mindenki időben haza tudjon érni.

Hazafele bementem a CBA-ba. Vettem Áronnak a tízóraijához főtt-füstölt tarját, a Mannának (macska) ONE macskakaját és magamnak Unikumot.

Mi a mélyhűtőből elővett székelykáposztát vacsoráztunk, kissé feljavítva piros paprikával és tejföllel.

Megírtam az SPS szerződés lemondó levelét, amit ma email-en küldtem el, holnap pedig ajánlott levélként fogok feladni. 

Elkészítettem a vacsorát és emelt hangon kértem Áront, hogy függessze fel végre az Internetezést.

Az üzenő füzetet ismét elkérve konstatálnom kellett, hogy ma 5-kor szülői értekezleten kellett volna megjelennem. Annyit azonban sikerült elérnem, hogy Áron a személyi adatait végre kitöltötte az üzenő füzetben.


A lefekvés időpontját illetően még mindig nincs közöttünk egyetértés, de egy stratégiai kérdésben megállapodtunk.

2016. február 2., kedd

Gyomorrontás

Már hajnaltájt nagyon görcsölt a hasam. Ki is mentem, hogy könnyítsek magamon, de a hasam továbbra is fájdogált. Ezért azután egyáltalán nem voltam meglepve, amikor ½ 8-kor Áron azzal jött át, hogy nem érzi jól magát és nagyon görcsöl a hasa.

Áron nem egy iskolakerülő, lógós típus, ezért azt javasoltam, hogy próbáljon meg kakálni és utána feküdjön vissza, pihenjen, és majd eldöntjük, hogy mi legyen.

Lehet, hogy mind a ketten ugyanattól a kajától rontottuk el a gyomrunkat.

Fel is hívtam a Nóra nagyit, hogy nincsenek-e gyomorpanaszai, de ő nagyon jól volt és így a gyanúm nem igazolódott be.

Áronnak egész nap csak pirítós kenyeret adtam és teát, hátha akkor kitisztul a gyomra.

Dél körül elindultam megvenni a tolókapu zárat, amit a Fehérvári úti Kulcskirálynál sikerült is abszolválnom.

Mire a fiúk délután négyre megjöttek a németre, Áron már teljesen jól lett. A német gyakorlás annak ellenére vidáman telt, hogy a legutóbb feladott szavakat csak 66, 33, és 21 %-ban sikerült megtanulniuk (a sorrend Olivér, Bálint, Áron).

Vacsorára Áront még teljesen nem mentettem fel a diéta alól, így neki csak egy kis petrezselymes főtt krumplit tálaltam.


½ 10-kor Áronnal még vita volt azon, hogy mikor feküdjön le, de mindenképpen kértem, hogy reggel legkésőbb 7:12-kor induljon el.

2016. február 1., hétfő

Ma nincs tanítás

Ma nincs az iskolában tanítás. Elvileg addig lustálkodhatnánk, ameddig csak szeretnénk, de azért én már hétkor felkeltem, mert ma még sok a tennivaló és Nóra nagyinak azt ígértük, hogy sok finom kaját viszünk neki és együtt fogunk ebédelni. Ezért azután Áront már nyolc óra körül elkezdtem noszogatni, hogy keljen fel, segítsen nekem, hogy 10 óra körül el tudjunk indulni, mert – útközben még van egy-két dolgunk, és csak akkor van arra esélyünk, hogy 12-kor odaérjünk a nagyihoz.
Ez nem ment könnyen és így egyre valószínűbbé vált, hogy elcsúszunk az időben.

Délelőtt megpróbáltam beszerelni az újonnan vett tolókapu zárat, de a méret eltérések miatt ez nem jött össze, ezért ideiglenesen egy kerékpár lakattal fogjuk bezárni a kaput.

Kivettem a hűtőből a fokhagymás tejbe áztatott csirkemell szeleteket és pikk-pakk bepaníroztam. Alufóliával elválasztva becsomagoltam egy dobozba, miközben Áron telefonon megkérdezte a nagyit, hogy van-e serpenyője és étolaja, mert ha van, akkor nála fogjuk frissen megsütni a csirkemellet..

A csirkelevest Áron nagyon ügyesen nagy tejfölös vödrökbe porciózta.

Végül csak 11 óra után tudtunk elindulni.

Visszavittem a Vasudvarban szombaton vett zárat, aminek az árát szó nélkül visszafizették.

Beugrottunk egy kis üzletbe, ahol vettünk egy doboz gyorsrizst, majonézt és petrezselymet.

A következő – de csak egyperces - megálló a Szigethalmi Gyümölcshalom volt, ahova Áron beszaladt üdítő italért.

Az ENVI-nél teletankoltuk az autót és innen már tűz a nagyihoz.

Útközben Áron elárulta, hogy ő megbeszélt egy közös programot Olivérrel, Bálinttal és Ábellel az Escape House-ban és neki 14:55-re oda kellene érnie a metró Kelenföldi Pályaudvari végállomásához. Ettől még spannoltabb lett a mai program. Csak annyit kértem Árontól, hogy ezt majd Ő közölje a nagyival az ebéd közben, ne nekem kelljen.

Az ebéd nagyon jól sikerült. Először a sok zöldséges csirkeaprólék levessel végeztünk és csak utána jött a rántott csirkemell a rizzsel és a brokkolival. Nagyi csak azt nem értette, hogy a frissen sült rántott csirkemell, hogyan lett ilyen omlós. Elmondtam neki, hogy ez péntek óta fokhagymás tejben pácolódott.

Minden maradékot ott hagytunk a nagyinál és ½ 2-kor elbúcsúztunk. Sietnem kellett, mert Áron még szeretett volna megfürdeni és hajat mosni, mielőtt megy a találkozóra. Nekem csak az volt a feladatom, hogy amíg ő készül, addig én menjek le és vegyem meg a februári közlekedési bérletét.

14:33-kor felszállt a 8-as buszra és én csak reméltem, hogy időben odaér.

Áron este 7 után nagyon feldobva ért haza, de azután Emőke áthívta a félévi bizonyítványával együtt és gondolom, hogy arról egy kicsit elbeszélgettek.

Én még felmentem az Ilihez a skype-on felkínált kocsonyáért és Emőkének is hoztam egy tányérral.

Be is lapátoltam az egyik tányérral, azután lefeküdtünk.

2016. január 31., vasárnap

Elfelejtünk hazamenni

Elfogadható lustálkodás után keltem és rögtön a nyakamba vettem a falut. Kellett tojást vennem és az újonnan tervezett olasz kajához Oliva olajat, parmezán sajtot és tökmagot. Sajnos fejes salátát már sehol sem találtam, így az olasz kaját el kell halasztanunk.

Mivel a mobil telefonomat sehol sem találtam, még Judithoz is elmentem, hátha tegnap náluk maradt, de nem.

Hazaérve, amíg készítettem a reggelit, megkértem Áront segítsen megkeresni a mobilomat.

A reggeli hagymás szalonnás tojásrántotta volt, Áron pedig megtalálta a kütyümet.

Délelőtt megpróbáltam Áront rábeszélni, hogy az Internetezés helyett foglalkozzon egy kicsit a tanulnivalóival. Csak 50 %-os eredményt sikerült elérnem, mert bár a Kémiába nézett bele, de a kiegészítő magyarázatokat a MOZAIK Kiadó honlapján nézte meg.

Délután átjött Levente, akivel fent játszottak valamit, meg sakkoztak is, amíg én a két nagy csirkecombot megtűzdeltem fokhagymával, jól megfűszereztem és betettem a sütőbe. Hozzá petrezselymes krumplit tálaltam némi választható savanyúsággal, amiket hárman ettük meg.

Közben begyújtottam a cserépkályhába. Megnéztem, hogy egy ilyen elhatározás mennyi idő alatt realizálható. Ebben benne van a favágás, esetleg a gyújtós készítése, a kémény előmelegítése, a tűzrakás és a begyújtás és a már jól égő tűz megrakása. Összese 12 perc volt.

A bemelegedő tűz mellett bekapcsoltam a TV-t és levágtam egy nagy adag áztatni való bélyeget.

Már nyolc óra is elmúlt, amikor Béni csengetett, hogy Emőke telefonált neki, hogy aggódik miattunk, mert mi nem vesszük fel a telefont és vasárnap ilyenkor már régen otthon szoktunk lenni.


Rögtön felhívtam Emőkét és bocsánatáért esedeztem, mert terveztem, hogy felhívom, hogy mi hárman (Áron, Manna és én) úgy döntöttünk, hogy csak hétfőn megyünk haza, de ez a telefon elmaradt. Emőke csak annyit mondott, hogy „nem gondolsz arra, hogy valaki aggódik miattatok?”

2016. január 30., szombat

Szülinapi buli Gulyáséknál

Én is nehezen ébredtem, de Áron meg még nehezebben. Kértem, de nem erőltettem, hogy jöjjön velem a piacra. Végül ½ 10-kor egyedül indultam el. Először készpénzt tankoltam, majd jött a piac.

Leveszöldséget, angol szalonnát vettem és egy üveg Unikumot az Ital diszkontban. A vegyesboltban egy kis vekni kenyeret és 5 guriga celluxot.

El kellett mennem még a vasudvarba is, mert a tolókapu tönkrement zárját le kellett cserélni.

Visszafele találkoztam Levivel, amint Esztike két kutyáját sétáltatta. Hívtam, hogy utána jöjjön be hozzánk.

Gyorsan elkészítettem a reggelit, amire már Levit is meghívtuk.

A délelőtt maradéka főleg azzal telt, hogy megpucoltam a zöldségeket és feltettem a csirkeaprólék levest főni. Nagy adagot készítettem, mert csak hétfőn megyünk haza és szeretnék a Nóra nagyinak is vinni belőle.

Még javában főtt a leves, amikor levettem a platni fokozatát 2-esre, hogy átmehessünk felköszönteni Gulyás Laci bácsit, mert ma van a születésnapja.

Laci bácsiéknál nagy trakta volt. Ettünk ittunk és sokat dumáltunk. Áron és Levente, közben elhagyták a bulit, átmentek Leviékhez játszani. Búcsúzóul Judit valamit becsomagolt nekünk.

Mi nem mentünk messzire, mert a szomszédban Leviéket látogattuk meg, akik arról panaszkodtak, hogy az Acer notebookról eltűnt Az Internet Explorer és az MS Excel. Áron már nem volt ott. Hazament azzal az indokkal, hogy a csirkeleves alatt végleg lekapcsolja a főzőlapot.

Megoldottam a notebookon a két problémát, majd én is hazatértem.


Otthon este nyolckor végre leülhettünk ebédelni. Áron úgy találta, hogy a zöldséges csirke leves nagyon gazdag volt. Jutott belőle egy csomó aprólék Mannának is.

2016. január 29., péntek

Dömsödre megyünk

Amikor Áron már elment, felkeltem, először bekapcsoltam a Dömsödi fűtést, megnéztem a levelezésemet. Rita néni írt, hogy ma elmarad az ötödik óra és ma viszik haza a tanulók a félévi Értesítőjüket. Van miért izgulnom.

Elvégeztem néhány Duolingót és bekapcsoltam a Dömsödi fűtést. Remélem, hogy mire leérünk kellemes hőmérséklet fogad minket a házban.

Ha már amúgy is a számítógépnél ülök, átutaltam a két Telenor számlát és installáltam a Calibre új (2.5) verzióját, Haraszti úrnál pedig megreklamáltam az elromlott Piezo szirénát. Betöltöttem a kütyüm könyvtárába a Thomas Hardy: Major of Custerbridge c. könyvet, ha már azt olvassuk a brushup-on.

Levittem egy adag cuccot é egyúttal felhoztam Mannát.

Áron hiába érkezett korán haza, mire valamelyest rendbe tette a szobáját, ugyancsak elmúlt három óra. gyorsan bepakoltunk és indultunk a TESCO-ba.


A két tudatos vásárló hamar túljutott az üvegvisszaváltón és pikk-pakk bedobáltuk a bevásárlókocsiba, amire szükségünk volt, fizettünk és távoztunk.

2016. január 28., csütörtök

Jogosítvány

Áron iskolába menet engedte le Mannát, de délelőtt 10-kor felhoztam

Amikor elindultam Manna megint kérte, hogy megint engedjem ki. olyan szép napos az idő.

Az Okmányirodában némileg gyorsabban mentek a dolgok a Vezetői Engedély megújításával.

Este lementem a CBA-ba tarjáért és narancsért. Visszafele hívogattam Mannát. Oda is jött, majd egészen a bejáratig kísért, de ott közölte, hogy csak azért jött oda hozzám, hogy ne aggódjak, megvan, de ő még marad és  azzal el is húzott balra.