20211203 Péntek
Ébredés délben.
Áron már 2-kor hazajött az Egyóról. Nem tudott beszámolni a zh-ról, azonnal lefeküdt, mert fáradt. Én még azt is eredménynek tartom, hogy egyáltalán bement zh-t írni miután hajnali 4-ig Internetezett.
A mai jó hír, hogy 10 %-kal emelik a pedagógusok fizetését, a rossz hír, hogy 5 % fölé kúszott az infláció.
Este 8-kor megmelegítettem a mélyhűtőben talált csirkelevest és a felét meg is ettem.
A belpolitikában már jó korán elkezdődtek az 2022-es választások harcai.
5 hónap van hátra. Addig senki ne feledje, hogy a jóslatom December elején az volt, hogy akárhova erősödik az ellenzék, az csak arra lesz elegendő, hogy O.V. a kormányváltás fenyegetetségét felismerve egy sor olyan intézkedést fog hozni, ami Magyarországnak és a magyar népnek egyaránt jó. Még azt is el tudom képzelni, hogy határozottabban fellép a korrupcióval szemben, hogy elvegye az EU harci kedvét Mo. ellen.
Ez a mostani ellenzék úgy nulla, ahogy van. Ezek még egymás ellen is tudnak acsarkodni.
Én 1958-tól hallgattam az egyetemen a Tudományos szocializmus tantárgyain belül Marx - Engels tanait. Abban szerepelt Carl Marx egyik címadó 3 szavas mondata: "Egységben az erő." Én miért emlékszem erre? Ők miért nem? Azért mert 60 éve ott porosodik a könyvespolcaikon és bele sem olvastak. Tudatlan bunkók és a politikai magatartásuk is erre vall.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése