2017. december 31., vasárnap

Vissza Budapestre

Arra ébredtem, hogy Béni csöngetett, és amikor lementem ajtót nyitni, még reklamálva kérdezte, hogy csak nem most keltem fel. Szégyelltem volna megmondani az igazat, ezért úgy tettem, mintha már régen fent lennék.

Visszahozta a kocsonyás tányért és a kis ládikát. Hozott egy Anika sütötte mákos kuglófot, miközben Boldog Újévet kívánt.

Kora délután elindultam Budapestre.

Kiskunlacháza fele a rendőrök egy nagy baleset miatti teljes útelzárás mellett visszafordítottak és azt javasolták, hogy menjek vissza Dömsödre és Apaj felé kerülve közelítsem meg Kiskunlacházát.

Beszéltem Polgár Adrival, aki azt javasolta, hogy ha már nem oltatom be magam influenza ellen, legalább vegyek egy doboz Supradyn 50 + immunerősítőt.

Éjfélkor le kellett mennem az autóhoz. Hallom a petárdák ropogását és egyre több megrémült kutyát látok futkosni. Valószínű, hogy a szilveszteri vacsora után hozta le őket a gazdája sétáltatni és megszokásból lecsatolta róluk a pórázt. HIBA.
De azért eszembe jut (talán Rousseau) mondása: "Amióta megismertem az embereket, azóta jobban megszerettem az állatokat."

Ha már amúgy is lementem, elsétáltam a patikába is és megvettem a Supradyn-t.


Este még rendezgettem a DVD-kre felvett angol oktató anyagokat, de a feliratozás már holnapra marad. 

2017. december 28., csütörtök

Egyedül

Reggel egyedül ébredtem, se Áron, se Manna, emiatt nagyon szolid és szomorú reggeli következett. Egy kis tányér kocsonya fokhagymás pirítóssal és tejeskávé.

Délelőtt még megírtam a levelem Zaka Dominikának és kíváncsian várom, hogy mit fog válaszolni.


Most, hogy megtaláltam a Seagate külső merevlemezt, végeztem egy nagytakarítást az Acer-ben, mert már csak 1-2 % szabad terület maradt, amit nagyon nem szeretnek az operációs rendszerek. Csoda, hogy még egyáltalán nem fulladt meg. Ezt sikerült feltornásznom 20 % fölé.

2017. december 27., szerda

Áront hazaküldtem

Áronnak hagymás szalonnás, sonkás tojásrántottát tálaltam reggelire egy bögre tejjel. Jómagamnak behoztam a kúp alól egy tányér kocsonyát és hozzá egy nagy bögre tejeskávét melegítettem.

Nekiveselkedtem a konyhaszekrény legalsó fiókjának nagytakarításához. A műanyag fenékpaplan a kádban került sikálásra, a fiókba pedig csak vissza kellett rámolni a  mosogatógépben elmosott tányérokat.

Délelőtt Áront próbáltam kicsalni a levegőre. Odakint tűzött a nap. Miután nem jött, mert fontosabb volt az Internet, egyedül mentem el sétálni.

Amikor két óra séta után visszajöttem, ő még ugyanúgy ült a számítógép előtt, mint amikor elmentem. Ezek után, anélkül, hogy felemeltem volna a hangom, megkértem, hogy menjen haza.

Szó nélkül felöltözött és ¼ 2-kor elindult. 

2017. december 26., kedd

visszaállás a normális kerékvágásba

Már lassan próbálunk visszaállni a normális kerékvágásba. Elmúltak a nagy karácsonyi ünneplések. Már csak a maradék diós bejgli emlékeztet a nagy zabálásokra.

9-kor már lejöttem, de csak 10-re lett kész a reggeli.

Béninek is átvittem két tányérka kocsonyát.

A kései ebédre két nagy kocka oldalast terveztem megsütni az Airfryerben, ezért elővettem a mélyhűtőből, hogy mire sorra kerül, felengedjen.

Elindulva a szódás üvegekkel a Dobos ABC-be, betettem az autóba két üres palackot. A Dobosnál négyet kértem, mert két üres palack szőrén-szárán eltűnt.

Visszafele meglátogattam Gabikáékat. Kicsit iszogattunk, kicsit beszélgettünk. Feri megmutatta a fényárban úszó LED-esített szobájukat.


Hazaérve odatettem a megfűszerezett oldalast sülni és rögtön feltettem főni egy pár szem krumplit hozzá. Miközben készült az ebéd (vacsorára) tudtam újabb angol oktató DVD-ket készíteni.

 Egy felszeletelt hagymával és petrezselyemmel megszórva a megfőtt mind a hárman a márvány serpenyőben végezték. Nagyon finom vacsora lett.

2017. december 25., hétfő

Gyertyagyújtás

Estefelé eljött Emőke és András. Hozták a Jézuskát is. Én kaptam egy dedikált Zaka Dominika második könyvet „A szabadság íze” és sok finomságot, köztük egy rúd mákos bejglit.

Meggyújtottuk a karácsonyfaként feldíszített fenyőlomb melletti gyertyát és közben bekapcsoltam egy kis karácsonyi zenét.

Emőke megkapta a már korábban beígért jogosítvány borítékot, egy Márai kötetet és egy univerzális konyhai darálót-szeletelőt. 

Áron egy nagy digitális ébresztőórát, mert az eddigi 4-5-re nem mindig tud felébredni és egy új akkut a kis ZTE kütyüjébe, mert a benne lévő hamar lemerül. Nem csoda, mert ez már lassan tíz éves. Ez volt az első Androidos okos telefonom. Utánam megkapta Emő és végül Áron. Leszámítva azt, hogy a kijelzője már be van repedezve, még ma is jól működik.

Áron azzal villogott András és Emőke előtt, hogy önállóan gyújtott be a cserépkályhába.

Megkínáltam Emőkééket a kétféle (serpenyőben és Airfryerben sütött) maradék rántott ponttyal és a majonézes krumpli salátával. Nem maradtak sokáig, még megnézték a félig kész kocsi beállót és ¾ 9-kor már el is indultak haza.

Emőkének a lelkére kötöttem, hogy hatoljon be a Gazdagréti téri lakásba, adjon a Mannának enni és engedje ki.


Áron még este 10-kor a Leóval skype-olt és lediktálta neki a diótortánk receptjét. Hiába mondtam neki, hogy azt el is tudjuk küldeni digitálisan, de élőszóval mégis más.

2017. december 24., vasárnap

Elkészült az Acer

Csak 10 órakor kerültünk a reggeliző asztalhoz. A reggeli nagyon finom volt. (rákocskák, amik az airfryer-ben sültek, hozzá lágy tojás, sajt és tejeskávé.)

Imre SMS-ben üzent, hogy Attila megjavította az Acer-t és mehetek érte.

Azonnal hívtam Attilát és megbeszéltem vele, hogy egy bő óra múlva ott vagyok.

Átvettem a notebookot és alig vártam, hogy visszatérve kicsomagoljam. A másikat otthagytam nála, hogy nézze meg mit lehet tenni a két USB bemenetével.

Visszafele jövet Dunaharasztinál a HÉV megállóval szemben találtam egy EVOPRO töltőoszlopot, amiről úgy láttam, hogy csak RFID kártyával használható, de az nem derült ki róla, hogy azt hol lehet beszerezni.

Megérkezve rögtön kipróbáltam az Acer-t. Nagyon tetszett, ahogyan Attila megcsinálta.

Áront reggel óta kérem, hogy segítsen megkeresni a lakás kulcsait és egy üres borítékra rajzoljon egy kormánykereket, de ő csak internetezik.


Később ezt magamnak kellett megcsinálni. 

2017. december 23., szombat

Karácsony

Felkelés után elkészítettem a reggelit, így csak későn tudtam elindulni a piacra.

Áronnak nem volt kedve velem jönni, így azt a néhány dolgot, amire még az ünnepek alatt szükségünk lehetett, egyedül szereztem be. 

Közben beugrottam Imréhez több apró dolog miatt. Vittem neki egy tál kocsonyát és megkértem, hogy segítsen tehermentesíteni a merevlemezt, mert én a külsőt nem tudom rácsatlakoztatni a rossz USB-k miatt.

Egyúttal elvittem hozzá Emőke monitorját, hogy nézze meg a kontakthibáját.