A síelést is ki kell pihenni

Pihenés címén elkezdődött az igazi lustálkodás. Áron összeütött egy szalonnás tükörtojást és hozzá kenyér híján paradicsomot tálalt.

 

Én elkezdtem az elmaradt számlák átutalását és csak késő délben mentünk le a kis kínaiba, hogy valamit ebédeljünk. Emőkét felhívtam, hogy merre járnak, és neki mit hozzunk a kínaiból.

 

Közben egy csomó izgalmas dolog érkezett Kínából. A következő hétvégén lesz mivel foglalkoznom.

 

Én azt tartottam volna helyesnek, ha Áron úgy kompenzálná a hiányzásait, ha most szombat-vasárnap, miután elpakolta a cuccait, csak a tanulással foglakozna, de ehelyett csak az Internet.

 

Közben János felesége telefonált, hogy hol és mikor lesz a férje temetése. Nehezen viselem ezeket a híreket.

 

Átutaltam az elmúlt héten érkezett számlákat.

 

Jujuval a szokásosnál többet leveleztem az elvonási tüneteim miatt.

A hazaút majnem 12 órás lett

Úgy döntöttem, hogy a tegnapi síelés olyan sok és olyan jó volt, hogy az utolsó fél napot kihagyom, nehogy valamivel elrontsam a berögzült élményt. Ma inkább későn megyek le reggelizni és elkezdünk csomagolni. Amúgy is ma kell leadni a sífelszerelést, amit egy másik szállodában kell abszolválni. 

A reggelinél bőségesen készítettem szendvicseket és csomagoltam magunknak az útra. Még egy palack tejeskávé is bekerült az elemózsiás táskába.

 

Amikor már mindent összecsomagoltunk, visszavittük a síbérleteket, amiken darabonként 5 € kaució volt és ½ 1-kor sorba álltunk a sífelszerelések leadásához. 

Juju az útviszonyokat ismerve kérte, ahogy hazaérünk, emailen jelezzük, mert aggódik.

 

A csomagjainkat betettük a Ford Transit-ba és ¾ 1-kor már sikerült elindulnunk hazafelé. Hát az út valóban nem volt egy népünnepély. Volt olyan szakasz, ahol úgy esett a hó, hogy csak 30 km/óra sebességgel tudtunk araszolni. 

Végül éjfél után érkeztünk meg a Törökugrató utcai suli elé. Mindenkitől érzékeny búcsút vettünk. Mivel a buszok már nem jártak, minket T. Laci hozott fel a Gazdagréti térre az autójával.

 

Emőke írt, hogy ők pedig  (Zolival, Ádámmal és Viviennel) elakadtak Szlovéniában és inkább megszálltak egy hotelben és majd onnan reggel folytatják az útjukat.

 

Itthon amint lehetett csak bezuhantunk az ágyba. Jujunak megírtam, hogy hiába terveztük úgy, hogy 8 és 9 között fogunk hazaérni, ez nem jött össze.

Áron uralja a karving lécet

Reggel időben mentünk le reggelizni. Szerencsére a táskába pakoltam egyet, s mást (tejeskávé, benne méz, 2 jól megtöltött szendvics, narancs, előre csomagolt cukros keksz, stb.) amiknek a déli síelő szünetben jó hasznát vettem.

 

Reggel, Helkáék vitték a cuccaimat a sípályáig.

 

A varázsszőnyegtől egy kissé szorongtam, de végül simán vettem az akadályt.

 

Sorba vettük a pályákat (kék, piros), de az eddigi négy nap alatt ilyen jókat még nem síeltem. Érdekes, hogy ma volt az első nap, hogy délután háromig nem is fáradtam el.

 

Az utolsó lesiklásnál találkoztam Áronnal és el voltam ájulva, hogy milyen jól karvingozik. A csapatja búcsúztatásánál meg is kérdeztem a síoktatóját, hogy volt megelégedve Áronnal és ő nagyon jókat mondott, tanácsolta, hogy jövőre vegyek neki egy karving lécet.

 

Hazafele is Helkáék vitték autóval a cuccaim nehezét.

 

A szobánkban ma egy órával korábban indult be a fűtés. Elindultam venni egy forró zuhanyt, ezért keresni kezdtem a hajszárítót, de sehol nem leltem. Mint később kiderült, Emőke átjött érte, kérdezte Áront, hogy én már túl vagyok-e a hajmosáson, mire Áron azt mondta, hogy igen, erre nyugodtan elvitte. Emiatt azután hajszárítás nélkül kellett hajat mosnom.

 

Vacsoránál finom bableves és végre rántott csirkemell volt, ami mellé lazacos tésztát kínáltak. A fogyatékos angoltudásuk miatt a csirkére is azt mondták, hogy „pork”, de ez mindegy, a fő az, hogy finom volt. A lazacos tészta ízesítéséből szerintem hiányzott a kapor, a harmadik fogásként kínált torta pedig túl édes, szinte geil volt.

A számítógépet inkább elő se vettem volna. A szomorú hír, ami nagyon megdöbbentett, hogy meghalt Bartók János. Hozzám képest szemtelenül fiatal volt. 

Több mint harminc éven keresztül, ha nem is barátok, de nagyon jó munkatársak voltunk. Sokat segítettem az indulásakor (1991) abban, hogy ő legyen a TELEDATA ügyvezető igazgatója és néhányszor odaadtam neki a Dömsödi ház kulcsait, hogy hét közben, amikor mi nem zavarkodunk ott, élhessen kedvenc időtöltésének a horgászatnak. Egy alkalommal a hét végén még Áront is beavatta a horgászás mesterfogásaiba.

Amióta tudom, hogy rákkal küszködik, sokszor kértem, hogy beszéljünk arról, hogy Norci lányom milyen homeopátiás szert javasol a chemoterápia mellé, de az állapota miatt hallani sem akart a találkozásról. János, nyugodjál békében!

sikeres nap

Tegnap még azt hittem, hogy ma már nem lesz elég lelkieröm a síeléshez, de ez reggelre megváltozott.

Nagyon pontosan megjelentem a reggeli találkozón, sőt még a bemelegítésen is részt vettem.

 

A síelési kedvemet csak fokozta, hogy esett némi friss hó és nagyon szépen sütött a nap. Az viszont a kedvemet szegte, hogy Áron nem csupán lenyúlta este a kütyümet, hanem teljesen le is merítette és emiatt nem tudtam vele napsütéses fotókat készíteni.

 

Az első sikerélményem az volt, hogy esés nélkül sikerült felmennem a varázsszőnyegen. Onnan már minden egyre jobban alakult. Mire elértük a déli pihenőt, már hulla fáradt voltam. Áronnak is vettem egy kis sült krumplit és vett hozzá magának egy pohár forró teát.

 

Az egyórás pihenő után következtek a komolyabb pályák. Kék pályát csak akkor vettünk igénybe, ha az útvonal azt követelte meg. Egyébként csak piros pályán síeltünk. 

Emőke, bár esett egyet, de egyébként nagyon ügyesen vette az akadályokat. Délután háromkor már hulla fáradt lettem.

 

Zoli egy picit túlórázott velünk, így Helka és szülei már nem tudtak megvárni, ezért, mint egy málhás szamár kutyagolhattam a szálláshelyre.

 

Egy forró zuhannyal kezdtem és utána kicsit bebújtam az ágyba, ahonnan csak a vacsora hívó szava tudott felkelteni.

 

Vacsora után Rikikiztünk. Volt ugyan egy kis vitánk a szabályokat illetően, abban, hogy kötelező –e mindig felülütni (überelni), a letett lapokat, de végül Emőke nyert 114 ponttal.

 

Áron ma ötöst kapott tőlem fizikából, mert az emeletes ágyon felköltözött a felső ágyra, mondván, hogy ott melegebb van.

Emőke áthozott egy hajszárítót, de mivel nem mostam hajat, vissza is vitte, viszont erről nem szólt.

egy nagyot estem

Tegnap annyira kifáradtam, hogy azt hittem, hogy ma már nem is lesz kedvem síelni. Nem így lett. A bőséges reggeli után még ezt-azt csomagoltunk és az új módi szerint, a többi cuccal együtt a sícipőket is kézben vittük, így utcai cipőben könnyebb volt a járás a találkozó helyig. Ott azután lecseréltem az utcai cipőt a sícipőre és az utcait betettük a Zoli Auchan-os zacskójába.

 A varázsszőnyeges felvonón ma már nem volt probléma, ha csak az nem, hogy végig fostam, hogy nem lesz-e probléma.

 

A tegnapi ívszerkesztés gyakorlása és finomítása is elég jól ment, viszont annyira kellett koncentrálnom, hogy tízkor kivételesen teljesen megfeledkeztem Jujuról.

 

Már másodszor vitettük magunkat fel egy háromüléses székes felvonóval, amikor a kiszálláskor ki akartam kerülni Emőkét és egy nagyot estem. Megütöttem ugyan a hátamat, de semmi egyéb bajom nem lett. Zoli (az edző) azt mondta, menjek le pihenni oda, ahol majd egykor lesz a találkozó. Annyira nem lett semmi bajom, hogy oda is síelve mentem le.

 

Közben megjött Áron, de őt már nem akartam ijesztgetni a történtekkel. Annak örültem, hogy ő felhőtlenül jól érzi magát. Ma reggel egyébként átkérte magát a „Középhaladó 1.”-ből a „Középhaladó 2.”-be, mert azt mondta, hogy ott már nem tudott semmit tanulni.

 

Viviennel visszasétáltunk a szálláshelyre, ahonnan csak egy óra múlva kell visszaindulnunk a találkahelyre.

 

A délutáni síelésnél már nyoma sem volt a délelőtti esésnek. Zoli, minden alkalommal, amikor elsíeltem előtte, nem mulasztotta el, hogy valamit ne kritizáljon a síelésemben. Már-már kezdtem azt hinni, hogy nem tudom kijavítani a bénaságaimat, amikor egyszer csak azt mondta: „Induljunk el, Gábor menjen legelöl és mindenki próbálja meg őt követni nyomvonalban és tempóban.”

 

A délutáni két óra síelés gyorsan eltelt.

Az első síelős nap

Reggel Vivien kopogott, hogy most már 8:07 van és lent a reggeli már nyolckor elkezdődött. Gyorsan összekaptuk magunkat és máris lent voltunk. A reggeli svédasztalos volt és szinte mindent meg lehetett találni. A péksütemény egészen zseniális volt, ezért miután jól bereggeliztünk még a sípályára is vihettünk 1-2 szendvicset.

Helka, az asztalszomszédom nagyon helyes kislány, megajándékozott valamilyen előre csomagolt süteménnyel. Igazán kár, hogy kicsit több mint  70 év közöttünk a korkülönbség.

 

A sí tárolóból a találkozóhelyig bő 300 méter mentünk sícipőben a vállunkon a lécekkel és a botokkal. Emőkének az volt a javaslata, hogy holnaptól még a sícipőket is a kezünkben vigyük, és inkább az utcai cipőben tegyük meg ezt a távot, mert a sícipőben sokkal kényelmetlenebb gyalogolni, főleg visszafele, amikor már fáradtak vagyunk.

 A Gazdagréti Sí tábor zászlója alatt volt a gyülekező, ahol Zoli mindenkit a kora és a sí tudása szerint osztott be valamelyik oktatóhoz.

Kb. 9-kor elkezdődtek az edzések. Én Emőke lányommal és a Viviennel egy csoportba kerültem. Emőke meg is jegyezte, hogy én lecsaltam a tudásomból.

 A mai edzés fő témája az volt, hogy a hóekéből történő ívszerkesztésről, amit eddig tanultunk és főleg begyakoroltunk azt felejtsük el, mert a karving lécek esetében ez egészen máshogy történik. Ezt mindenki úgy élte meg, hogy szinte fordítva.

 

9-től 12-ig csak ezt az új stílust tanultuk. Délben leültünk a hütte asztalaihoz és hozott anyagból ebédeltünk. A hüttéből csak az italokat vettük hozzá.

 

Egykor folytattuk az edzést, azzal kiegészítéssel, hogy Zoli nem 10-20 métereket gyakoroltatott velünk, hanem fel kellett menni a „varázsszőnyegen” és onnan már inkább 100-200 métert tudtunk az új technikával íveket szerkesztve lesiklani.

 

Nekem rögtön az első alkalommal sikerült a varázsszőnyegen eltaknyolnom. Később Vivien elmagyarázta, hogy nagyon előre dőlve kell a síléccel futószőnyegre lépni, miközben a két bottal elől ugyancsak gumiszőnyegre kell támaszkodni.

 Bevallom, hogy a vége fele már annyira elfáradtam, hogy alig vártam a három órát, mert akkor van vége a hivatalos edzésnek.

 Az edzés után én hulla fáradtan elindultam a szállásunk felé, Emőke és Vivien még tettek egy föl-le futamot, Zoli pedig még felvitte Ádám fiát és az én Áron fiamat a csúcsra és onnan egy fekete pályán síeltek le.

 A Stella Monte-ban már nagy megkönnyebbülés volt a sí tárolóban letenni a léceket, a botokat és lecserélni a sícipőt az utcai cipőre.

 A lakosztályunkban vettem egy forró zuhanyt és egy picit lepihentem. Áron elment Viviennel és Emőkével az élelmiszer boltba és utána még volt energiája, hogy Zolival, Ádámmal, Viviennel és talán még Emőkével elmenjenek egy órát korcsolyázni.

 

Amikor már kipihentem magam, lementem a recepcióra, hogy az ott elérhető wifin keresztül elintézzem a netes ügyeimet.

 ½ 7-kor eljött a vacsora ideje. Sok finomságot ettünk végig.

 

Vacsora után a többiek leültek az előtérbe valamiféle „csótány póker”- játszani, ami engem egyáltalán nem izgatott és a szomszéd asztalnál az Interneten keresztül foglalkoztam a dolgaimmal.

Hosszú az út Piancavallóig

Hiába állítottam be az ébresztőt reggel 6-ra, éjjel többször is felébredtem, mert attól szorongtam, hogy reggel elalszunk. Az utolsó fél órát már teljesen ébren töltöttem és csak a formaság kedvéért vártam meg, hogy csörögjön az óra. 

½ 7 után párperccel zártuk a lakást. Emőke már kint állt a folyosón, hogy elbúcsúzzunk, de legkésőbb este már úgyis fogunk találkozni Piancavallo-ban. Csak annyi €urót adtam neki, hogy nehogy a kutyák lepisiljék.  

A 8-as buszra alig kellett 5 percnél többet várni, így mi már ¾ 7-re ott voltunk a találkozóhelyen. Egy lány kivételével már mind a 27-en időben megérkeztünk, a hiányzó lányért pedig elmentünk. 

Attila bácsi vígasztalt minket, hogy az autóban azért van - 15॰C, mert már 2 fokot melegedett az autó beltere. Nem sokkal hét után a három Ford Transit kigördült a parkoló helyről és indultunk. Előttünk van kb. 700 km-es út. 

Áron rögtön elkérte a mobil telefonomat, hogy valamilyen filmet nézzen. Mielőtt odaadtam volna még bekapcsoltam a Dömsödi fűtést, hogy mire Marika behatol takarítani, már ne legyen olyan hideg. 

Amikor már elkezdett világosodni és a fűtés is kellemesen beindult az autóban, elővettem az „English Grammar in Use” című kiváló angol nyelvtankönyvet, hogy a „Should”-dal kapcsolatos fejezeteket egy kicsit átismételjem. 

Közben mind a ketten megettünk egy-egy szendvicset.

Jóval 100 km után parkoltunk le az első „kocsmánál” Marché Balatonlelle. Áron az autóban maradt, míg én megittam egy kávét. Itt találkoztam először T. Lacival, akivel, két évvel ezelőtt ugyanezzel a csapattal voltunk együtt Ausztriában síelni. Sajnos Levente fia nem tudott jönni, mert tegnap este belázasodott és Laci – joggal – nem vállalta a kockázatot, hogy elhozza Leventét.  

A Marché-tól tovább indulva az útviszonyok egy kissé eldurvultak. Havas az autópálya, valamit töröl az ablaktörlő és köd van. Áron kütyüzik, én pedig elővettem a notebook-ot, hogy megírjam az első négy óra történetét.  

Amikor már elegem lett az angolból, akkor elővettem az olaszt. Hiába ez egy hosszú út és még csak a felénél járunk, de úgy nézem, hogy már Szlovéniában. A kisbuszban már jó idő van. Már majdnem dél van. és erre felé már sűrűn havazik. Úgy látom, attól már nem kell félnünk, hogy nem lesz min síelnünk. 

Az út végül tízórányira sikeredett, de ezt még ki lehetett bírni. Mire megérkeztünk, teljesen megváltozott a véleményem. Egy szem hó sincs, illetve innen nézve egy nadrágszíj parcellán készítettek némi havat. 

Az első dolgunk az volt Áronnal, hogy felvettük a felszereléseinket. Vadi új karving léc, sícipő, síbot és bukósisak. Mind Rossignol. Emőkének is felvettem a lécét és a síbotját, mert az az adatlapról kiderült, hogy mekkora való neki. A sícipőt már nem tudtam felvenni, mert azt személyesen fel kell próbálnia. 

Zoli, Emőke, Ádám és Vivien egy jó órával érkeztek, mint mi. A welcome értekezletről egy kicsit lemaradtak, de a vacsoráról nem.

 

Az első este kaptunk egy-két pohár pezsgőt. A kaja svéd asztal szerű volt és finom. 

A szoba, amit kaptunk kellemes, persze nincs benne törülköző, amit pedig ígértek és fent a II. emeleti szobánkban már nincs Wifi térerő, amiről a Zoli bácsi még azt mondta, hogy kipróbálták és hasít az Internet. Azt is ígérték, hogy minden szobában van legalább egy olyan dugaszoló aljzat, amelyik a magyar szabvánnyal kompatibilis. Én hoztam magammal egy átalakítót, de azt nagylelkűen odaadtam Zoliéknak, így azután a recepción kellett kérnem egyet, amit csak 5 € kaució ellenében adtak. 

Áron javaslatára levittem a notebook-ot a Recepcióra és ott végül nagy nehezen fel tudtam kapaszkodni a netre. 

 

Befejeztem a mai blogot és Jujunak is elküldtem a levelem.

Este 9-re egy kicsit elfáradtunk, ezért, most kipróbáljuk a fürdőszobát és az ágyikót.