2017. június 18., vasárnap

ELMŰ versus NMG



Nagyon hűvös reggelre ébredtünk.

 

Reggel nyolckor jött Mikus Úr. Megbeszéltük az éjszakai áramról való töltés lehetőségeit. Szerinte az ELMŰ-nek nem kötelessége akceptálnia az erről szóló rendeletet, de az biztos, hogy a kormány, pontosabban a Varga Mihály vezette NMG és az ELMŰ nem egy kottából játszanak.

 

„Az elektromos gépjármű üzembentartója vagy tulajdonosa januártól éjszakai árammal is töltheti kocsiját, írja az MTI a Magyar Közlönyre hivatkozva.”

Mindegy, Mikus úr elvállalta, hogy július második felében kialakítja a töltőhelyet egy 32 A-es kismegszakítón keresztül.

 

Áronnal csak utána reggeliztünk. Készítettem meleg szendvicseket és hozzá újhagyma és paradicsom volt. Én még utána bevállaltam egy karika kürtős kalácsot tejeskávéval.

 

Dél körül Áron elment focizni Leventével. Én folytattam a gyomlálást és főképp a parlagfű irtást.

 

Manna egy nagy szemétláda. A vadászösztöneinek engedelmeskedve elkapott egy egeret, meg is ölte, de a létfenntartási ösztöneit elnyomva nem ette meg. Minek? Odabent sokkal finomabb prémium kajákat kapok, az egeret a kertben hagyta. Nekem kellett a kukába dobni.

 

Amikor délután egy kicsit jobban sütött a napocska, kimentem a Dunára és egy nagyot úsztam. Karcsi bácsi bódéhajója felé jól haladtam, mert arra fújt a szél és a Tassi zsilip nyitása miatt a Duna is arra folyt. Visszafele már jobban meg kellett küzdeni a méterekért.

 

Az úszás utáni száradás a terasz lépcsőn, a maradék napsütésben, közben Nádas Péter könyve.

 

Áron csak hat óra után tért vissza a focizásból. Akkor még megkértem, hogy vigye át a csontokat Pongónak, és ha tud, akkor vegyen kenyeret a Dobosnál. A csontokat még átvitte, de kenyeret már ne kelljen venni, majd reggel megoldjuk valahogyan.

 

A csülkös bableves felét megettük vacsorára, a másik felét pedig betuszkoltam két darab egyenként literes üvegbe, majd jó lesz Gazdagréten.

 

Később átjött Judit Leventével és megbeszéltük, hogy egy hét múlva mindent lerendezünk az Adriai induláshoz.

 

A jövőbeni takarításhoz átadtam egy Dömsödi kulcscsomót és elmagyaráztam a riasztót. A probléma csak az, hogy Judit nem akar elfogadni pénzt semmilyen formában a takarításért.

 

Áron éjfélig lóg az Interneten, azt mondja, nyár van.

2017. június 17., szombat

Éjszakai töltés és a csülkös bableves


Reggel 8-kor kipattantam az ágyból, mert jött Miskolczi úr megbeszélni, hogy hol és milyen legyen a Leaf-nek a kocsi beállója. A kis építményt 4 x 3 méteresre terveztük, és hogy gyorsabban haladjunk, nekem kellene megvenni a négy db 2 méteres 10 x10 cm-es lábat, a négy bebetonozható lábtartót valamint a 2 db 4 méteres 10 x 15 cm –es szelement gerendát. Abban állapodtunk, hogy egy hónap múlva kezdi a munkát.

 

Hűvösre és szelesre fordult az idő. Ma biztosan nem fogunk úszni a Dunában.

 

A Leaf-et levettem a töltőről. 276 km hatótávolságra töltődött az éjjel.

 

Áron azt javasolta, hogy még reggeli előtt menjünk a piacra. (Naná, mert Imréhez be szeretne menni a notebook töltője miatt.)

 

Imre odaadta a notebook cseretöltőt, de kérte, hogy Áron mielőbb próbálja ki és csörögjön vissza, mert ha jó, akkor neki azonnal be kell szereznie egyet, mert ez egy eladó géphez tartozik, és bármikor jöhetnek érte.

 

A piacon vettem egy kisebb füstölt csülköt, egy zacskó tarkababot, két sárgarépát, egy doboz tojást és két paprika meg egy paradicsom  palántát és Áron még beugrott a Vegyesboltba egy nagy tejfölért.

 

Amint hazaértünk hozzákezdtem a reggeli készítéshez. (Bundás kenyér, újhagyma, sajt és ruszli tejföllel, nekem még egy tejeskávé.)

 

Utána feltettem a nagy kuktába a csülköt és a babot főni. Közben megpucoltam és felkarikáztam a sárgarépát és néhány fűszerrel rádobtam a levesre.

 

Amíg a bableves főtt, kimentem a kertbe elültetni a palántákat.

 

Már majdnem teljesen puhára főtt a csülök,amikor kivettem és lefejtettem a húst majd feldarabolva visszatettem még egy kicsit főni.

 

Elgurultam egy nagy Kozel sörért és visszafele beugrottam Judithoz, aki éppen készült Levente ballagására.

 

A zubogó levesbe beleszórtam az időközben készített csipetkét és nemsokára hívtam Áront ebédelni, de ő annyira Internetezett, hogy kérte, hogy csak 2 és 3 között ebédeljünk. Ebből azután este ¼ 7 lett.

 

A bablevessel elkövettem azt a hibát, hogy a csülköt nem főztem meg előtte egy külön vízben, - pedig tudtam, hogy úgy kell -, hanem együtt a többi dologgal, így azután egy kicsit sósabb lett a kelleténél, de Áron szerint nagyon finom lett.

 

Utána megettük a maradék arany galuskát a vaníliás sodóval és alig tudtunk felállni az asztaltól.

 

Este nyolckor kérdeztem rá Áronra, hogy felhívta-e Imrét, aki ezt reggel nyolckor sürgősre kérte. Imre egyszer már kifejtette, hogy nem szeretné, ha Áron a vevőkörébe tartozna, mert nem megbízható.

 

Még egy generál locsolás és azután szabadfoglalkozás.

 

Éjfélkor kellett kikapcsoltatnom vele a számítógépét.

2017. június 16., péntek

A konyhakert gazdaságossága


Az idő kicsit szomorkás, kimondottan lustálkodásra alkalmas.

 
Már majdnem dél van, mire megreggelizünk. Áron egyedül készített egy királyi reggelit.

 
Levi átjött és hívta Áront, hogy menjenek el focizni. Az idő is pont erre alkalmas.

 
Norcit hívtam Viber-en és próbáltuk egyeztetni, ki hol alszik, amikor július 20-án éjfélkor landolnak Budapesten. Első nekifutásra az a terv, hogy Leó és Arti mindenképpen, a többieket pedig még megbeszéljük.

 
Áron balra el, én pedig folytatom a gyomlálást. A paradicsomok szépen fejlődnek, a paprikák nagy része, amiket még Tibcsivel ültettem ki, azok elhaltak, de amik megmaradtak, azokra nagyon vigyázok. Elültettem két újabb fűszernövényt (tárkony). A többit is el fogom ültetni, de azokról lemaradtak a címkék, majd Emőke megmondja, hogy azok mik. Addig meg ráírom, hogy „Az ismeretlen katona sírja.” Most már előrelátóbb vagyok, és nem bízom a dolgot se a hozzáértésemre, se a memóriámra. Amikor elültetem, leszúrok mellé egy chopsticket (kínai evő pálcika), ráragasztva egy felirat zászlócskát.

 
Áronnak elmagyaráztam, hogy ez egy nagyon gazdaságos tevékenység. Nézze meg, tegnap egész délután, ma meg egész délelőtt ezzel babráltam. Az ember beleöl 10.000.- forintnyi munkát és pár hónap múlva már lesz is belőle néhány szem paprikája. Áron vette az adást, értette a szarkazmust, de vígasztalt, hogy miközben nőnek, fejlődnek és teremnek, addig örömödet leled benne és a végén tudod, hogy mit eszel és, hogy nincs mindenféle szerrel mérgezve.

 
Miskolczi úrral holnap reggelre beszéltem meg egy bejárást a tervezett kocsi beállóval kapcsolatban, Mikus úr pedig vasárnap nézi meg, hogyan legyen az itteni töltés véglegesítve.

 
Feltettem a Leaf-et normál konnektorra tölteni. A szakemberek azt javasolják, hogy minél kevesebb gyors töltés és minél több normál töltés, annál hosszabb lesz az akkuk élettartama.

 
Vacsorára szinte minden maradékot elpusztítottunk a hűtőből. Már csak az aranygaluska maradt.

2017. június 15., csütörtök

Áron majd busszal jön utánunk

Áronnak nem kellett korán felkelnie, mert csak délután kettőre kell bemennie a suliba.

 Reggel megbeszéltem Áronnal és Emőkével, hogy én a Mannával ma délelőtt fogok elindulni Dömsödre és Áron az iskolai záró buli után jön majd utánam busszal.

 A lánytól külön elbúcsúztam, mert ő a barátnőjével pár napra Olaszországba (Bari) repül és szerdáig nem láthatom.

 
TESCO-ban minden utalványt beváltottam, így csak fele annyi lett a boltom line (végösszeg).

 
Béresné Annácskának megígértem, hogy őket is útba ejtem, mert kérte, hogy a számítógépén nézzek meg néhány dolgot. Már nagyon rég nem láttam őket.

Mannát és a Léna kutyát gondosan el kellett különítenünk, nehogy valami probléma legyen.

 
A számítógépén nem sok mindent tudtam csinálni, mert nagyon kicsi a merevlemeze, de legalább a Dropbox fiókját aktiváltuk.

 
Ebédre grízgombóc leves és aranygaluska volt. Búcsúzáskor Annácska még Áronnak is csomagolt az aranygaluskából.

 
A következő állomás Gumipont volt Kiskunlacházán. könnyítettem a lelkemen és a pénztárcámon. Megadtam a négy alu felni okozta tartozásom.

 
Amikor megérkeztem a bázisra, megint értetlenül álltam a fogyasztási adatok láttán. Az indulási hatótáv 146 km volt, az érkezési 184 km.

 
Manna szabadlábon, ami nagyon élvez.

 
A kipakolás utáni első dolgom az volt, hogy leellenőriztem vajon a LED diszkontban vásárolt lámpa jó-e a fürdőszobai lámpatestbe. Szuper! Működik. Az eddig belepróbáltak ugyanis mind felültek, mielőtt érintkeztek volna.

 
Az otthonról hozott fűszer palánták közül egyet (majoránna) gondosan elültettem.

 
Kaptam Áron matek tanárnőjétől egy levelet, hogy Áron ügyében mielőbb hívjam fel. Ijedtemben azonnal felhívtam. Baj van, de nem akkora, hogy attól pánikba kellene esnem. Megbeszéltük a követendő stratégiát és az együttműködésünk módját. A segítőkészsége megnyugtatott.

 
Feltettem a csirke szárnyak felét pörköltnek és kimentem a Dunára úszni. Nagyon jó volt a víz és még a nap is elég erősen sütött, ahhoz, hogy hamar megszáradjak. Mire bementem, a pörkölt már majdnem készen volt.

 
Végeztem egy nagy locsolást, amivel el is ment egy óra.

 

½ 8 után már arra gondoltam, hogy ha Áron a suliból egyenesen elindult a buszpályaudvar felé, akkor nemsokára meg kell érkeznie.

 
Beültem az autóba és elindultam a CBA-s buszmegállóba. Felhívtam Áront, aki mondta, hogy a buszon ül, és már Kiskunlacházánál járnak, nemsokára érkezik Dömsödre. Nagyon megörültem az érkezésének.

 
Áron nyitotta a kertkaput és amint belépett Manna személyesen jött őt üdvözölni.

 
Azonnal feltettem egy lábosba főni a makarónit és tíz perc múlva feltálaltam a vacsorát, de Áron már a tejfölös csirkepörkölttel annyira jóllakott, hogy az arany galuskát meg se kóstolta.

2017. június 14., szerda

A Leaf elvesztette a szüzességét


Áronnak ma elmarad az első órája, valószínűleg az év végi tanári értekezlet miatt. Nyolc óra után indult el. 

Dénes úr hívott, hogy készen van a visszapillantó tükör, mehetek az autóért. 

Mára azt terveztem, hogy belekezdek a Dömsödi elektromos töltő kiállás ügyintézésébe.

Gyorsan elvégeztem a reggeli ceremóniát, amiben nem csak a fürdőszoba és a reggeli tartozik, hanem a virágok és az erkélyen lévő fűszernövény a palánták és lenti smaragdfa meglocsolása is. 

Reggeli után elindultam a Haller utcai ELMŰ ügyfélszolgálati Irodába. A Soroksári úton előttem egy Mercédesz, nem tudni miért fékezett és betartva a követési távolságot nekem is fékeznem kellett. Ekkor hátulról egy fekete terepjáró a Nissan Leaf-be belement.  Nem szeretünk Budapesten autózni. Az autómnak két hét után át kellett esnie a tűzkeresztségen. A tettes IMW 939. A terepjáró vezetője késznek mutatkozott a felmerült javítási költség megtérítésére, de kérte, hogy gyorsan intézzük el a formaságokat, mert neki sietnie kell a fiához a Heim Pál kórházba. Felírtuk egymás adatait és szomorúan folytattam az utamat.

 
Az ELMŰ Hálózatközponti Ügyfélszolgálatában sem voltak jó élményeim. Ők még nem látták a Nemzetgazdasági Minisztérium (Közlönyben megjelent) rendeletét, miszerint éjszakai árammal is szabad villanyautót tölteni.

 
Hazajövet megvettem a CBA-ban a vacsorához valókat. Borzas csirkemellet terveztem készíteni. A csirkemellet felszeletelve kértem és hozzá vennem kellett krumplit, paradicsomot, sajtot, mert hagyma és majonéz volt hozzá otthon.

 
Mindent összekészítettem és az egészet bevágtam a sütőbe. Emőkét is hívtuk, de ő mondta, hogy majd csak későn jön haza. Végül nélküle vacsoráztunk.

2017. június 13., kedd

Áron bukásra áll kémiából

Reggel már Villányi tanár úr levele fogadott a dilemmájával, hogy Áront megbuktassa-e, vagy közösen találunk-e valamilyen más megoldást. A tanár úrnak arra a szakmai javaslatára, hogy Áron az Apáczai Csere János Gimnáziumban maradva, ne egy természettudományra orientált, hanem egy normális tantervű osztályban folytathassa a tanulmányait, Emőke és én is nyitott vagyok és ebben kértem a tanár úr segítségét.
 
A háttérben intéződnek az autós dolgaim (a Renault kap egy új bal külső visszapillantó tükröt, a huzika eladása folyamatban, a Leaf pedig ma délután kap egy csomagtartót.)
 
Szerettem volna a kütyüre tenni egy epub állományt (Defoe: Robinson Crusoe), mert Áron most ebből tanul angol órán.
 
Áron ½ 4-kor jött haza az iskolából, de ő nem látja olyan rossznak a helyzetet, mint Villányi tanár úr, Emőke és én.
 
Elhoztam a Nissan Gablini-től a grátisz THULE csomagtartót. Jól néz ki, záras és lekerekített aluminium kereszt rudas, ahogyan kértem (súly, korrózió, légellenállás). Ha már arra jártam, benéztem a Praktikerbe egy autótakaró ponyváért. Egyelőre csak a méret kiválasztása a feladat.
 
Este megnéztem egy Rocky filmet. A film azt mondta, a kitartás meghozza a gyümölcsét.
 

2017. június 12., hétfő

Újabb 1-es kémiából


Manna azzal keltett, hogy most már eleget aludtam, keljek fel és engedjem őt ki egy kicsit csavarogni.

Reggelihez készülődve lementem a CBA néhány kiegészítőért a reggelihez. Emőkének csak akkor szóltam, amikor már szinte minden készen volt és csak terítenem kellett.   Úgy jött át, hogy hozott a reggelihez újhagymát, fejes salátát és tzatzikit. Nagyon finom reggelit csaptunk.

Utána megírtam és el is küldtem az ERSTE Banknak a „Vissza a Vadonba” projekt támogatási kérelmét.

A NISSAN Leaf csomagtartója holnap fog megérkezni, míg a szélterelő szerelésére június 19-ére kaptam időpontot. A töltő megrendelésével meg kell várnom az ELMŰ állásfoglalását.

Áron jó hírekkel érkezett haza az iskolából.

A Scenicet be kellett vinnem a szervizbe, hogy még egy külső visszapillantó javítást végezzenek el rajta. Az autót szívesen otthagytam volna, de hogy ne kelljen hazafele buszoznom, Dénes úr egyik kollégája hazahozott vele.

Itthonról a Leaf-fel mentem tölteni a Nissan Centrumba, mert már csak 43 km hatótávolságot mutatott a kijelző. Mire ott megittam a kávét, a kijelző már 200 km fölött volt.

Abban 100 %-ig biztos voltam, hogy Áront a számítógép előtt fogom találni.

Már elmúlt hét óra, de még hallani sem akar a vacsoráról. A tanulásról meg sem merem kérdezni. Csak a számítógép.  

Elmúlt este nyolc, amikor belenéztem (bár bele se néztem volna) az @Napló-ba. Áron beszedte a 15-ik 1-est kémiából. Nagyon pipa lettem. Az első kérdésem azt volt, hogy amikor ma hazajött és kérdeztem, hogy mi volt a suliban akkor ezt miért nem említette. A válaszától még jobban felháborodtam: „Azért, mert akkor már háromkor kiabáltál volna és 3-tól 8-ig nem Internetezhettem volna.”

Teljesen el volt rontva az estém, de még éjszaka sem tudtam rendesen aludni.