2019. augusztus 1., csütörtök

Jancsi és Pisti Dömsödön


Meg se vártam, hogy 7:15-kor megszólaljon az ébresztő és már 7 óra előtt felkeltem.

Fürdőszoba, reggeli és bepakolás a notebook táskába, nyolc óra előtt indulás. Bőven van időm, mert 9 körüli találkozót beszéltem meg Pistivel.

8E busz, M4-es metró és az 1-es villamos. 

Még arra is maradt időm, hogy megvegyem a „0”-ás jegyet a 9:05-ös járatra.
Jancsit és Pistit azonnal megtaláltam és pár perc múlva már indultunk is.

Az egyórás úton sokat beszélgettünk Ausztráliáról és a januári 5 hetes útról.

Megérkezve a CBA-hoz én bementem vásárolni 1 kg csirke szárnyat, egy nagy flakon paradicsomszószt, fokhagymát, mozarellát,  paradicsomot és egy nagy üveg sört.

Jancsi egyfolytában próbált lebeszélni arról, hogy én főzéssel töltsem az időt, de nem hagytam magam.

Ahogy megérkeztünk a bázisra, elkezdtem készíteni a buffallói csípős csirke szárnyat. 

Miután Jancsi és Pisti látták, hogy ebben eltántoríthatatlan vagyok, nekiláttak füvet nyírni. Ez nekem nagy segítséget jelentett.

Jancsi közben megkérdezte, hogy ebben Áron miért nem segít néha.

Közben megérkezett Matild és közölte, hogy miután nem valószínű, hogy Zoli bácsi a Klinikáról a házba tér vissza, szeretné visszamondani a Bérleti Szerződést és visszakapni a 30 eFt kauciót.

Amíg a paprikás lisztben megforgatott szárnyak a merülős fritőzben sültek, addig volt időm elkészíteni az Insalata Caprese Ungharese salátát. 
A sült szárnyak megmártóztak a kenőcsben és mehettek a 180 °C-ra előmelegített sütőbe.

Szerintem mindenkinek nagyon ízlett a kaja. Utána még egy kávé (Pistinek és nekem) és mindenki visszavonult egy kis pihire.

Fél óra múlva levonultunk a Dunára és úsztunk egy jót.

½ 5-kor elkísértem őket a buszmegállóhoz és elbúcsúztunk.

2019. július 31., szerda

reggeli


Reggel 8-kor egy telemarketinges csaj telefonja ébresztett a „csak ma” rajta keresztül megrendelhető, csupa gyógynövényekből álló „csoda” kenőcsével.

Vannak emberek, akik ahelyett, hogy kitanulnának egy rendes szakmát, beérik azzal, hogy úgy keresik meg a kenyerüket, hogy nap, mint nap ugyanarról az A 4-es papírról olvassák telefonba a hosszú hazugságokat.

10-kor nekilátok felbontani az érkezett borítékokat. Sajnos egyik sem illatosított virággal díszített szerelmes levél, hanem, szinte mind mogorva fizetési felszólításokat tartalmazó, új formátumú ablakos boríték. Pedig egyszer már kiírtam a postaládámra, hogy se reklámanyagot, se fizetési felszólítást és befizetni való csekket ne dobjanak be. J

Azt már nem nehéz elképzelni, hogy az utalások összegszerűségben mennyire rúgnak, ha az utalásokkal csak 11 óra után végeztem.

Jancsinak és Pistinek is írtam egy e-mailt, hogy holnap mikor és hol találkozzunk, mert együtt tervezzük lemenni Dömsödre.

Lementem a CBA-ba alapanyagokért és elkészítettem a reggeliket. Három főre terítettem és Áront kértem meg, szóljon Emőkének, hogy terítve.

Végül csak kettesben reggeliztünk, mert Áron nem kért. A sajátját betette a hűtőbe, hogy azt majd én egyem meg holnap reggelire.

Emőke átvitte a neki félretett üveg kovászos uborkát is.

Délután felhívtam Pistit és megbeszéltem vele, hogy holnap reggel 9 óra körül fogunk találkozni Népligeti Volánbusz pályaudvaron.

Áron akkora pacsát csinált a fürdőszobában, hogy amikor bementem, hogy megborotválkozzam, sikerült elcsúsznom. Lehetett volna, de nem lett semmi baj, mert csak egy kicsit ütöttem meg magam. A nagyobb baj az, hogy amikor megkérdeztem Áront, hogy mielőtt visszaült Internetezni, nem kellett volna előbb feltörölni a pacsát, azt válaszolta: NEM.

Délután megpróbáltam visszamenekíteni az erkélyről a hálószobába a fertőtlenítéskor kitoloncolt növényeket.


2019. július 30., kedd

Gyalog


A szokásos hajnali ébredés (4:30), csak megszomjaztam. Lementem egy pohár sörért.

Kis Duolingo olaszozás nem árt meg kora reggel, de utána még sikerült visszaaludnom és csak 10-kor keltem.

Reggelire megkóstoltam a készítményemet vajas-szilvalekváros kenyér tejjel.

Az egész délelőtt az angol anyagok letöltésével telt.

Pozsárné telefonált, beszámolt Zoli bácsi állapotáról (már felébresztették, de még lélegeztető gépen van).
Megbeszéltük, hogy majd csütörtökön tudunk Dömsödön találkozni.

Délután vittem át csontokat Pongónak. Nagyon éhesen fogadott.

Visszafele betértem a „Kukacos”-ba és ugyanazt rendeltem, mint legutóbb: Rántott ponty patkó görög salátával és utána egy korsó sör.

Visszatérve még egy kicsit pihentem, majd elkezdtem a pakolászást.

Hat óra után mindent gondosan bezártam és gyalog elindultam a buszmegállóhoz. Egyik oldalamon a notebook táska, másik kezemben, egy zacskóban a két üveg szilvalekvár Áronnak és Emőkének. Mint egy málhás szamár, kutyagoltam a buszmegállóhoz. Fárasztó húsz perc volt. Nem szokta a cigány a szántást.

A hosszú (Autóbusz, villamos, metró, autóbusz) út után 9 óra körül értem haza.

2019. július 29., hétfő

szilvalekvár


7:45-kor ébredés és egy jó fél óra lustálkodás. Közben előveszem a Duolingót és abban is az olaszt, mielőtt még minden kihullana a fejemből.

Az idő egy kicsit lehűlt. Az elmúlt héten egy kicsit elkényeztetett a nyár és most már a 20° C is hűvösnek érződik.

Átutalok egy lejárt Telenor számlát.

10 óra van. (It’s high time to have a breakfast.) Legfőbb ideje reggelizni.

Készítenék is valamit, de nagyon nehezen megyek le, a derekam megint beszart.

Közben kaptam egy értesítést a Jófogástól, hogy az eladó lemondta a Xiaomi roller GLS-en történő szállítását. Először azt gondoltam, hogy túlalkudtam a dolgot, de azután kiderült, hogy csak július 30.-ára kapott műszaki átvizsgálási időpontot és így csak augusztus elején indulhat az üzlet.

Délután leszedtem, illetve felszedtem 5-6 kg szilvát. Megmosás, kimagozás. 40 dkg kristálycukor és már kezdődhet is szilvalekvár készítése.

Közben feltettem a fertőtlenítő főzőbe az összes fellelhető és méretes üveget és fedelet, hogy mire készen van a lekvár legyen mibe tenni.

Vacsorára a tegnap este is bevált rántott halat sütöttem meg burgonya csíkokkal és kovi ubival majonézbe mártogatva fogyasztottam.

Vacsora után kimértem a mintegy 6 és fél üveg szilvalekvárt és gondosan lefedve, fejre állítva, ahogyan Erdős nagymamámtól tanultam eltettem ágyneműk alá dunsztolódni.


2019. július 28., vasárnap

Fenntartható energia


Már bőven elmúlt 9 óra, mire rá tudtam magam beszélni, hogy lemenjek reggelit készíteni.

Lementem, de első a munka. A gazda megnézte, hogy a tegnapi esőzés után hogyan alakul a konyhakert. 2-3 méternyi hosszan ki is gazoltam, de tervezem, hogy még folytatom.

A reggeli tojásrántottába a császárszalonnán és vöröshagymán kívül még két frissen leszedett paradicsom is belekerült. Utána egy bögre tejeskávé.

A délelőtt levelek írásával telt.

Délben kivettem a mélyhűtőből 3 szelet elősütött panírozott tengeri halat és azt sütöttem készre a fritőz ládában. Tálalva sült krumplival, majonézzel, hozzá (sajnos nem volt itthon száraz fehér bor) egy pohár Fiesta Egri bikavér.

½ 8 körül akkora vihar támadt, hogy szerintem nem csupán a mi utcánkban, de egész Dömsödön áramszünet lett.

Egyre gyakoribb a szélsőséges időjárás okozta katasztrófa.

Az emberek nagy része holnap szörnyülködve és kétségbe esve megnézi a TV-ben, hogy milyen károkat okozott a vihar. Holnapután meghallgatja a hozzáértő tudósok véleményét, miszerint a levegő szennyezése, milyen szélsőséges és egyre gyakoribb természeti katasztrófákhoz vezet a klímaváltozás miatt, hogy milyen mértékben nőtt a légzőszervi megbetegedésben elhaltak száma és rá egy nappal fosszilis tüzelőanyaggal fűti be a lakását, majd másnap beül a kipufogófüstöt eregető autójába és ő is ugyanúgy szennyezi a levegőt, mint a szénnel táplált villamos erőművek, a repülőgépek vagy az óceánjárók.

Nem őket hibáztatom elsősorban, hanem a kormányt, amelyik elnézi, hogy amíg egyeseknek 300 Milliárd forint az éves vagyongyarapodásuk, addig nem jut évi 3 Milliárd az Oktatás és egy másik évi 3 Milliárd az Egészségügy támogatásra.

Évi 30 Milliárdból bőven lehetne, vonzóbbá téve támogatni egy napelemes vagy GEO TERM országos programot, egy évi másik 30 Milliárdból a jelenleginél bőkezűbben, hatékonyabban lehetne támogatni az elektromos autó és autóbusz közlekedést.

Nincs arra odafigyelésük, hogy ma már vannak országok Európában, ilyen például az Egyesült Királyság, ahol, ha a ház tulajdonosa engedélyezi, hogy a háza tetejére napelem rendszert telepítsenek, akkor – miközben a termelt áramot térítésmentesen ő használhatja el - annak teljes költségét az állam átvállalja, csak azért, hogy erre a célra ne kelljen külön drága termőterületeket feláldozni.

2019. július 27., szombat

E-scooter


Még nincs 8 óra, amikor felébredek. Próbálom összerakni az értelmét annak, amit álmodtam, de nem megy. Valamilyen oszlopok betonozásához készítettem elő a vasalásokat. Nagy valószínűséggel a félbehagyott kocsi beálló hozta elő a témát.

Felkelek, mert M. úr a reggeli órákra jelezte, hogy jön értem és együtt megyünk az ATM-hez.

Reggelire megettem a tegnapról maradt rántott cukkinit csípős paprikával és egy tejeskávé.

Jancsi telefonált, hogy a jövő csütörtökön Pisti meg Ő szívesen lejönnének velem Dömsödre.

Szeretném M. úrnak kifizetni a Fi relével kapcsolatos munkadíját. Jött és mindent elrendeztünk.

Onnan a Dobos ABC-be mentem. Vettem kenyeret, mozarellát, sört és unikumot. 1 km-es gyalogút haza.

Délelőtt jól mennek a letöltések.

Ebédre összedobok egy Insalata Caprese Ungharese-t és azt tálalom a mikróban megmelegített rántott csirke szárnyak mellé.

Délután beszéltem Norcival. Nagy fába vágja a fejszéjét. Elindulnak egy 300 km-es útra (Horány – Harkány) 270 km hatótávval, mert Ádámnak ott van koncertje. Próbáltam ellátni jó tanácsokkal, amikkel mérsékelheti a fogyasztást.

Szar ügy, de a Plugshare alkalmazás szerint az M6-oson alig találni töltőpontot.

Leó telefonált, hogy Gazdagréten Áronnal múlatják az időt és jól érzik magukat.

Még a múlt hét közepén a Népligeti Volánbusz pályaudvaron összeismerkedtem egy villanyroller tulajdonossal és a rollerjével. Részletesen kikérdeztem mindenről és kedvet kaptam hozzá.

Pizsu csak rátett egy lapáttal, hogy nekik nagyon tetszik a Xiaomi M 365 típus és rögtön elkezdtem keresgélni a magyar és a kínai piacon. Találtam is 130 - 160.000.- forint között példányokat, majd a Jófogáson egyet 110.000.-ért.

Felvettem a kapcsolatot az eladóval és végül megállapodtam vele 105.000.- Ft-ban. Az üzletet még nem perfektuáltuk, de afelé haladunk.

Az esti locsolás a meteorológia előrejelzése miatt elmaradt és később hallottam is, hogy odakint esik.


2019. július 26., péntek

Rainbow-t elvitték


A reggeli rossz hír, amit Matild telefonon közölt, hogy Zoli bácsinak agyvérzést állapítottak meg a klinikán.

A reggelihez nem lett volna kedvem elballagni a Dabi Vegyesboltba kenyérért, de szerencsémre a mélyhűtőben találtam néhány szeletet, amikből kettőt rögtön meg is pirítottam.

Császárszalonna csíkokat sütöttem hagymával és ráütöttem egy tojást. Tálaláskor vágtam fel hozzá paradicsomot és csípős paprikát, utána tejeskávé.

Egyetlen napi blog bejegyzésem maradt félbe, azt most befejeztem és rögtön közzé is tettem.
A délben elfogyasztott reggeli után, délután 3-kor eljött az ideje egy kis úszásnak.

Az idő nagyon barátságtalanra fordult. Egy kicsit szemerkél az eső, de emellett felerősödött a szél, fenyegetve, hogy mindjárt komolyabban is esni fog.

A víz finom volt, de az erős szél miatt a hátúszás kellemetlen volt.

Rainbow (a Zoli bácsira bízott kutya) egyfolytában ugatott, hogy neki senki nem ad enni?

Az úszás után elővettem a hűtőládából egy nemtudommit, mert így fagyottan csak annyit láttam, hogy sötét lila színe van. Felmelegítve kiderült róla, hogy ez egy nagy adag zöldséges csirkeaprólék leves, de mivel lila káposzta is került a zöldségek közé, így az egész lila lett. Nem nézett jól ki, de az íze finom volt. A felét megettem egy pirítóssal, a másik felét pedig odaadtam Rainbow-nak. Ő is nagyon jóízűen megette és hálásan csóválta a farkát.

Később jöttek érte Majosházáról a gazdái és elvitték.

A szeles idő végül nem váltotta be a fenyegetését és így 8 órakor nekem kellett egy nagy locsolást végeznem.

Vacsorára levágtam négy szeletet az Anikától kapott cukkiniből, a szélét meghámoztam, megsózva kicsit állni hagytam, majd paprikás liszt, tojás, prézli és kirántottam. Nagyon finom lett, hozzá száraz Egri Bikavér.