2018. szeptember 2., vasárnap

Cirkó és Marika Dömsödön

20180902 vasárnap

Az éjszakai viharból alig érzékeltem valamit.

Manna már hajnalban keltett, hogy ki szeretne menni. Én visszaaludtam és egy így ment egészen ½ 10-ig.

Akkor végre felkeltem. Megmelegítettem a maradék pizzát és egy tejeskávét. 

Közben a kúp alatt megfogalmazódott bennem, hogyan is kellene ezzel a rendetlenséggel elbánni. Az nem elég, hogy néha-néha körülnézve nagy okosan végiggondolom, hogy azt úgy kéne csinálni, hogy ... ,mert az csak akkor működne, ha szolgák sisere hada venne körül akik csak arra várnának, hogy kiosszam a feladatokat.
Az egyetlen járható út, hogy a kiszemelt munkát halogatás nélkül azonnal megcsinálni.

Most lemegyek, befűszerezem a csirkecombokat és letakarítom a kúp alatti asztalokat.

Na kérem, ez így működött is. Még egy kicsit túl is teljesítettem a kirótt feladatokat, mert az asztalon lévő gyümölcsöket (alma, körte) megfosztottam a már megbarnult részeitől és minden ami bió, az ment a komposztálóba. A két asztalt gyönyörűen letakarítottam, a négy csirkecomb pedig befűszerezve, a hűtőben várja a további sorsát.

Nem tagadhatom, hogy az egész műveletsorhoz az erős eltökéltségen túl az adott erőt, hogy egy-két órán belül jön Cirkó és Marika látogatóba  és hát mégse fogadhatom őket abban a kupiban, ami itt volt.
Amikor Cirkó telefonált, hogy most indulnak, még arra is maradt időm, hogy elguruljak néhány friss süteményért. Az ízlésüket nem ismerve két féléből vettem 3-3 darabot.

Nemsokára megérkeztek. Először végigvittem őket a ház minden zeg-zugán. Próbáltam magam egy kicsit visszafogni, hogy csak mindent megmutassak, de ne dicsekedjem. Ez persze csak mérsékelten sikerült.

Még sütött a nap amikor átöltöztünk és kimentünk a Dunára úszni. Bár már nem volt túl meleg, de azért a víz jó volt és egy félórácskát tudtunk úszni.

Visszatérve szedtünk egy kis császárkörtét, én pedig feltálaltam a süteményt. Közben jókat dumáltunk.

Már kezdett sötétedni, amikor elbúcsúztunk. Én nagyon örültem, hogy ennyi év után meglátogattak.    

2018. szeptember 1., szombat

Áronnak más programja van

Korán ébredtem. Még félálomban átéltem, mintha már tanítottam volna a kórház suliban.

A nyár végérvényesen bejelentette, hogy Finito. Talán lesz még egy kis „Vénasszonyok nyara” vagy ahogyan az angol nevezi „Indian Summer”.

Áron azt írta, hogy nem jön, más programja van. Ha ilyenhosszú ideig nem jön le Dömsödre, akkor  a bázis számomra is elveszti a korábbi fényét. Csak azért, hogy meglocsoljak, lenyírjam a füvet, felszedjem a lehullott gyümölcsöt, esetleg vigyek át csontot a Pongónak nem nagy vonzerő.
 
Lassan elindultam a piacra, de visszafogtam magam, mert Áron nincs itt, Cirkó (B. István) pedig bejelentette, hogy nekik ne készülődjek ebéddel, mert csak délután jönnek és csak egy kicsit beszélgetni.

A piacon csak zöldséges túrót vettem Esztikénél, mert vasárnap jön haza a lány. Azonban felfedeztem egy kimondott állateledel boltot. Vettem is a Mannának egy kiló 340-est. Kíváncsi vagyok, hogy fog-e  neki ízleni.

Hazaérve az első szava az volt: „Mit hoztál nekem?” Ki is töltöttem egy keveset a tálkájába, de nem volt nyerő. Nem baj Mannuska, megértettem, megígérem, hogy ilyet nem fogok venni máskor, de az is biztos, hogy amíg ez el nem fogy, addig nem kapsz mást.

Majd még megpróbálok egy kicsit ügyeskedni. Összekeverem egy kis nedves kajával, de más nincs.

Délután átmentem Judithoz.

Pongónak és a másik kiskutyának vittem csontokat.
Juditnak vittem a TESCO Vásárló kártyához anyagokat és elmondtam, hogy neki szerintem milenne a jó megoldás. Judit főzött egy finom kávét.
 
Még naplemente előtt elmentem a Dunára egyet úszni. Nem mintha testem lelkem kívánta volna a lehült időben a még inkább hűvös vizet, de azt mégsem írhatom a napló jegyzeteimbe, hogy szeptember elsején már lusta vagyok úszni.

Elővettem az ALDI féle pizzát és bekapcsoltam a sütőt 180 ⁰C-ra. Reszeltem egy nagy darab sajtot. Rádaraboltam a pizzára a kertből egy paradicsomot és egy csípős paprikát, majd mielőtt betettem volna a sütőbe, ráöntöttem a sajtreszeléket.

Már mindjárt hét óra van, eljött a locsolás ideje. Amíg a pizza sült meglocsoltam.
A készre sült pizza felét belakmároztam, a másik felét hazaviszem Áronnak.

Dömsöd elveszti a fényét

20180901 szombat

Korán ébredtem. Még félálomban átéltem, mintha már tanítottam volna a kórház suliban.

A nyár végérvényesen bejelentette, hogy Finito. Talán lesz még egy kis „Vénasszonyok nyara” vagy ahogyan az angol nevezi „Indian Summer”.

Áron azt írta, hogy nem jön, más programja van. Ha ilyen hosszú ideig nem jön le Dömsödre, akkor  a bázis számomra is elveszti a korábbi fényét. Csak azért, hogy meglocsoljak, lenyírjam a füvet, felszedjem a lehullott gyümölcsöt, esetleg vigyek át csontot a Pongónak nem nagy vonzerő.
 
Lassan elindultam a piacra, de visszafogtam magam, mert Áron nincs itt, Cirkó (B. István) pedig bejelentette, hogy nekik holnap ne készülődjek ebéddel, mert csak délután jönnek és csak egy kicsit beszélgetni.
A piacon csak zöldséges túrót vettem Esztikénél, mert vasárnap jön haza a lány. Azonban felfedeztem egy kimondott állateledel boltot. Vettem is a Mannának egy kiló 340-est. Kíváncsi vagyok, hogy fog-e  neki ízleni.

Hazaérve az első szava az volt: „Mit hoztál nekem?” Ki is töltöttem egy keveset a tálkájába, de nem volt nyerő. 

Nem baj Mannuska, megértettem, megígérem, hogy ilyet nem fogok venni máskor, de az is biztos, hogy amíg ez el nem fogy, addig nem kapsz mást.

Majd még megpróbálok egy kicsit ügyeskedni. Összekeverem egy kis nedves kajával, de más nincs.

Délután átmentem Judithoz.

Pongónak és a másik kiskutyának vittem csontokat.
Juditnak vittem a TESCO Vásárló kártyához anyagkat és elmondtam, hogy neki szerintemmilenne a jó megoldás. Judit főzött egy finom kávét.

Még naplemente előtt elmentem a Dunára egyet úszni. Nem mintha testem lelkem kívánta volna a lehült időben a még inkább hűvös vizet, de azt mégsem írhatom a napló jegyzeteimbe, hogy szeptember elsején már lusta vagyok úszni.
Elővettem az ALDI féle pizzát és bekapcsoltam a sütőt 180 ⁰C-ra. Reszeltem egy nagy darab sajtot. Rádaraboltam a pizzára a kertből egy paradicsomot és egy csípős paprikát, majd mielőtt betettem volna a sütőbe, ráöntöttem a sajtreszeléket.
Már mindjárt hét óra van, eljött a locsolás ideje. Amíg a pizza sült meglocsoltam.
A készre sült pizza felét belakmároztam, a másik felét hazaviszem Áronnak.

Áron nélkül Dömsödön

Korán ébredtem. Még félálomban átéltem, mintha már tanítottam volna a kórház suliban.

A nyár végérvényesen bejelentette, hogy Finito. Talán lesz még egy kis „Vénasszonyok nyara” vagy ahogyan az angol nevezi „Indian Summer”.

Áron azt írta, hogy nem jön, más programja van. Ha ilyen hosszú ideig nem jön le Dömsödre, akkor  a bázis számomra is elveszti a korábbi fényét. Csak azért, hogy meglocsoljak, lenyírjam a füvet, felszedjem a lehullott gyümölcsöt, esetleg vigyek át csontot a Pongónak nem nagy vonzerő.
 
Lassan elindultam a piacra, de visszafogtam magam, mert Áron nincs itt, Cirkó (B. István) pedig bejelentette, hogy nekik ne készülődjek ebéddel, mert csak délután jönnek és csak egy kicsit beszélgetni.

A piacon csak zöldséges túrót vettem Esztikénél, mert vasárnap jön haza a lány. Azonban felfedeztem egy kimondott állateledel boltot. Vettem is a Mannának egy kiló 340-est. Kíváncsi vagyok, hogy fog-e  neki ízleni.

Hazaérve az első szava az volt: „Mit hoztál nekem?” Ki is töltöttem egy keveset a tálkájába, de nem volt nyerő. Nem baj Mannuska, megértettem, megígérem, hogy ilyet nem fogok venni máskor, de az is biztos, hogy amíg ez el nem fogy, addig nem kapsz mást.

Majd még megpróbálok egy kicsit ügyeskedni. Összekeverem egy kis nedves kajával, de más nincs.

Délután átmentem Judithoz.

Pongónak és a másik kiskutyának vittem csontokat.

Juditnak vittem a TESCO Vásárló kártyához anyagkat és elmondtam, hogy neki szerintem mi lenne a jó megoldás. Judit főzött egy finom kávét.
 
Még naplemente előtt elmentem a Dunára egyet úszni. Nem mintha testem lelkem kívánta volna a lehült időben a még inkább hűvös vizet, de azt mégsem írhatom a napló jegyzeteimbe, hogy szeptember elsején már lusta vagyok úszni.

Elővettem az ALDI féle pizzát és bekapcsoltam a sütőt 180 ⁰C-ra. Reszeltem egy nagy darab sajtot. Rádaraboltam a pizzára a kertből egy paradicsomot és egy csípős paprikát, majd mielőtt betettem volna a sütőbe, ráöntöttem a sajtreszeléket.

Már mindjárt hét óra van, eljött a locsolás ideje. Amíg a pizza sült meglocsoltam.

A készre sült pizza felét belakmároztam, a másik felét hazaviszem Áronnak.

2018. augusztus 31., péntek

Nedves szuterén

20180831 péntek

Arra ébredtem, hogy a Manna noszogat, engedjem már ki. Kiengedtem.

Az autó majdnem 300 km hatótávon áll.

Lecsípek egy csípős paprikát és egy paradicsomot.

Rendben, de ha már fel kell kelnem, akkor elkészítem a reggelimet is. Tojásrántotta (benne paradicsom, paprika, újhagyma, mellé tejeskávé.)

Cirkó írt, hogy vasárnap esetleg meglátogatnának egy úszás erejéig. Válaszoltam, hogy nagyon örülnék neki, nem csak egy úszásra jönnének, hanem még ebédre is.

Délután ½ 4-re is volt egy garzon megnézésem. A megbízott nagyon kedves volt, de a garzon szuterén és nedves.

Hazafele beugrottam az ALDI-ba, de csak egy mirelit (bepanírozott) csirkemellet vettem, meg három doboz radlert.

Locsolás, vacsora és pihenés.

2018. augusztus 30., csütörtök

Garzon nézőben

20180830 csütörtök

Már reggel 5-kor felébredtem és arra gondoltam, hogy az egyik legnagyobb restanciámat el kellene végeznem. Meg kell csináltatnom az urológus diktálta PSA vizsgálatot, még akkor is, ha utána a kellemetlen tükrözés következik. Nem tehetem meg, hogy homokba dugom a fejem.

A QUANTIC ha lassan is de kúszik felfele. Türelem. André Kosztolányi azt mondta, ha részvényekbe fektetsz, akkor vegyél be altatót is.

Manna türelmesen megvárta amíg kiengedem.

Jó későn került sor a reggelire. A  hűtőből (husos szalonna, gomba, újhagyma és tojás), a kertből(paradicsom, zöldpaprika és macskapöcse piroscsípős paprika). Amikor már kicsit megsült, rá a tojás és hozzá tejeskávé.

Tálalása kúp alatt.

Kora délután egy-két paradicsomtő alatt alapos gyomlálás.

Az ingatlanos felhívott, hogy Pesterzsébeten érdemes lenne megnézni egy-két eladó garzont. 

El is indultam időben, de egy útzár miatt több mint negyedórát késtem. Nem maradtam le semmiről, mert két nagyon gagyi garzonhoz vittek el. Ezeket akkor lássam legközelebb,  amikor a hátam közepét.

Hazafele a Dobosnál még vettem egy kis üveg unikumot, az autót pedig felakasztottam a töltőre.

Manna nem szerette volna megvárni, amíg én megvacsorázom. Először Ő.

Pesterzsébeti ingatlanos

20180830 csütörtök

Már reggel 5-kor felébredtem és arra gondoltam, hogy az egyik legnagyobb restanciámat el kellene végeznem. Meg kell csináltatnom az urológus diktálta PSA vizsgálatot, még akkor is, ha utána a kellemetlen tükrözés következik. Nem tehetem meg, hogy homokba dugom a fejem.

A QUANTIC ha lassan is de kúszik felfele. Türelem. André Kosztolányi azt mondta, ha részvényekbe fektetsz, akkor vegyél be altatót is.

Manna türelmesen megvárta amíg kiengedem.

Jó későn került sor a reggelire. A  hűtőből (húsos szalonna, gomba, újhagyma és tojás), a kertből (paradicsom, zöldpaprika és macskapöcse piroscsípős paprika). Amikor már kicsit megsült, rá a tojás és hozzá tejeskávé.

Tálalása kúp alatt.

Kora délután egy-két paradicsomtő alatt alapos gyomlálás.

Az ingatlanos felhívott, hogy Pesterzsébeten érdemes lenne megnézni egy-két eladó garzont. El is indultam időben, de egy útzár miatt több mint negyedórát késtem. Nem maradtam le semmiről, mert két nagyon gagyi garzonhoz vittek el. Ezeket akkor lássam legközelebb,  amikor a hátam közepét.