2022. március 31., csütörtök

Az eladó telekről 31

 20220331 Vasárnap

Már hajnali fél 1-kor kezdődött a nap, miután még elaludnom sem sikerült.

Több mint 40 évvel ezelőtti emlékeim olyan élesen köszöntek vissza, hogy kedvet kaptam, hogy leírjam és majd megosszam a benne résztvevőkkel.

Miotán sikerült elaludnom, csak Tálas úr párjámak telefnhívására délben ébredtem fel. A 125. alatti telek adás-vételének részletei  volt a téma.

Kimentem késziteni valami kajaféélét. majd folytattam a pihenést éa a blogok rendezését.

Késő délután Áron beköszönt, hogy elmegy a városba, ott találkozik a barátaival, (de legalább beköszönt.)

Emőke lányom hozott a kis kínaiból szecsuáni csirkét rizzsel és káposztasalátával és ő is bejelentette, hogy randija van. Este 9 óra után még meglátogattak Andrással, hogy ellenőrizzék, rendesen. megvacsoráztam-e.

3hajnali ébredés 31

 20220531 Kedd

A hónap utolsó napján hajnali 1/2 3-kor ébredtem, hogy megtervezzem a napomat. Délelőtt személyesen le kellene mennem az Alle-ba, hogy mielőtt bármit kikapcsolnak rendezzem a számáimat, mert amíg azok nem rendezettek, addig az Internetbank sem működik.


Mielőtt visszapihenek ekészítem az uborkasalátát és beteszem a hűtőbe.

A visszapihenés után 11-kor ébredtem.

Délben hívtak az Allianze Biztosítótól, hogy egyeztessünk egy időpontot a Dömsödi ház szemláézésére, mert túl nagy értékre van biztosítva. Azt már be sem mertem vallani, hogy most például teljesen bezáratlanul van, mert amikor eljöttem nem találtam a kulcsaimatt.

2022. március 30., szerda

Az Alé-ban 30

 ffffffff20220330 Szombat

11-kor ébredtem. A terv az, hogy elindulok Dömsödre, de közben útbaejtem az Allébsn a Telenor és a BudapestBank egyik Ügyfélszolgálati irodáját.

A Telenor sikerült is, be is fizettem a hátralékomat és visszakapcsolták a kimenő SMS szolgáltatást. A BudapestBank irodát nem sikerült megtalálmo.

Arra se maradt lelkierőm, hogy folyfassam az utam, így este 6-ra visszatértem Gazdagrétre.

Elkezdtem írni életem két házasságom közötti részének történetét és a főszereplőnek (Dr, Kiss Zsuzsanna) rögton meg igértem, ha kész lesz, megosztom vele.

2022. március 28., hétfő

mÉG EGY BŐ HÓNAP 28

 20220328 Hétfő


Jó sokáig aludtam. Utána behoztam egy tányér kocsonyátn (só, piros paprika, citrom) és az délig elég lesz.


Dél tájban beszéltem Emőke lányommal viberen. Ott Pátyon is olyan jó idő, szikrázó napsütés van, mint itt Dömsödön. Már a foga is jobban van, csak még pihemmie kel, mert a hétvégén sokat dolgozott. Eligazított, hogy hová tette a hurkaféleségeket a hűtőbeN, amit hamarosan megsütök.


Kisétálok a stégre és eellenőrzöm mennyit melegedett a Duna visza két nap alatt, mert közeleg a májusInyitány ideje.

2022. március 24., csütörtök

Névnapok 24

 20220324 Csütörtök

9-kor ragyogó napsütésre ébredtem.

Telefonon bepótoltam Emőke lányom tegnapra szóló névnapi jókivánságait. Megjegyezhetném végre, hogy Emőke nap nem Gábor nap után van egy nappal, hanem előtte. Az egészet onnan tudom, högy Tibcsi már reggel 9 előtt köszöntött. 

Délben jóízűen megettem Katika töltöttkáposztáját.Már késő délutánra fordut, amikor Annácskával részletesen kitárgyaltuk családjaink (Saga) történetét és jelenlegi helyzetét. Még egy kicsit politizáltunk is.

Áron este 9-kot tálalta a forró pizzát. Utána sör.

Bele se nézek a hírekbe. Szörnyű, hogy itt a követlen közelünkben folyik az orosz-ukrán háború. Hol van a békét szerető ember?!


2022. március 23., szerda

Fűtéselosztó 23

     20220323 Szerda

Későn ébredtem, reggelire májas hurka ketchuppal, utána tejeskávé.

 Emőke lányom már előre felköszöntött névnapomra és azt írta, majd megünnepeljük.

A PC-s varázsló bácsi valóban megjavította a notebookot, működik a fizikai billentyűzet is.

Kettőkor megérkeztek a szerelők, hogy lecseréljék a radiátorokról a régi költségmegosztókat. Nem örültek az általános rendetlenségnek. 


Emőkéhez nem tudtak bejutni, mert nem hagyott hátra kulcsot, de jobb is, mert egyszerre nem tudtam volna mindkettőjüket felügyelni. A tavalyi cserénél rossz tapasztalataim maradtak.

2022. március 21., hétfő

Szalagkábel 21

 Azt hiszem, hogy a notebook több sebből vérzik.                          A fizikai billentyűzetét az alaplappal összekötő szalagkábellel valami probléma Van. A virtuális billentyűzettel a szövegbevitel egy örökkévalóság.